A pisztolycső III

Simon Roland

A pisztolycső III

A kocsmában különös csend volt. Egyszerre harmonikus és feszült. Ördögien megtervezett káosz. A sarokba állított zenegépben lejárt a fülbe mászó sláger. A pompás színű kezelőfelület újabb fényes érméért könyörgött, akár egy éhes koldus az aluljáróban. A kocsmáros nyugodt sápadt arccal ült a magasított támlájú széken. A szervezetébe injekciózott drog hatása még hajnalig eltart.
Az egész olyan volt, mint egy fordulatokban bővelkedő színpadi előadás.
A főnök megvizsgálta a naiv szemek számára láthatatlan aprólékosan megtervezett a fiók faanyagába épített szerkezetet és a külső részébe szerelt kést, amelynek pengéje a bár tulajdonosának szívére mutatott – A rovott múltú kocsmáros az újságíró kirablása és megölése után a lokál széfjébe rejtette el az ékszereket és a bankókat. A rendőrség adatbázisában szereplő rettegett bár s a városi illegális csempészbanda vezetője a lázongó belháború áldozata lett – Az ősz hajú, sportos külsejű főnök emelt hangon tartott előadást, mintha nem a kocsmában, hanem a katedrán szónokolna a lelkes, tudásra szomjas diákok előtt. Az újonc még most is élvezte az előadást, vágyott a sikerre. A mester befejezte a munkáját, kiszolgálta magát a pultnál, a legjobb minőségű borospalackot elemelte le a polcról, a pénzt gondosan beleszámolta a pénztárba. Mire a fiókba szerelt időzített gépezet a bicskát a kocsmáros szívébe döfi már a hajnal rajzolgatja a város formáit, addigra én a konferencián leszek, amelynek a vezetésével bíztak meg, és így garantálom a magam számára a tökéletes alibit – a mester hátra dőlt. Minden elismerésem a tervet illetően – kezdett bele a fiatalabb. A főrendőr vörösbort öntött a poharába, mivel látta, hogy a kis beosztott mondani akar valamit, intett a kezével – Folytasd – Az újonc bátorságot erőltetett magára, még így is kiérződött a félelme – A múlt héten gyorsan eltűntem a helyszínről – a főrendőr felemelte a kupát és belekortyolt az italba – De nem azért oldottam kereket, mert inamba szállt a bátorság- A firkász által összegyűjtött dokumentumok nálam vannak, ha meg akarja szerezni a papírokat, akkor be kell ajánlania a zárt körbe, ha nem teljesíti a követelésemet, akkor tönkreteszem, én a kis emberke szétzúzom a gondosan felépített karrierjét, az űrhajóját leszállítom a földre – A szem mohón kitárult. A zárt kör vezető posztjára nem lett volna esélye, azt nagyon jól tudta, a tapasztalatok hiánya miatt. Egy egyszerű tagság előnyét is élvezné, a mostaninál háromszor nagyobb fizetés, juttatások, üdülések, tanulmányok a világ különböző pontjain, a cég számlájára írt szállodai és utazási költség – Rendben, a kívánságod már teljesült - az osztály vezetője felhörpintette a kehely tartalmát, a keze ökölbe szorult, a szeme pengeként villogott a tejfelesszájú irányába – Viszlát, holnap találkozunk az irodában - A kezdő rendőr felszabadultan hagyta el a lokált – Jó szórakozást – jó erősen becsapta az ajtót. A járdán egyensúlyozott, szökdécselt, akár egy gyerek. Az ablakon keresztül látta a gyenge fényben kuporgó, a poharát emelgető főfelügyelőt. A felhőket teljesen kicsavarták, nem esett az eső. Neonfények és padok kísérték lépteit egészen a meredek lépcsőig. A kopott fokokon lefelé, gondolatban a karrierjének lépcsőjén felfelé haladt.
Lement a félelmetes sikátorba, olyan érzése volt, mintha valaki követné, de úgy gondolta csak a fantáziája játszik vele. Boldog volt. Elképzelte, amint a pazarul berendezett, antik bútorokkal, egyedi festményekkel, kényes szobanövényekkel, mese-zöld pálmákkal benépesített irodájában terpeszkedik a bögyös titkárnője társaságában, akivel néha vad kalandba keveredik a dolgozóasztal tetején. A komor kőkerítésekkel és háztetőkkel mit sem törődve elmosolyodott. Az üresen hagyott emeleti házak felfogták a főutca felőli fényeket, a cinkos hold magára húzta a felhőtakarót, az utca folyamatosan szűkült, amely zsákutcában végződött.
A sikátor olyan volt, mint egy pisztolycső. Sötét és hideg.

