The Journey

It was written by Roland Simon

The Journey

A young woman and a little boy were patiently waiting at the gate. Finally someone replied the gate phone’s continuous buzzing. The beautiful Susan and her companion, her imaginative son Robert were allowed to enter. Curious security cameras followed their every movement and step. The odour of roses led them to the manor entrance. They were amazed by the splendid building. The apple-cheeked early morning playfully ran around the castle like a mischievous child. The oak trees resembled timeless giant guards. The sculptures gazed down the visitors from the high towers. The artistic objects raised the smart boy’s interest. Her mother caught his arm and dragged him away gently. The main door was open, they entered.
The murky antechamber was as large as their whole flat.
The woman was playing with a nice idea. She saw herself as the owner of the castle with loyal staff. If they had had money they would already have moved to countryside. It would be a healthier lifestyle. Robert was very fond of nature – If we had money we would travel a lot - When the woman looked at the mirror her dream shattered immediately. The young woman saw two ill-looking, poorly dressed figures in the mirror. She hoped she could save enough for her son’s education – My boy is smart – His glistening blue eyes reaffirmed her statement.
Susan and Robert embraced the hot undulating light and the immense silence in the enormous hallway. They encountered the owner of the castle – Are you enjoying your summer time? - Ms Tenet was watering plants at that moment. She was very ill and old. She barely could walk. The child did not answer, just smiled. The senior woman had made tea for the boy. The tea was made of her own herbal remedies. Susan disappeared, changed into her suitable working clothes and began cleaning the bathroom. She left the door ajar.
The whole castle resembled a well-organised poem.
The hall was sparsely furnished. There was a piano near the wardrobe. The child sometimes received piano lessons. The lady had an incandescent musical talent, but never got fame herself. Ms Tenet was stumbling to the piano, sat down and started reading the music-book. Her cane suddenly fell down with a thumping noise. The boy apprehensively looked at the lady, but she reassured him, everything was alright – This cane will be unnecessary soon - Robert lifted a thick book from the bookshelf and settled down at the table. He randomly opened the book and preoccupied himself with the names of cities and countries and memorised them. He drank the delicious beverage – Infinite Ocean, the most beautiful beach, fancy ship, cliffs, breathtaking view - whispered the old lady. The boy understood each and every word.
Little fingers were frantically searching the destination in the geographical atlas.
She was playing so passionately, in her inimitable way. Momentarily she forgot the pain in her body. The room was filled with melody and sunlight. The music and light were so intertwined with each other. It was an irreplaceable experience. Conspicuously she was not in the room. Robert saw her on a board of a vessel. In spite of the hostile weather the lady stood bravely at the banister, relishing every moment of this journey. The tempestuous Ocean went mad. Giant wave lifted up the ship so highly, but she courageously withstood the hardship. She was so healthy and happy. Shrieking seagulls were playing among the blue cliffs meanwhile sheet-music was permeating every part of the place, from the ever-changing waves to the immovable rocks.
The unfathomable silence suddenly replaced music. The stillness was unbearable. Robert opened his eyes – Honey, where is Ms Tenet? – her mother’s face appeared at the door – She has gone for one week - The atlas opened again, little fingers were frantically searching new destination – Forest, birdsongs, stream -

