Festetlen festmény

Simon Roland

Festetlen festmény

Felhő, hattyú, társ,
finom tánc,
egy entitás,
mit a tavon látsz.

Holdba fagy a nesz,
néma rohanás,
sose volt, sose lesz
csobbanás.

A bűnügyi múzeum rejtélye

Simon Roland

A bűnügyi múzeum rejtélye 


A parkban sétálók még csak nem is sejthették, hogy milyen kincseket rejt a modern épület.
Az éber parkőr, az ősz vigyázott a ligetre, rozsdás leveleket gyűjtött és visszatartotta a goromba telet, melynek jelenlétét érezhették a szabadban kószálók. A csengetésre úgy tűnt nem érkezett válasz.
A várakozók azt hitték sosem fognak beljebb kerülni. A bűnügyi múzeum váratlanul megnyitotta kapuját, de nem a nagyközönség számára. Egyenes hátú idős őr jelent meg a bejáratban, először végig mérte a társulatot. A szeme nem tükrözött érzelmet, udvarias volt, de kimért. Egy tipikus angliai kastély komornyikját idézte. A fejével intett –Kövessenek – A tapasztalt Frank felügyelő és az újonc segédje, Hughes, a fényképész társágában belépett a terembe. A fotógráfus úgy nézett ki, mint az egyik partiból a másikba tántorgó rockénekes. Kitűrt póló, szabadon lógó cipőfűző, hanyag öltözet jellemezte. A csapat követte a biztonsági személyzetet. A folyosón végigsétálva kívülállóként ők csodálhatták meg először a múlt századoktól a modern korig tartó eszközöket, fegyvereket. A hajnal természetes fénye adta az egyetlen világítást. A földszinti helység ízlésesen és logikusan volt berendezve, néhány szoborral fokozták a hangulatot. Az egyik rendőr a sípjába fújt ,míg a többiek a gonosztevőt üldözték. A társaság kissé lemaradt az elől haladótól – Kérem, ne fényképezzen – szólt rá a baseball sapkás fiatalemberre az őr, aki már a lépcsőfordulóban járt. A megszólított magasba emelte a kezét, mint egy elfogott bűnöző. Az erélyes hang meglepte, lebénította. Az ajtótól elindulva követhették nyomon a bűnüldözők és a gonosztevők hosszú harcát, technikai fejlődését – Jöjjenek már, a holttest nem a fegyverek és eszközök termében, hanem a képtárban van – visszajött értük.
A felügyelő indult meg először, a többiek kényszeredetten követték. Alaposan megnézték a korabeli trükkös zártörő szerkezetet, amely a mai szemnek egyfelől primitívnek tűnt, de kreatívnak és összetettnek is – Szívesen kipróbálnám - Felmentek a lépcsőn. Az oszlop közelében feküdt az áldozat, a múzeum igazgatója. A padon egy sápadt lány üldögélt, ő talált rá a tetemre.
A karja átlógott a korlát között. A fiatalember ránézett a biztonsági emberre. Az egyenruhás a bólintásával megadta az engedélyt. A fotógráfus felvételeket készített a holttestről. A direktor szeme a kupolát bámulta, a kezében pisztolyt szorongatott – Öngyilkosság vagy emberölés - Amíg Hughes az ijedt szemű takarítónőt kérdezgette, addig Frank a képeket vette szemügyre. Az egyik festmény egy mozgalmas bírósági tárgyalást ábrázolt. A bíró meghozta ítéletét, a vádlott őrjöngő vadállatként rohanna az ítélethozóhoz, hogy bosszút álljon. Rendőrök hada gyűri maga alá a feldühödött, megbilincselt rabot. Tovább ment, itt egy újságokból kiollózott híreket talált. Az egyik üregből hiányzott az egyik – Az üveget nem törték be, ügyes rablás történt vagy egy későbbi időpontra tervezték a felhelyezését – gondolkodott az inspektor. Az ösztövér titkár felbukkant, bemutatkozott – Jack Parley vagyok – kezet fogott vele – Nem tudja, hogy milyen kép volt itt? – mutatott az üres részre. A direktor nem avatott bele minden ötletébe, de azt tudom, hogy a városi könyvtárból szerezte az újságokat. Látták a fegyvereket, ugye csodálatos? Ha egyszer lemennek az alagsorba, nagy valószínűséggel rémálmuk lesz az éjjel. A cellák mindig borzongással töltenek el. A pontos mása az eredetinek. A 150 évvel ezelőtti stílushoz igazítottuk a börtönt – Az inspektor a titkárt figyelte, a sovány alakot egyáltalán nem törte meg a direktor halála. Az eltűnt újságkivágás azonban jobban izgatta a fantáziáját – El kell mennem a könyvtárba -