A pisztolycső III

Simon Roland

A pisztolycső III

A kocsmában különös csend volt. Egyszerre harmonikus és feldúlt. A sarokba állított zenegépben lejárt a beállított fülbe mászó sláger. A pompás színű kezelőfelület újabb fényes érméért könyörgött, akár egy éhes koldus az aluljáróban. A kocsmáros nyugodt sápadt arccal ült a magasított támlájú széken. A szervezetébe injekciózott drog hatása még hajnalig eltart. A főnök megvizsgálta a naiv szemek számára láthatatlan aprólékosan megtervezett a fiók faanyagába épített szerkezetet és a fiók külső részébe szerelt kést, amelynek pengéje a bár tulajdonosának szívére mutatott – A rovott múltú kocsmáros az újságíró kirablása és megölése után a lokál széfjébe rejtette el az ékszereket és a bankókat. A rendőrség adatbázisában szereplő rettegett bár s a városi illegális csempészbanda vezetője a lázongó belháború áldozata lett – Az ősz hajú, sportos külsejű főnök emelt hangon tartott előadást, mintha nem a kocsmában, hanem a katedrán szónokolna a lelkes, tudásra szomjas diákok előtt.
Az újonc még most is élvezte az előadást, vágyott a sikerre. A mester befejezte a munkáját, kiszolgálta magát a pultnál, a legjobb minőségű borospalackot elemelte le a polcról, a pénzt gondosan beleszámolta a pénztárba – Minden elismerésem a tervet illetően – kezdett bele a fiatalabb. A főrendőr vörösbort öntött a poharába, mivel látta, hogy a kis beosztott mondani akar valamit, intett a kezével – Folytasd – Az újonc bátorságot erőltetett magára, még így is kiérződött a félelme – A múlt héten gyorsan eltűntem a helyszínről – a főrendőr felemelte a poharat és belekortyolt az italba – Nem azért mentem el a házból, mert féltem. A firkász által összegyűjtött dokumentumok nálam vannak, ha meg akarja szerezni a papírokat, akkor be kell ajánlania a zárt körbe, ha nem teljesíti a követelésemet, akkor tönkreteszem, én a kis emberke szétzúzom a gondosan felépített karrierjét, az űrhajóját leszállítom a földre – A szem mohón kitárult. A zárt kör vezető posztjára nem lett volna esélye, azt nagyon jól tudta, a tapasztalatok hiánya miatt. Egy egyszerű tagság előnyét is élvezné, a mostaninál háromszor nagyobb fizetés, juttatások, üdülések, tanulmányok a világ különböző pontjain, a cég számlájára írt szállodai és utazási költség – Rendben, a kívánságod már teljesült – az osztály vezetője felhörpintette a pohár a tartalmát, a keze ökölbe szorult, a szeme pengeként villogott a tejfelesszájú irányába – Viszlát, holnap találkozunk az irodában - A kezdő rendőr felszabadultan hagyta el a lokált – Jó szórakozást – jó erősen becsapta az ajtót. A járdán egyensúlyozott, szökdécselt, akár egy gyerek. Az ablakon keresztül látta a gyenge fényben kuporgó, a poharát emelgető főfelügyelőt. A felhőket teljesen kicsavarták, nem esett az eső.
Letért a sikátorba, az üresen hagyott emeleti házak felfogták a főutca felőli fényeket, a cinkos hold magára húzta a felhőtakarót, az utca folyamatosan szűkült, amely zsákutcában végződött.
A sikátor olyan volt, mint egy pisztolycső. Sötét és hideg.

A pisztolycső II

Simon Roland

A pisztolycső II

Mind a ketten rohantak a zaj irányába. Kinyitották a hátsó ajtót. A zápor és a rájuk váró látvány ostorként vágott végig rajtuk. Az üres szemetesláda ide-oda sodródott a szél szeszélyes csapongó dühével, fura játékával. A láda jelentős mennyiségű tartalma a sáros földön volt szétterítve. A dagadó tócsavíz tükrében hatalmas démoni kutya bontakozott ki.

Az ápolatlan, nyakörvet nem viselő nagy valószínűséggel kóbor állat csirkecombbal a szájában közelített feléjük. Nem akart lemondani a megszerzett zsákmányáról. Az agyarait felmutatva morgott a meglepődött alakokra, miközben a nyálát csorgatva fogyasztotta el a megszerzett vacsoráját. A két nyomozó egy furcsa jelenségre figyelt fel. Lekapcsolódott a villany a szalonban - Áramszünet. Néha előfordul, főleg ilyen ítéletidőben – szólalt meg a kezdő rendőr. Az őszülő hajú kollégája megragadta a vállát az újoncnak, aki megriadt és felrakta a kezét a feje elé, mint a pofonoktól tartó naiv ökölvívó, aki hivatalosan bejegyzett mérkőzésen először lép a szorítók közé és a kritikus tömeg elé, azt hitte a főnöke újabb dühkitörését kénytelen elszenvednie. Az előbbi incidens nyoma látszódott az orrán és a száján. A mester a ház azon része felé mutatott, amelyen a konyha és a fürdőszoba található. Mind a két ablaknyílásból fény szűrődött ki – Valaki szórakozik velünk – jelentette ki, a hangjából nem lehetett kivenni a félelem jelét. Sok veszélyes, kockázatos akcióban részt vett már, mire elfoglalhatta a legmagasabb pozíciót az osztályon – Kerüld meg az épületet, a főbejáraton keresztül belépsz az előszobába, odabent találkozunk, elkapjuk a rohadékot. – adta ki az utasítást a nagyfőnök. A fiatalabbik elfordította a tekintetét, szégyellte magát, a szeme elárulta a félelmét, a lába remegett, de engedelmeskedett. A parancsot végre kell hajtani, bármi leselkedjen is a házban. A bozontos kutyára meredve a falhoz lapult és így haladt előre, végül eltűnt a sarkon. A korcs a közelebb álló férfit találta veszélyesebbnek, csak rá morgott, a másikkal nem foglakozott, hagyta, hogy menjen a dolgára.