Az utazás

Simon Roland

Az utazás

A kaputelefon jelzésére végre válasz érkezett. Az odakint várakozó gyönyörű fiatal nő és a gazdag képzelettel megáldott kisfiú beléphetett a kovácsoltvas kapun. Kíváncsi kamerák követték a lépteiket. A tekintetüket először végig futatták a kanyargós ösvényen. A rózsaillat elvitte őket a főbejáratig.
A hatalmas ablakokból cserepes növények bámultak ki. A pirospozsgás hajnal az impozáns kastély körül futkározott, mint egy csintalan gyerek. A szédítően magas tornyokban őrködő éber szobrok alaposan szemügyre vették a látogatókat. Az ajtó nyitva volt, beléptek. A nő egy ideig eljátszott egy szép gondolattal. A mesebeli épület tulajdonaként festette le magát, aki könnyed léptekkel veszi birtokba a szobákat, miközben utasításokat osztogat a személyzetnek. Ilyen körülmények között sokkal biztonságosabb és nyugodtabb életet élhetnének. Ha lett volna elég pénzük, már elköltöztek volna vidékre - Robert szereti a természetet – Legszívesebben maguk mögött hagynák a nyüzsgő nagyvárost, letelepednének egy csendes kisvárosba, az érintetlen természet ölében. A sötét folyosó nagyobb volt, mint az egész lakásuk. Az álmodozásnak hamar vége szakadt, mikor a festményekkel, szobrokkal díszített tágas folyósón a tükörbe pillantott. Két szegényes öltözetű sápadt alakot látott, akik közül az első a mindennapi betevőért küzd nap mint nap. Minden munkalehetőséget megragadott, hogy a gyerekének biztosítsa a tanulási lehetőséget, a kisfiú jövőért küzdött, hogy kiléphessen a fojtogató szegénységből – A kisfiam okos – Robert ragyogó kék szeme megerősítette az előbbi állítást és további reményt táplált a szívében.
A nagyteremben találkoztak a kastély idős űrnőjével, aki éppen a szobanövényeket locsolta - élvezed a nyári szünidőt? - kérdezte az idős högy. A hallban kevés bútort láttak. Az egyetlen ruhásszekrény mellet egy pianó állt. A fiúcska néha ingyenes zongoraleckéket kapott a gazdag nőtől. Ms Tenet ragyogó tehetséggel született, de nem szerzett hírnevet magának. A gyerkőc nem válaszolt, csak mosolygott. Az úrnő teát készített neki, saját termesztésű gyógynövényei felhasználásával. Robertnek olvasni támadt kedve, leemelt egy hatalmas könyvet a polcról és leült a kanapéra. Megitta a finom nedüt. Az édesanyja hozzákészülődött a takarításhoz. Susan felvette a munkájához legmegfelelőbb ruhát. Résnyire nyitva hagyta az ajtót. A fürdőszobában kezdte a felmosást.
Az idős nő a zongorához botorkált. A dallam a napfénnyel karöltve kezdte megtölteni a tágas hallt.
Mikor az ujjak megpihentek a billentyűzeten, a zongorista a gyerekre nézett – A leggyönyörűbb tengerpart, sziklák, hajók – A megszólított addig lapozott, amíg meg nem találta a földrajzi világatlaszban ezt a helyet. A székhez támasztott bot hangos puffanással eldőlt - Erre nem lesz szükség - A fiú aggódva figyelte a hölgyet, de ő megnyutatta, minden rendben volt.
Ms Tenet oly szenvedélyesen játszott, a maga különleges módján.
Az idős hölgy már nem a szobában tartózkodott. A zene és a fény annyira összefonódott, hogy lehetetlenné vált megkülönbözetni egyiket a másiktól.
A keletkező dalok messze vitték őt. A kisgyerek látta a nénit egy hajó fedélzetén. A csúnya vihar ellenére, a nő élvezte a hánykolódó hajóban az utazást. A hullámok elképzelhetetlen magasságba taszították a hajót. Kottából játszó sirályok játszottak kék sziklák között.
A zene hirtelen helyet cserélt a csenddel. Láthatatlan ujjak folytatták a félbehagyott álmot. Robert kinyitotta a szemét – Édesem, Ms Tenet hol van? - az édesanyja arca jelent meg az ajtóban – Elutazott egy hétre - Az atlasz egy újabb helyen nyílt ki, apró ujjak kerestek valamit – Erdő, madárdal, csörgedező patak -

