Simon Roland
Vándor trilógia
Az óriás fák lombjai rozsdás könnyeket ejtenek a meredek domboldalon felkapaszkodó vándor lába elé. A lombok újra és újra átfestik a szürke eget, kék szín tündököl a gomolygó felhők között. A kacskaringós ösvényen sárga, piros és rozsdás színek kavalkádjában zokogva fekszik az ősz. Vándor már hetek óta ezt az utat járja, tudja jól, hogy ez az út vezet a faluba, ahol megpihenhet. A tél hírnöke, a csípős szél rikkancs módjára kiáltja világgá, búcsúzik az ősz, jön a leghidegebb évszak. Ebben az évben sokkal hamarabb érkezik, mint máskor, szikrázó hópelyheket szór az erdőre. A tél vastag hótakarót gördít az útra. Kárörvendő, gúnyos hangja visszhangzik a sziklák között - Nem látod az utat vándor, eltévedtél. Ne menj tovább - vándor elkeseredetten próbál kijutni, de minduntalan rossz irányba téved, pánikba esik a vakító végtelen hómező látványától, amely csapdába csalja őt. A csípős szél arcába vágja a hópelyheket. A korábban zöld lomb ruhát viselő vidáman suttogó óriás fák, most csüggedten lógatják reszkető ágaikat. Vándor leül a fa törzsének támaszkodva, a fagy már majdnem lebénította, alig tudja megmozdítani ujjait. Az óriás fák vigasztalásképpen megsimogatják arcát, vándor nekik a legjobb barát - A falevelek, kövek, kavicsok is fagy börtönébe sinylődnek - Eszébe jut az a szép tavaszi napos délelőtt, amikor kavicsokat dobált a folyóba - A kavicsok otthona a folyó, ott érzik igazán jól magukat. A folyóba dobott kavics örömében hétszer megpattant a víz tetején, majd süllyedni kezdett a tiszta kék mélységbe. Sokáig követte útját. A gonosz hang semmivé vált, helyébe a folyó lágy csobogása lépett - A vize olyan tiszta, mint a lélek. Megmosta arcát a vízben, majd ivott néhány kortyot belőle. Most újra az erdőben találja magát, tavaszi napfény ragyog a zöld lomb ruhát viselő fákra, az ágakon énekes madarak trilláznak - A vastag hótakaró eltűnt, az csak illúzió volt, hogy elrejtse előlem az utat - Kinyitom a szemem, elindulok a falu felé - vándor megérkezik a faluba, megpihen a fogadóban, és erőt gyűjt az új kalandokra.
Elhagytam a kényelmes falusi hotelszobámat és az ismeretlen felfedezésére indultam. A hátizsákom megtelt az eddigi utazás során szerzett cuccokkal, nagyon húzza már a vállamat. Már esteledik, a naplemente arany fényében úsznak a fák. Felkelek és a vállamra kapom a táskámat, elindulok az ösvényen. Hirtelen megreccsen alattam a talaj és gyorsuló sebességgel zuhanni kezdek lefelé - Csapda - villan át agyamon a későn jött felismerés. Kinyújtott kézzel kétségbeesetten próbálok megkapaszkodni valamiben. A gödör alján megindulnak felém a kihegyezett fatüskék, kezemmel a falban keresek valami bemélyedést, de csak az esésem fékezését tudom vele elérni. Míg végül véresre horzsolt ujjaim egy kőben találnak menedéket. A lábam alatt élesre faragott fagerendák hiába várakoznak, a sebesült kezemmel a szikladarabba kapaszkodok, a másikkal meg a nehéz poggyászomat tartom, a fájdalom gyors utas, az egész testemet bejárja, de remélem csak vendégségbe jött hozzám. A lábammal is keresek valami kapaszkodót. Köveket és bemélyedéseket használva - az átélt kalandok megpróbáltatásait felhasználva - elindulok felfelé. Nem sokáig jutok - A táska túl nehéz, ha magammal viszem, magával ránthat a sötétség tömlöcébe - Gyorsan levonom a konzekvenciát. Arcomba földdarabok potyognak, elfordítom a fejem, nagyon szűk az üreg, ide még a napfény sem ér le. Biztos pontba helyezkedek, hátamat és a lábammal megtámasztom magam, kinyitom a táskám, és belenézek - hasznos dolgok, amiket a kalandok során szereztem - a táska fülét sokáig görcsösen szorítom, az eddigi és a jövőbeli utazásokra gondolva szép lassan feloldódok, elengedem a számomra feleslegessé vált poggyászt, a táskát lassan elnyeli a sötétség. A lombok között átszűrődő hajnalsugár megsimogatja arcomat. Kinyitom a szemem, csodálatos kék ég mindenhol, csend óceánja. Zöld fűszálak és kék égbolt végtelenbe nyúlva találkozik.