A Show

Simon Roland

A show

John türelmetlenül járkált ide-oda, néhányszor megállt a 17. számú ajtó előtt, de az mégsem nyílt ki a nézésére, de a fogai közt elmormolt fenyegetéseire sem. Nem volt kulcsa, se bátorsága.
Így inkább odament a piros glóriával ragyogó automatához. A takarítógép vidáman zümmögve végezte dolgát, programozója elégedetten figyelte volna a kis gondnokot, ha itt lett volna az épületben.

Ügyesen szlalomozott a székek között. Egy pillanatra eltűnt az asztal alatt, mint a bűvész ládájában az illuzionista segédje, majd felbukkant a másik oldalon. A taps azonban elmaradt. Alaposan felmosta, feltörölte a folyosót, még a radiátorokat is, majd bement a női mosdóba. Nyitva felejtette a WC ajtaját.
Csipogás, zúgolódás hallatszott a mosdóból. El tudta képzelni mit talált a robot odabent. - Nem csak az emberek tudnak morogni az elvégezendő feladat miatt - Gondolta a férfi.
Az órájára nézett - Sose kerülök sorra - A délutáni időpont ellenére megivott egy pohár kávét. Az agyfrissítő éberré, fogékonnyá tette a dolgok iránt. Egy öltönyös idősödő aktatáskás úriember libbent ki rajta, úgy sétált, mintha már elfoglalta volna a pozícióját és a magasból tekintene le a polgárokra. Az aktatáskában a referenciái, eddigi sikerei. Így fog sétálni a hotel felé is, amikor reggel elindul dolgozni. Amikor elhaladt a folyosón várakozó férfi előtt, odaszólt neki.
- Ha akar, bemehet - mosolygott, olyan fölényesen beszélt, mintha azt mondta volna - A munka az enyém, neked nincs semmi esélyed - A jelenség lebegve ment lefelé a lépcsőn.
John bement az irodába. A középkorú igazgató gesztust tett a kezével, hellyel kínálta. A jelentkező leült (belesüllyedt) a fotelbe, Az iroda lényegre törő volt, nem hivalkodott.
Az asztalon a tárgyak (ceruzák, tollak) polcon a könyvek (üzleti és tudományos kötetek, magazinok) a festmények (tájkép, csendélet) mind a lényegre koncentrált - Nincs tapasztalata ehhez a munkához, de nem ez számít - a vezető átnézte az önéletrajzát, miközben sanda szemmel a monitort figyelte.

Mindeközben a kis stúdióban magasra csapott a feszültség, az emberek hangosan vitatkoztak.
Csoportok alakultak ki, szenvedélyesen védték egymást és támadták a másikat.
Néhányan próbáltak közvetíteni a tagok között. A számítógép előtt üldögélve latolgatták, hogy mi várható.
Mindegyik néző hatalmas pénzösszeggel, több értékes ingatlannal, saját üzlettel rendelkezett.
A szórakozásukat a show jelentette. A menedzserek mindig új ötletekkel álltak elő, hogy kielégítsék az ügyfelek magas igényeit.
A felhasználók tekintetét a monitorra szegezte a felbukkanó villogó szalag.
A műsor vezetői feltették a kérdést. A csoportok egy csoporttá olvadtak, a társaság csendbe burkolózott - John megkapja a munkát? Igen vagy nem?
Fontolják meg, gondolják át kétszer is mielőtt szavaznak. Megérdemli ez az ember, hogy a sorsa jobb irányba forduljon?
100 ember mindennapjait követjük figyelemmel, anélkül, hogy ők tudnának róla.
John az önök kedvence. Az örök harcos. Ne feledjék azt sem, hogy hány alkalommal hagyta cserben elvárásaikat és szalasztott el kitűnő lehetőségeket a figyelmetlensége, önbizalomhiánya miatt. Az óra elkezdett visszaszámolni, az öt percen túl érkező szavazatokat érvénytelennek fogjuk minősíteni.
Folytatása következik? Igen vagy nem
5 4 ......

