Simon Roland
A feladat II
Henry egy kerülőutat felhasználva vágott a menekülő elé. Kiásott gödrök jelezték, hogy a munka nagy része még nincs befejezve. A cirkuszi akrobatákat megszégyenítő mozdulattal kerülgette az akadályokat, hordókat, léceket, átugrotta a keskenyebb árkokat, szélesebb gödrök felett vékony deszkán kelt át. A földhalomból kilógó tekergő polipcsápok és burjánzó futónövény fojtogatta az üzemvezető bódéját.
A nagy területen terpeszkedő földszintes raktárépület úgy toppant elébe, mint egy haramia.
Felvillanó fények a sötétséggel és az idővel hadakozva sietve haladtak odabent, helyiségről helyiségre. A szélesre tárult ablakból árnyak másztak ki. A kandeláber sápadt fénye három alakot számolt meg. Csörömpölés, lábak dobogása zavarta meg az éj nyugalmát. Valaki a sípjába fújt. A férfi érezte a rendőrök jelenlétét.
A lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem gyökerezett a földbe a lába. Leküzdötte a dermedtségét. Tudta, hogy mit kell tennie. A pisztolyát észrevétlenül egy lyukba hajította. Hátulról durván megragadták, kicsavarták a kezét és a falhoz préselték. Az arca lehorzsolódott. Alaposan átkutatták, kiforgatták a zsebeit. Szerencsére nem látták meg, a bemélyedésből kikandikáló revolver hűvös markolatát. Bilincs csattant a csuklóján. Erős karok szűk, szinte járhatatlan utcákon keresztül lökődték előre. A magas léckerítések mögül vad ugatás kísérte a nem szívesen látott társaságot. A rendőrautó fénye körhintaként járta végig a kunyhókat. Lelakatolt kapuk, lefüggönyözött ablakok bukkantak fel. Az udvarokon felbőszült kutyák acsarogtak a kerítés mellett. Belökték a hátsó ülésre, az ajtót becsapták. A csaholás még az autópályára érve is hallatszott. Fél óra múlva már az őrsön volt.
A cellája kicsi volt és kényelmetlen. A szürke falhoz erősített vaságy biztosította az előzetesbe kerülők számára a pihenést. A férfi a mennyezethez közelítő nyíláshoz ment, kinézett a rácsok közül.
A hold könnytelenül bámult vissza, részvét nélkül világított a fogdába zárt férfi arcába.
A csillagok szépen ragyogtak – Milyen távoliak vagytok, most különösen - A hőség még elviselhetetlenebb volt a zárkában. Közeledő léptek kopogtak a padlón. Kulcs zörrent. Kicsapódott a folyosó vasajtaja, egy megtermett foglár a vállán cipelt egy ájult férfit, a karjai úgy lógtak, mint egy tehetetlenül himbálózó játékbabának. Nem látta az arcát, csak az öltözéke volt furcsa, a drága szőrmekabát alól koszlott rongy lógott ki. Az óriás egyenruhás a szemközti cellába zárta a fickót. – Ne bámulj – a gumibotjával az elválasztóra vágott – Feküdj le és aludj, holnap majd kiderül mi lesz a sorsod - A bérgyilkos önkéntelenül is elkapta a fejét. A melák gonosz vigyorral a száján elment. A lámpát lekapcsolták, csak a hold világított be az ablakon. A kényelmetlen fekvőhely egy ideig riasztotta, ide-oda járkált a helyiségben, a vágtázó gondolatait próbálta irányítani. Elálmosodott. Lefeküdt az ágyra, elbújt a pokróc alá, mintha a problémák elől ellehetne rejtőzni. Elhatározta, hogy nem szundít el, csak kipiheni a mai napot. De az álom könnyedén csapdába csalta. Újra átélte a múltat.
A nap kemencéje vadul lobogott. Dokkmunkások dolgoztak, súlyos zsákokat emeltek a vállukra, azt vitték a kikötőben várakozó hajó rakterébe. Henry is itt dolgozott. Izzadtság cseppek sorakoztak a homlokán, hogy végig fussanak a testén. Az ajka italért sóvárgott. A fizikai munka kemény volt, a fizetés meg kevés. A nap lassan elmerült a tengerben, mint egy kémkedő tengeralattjáró.
Henry egyedül maradt a kikötőben, be akarta fejezni a feladatát, a többiek holnapi napra rakták a teendőket. A kocsma pultját támasztották. Egy koszos rendszám nélküli furgon gördült a raktárépületek közé. Az autóban nehézfiúk ültek. A kocsi platóján egy különösen izmos férfi kapaszkodott, a kezében egy rumos palackot szorongatott. A négy dromedár úgy helyezkedett el, hogy elzárja az útját. Körbevették. A négy közül a legerősebb szólalt meg - Craig úr látott verekedni a kocsmában, nagyon tetszek neki a műsor, amit produkáltál, azt szeretné, hogy csatlakozz a csapathoz, ez az utolsó figyelmeztetés – összefont karral közölte a mondandóját, a zsebéből elővett egy képet, meghúzta az üveg tartalmát, a maradékot a fotóra öntötte – Én már tizenötször mondtam Craig úrnak, hogy nem leszek a szolgája – üvöltötte ingerülten, az öklét a feje elé rakta, felkészült a harcra. A banda vezérének intésére visszaszálltak a kocsiba és elmentek. Henry odament, hogy felvegye a képet. Az ujjai megremegtek, amikor felfedezte, hogy kit ábrázol az átázott kép. A szőke hajú barátnője mosolygott rá. Az este nem győzte elsimítani a háborgó hullámokat.