A gyilkossági osztály vezetője felidézte a pályafutása során a legkockázatosabb bevetését, egy elhagyatott kunyhót kellett átkutatnia. A mindenre elszánt körözött bűnöző csak rá várt a kis szobában, a szekrényben lapulva. A szökevény lőtt először, a nyomozó vállába fúródott a golyó. A rendőr szitává lőtte a támadóját. A város fellélegzett, a sorozatgyilkos befejezte dicstelen földi pályafutását. A szakma elkötelezettje munkát adott a korboncnok kollégáknak.

Az emlékeiből visszatért a jelenbe. Óvatosan benyomta az ajtót. A villám újra bevilágította a feldúlt szalont. Egy véres púpos figura állt az ajtóban. A villanykapcsolót és a falat összekente a tenyerével. A gyenge reszkető kezében revolvert tartott, olyan volt, mint egy élőhalott – Dobja el a fegyverét - A detektív fedezéket keresett magának, a süppedős kanapé mögé bújt el. A sötétség gyorsan birtokba vette a szobát. Az égi tüzérek telibe találtak. Az égzengés pisztolylövésnek hallatszott. A fegyverdörrenés mennydörgésnek tűnt

A felügyelő felkattintotta a zseblámpát és a hall közepén fekvő holttestre irányította a fénykévét. A halottnak hitt újságíró feküdt a szőnyegen, a kezében szorongatta az imént elsütött revolverét – Én már megöltelek egyszer, halj már meg végleg – ordította a magáról és az önfegyelméről megfeledkező felügyelő a kesztyűs kezével megragadta a füstölgő pisztolyt és addig lőtt, amíg ki nem fogyott a tár. Ötször fejbe, kétszer szíven találta a szófogadatlan áldozatot. A tökéletes gyilkosság nem lehet tökéletes, ha nem halálozik el a páciens. Az ősz hajú férfi megtörölte homlokát, átkutatta a házat és a környéket. Az újonc beijedt, elhagyta a kísérteties helyszínt – Gyáva. Nincs szükségem rá – mondta ki az ítéletét a hidegvérű elkövető.

A pisztolycső

Simon Roland

A pisztolycső

A némaságba és a modern fénycső sugarába burkolózó mozdulatlan test felett két férfi beszélgetett. Egyáltalán nem zavarta őket a hall padlóján fekvő holtsápadt úriember minden kétséget kizáróan erőszakos halállal eltávozott jelenléte, sem a csillogó kristálycsillárt bámuló vádló szempár, sem az inge alól kibuggyanó terjedő vértócsa. Nem suttogtak, nem finomkodtak, nem voltak tekintettel a körülményekre – Betörés – kiáltott fel az idősebbik és a kesztyűs kezével a kandalló előtt heverő koszos piszkavasat felkapva bezúzta az ablaküveget. A ragyogó kék villámlásban felbukkanó ágas-bogas, dombos táj száz darabra hullott szét. A sötétség sompolyogva lépett be a helyiségbe. A világítócső néha kihagyott.
A betört ablakon keresztül eltévedt esőcseppekkel érkezett a hideg éj.
Az értékes szőnyeg magába szívta a vér és az esőcseppeket. A fiatalabb férfi elgondolkodva figyelte a tapasztaltabb társát, aki már régóta tekintélyes rangot birtokolt a bűnüldözés intézményén belül, a gyilkossági részleg vezető helyét foglalta el, egészen pontosan tíz éve. A megmaradt üvegtáblák reszketve próbáltak ellenállni a haragos szélnek. Kint tombolt a vihar. A lombok hajladoztak. Falevelek és ágak ütődtek a falnak és az ablaknak.
- Egyszerű az eset. A rabló behatolt az ablakon keresztül, a háziúr a zajt meghallva villanyt oltott, a fiókjából elővette a revolverét, a hálóköntösét és a bátorságát magára kapva lábujjhegyen lement a hallba, rajtakapta a behatolót, aki éppen a trezort rámolta ki, a hátizsákjába pakolgatta az ékszereket és a bankókat. A rabló nem ijedt meg a fegyverrel fenyegetőző háziúrtól, a dulakodás durva élet-halál harccá alakult át - Az ősz hajú nyomozó felborította a nehéz asztalt, felrúgott néhány bársony széket. Tányérokat és poharakat vágott a szekrényhez. Szeszes italokat borított a kandallóba. A tűz felszisszent, akár egy démoni kígyó. A méregfogát mutogatta - A betörő az uraság ellen fordította a fegyverét. A magas rangú rendőr a revolvert az áldozat kezébe rakta, a merevedő ujjakat kényszeríttette, hogy rácsavarodjanak a ravaszra. A hideg és sötét pisztolycső füstölögve meredt feléjük – Az ismeretlen tettes megölte és kirabolta a szerencsétlen újságírót - Az újonc vigyorogva szemlélte a szobában elvégzett pusztítást és elégedetten dicsérte a tapasztalt kollégát, külön kiemelve az akció szemléltetését. A vén róka alaposan eltervezte a gyilkosságot, nem félt a bűn következményeitől – Zsarolt minket ez a firkász, megérdemelte ezt a szörnyű halált, amit kapott – jelentette ki közönyös hangon, megkönnyebbülten lépte át a gyilkos az áldozatát, majd kiment a konyhába, hogy keverjen magának egy koktélt.
A zöldfülű még az iménti előadás hatása alatt állt – Ez jobb volt, mint akármelyik bűnügyi tanfolyam, amin eddig részt vettem. Sokat tanultam – ezt már csak saját magának mondta, majd kiment a kijáraton. Kiállt az ajtóba.
A konyhából poharak, kancsók kellemes csilingelését hallotta. Élvezte a friss levegőt és a vidéki életet. Irtózott a nagyvárostól. Nyugodt volt, bízott a mesterében. Az eső intenzíven zuhogott.
A távoli erdő vonalait, gonosz árnyait megrajzolta a vágtázó villám. Néhány perc telhetett el, amikor egy erős kar ragadta meg a gyakornokot és beráncigálta a szobába.
- Hol van a holttest? Velem ne viccelj te tejfelesszájú, mert téged is megöllek. A detektív ököllel megütötte a zöldfülűt. Nem tudok semmiről – kiáltotta rémülten, ártatlan szemekkel. A karját maga elé tette védekezésképpen az újabb ütésekre felkészülve és gyanúsan körülnézett a hallban. A szíve vadul zakatolt. A hulla nem volt a hall közepén. Ekkor a villám a ház udvarába csapott le. Valami nekivágódott az ablaknak. Mind a ketten rohantak a zaj irányába.