A hadvezér II

 Simon Roland

A hadvezér II

A hatalmas ellenség elől egy elhagyatott kastélyba menekült a csapat.
A hősies katonák nem sokáig élvezhették a biztonság csodás érzését.
Az ajtó bár tölgyből készült, recsegett, ropogott. Csak idő kérdése volt, hogy mikor küzdi át rajta magát az ismeretlen – Gyere ki, te átkozott kölyök – (Kiről beszél ez az alak? Odabent tartózkodott a leghősiesebb harcos, aki valaha is létezett a világtörténelemben) A katonák a hadvezér parancsára vártak. A stratéga négy embert felküldött a toronyba, nyolcat leküldött a borospincébe, hogy amikor a várba bejutott ellenség a testőrei társasában felfelé iszkoló mestert üldözi, addig a hátvédek meglephessék. Két oldalra szorítva a katonát. Az ódon kastély (átadásra váró modern stílusú lakóépület) ajtaját szétszedte a gonosz – Nem menekülhetsz el előlem, te gyáva semmirekellő - A kis hadvezért vérig sértette az előbb elhangzott megszólítás, de most félre tette a hiúságát, rohant fel a lépcsőn, ahogy az ereje engedte. Egyedül volt, a katonái valahol máshol vívták csatájukat, szellemekkel, szörnyekkel. Az ablakok üresen ásítoztak. Ügyesen vette a lépcsőfordulókat, két félig teli festékes vödröt átugrott, kikerül egy falnak támasztott söprűt – gyerünk – kiáltotta magának, a vödröket felrúgta, a takarítóeszközt elhajította. Lentről káromkodás és csörömpölés hallatszott. Folytatta a rohanást. Eszébe jutott, ahogy a játszótéren igazságot szolgáltatott, összeverekedett a kisebb diákokat terrorizáló suhancokkal. Az összecsapás sokáig elhúzódott.
Sajnálatos módon az eseménynek szemtanúja volt egy tanár. Az iskolában vadgesztenyével dobálta meg az igazgató ablakát, a tornateremben olajjal öntötte le a zsámoly tetejét, mikor a tornatanár felkészült a bemutatóra. Leírhatatlan nevetés követte az egyensúlyát vesztett tanár esetlen táncát a szőnyeg és a bordásfal között. Még Nella, a különc lány is a többiekkel együtt nevetett. Az önbecsülésében megtépázott tanerő később bosszút állt rajta. Minden nap délután 6 órakor, az alagsorból indulva fel kellet szaladnia a legfelső szintre, az 5. emeletre, majd vissza. Ötször kellet ezt megismételnie. Egy hónapon át tartott ez a kegyetlen megtorló akció. Az iskola épületéből visszatért a jelenbe, most is szaladt, felfelé, ez az épület azonban 35 emeletet számlált. Időt nyert, lelassította a behatolót. Amikor felért az legutolsó emeletre, teljesen elfáradt, zihálva ült a padlón, fejét az ajtónak támasztva. A közeledő léptek meggyőzték, hogy valamit tennie kell. Vasrudak, lécek hevertek szanaszét. Az egyik tárgyat kiszemelte harci eszköznek – Csak egy kovács tud ilyen kardot készíteni. Mi a titka? Milyen tudás birtokában van a mester? - A vaskardot csak két kézzel bírta el – Biztos megvan száz kiló – a feje fölé emelte a kardot – Megvédem a tornyot – kiáltotta. Az üvöltésébe beleremegett a fal. A kard születését a tűz keresztelte meg, a láng adott szenvedélyt, bátorságot lelkesedést a nyílt csatában. A kard összegyűjtötte a hold fényét. A palloson végigfutott az ezüst. Visszament a lépcsőfordulóhoz, lekuporodott, a fegyvert erősen szorította, a korláton át figyelte az alsóbb részt, a léptek lassabb ütemre váltottak. A gyerkőc most először látta üldözőjét – Milyen fura madár – nem a legújabb New-Yorki divatirányzatot követte, érdekesen öltözködött, a nyári idő ellenére, csizmát húzott. Koszos pólóját átizzadta. A csíkos nyakkendő viszont értékes