- Kössünk egy fogadást, most elindulunk a világban, különböző utakon, egészen eltérő gondolatokkal, egy hónap múlva ugyanebben az étteremben találkozzunk, és aki a legtöbb értéket tudja felmutatni, az nyer, a verseny tanúja a bárpultos és a pincérnő lesz - Rendben van - egyezik bele a pincérnő, majd elrakja az újabb megüresedett poharat - Hozzon még egy pohár vizet - szólok neki. Az idősödő férfire nézek - a legrafináltabb üzletember a városban, és a legjobb barátom - összefut a ránc az arcán, elgondolkodik, majd a fogadásra helyeslően bólint. A bárban kevesen vannak, átlagos hétköznapi látkép, a székek üresek, az asztalokon szalvéta, sótartó és étlap hever, esztétikus megjelenéssel. A konyhából tányér és pohár csörömpölés hallatszik, az utána következő döbbent csendet egy artikulátlan üvöltés követi - Ki fogod fizetni ezeket. Gyerünk, söpörd össze a darabokat - az üzlettársam megmutatja nekem, hogy mivel fog utazni - Meg sem állok a legnagyobb városig - Az étterem elé egy lovas hintó érkezik. A lovak patái kopognak az utcakövén. A hintóba nyolc ló van befogva - büszkeség, elszántság, üzlet, gyorsaság, nyerni akarás, választás, szerencse, és az erő - magabiztos mozdulattal és elszánt tekintettel felszáll a bérkocsi kényelmes fülkéjébe, kikönyököl a hintó kicsinyke ablakán - Jó szerencsét barátom - megemeli a kalapját. A kocsis felkiált. A türelmetlen hátasok csak erre vártak, őrült tempóval megindulnak előre, magukkal rántva a hintót. A bérkocsi hatalmas porfelhőt kavarva végigszáguld a városka utcáin. A szememmel követem a távolodó hintó alakját. A barátom az ablakból integet nekem - Jó utazást - kiáltom utána - Tisztességesen fogok játszani, és tudom, hogy te is - a bérkocsi, a lovak, a fogadás, mind a messzeségbe hullik. Visszamegyek a bárba. A pincérnő lerakja az asztalra a csordultig tele töltött üvegpoharat - És te mikor indulsz? És mivel fogsz utazni és hová? - Kíváncsi ábrázattal teszi fel kérdéseit. Válasz helyett sejtelmesen mosolygok és megiszom a friss forrásvizet. Gyalog indulok neki a hosszú útnak. A vállamra kapom a könnyű hátizsákom. Én is mehetnék gyors hintóval, és néhány nap után ott lehetnék a kaszinók és üzleti lehetőségek nagyvárosában. Az üzlettársam valószínűleg bóbiskol a száguldó hintóban, egészen a célig. Végig alussza az egész utazást. Semmit sem jelent a rajtvonal és a cél, csak az utazás számít. Míg a társam alszik, én addig üzletet kötök a kis falvakban, kisvárosokban, házról házra járok, értékes antik tárgyakkal kereskedek. Tavasz van, a folyóparton sétálok, napfény simogatja lelkem, kavicsokat dobálok a folyóba, lágy csobogás tölti be a szívemet, hallgatom a szél meséjét. Lassan leszáll az este. Árnyak lopakodnak a fák mögött. Ébren vagyok.
Az igazi értékek nem a külső dolgokban vannak.
A legnagyobb kincs a szív mélyén található.