Éji jégcsap

Simon Roland

Éji jégcsap

Lázas ablak,
démoni fénye,
formajátszó alak,
éled a tűz lénye,

Zsarát szádat,
kacér tested,
forró vágyad,
hideg tájba fested.

Hold tükrében,
nézegeted magad,
hóvihart kavar,
az elsuttogott szavad.

Az üzleti út IV. rész

Simon Roland

Az üzleti út IV.

Az igazi szerelem

Sötét fellegek uralták az ország kereskedelmi központjának számító várost.
A település szívének piros háztetőit gonosz esőcseppek foglalták el. A dzsungellakó bennszülöttek dobolásának ütemére hasonlító táncuk elaltatta a kedvességet és felébresztette a félelmet. A fakó lámpák kutakodó fénye és a felhő függöny elől a sötét kapualjba húzódott a titok. A peremkerületek pompás kastélyait kísérteties hellyé változtatta a késő őszi zápor és a sűrű bársony éj. Az angol kert mintára vágott sövénylabirintusaiban Minotaurusz kóborolt, míg a félelmetes tornyokban kísértetek tanyáztak. Nem a lombok suttogtak, hanem a nyughatatlan szellemek. Az utat borító falevelek helyett mitikus lények lábnyomait viselte a sáros föld.. Richard elméjében legalábbis ezek a hasonlatok és burjánzó képek fogalmazódtak és jelentek meg, mikor felkereste az előbb említett helyeken fellelhető épületeket. Gondolatban felidézte az üzleti út viharos és romantikus eseményeit, a pályázat megnyerését, a kollégái rosszindulatú megjegyzéseit, az irigy pillantásokat és a kedvese eltűnését. A fülig szerelmes férfi a Romantika étteremben a feleség foglalta el a titkárnő előre lefoglalt székét, aki közölte vele, hogy régóta tudott a titkosnak szánt viszonyról és csak azért nem lépett semmit, hogy a bizonyítékokat gyűjtve előnyöket szerezzen a jövőbeli tárgyaláson. Meg akarta kaparintani a legnagyobb értékű tárgyakat és ingatlanokat. Profi magánnyomozót szabadított rá, a megbízott árnyék követte és jegyzetelte a hűtlen férj minden mozdulatát.
A megvádolt kijelentette, hogy beleszeretett Patriciába és el akar válni.
A bosszúra szomjas neje mosolyogva közölte, hogy nem lesz semmi az új kapcsolatból, beszélt a csábítóval és hazugságok áradatával árasztotta el a nőt. Nem létező szeretőkről hadovált neki, meghamísított levelekkel, szállodai számlákkal győzte meg az igazáról.
Richard a hátrahagyott nyomokat követve érkezett meg a történelmi kisvárosba. A helyi lakosokkal szóba elegyedve Pati fényképét felmutatva érdeklődött, kutakodott a kedvese után. Néhányan látták már a feltűnő jelenséget, de azt nem tudták megmondani, hogy hol lakik és mivel foglalkozik. Egy patinás hotelben foglalt szállást, ahol végül a segítőkész recepciós valódi segítséget nyújtott a rejtélyes nő megkeresésében. A recepciós terjengősre sikeredett történetéből kiderült Patricia visszatért a szakmájához, idegenvezetőként helyezkedett el egy turisztikai cégnél. Richard az egyik borongós estén, a zuhogó esőt figyelmen kívül hagyva sétálgatott a legnagyobb parkban. A kocsi lassan befordult a sarkon. A férfi szíve vadul dobogott és remélte, hogy a szőkeség arcát pillantja meg a zárt tetejű hintó ablakában. Nem csalódott. A bérkocsiból kislányos arc nézett ki. Richard izgatottan futni kezdett, most értette és érezte meg, hogy milyen az igazi szerelem, könnyedén utolérte a cammogó járművet, felkapaszkodott rá – Itt jobbra látható a galéria, melyet a település bőkezű adományozója a báró építetett – Patricia az ódon kúriára mutatott a kecses kezével – mennyi báj és kedvesség – gondolta a hívatlan vendég. A mellette ülő nagydarab férfi a látnivalók helyett inkább az idegenvezető bájait tanulmányozta, kigúvadt szemekkel bámulta a formás melleket – Szeretlek Pati – Richard megragadta a szépség karját és meg akarta csókolni a száját, de a nő kiszabadította magát a karok fogságából – Te játszol a nőkkel, csak a kaland kell neked, hogy elszakadj a stresszes munkádtól és néha elbújj a sótlan frigid feleséged elől, nagyot hibáztál, amikor elvetted őt, összekeverted a barátságot a szerelemmel, és soha nem felejtem el a hotel lakosztályában történt durva eseményt, elutasítottál engem, de most visszakapsz minden