darab volt, ilyet csak az üzletemberek viselnek. Nagyon jó fizikumú állapotban volt. A karja izmoktól dagadt. Igazi katona, egyenruha nélkül. (Talán kém?) A kis hadvezér felugrott és egy követ dobott az ügynök felé. A fiatal férfi könnyűszerrel félrelökte a koponyája felé száguldó parittyát, a pimasz támadás dühöngő őrültté változtatta, rohant előre, hogy elkapja a kővel dobálózó gyereket. A kisfiú a vasrudat áttolta a korláton, a haramia megbotlott a tárgyban, bukfencet dobott a levegőben, fejét beverte az ablakpárkányba, vérzett az orra, düh és pánik uralkodott az elméjén, nem tudta visszanyerni az egyensúlyát, megcsúszott és kiesett az ablakon. A tetteit, bűneit, üvöltését, vágyait, indulatait, személyét elrejtette az éjszaka.
A kis hadvezér sokáig taktikai megbeszélést tartott, a tanácsokat elrakta, a döntést meghozta.
Hazament. Mikor az otthonába ért, még nem ágyúztak a hajnal tüzérei. A fények még nem célozták meg a háztetőket és az ablakokat. A korai emberek is jelentkeztek az utcákon.
Kocogó haladt elszánt a belváros felé. Kerékpárral dolgozó postás szórta a postaládákba a leveleket, csekkeket. Csilingelt, mikor a kis harcos nem vette észre a járdán közlekedő biciklit. Úgy jutott vissza a szobájába, ahogy tegnap délután kijött. Felmászott a platánra és bemászott az ablakon. A szobája ugyanolyan volt, érintetlen, semmit sem változott. Egy szekrény, tv, ágy, komód, íróasztal és egy fotel fogadta érkezését. A hátizsákjából kipakolta a játékait, egy kivételével elrakta őket, az ágy alól kihúzott egy dobozt belerakta a játékautóit, ahová valók – Nincs a szobájában – hallotta az anyja hangját. A tábornokot felrakta a polcra – Rajtam kívül csak te tudod, hová rejtettem el a vaskardot – suttogta jelentőségteljesen és méltóságteljesen a magas rangú megbízottjának. A büszke generális tisztelgett és ígéretet tett, hogy megtartja a tikot.
A kinyíló ajtóban az apja jelent meg – Elbújtál? Mosakodj meg, aztán gyere le reggelizni- a kis hadvezér megfürdött, kicserélte a ruháját. A müzli és a gőzölgő tea társaságában elgondolkodott, vajon mi történt a gonosszal - Az biztos, hogy kizuhant. Láttam a saját szememmel. Lementem, körülnéztem, de nem találtam meg a holttestét. Ki volt ő? Miért ölte meg a társát? Három akna volt odalent, talán az egyikbe beleesett – Fiacskám nem méltóztatnál válaszolni anyádnak, amikor kérdez tőled valamit – a hadvezér átnézett a pirítósok felett, a teáskanna mögött észrevette az anyját és a nővérét – Felkészültél már a hétfői dolgozatra? Olyan fáradtnak tűnsz bogárkám – a nővére az apjával kezdett egyezkedni a jövő vasárnapi koncerttel kapcsolatban – Egész éjszaka tanultam, anya – mondta a kis hadvezér ártatlanul, lekváros üveget magához vette, vajat és lekvárt kent a pirítósára, megette a kenyeret, megitta a teát. A reggeli végeztével valóban nekiállt tanulni, órákat tanult, végül a kinyitott könyv mellet a fizikusokkal, tudósokkal, képletekkel, felfedezésekkel együtt álomba szenderült. A fotel el volt fordítva, ült benne valaki. A lábát átvetette a másikon, a hótaposó csizma nagyon ismerős volt. A kisfiúnak a torkában dobogott a szíve. Felriadt. A szobában nem volt jele semmilyen idegen jelenlétnek. Kinézett az ablakon. Megkönnyebbülten felsóhajtott. A katonái gyakorlatoztak a kertben, néhányan a füvön kúsztak, vagy a magas kőkerítést mászták át. Mások az önvédelmet gyakorolták, a tapasztalt tábornok utasításait követve.