A vad fény

Simon Roland

A vad fény
A tudósok a laboratóriumban eltöltött hosszú kutatómunka eredményeként végre képessé váltak létrehozni új állatokat. Az elődeik legfeljebb csak álmodhattak ilyen eszközökről, technikai megoldásokról, brilliáns ötletekről. A kormány szigorúan szabályozta tevékenységüket. A tamecnek nevezett állat tulajdonosai között a legbefolyásosabb emberek kerültek ki. A kifejlett állat kétszer nagyobb volt, mint egy átlagos tigris. Brutális kinézet és jámbor természet jellemezte őket. A létszámuk 158-ra emelkedett. A tudósok a szelíd elegancia névvel illették lényeiket.
A nyár legforróbb pontján kezdődött a változás, amely minden lakó életére hatással lett.
A legtöbb tulajdonos csupán egy nagyzási hóbort miatt tartotta a lényeket, divatversenyre nevezték be őket. Ezzel szemben Prenioc a dúsgazdag farmer a teremtmény fizikai erejét vette igénybe a házépítésnél, szállításnál és a termény betakarításánál. A férfi és a neje, Sofia a napokban sokat aggódott a ’kis’ kedvenc egészségi állapota miatt. A drámai hangulatváltozás aggodalomra adott okot, visszahúzódóvá vált.  Legtöbbször a kerítés mellé kuporodott, a mancsait maga alá gyűrte és a távoli erdőből érkező különös fényt bámulta vágyakozva. A farmer odalépett hozzá és barátságosan rátette a kezét, de az közömbös maradt, nem reagált az érintésre. Máskor pedig őszintén szerette, ha a gazdi beletúrt a sörényébe. Ezt ki is mutatta hangos morgással. A munkagép, amelynek hangját most nem nyomta el a földöntúli üvöltés, most teljes hangerővel tudott dolgozni. Az egyik alkalmazott félbehagyta a munkát és a boltíves eget meghódító jelenséget hosszasan figyelte  – Ez a vad fény, a kívülállók gerjesztik. Ezzel a módszerrel fogják magukhoz csalogatni az óriásokat - A kívülállók, akiket a beosztott említett, már régen elköltöztek a városból, hátat fordítottak a túlzott kényelemnek, az automatizált világnak, és otthonukká varázsolták az erdőt. Úgy éltek, ahogy nekik tetszett. Ők is fejlesztették a technológia vívmányokat, de kényesen vigyáztak az egyensúlyra, a fenntartható jövőre. A legtöbb hulladékot újrahasznosították, a maradékot teljesen elkülönítették. Este Pranioc szótlanul feküdt be az ágyba a felsége mellé. Hamar elnyomta az álom.
Közeledő léptek zajára és aggódó hangkavalkádra ébredtek fel az éjszaka közepén. Több munkás rontott be a szobába Felkapcsolták a villanyokat. – A Tamec megvadult, szétszaggatta a kerítést, megvadult többi is, egy csordába állnak össze – A farmer és a felesége a hálóruhára vette fel az utcai öltözéket és sietve csatlakozott a rémült társasághoz.
A pirkadat első sugara rávetült az elszántan vonuló csordára. A legerősebb vezette őket, a farmer kedvence. A picinyek az anyjuk hasa alá húzódtak, pont úgy mint az elefántborjak.  A lények álló járművek és ijedt tekintetek mellett haladtak el. Több százezer szempár követte a félelmetes vonulást a megállásra kényszerített villamosok ablakaiból, a környező épületek erkélyéről, parkok bokrai mögül, kávéházak teraszairól.  Egy bátor fotós az életét kockáztatva közvetlen közelről készített szenzációs felvételt az eseményről. A rendőrök nem akadályozták a horda mozgását, de készen álltak a váratlan helyzetekre is. A Tamec úgy hagyta maga mögött a várost, mint egy fegyelmezett hadsereg. A X-lab kutatói valósággal dühöngtek. Felfegyverzett biztonsági embereket küldtek az erdőbe, hogy visszaszerezzék a lényeiket.
A fegyveresek soha nem tértek vissza. A tamec populáció megtanulta a vadságot. A városiak megborzongtak, mikor hallották az üvöltéseiket, ami jelentősen kölönbözött a korábbiaktól.