fájdalmat, mit nekem okoztál és valójában neked nem én hiányzok, hanem a romantika és a szenvedély – Könnyes szemét törölgetve, szipogva lökdöste a férfit – Hagyja békén a hölgyet – Üvöltötte az eddig csendbe burkolózó dromedár – A potyautas nem törődött a nyers modorú fickóval, a titkárnőt győzködte – Nem mondok le rólad, soha nem hagylak békén - Az utas elvesztve türelmét felállt és egy erős ütéssel állon vágta Richardot, aki leesett a kocsiról. Patricia felsikoltott, az óriás megfogta és megszorította a vállát, így nem tudott a hős lovag segítségére sietni. A helybenhagyott feltápászkodott. Vérző szájjal és elszánt tekintettel indult előre, hogy elégtételt vegyen. A kocsis a helyzet eldurvulását megelőzendő, a verekedés elkerülése végett gyorsabb tempóra ösztönözte a hátasokat. Richard mérgesen, csalódottan nézett a távolodó kocsi után.. Tehetetlenül szorította ökölbe a kezét, ekkor idegesítő dudaszó
hallatszott a háta mögött. Megfordult. A taxis dühösen ütötte a műszerfalat és nyomkodta a dudát, miközben szitkokat szórt ki az ablakon. Richardnak jól jött a lehetőség, bepattant a járműbe és kiadta az utasítást – Egy száguldó hintót kell követnie, a Iskola után forduljon jobbra, arra mentek, siessen - A sofőr a mesés borravaló reményében a gázba taposott. Csikorogva pörgött a kerék. Eközben a bérkocsiban drámaivá változott a helyzet, a hústömeg már nem elégedett meg a szolgáltatással, a látnivalóval, a múzeumokkal, a történelemmel és a legendákkal, a városnézésen túl mást is akart, meg akarta kaparintani a csinos idegenvezető kegyét. A bérkocsi eszeveszettül rázkódott a lejtős macskaköves úton. A kocsma teraszán a korsó sör társaságában üldögélő férfi meg volt győződve, hogy villogó szemű pegazusokat látott elsuhanni. A férfi a nő lábára tette a kezét, Patricia megragadta az óriás mancsát és ellökte, ököllel orrba vágta a túlméretezett ellenfelét. A visszautasított férfi ütötte-vágta a szőkeséget. Patricai minden küzdősportban használt tudását bevetette a titán ellen, miközben az ide- oda ugráló, falhoz, fához, kerítéshez csapódó kocsiban próbált megkapaszkodni, egyensúlyozni. A sötét főúton száguldó ajtó nélküli ütött kopott jármű félelmetes hatást fejtett ki. A kereszteződésnél, a gyalogátkelő előtt a kosarát eldobva egy hölgy rémülten ugrott hátra a démoni kompánia láttán. A dáma a falhoz lapulva nézett az elvágtató hintó után. Almák gurultak szerteszét. A paták kíméletlenül taposták szét a gyümölcsöket. A taxi végül beérte a kocsit, a sofőr jelzett a bakon ülő férfinak, hogy zabolázza meg a megvadult állatokat. A lovak megnyugodva húzódtak az út mellé.
Richard kipattant a taxiból és megindult előre. A díjbirkózó a vállára kapta Patriciát és a földre dobta – Na gyere –felkiáltással várta az önjelölt megmentő támadását.
Richard a feje elé emelte ökölbe szorított kezét, miközben folyamatosan táncolt az ormótlan izomkolosszus előtt, hol előre, hol hátra ugrándozott. A behemót folyamatosan, de rendszertelenül ütött, vágott, Richard vagy kihajolt, vagy kivédte az ütéseket. Az övéi viszont betaláltak, a behemót néhány foggal kevesebbel, sebes szájjal, szemüvegnek beillő csinos kék monoklival végül megfutamodott.
Richard felsegítette Patriciát. Megsimogatta bájos arcát – nem is gondoltam, hogy ilyen veszélyes a munkád. A vállalatnál én nyertem meg a pályázatot. Előléptetést kaptam – a férfi a nő reakcióját várta – Én is veszélyes vagyok – szőke tincsek mögül kaján szemek villogtak – Van egy kényelmes luxus irodám, de nincs titkárnőm. Felveszlek téged, jól tudsz gépelni, kávét főzni és csókolni – Pati önfeledten nevetett – Szerintem induljunk üzleti útra – suttogta a férfi fülébe – Jó ötlet, de ne ezzel a hintóval – Richard a roncsra mutatott, melyet magára hagyott a két ló és a pánikszerűen elmenekült kocsisa. A hold elzavart egy felhőt, hogy megfigyelhessen egy tökéletesen összeillő párt.
Az összebújó szerelmesek átmentek a parkon, átkeltek a kicsinyke béka kuruttyolástól hangos tavat átívelő hídon és eltűntek az erdő fái között.