A hadvezér

Simon Roland

A hadvezér

A kürtszóra megindult lovasok előre rohantak, fel a magaslatra. Az ellenséges csapat létszáma folyamatosan fogyatkozott. A tábornok megadott jelére a gyalogosok hangos kiáltással csatlakoztak az elkeseredett csatába, a pörgő dobok ritmusára csilingeltek, csörögtek a szablyák. A kisfiú nem adta a jelét annak, hogy törődött volna a többi utassal, elmélyülten teljes beleéléssel játszott. A kettő üléssel előrébb elhelyezkedő néni mosolyogva figyelte.
A dombra (iskolatáskára) felszaladt tábornok váratlanul leesett, amikor a buszsofőr rálépett a fékre – Visszavonulás. Vége a küzdelemnek. Hozzon valaki orvost. A vezér megsérült – a kerekek csikorogtak, a buszsofőr száján kiszaladt néhány szitokszó, az idős hölgy erősen fogta az acél kapaszkodót, lehajolt, felvette a játék katonát és odaadta a kisfiúnak – Hol vannak a szüleid? Nagyon késő van már - A kis hadvezér nem válaszolt, gyorsan elpakolta a játékait a táskába és a kezével letakarta a kincseit. A játszótéren történt verekedés miatt a szülei szobafogságra ítélték – Elég volt – mondta magának, összepakolta a kedvenc játékait és kimászott az ablakon. A helyközi jármű utasai kíváncsian néztek ki az ablakon. Egy figyelmetlen öregember kockáztatta az életét azzal, hogy lelépet az úttestre. A türelmetlen dudaszóra visszaintett, nehézkesen ügyetlenül lépdelt. Amikor az úriember átért a másik oldalra, a busz elindulhatott. Egy hasznos útikönyvnek és egy térképnek nagy hasznát vette volna a gyerkőc. A város e része ismeretlen területnek számított. Házak jöttek, mentek. Reklámarcok integettek a plakátokról. A csillogó-villogó üzlet helyét elfoglalta az üzem egyhangú képe. A kedves néni felkapta a kosarát, jelzett. Egy kedves aggódó pillantást vetett a kalandorra, majd leszállt a legközelebbi buszmegállónál.
A szökevény kinézett az ablakon – Világgá megyek – innen már lehetett látni az erdőt. A zöld lombok feloldották, enyhítették a gyárak látványát. Már este volt, mégis világosságban ragyogtak az utcák. A fák tartották vissza a napkorongot, hogy még a koronájukat az arany csendben fürdessék. Mire a jármű elérte a végállomást, már árnyak kísérték a lenyugvó napot. A vezető hátra nézett– Itt leszállok – a kisfiú felkapta a csomagját és elszaladt a sofőr kérdései elől. A fiú feje fölé tornyosultak a régi épületek, de nem félt. Felnézett. Rozsdás tűzlépcsők kúsztak fel és le. Átölelték az elhanyagolt épületet. A hátizsákjába egy szendvicset és egy üdítős palackot pakolt a nagy útra. Nem volt iránytűje, amely jelzéseket adott volna, sem konkrét elképzelése merre vegye az útirányt, az éppen kiagyalt ötletei mentén haladt. Veszekedés kötötte le a figyelmét. Az ösztönei azt súgták neki, hogy ne tegye, ő mégis a hang irányába szaladt. Nem láthatta a vitatkozókat.
Amikor megállt, néhány lépésnyire előtte valami lezuhant – Menekülj – nem tudott mozdulni a félelemtől. Csak amikor felismerte, hogy emberi alak hever a lába előtt, akkor eredt futásnak, a holttest szívéből félreérthetetlenül állt ki a kés, gyilkosság történt, de a legrosszabb még csak most következett – Állj meg kölyök, hiába futsz – a félelmetes kiáltást közeledő dübörgés követte, valaki jött lefelé a lépcsőn. Az egész vasszerkezet belerázkódott. A fiú megsokszorozta erejét, érezte az előbbi fenyegető mondat kegyetlen ízét. Nem akart úgy járni, mint az a szerencsétlen fickó. A szíve a torkában dobogott. Az éjszaka most is a gyilkosoknak, rablóknak kedvezett, eltorlaszolta a sikátor bejáratait, megzavarta az ember tájékozódó képességét. Elfújta a gyertyákat, kioltotta a mesterséges fényeket. A holdat és a csillagokat egy cilinderbe rejtette. Minden ház, kerítés, udvar, gyár, utca egyforma volt, bárhová szaladt, úgy tűnt a kis hadvezér nem tud kijutni erről a környékről. A gonosz a nyomában volt.