Az üzleti út III. rész Találj meg!

Simon Roland

Az üzleti út III. rész

Találj meg!

Az iroda nyüzsgött, fontoskodó csoportvezetők, füzettel és csomaggal rohangáló egyenruhás futárok, vödörrel és felmosófával felszerelkezett takarítók végezték a rájuk szabott feladatukat. A lift szigorú tekintetű aktatáskás, csillogó cipőjű, nyakkendős férfiakat és elegáns szoknyába bújtatott nőket hozott az ötödik emeletre - A vizsga napja végül elérkezett -
A tárgyaló kétszárnyú ajtaja nyitva állt. A hosszú tárgyalóasztal fejedelemként uralta a termet, két oldalról értelmezésre váró festmények bámultak le a komor uraságra. Folyamatosan érkeztek a kollégák, beszélgettek. A vizsga előtti pillanat annyira komoly és feszült volt, hogy amikor Trevor a mindenkori ügyeletes viccmester megpróbált néhány viccet elsütni, csúnyán csütörtököt mondott a humorfegyvere. A képeket nem volt idő tanulmányozni. Az ötödik emeletről kitűnő kilátás nyílt a történelmi belvárosra. A háztetőkön megpihent az őszi napfény, melyet rozsdás falevél pettyezett. A tulajdonos számára fenntartott magas támlájú szék üresen várakozott. Richard izgatott volt, elővette a mappát, rendszerezte a jegyzeteit – Találj meg újra és újra – Pati suttogott a fülébe, a szájuk majdnem összeért, a férfi akár meg is csókolhatta volna a mámorító meggypiros ajkat. Érezte a testéből áramló forró vágyat. Mostanában nem sokat találkozott vagy beszélgetett vele, így jó volt a közelében tudni. A blúzából kikandikáló mellét alaposan szemügyre vette. A poharakat és a tányérokat az asztalra helyezte és leült a férfi mellé. Richard benyúlt a szoknya alá és megsimogatta a gyönyörű combját, hol gyengéden, hol erősen szorongatta az ujjaival az álomszép lábat. A körmével szántotta a húst. A nő felsóhajtott a kéjtől. Sportos alkatú ősz hajú úr toppant be, nem adott az etikettre, fittyet hányt az üzleti szokásokra, a hagyományokra. Laza melegítőben vonult be a helyiségbe. Mikor mindenki elcsendesedett, elkezdte mondandóját - Hölgyeim és uraim, két hónappal ezelőtt felkértem önöket, hogy készítsék el a céget érintő probléma megoldási módszerét. A válságot és az arra felírt gyógyírt a fantáziájukra bíztam. A legkreatívabb, legfrappánsabb pályázat elkövetője fizetésemelésben részesül – Az igazgató köszörülte a torkát, hatásvadász szünet után folytatta szónoklatát - Szólítani fogom az embereket, megkérem akinek a nevét mondom, az jöjjön ki és magyarázza a el a kidolgozott anyagát. Richard haladt volna tovább, beljebb, de a legszebb titkárnő megragadta a karját és kiszabadította magát, ringatózó csípőmozdulatokkal kiszaladt, hogy néhány perc múlva a tálcával egyensúlyozva süteményekkel, üdítőkkel térjen vissza. Richard elmélyülten rajzolgatott, ügyelt rá, hogy senki ne fedezze fel titkát, a kezével takarta el az alkotását. Először egy újonc ment ki a főnök elé. A biztonságról fejtette ki a véleményét. Diavetítőn sorolta a megoldási menteket. Az asztal közepén elhelyezett tányérokról gyorsan fogyott a sütemény. A cég önkéntes szakácsnője, a duci Kathy sütötte a finomságokat. A mai napra sütötte a meggyes pitét. Ez volt a specialitása. A gyönyörű tündér kávét öntött a főnök poharába – Érdekes, van benne lehetőség, de sajnos ez igen kevés. Maga még zöldfülű, ne adja fel, még sokra viheti a cégnél – jellemezte a vásznon látottakat elgondolkodva a főnök. Richard utolsónak kerül sorra, kibújt a füzetéből, már befejezte a titkárnő portréját, a mappát szorongatva magabiztos mosollyal és nyugalommal kisétált. A tekintetével kereste Patit, de sehol nem látta – A csőd közelébe sodródott irányításom alatt álló kis vállalatot fel akarta vásárolni egy mamutcég, hírhedt cápákból álló társulat, én a beolvadás helyett a cég csoportokra való felosztását javasoltam. Virtuális elnökként létrehoztam egy tanácstestületet, egy raktárosi, egy ellenőrző és egy termelői részleget. Mindegyik csoportot a karakterüknek, tulajdonságaiknak, képességüknek legmegfelelőbb, legrátermettebb emberekre bíztam.
Intenzív tanfolyam segítségével sikerült elérnem, hogy minden dolgozó a maximális profitot termelje ki a lehetőségekből.
Részletekbe menően elmagyarázta a csoportok feladatát, miközben figyelte az igazgató arcát. A főnök először ráncolta a homlokát, a szemüvegét tologatta az orrán, követve az eseményeket a bizalmatlansága érdeklődésbe csapott át, végül megszületett az ítélet – Gratulálok, az ön válságkezelő megoldása nyerte el a pályázatot. Irigy arcok vették körül, a tapsvihar mely elismerte a győztest nem volt őszinte. Kathy a duci kolléga egy levelet nyújtott át. A papírusra ez volt írva:
Randevú étterem Péntek 21 óra.
Találj meg!