Az információ I

Simon Roland

Az információ I

A motel emeleti szobája hosszú álmából ébred. Az éji álomvilágból vándorol az erdei út.
A madárénekkel érkező hajnal be sem lép a belső térbe, a lakosztály válik a természet elválaszthatatlan részévé. A virradat úgy átrendezi, átnevezi a helyiséget, anélkül, hogy egy szék is arrébb kerülne. A bútorok együtt lélegeznek az élő fákkal. Pirkadat perzselte zöld falevelek játszanak a hatalmas ruhásszekrényen, lombok kúsznak a komódra, minden mozog. A szőnyeg úgy hullámzik, mint a pázsit, a tavaszi szélben. Új színek és formák jönnek létre.

Ez a külső üvegfal előnye. A profi és amatőr fotósok és festők csodálkoznának a látványon.  A kilátást sajnálatos módon már nem élvezheti a széken ücsörgő figura, mivel egy golyó fúrta át a fejét. Valószínűleg már két órája elbúcsúzott az élettől. Az egyik eltévedt lövedék valószínűleg irodalomkedvelő lehet, a gonosz szándék ellenére a könyvespolcon elhelyezett tudományok nagykönyvébe fúrta be magát. Az asztalon egy kinyitott aktatáska, tele pénzzel. Két üres pohár és egy kibontott borosüveg. A tettes sietve távozott, megzavarta valaki, lehet, hogy később visszatér a tett színhelyére. Az erdei motel valójában nem a vadon közepére épült, a külváros egyik legszebb helyét szemelte ki egy élelmes vállalkozó, az elgondolást tett követte. Az egyik oldalát a suttogó fák övezik a másikat a forgalmas út. A közeli erdő, lovaglásra, sétára csábítja a vendégeket. Fa, tégla, üveg és a stílusok, korok ügyes ötvözete alkotja a szállodát, amely szeretettel várja a gazdag vendégeket. Titkos randevúkról, szenvedélyes éjszakákról és törvényen kívüli üzleti kapcsolatokról tudna mesélni a ház.

A szemüveges középkorú férfi befejezte az írást, letette a tollát az apró naplója mellé.

Elgondolkodott a helyzetén és a lehetőségein.

Ha a sikeres lesz a visszatérése, amiről meg volt győződve, ennél jóval több bankó tulajdonosának tudhatja magát, mint az előtte felhalmozott fizetőeszköz.