Pati

Az üzleti út II. rész Vidéki kirándulás

Simon Roland


Az üzleti út II. része


Vidéki kirándulás

A szórakozóhely előtt állt, ideges volt. A bejáratot díjbirkózó külsejű figurák zárták el.
A bár zsúfolásig megtelt csevegő, italozó emberrel és izgatott lüktetéssel. Kellemes zene szólt. A muzsikusok értették a dolgukat, virtuóz tudásukkal bűvölték el a vendégeket.
A keresett személy egy férfi társaságában üldögélt a gyertyafénnyel megvilágított asztalnál, a szemével biztatta a borostás, izomtól és elbizakodottságtól dagadó felfújt dromedárt. Richard az ablaküvegen keresztül figyelte a szerelemtől piruló párocskát. A feltüzelt férfi nem sokáig türtőztette magát, szemtelenül megragadta a szőkeség kívánatos combját, erős ujjaival megragadta, simogatta a lábát – Nem bírsz magaddal te átkozott? Hagyd abba! – üvöltött fel a leselkedő, majd az öklével bezúzta az üvegablakot. A gitár és az ének ritmusába mártott idilli kép ripityára tört. A szilánkok berobbantak a helyiségbe. A színes poharakkal egyensúlyozó bárgyú mosolyú pincérnő felsikoltott, három kanál és két villa csörömpölve táncolt a padlón, néhány vendég fejvesztve menekült elvétve a kijáratot, a mosdót elfoglalva. A marcona biztonságiak megszeppent kisfiúként néztek a tátongó üres ablakra, a kifutón vonagló táncosnő megtorpant, várva a fejleményeket – Mit művelsz Richard? Hát nem engem szeretsz? – Az ismerős hangra megfordult. Vércseppek borították az utcakövet. Vérzett két ujja, de nem ez volt a legnagyobb baj. Barna hajú, andalgó szemű nő, a felesége nézett vele farkasszemet – Szia drágám, megmagyarázok mindent, hidd el csak téged szeretlek - A nap berontott a szobába és elzavarta a nyomasztó álmot.
- Csak egy rémálom volt – A kezét alaposan megvizsgálta, semmilyen sérülést nem látott.
A tegnap este ugyan belevágott a falba, de sem a fájdalomnak sem a sebnek nem maradt nyoma.
Richard ruhástól feküdt az ágyon, nem kellett felöltöznie. Belenézett a tükörbe. Álmos, fáradt tekintetű fickó bámult vissza rá. Lement az utcára, hogy kiszellőztesse a fejét – A friss levegő segíteni fog - a közeli benzinkút boltjában vásárolt egy lekváros buktát és egy üdítőt. A reggelinek szánt ételt és italt belerakta egy zacskóba és elindult, hogy keressen egy szép helyet. A domboldalon egy park terült el. A falevelek zizegtek a lábai alatt.
Ekkor megpillantotta Patit. A legnagyobb tölgyfa lombkoronája alatt üldögélt, egy padon, felhúzott lábakkal, szendvicset majszolt. Amikor közelebbről szemügyre vette a jelenséget, akaratlanul is összehasonlította a feleségét a rámenős munkatársával - A kedvesem nagyobb mellekkel rendelkezik, de az korántsem oly izgató, mint a kollégámé. A nejem egy fejjel alacsonyabb, mint a cég gyönyörű titkárnője. Egyszóval Pati a tökéletes nő. A feleségem viszont nagyon romantikus, szeret olvasni, sétálni - Összegezte magában. Pati közepes magasságú, arányos, sportos testalkatú, istennőket megszégyenítő feneke van, intelligens, társasági lény. A legjobb festők és szobrászok képzeletében sem szerepelnek oly mesebeli lábak, melyekkel ő rendelkezik. Összefoglalva az egyik reménytelenül romantikus, a másik végtelenül szenvedélyes -
A férfi leült a nő mellé. Nem szóltak egymáshoz. Csak hosszú sokat mondó, mélyre ható pillantásokkal vívták szokásos csatájukat – Menjünk el a faluba, a szüreti mulatságba, eltöltünk ott egy hetet és elfelejtjük a tegnap esti incidenst – Pati elfogadta a kinyújtott kezet, beleegyezett, kocsiba szálltak. Az odafelé vezető úton csak a sofőr beszélt, az útitársa csak hümmögött, vagy bólogatott. Az alkonyatot az est, majd az éj követte. Mindegyik napszak a maga sajátos módján fogalmazta meg a látnivalókat, a fákat, a bokrokat, az élelem után kutakodó szarvasokat. A táj felkészítette őket a falu csodálatos megfoghatatlan hangulatára. Hajnalodott. Az út melletti napraforgótáblából kiemelkedett a napkorong, az árokparton ujjongva futottak a pipacsok, fergeteges tűztáncba kezdve. Így üdvözölték a pirkadat első sugarát. A lankákon nádtetős házak jelentek meg – Gyönyörű – szólalt meg Pati csillogó szemmel, Richard a kormányon pihentette kezét, miközben az utat figyelte, ő is a látvány hatása alá került. Teraszos kunyhók kúsztak fel a hegyoldalra, a nyugalom és a háborítatlan csend birodalmába. A kocsmák a legváratlanabb helyekről bukkantak fel. Kastélyok és villák kapuján hirdették a kiadó szobát. A falu elvarázsolta őket. Egy olcsó panzióban foglaltak szállást. A szüreti mulatság a felvonulással kezdődött. A feldíszített szekéren a megválasztott nagy mellű bírónő a hódolói társaságában utazott, a lassan haladó járműről integetett.
Néhány idős asszony a házak ablakában könyökölve követte az eseményeket.
A hintót népviseletbe öltözött lovasok hada kísérte, a falu főterén át a meredek utcákig, a pincészetig. Richard és Patricia kéz a kézben sétáltak a felcicomázott kurjongató menet után. Ezt követte a hordó gurítás. A falusiak a szüreti szokásoknak megfelelően szőlőlével töltött tölgyfahordót gurítottak le a hegyoldalról. Az üzleti útra érkezett munkatársak nagyon élvezték a mutatványt. Mikor besötétedett sétára indultak, az estét borkóstolóval folytatták az egyik híres pincészetben. Richard megismerte Patricia romantikus oldalát. Észrevétlenül, természetes módon alakult köztük valami, ami mindennél erősebbnek bizonyult.