Az asztalon egy kinyitott aktatáska, rengeteg pénzzel és megválaszolatlan kérdésekkel – Így jobban hangzik - Kijavította és kiegészítette a mondatát, majd az íróeszközt megpörgette az ujjai között, fegyverré változtatta a tollat – Ez a cikk jól mutat majd a holnapi újságban – Henry volt a legdörzsöltebb és a leghatékonyabb hírvadász, a bűntényeket, rablásokat mindig első kézből szerezte, ő volt a leggyorsabb veszélyfirkász, így nevezték őket a többiek.
A veszélyfirkászok minden lehetőséget kihasználtak, hogy a bekövetkező eseményről tudomást szerezzenek, céljaik eléréséért bevetettek minden lehetséges, rendelkezésükre álló eszközt. A cél szentesíti az eszközt alapon. A város kopóit és az alvilág durcás nehézfiúit messze elkerülte, ügyesen kicselezte. A munka veszélyessége miatt mindig álnevet használt.

A Friss hírlap direktorával személyesen sosem találkozott. Biztonsági okból minimálisra csökkentette az emberekkel való találkozást. Interneten keresztül tartotta a kapcsolatot az újság prominens vezetőjével. A fizetés számlára érkezett. Someone néven írta alá a cikkeit. Régebben egyszerű üzletemberként élte mindennapjait, amikor egyik nap betoppant hozzá egy régi ismerőse, hangulatos belvárosi étteremben osztották meg az élményeiket. Robert elárulta, hogy egy illegális szervezet tagja, 5 évvel ezelőtt belépett a csapatba, amely zsebre tette a rendőrséget, rövid pórázra eresztette a polgármestert - A főnök szeretettel vár a rezidencián. A barátom vagy, közöttünk a helyed - Próbálta rábeszélni őt, hogy lépjen be közéjük, legyen a saját ura. Hagyja maga mögött az unalmas pénzügyi feladatokat és az idegesítő munkatársakat. Henry nem fogadta el a kinyújtott kezet, de a barátságuk megmaradt. A hétvégi ebéd és a nők hajkurászása, az italozás, úgyszintén. Revolvert vásárolt a piacon, kint a mezőn, üres üdítős dobozokon gyakorolták a célbalövést. Csaprészeg állapotában a társa eldicsekedett a legújabb akciókról. Így Henry gazdag információk tulajdonosává vált. Hatalmas ambíciója és a cimboraság bizalmába vetve felhasználta az információkat, a Friss hírlap nevű újságnak eladta az infót, ügyelt arra, a barátját kihagyja az eseményekből. Igazságok és féligazságok, kitalált és valós személyek kerültek a hatóság reflektora elé. Robert könnyen rájött a kiszivárogtató személyére, de másra terelte a gyanút. Henry helyett egy karrierista ifjoncot süllyesztettek a tó mélyébe.

A hatóság a banda egyik felét a rács mögé jutatta. A többieket bizonyítékok híján elengedte.

A zaj a bejárati ajtó felől érkezett. A kulcs elfordult a zárban, az ajtó kinyílott. Henry előkapta fegyverét, a fürdőszobába húzódott be, apró résen szemmel tartotta a másik ajtót. Egy pisztolyt tartó kéz jelent meg. Henry összpontosított, készen állt arra, hogy meghúzza a ravaszt.

A behatoló megállt, megtorpant , valamit sejthetett. Talán megérezte a másik jelenlétét. Idegölő párbaj kezdődött. Vajon ki veszíti el előbb a hidegvérét. – A barátjának megígérte, hogy nem folytatja tovább a szervezet megvalósítandó terveinek továbbadását, az információ forrása elapadt.

Folytatása következik 

Levelek

Simon Roland



Levelek



Távolba űz,

a ház szeme,

dombon pipacs-tűz,

át nem élt emlékkel tele.



Méz titkú odvak,

őrzik a papiruszt.

csillagok és holdak,

járják az ősi rítust.