Az üzleti út I. rész

Simon Roland

Az üzleti út I. rész

A kétemeletes motel sötét mosolyát rögzítette a parkolni kívánó autó fénykévéje. A kocsiból kiszálló kifogástalan modorú és megjelenésű nyakkendős úr kisegítette gyönyörű utastársát a kocsiból, udvariasan elvette a csomagot a kezéből és a kinyitott ernyőt a szőkeség fölé emelve, átkarolva, az eső elöl védelmezve kísérte őt a főbejárathoz. A szépség egy csábos mosollyal hálálta meg ezt az önzetlen figyelmességet és kedvességet. A gyülekező hideg tócsákban visszatükröződtek az erkélyek, ablakok, tetőtéri teraszok és az égbolt pillérei, az út menti nyurga fák. A falevelek színének és formájának játéka, valamelyest oldotta a hely feszültségét, a firmament szürkeségét és az épület szigorú sziluettjét. A zuhogó őszi esőben ázó épület egy horrorfilm forgatási helyszínének is beillett volna.
Két éjszakára foglaltak szobát. Mivel közöttük csak munkatársi kapcsolat volt, így természetesen külön lakosztályt választottak – Richard, segítesz nekem a reklám elkészítésében? Szükségem van a szakértelmedre. Még nincs olyan késő – Patricia értett a csábítási trükkök alkalmazásához. Szőke hajtincsek mögül huncut kék szemek leselkedtek.
A prédának kiszemelt megszólított a fáradtságra hivatkozva gyorsan elbúcsúzott és a bőrönddel a kezében megkereste a 24- es szobát. Az emeleti folyosón hunyorgott a lámpa. A recepción kapott kulccsal munkára bírta a zárat. Az ajtó szélesre tárult. A szállás meglehetősen szerény áráért cserébe nem számított pazar, csillogó-villogó üvegre, márványra, koktélbárra, szobrokkal tarkított úszómedencére, ezért meg sem lepődött a látványon, ami fogadta. Egy kicsinyke szerény ágy húzódott a sarokba és egy nagy valószínűség szerint kiselejtezett, lomtalanítás idején kidobott, majd összeszedett öreg gardróbszekrény állt őrt mellette. A villanykörtével itt is gond volt, csak az éjjeli lámpa működött megfelelően. Az asztalon felgyülemlett porréteg és az ágylábhoz közeli üres tejfölös doboz arról tanúskodott, hogy nem gyakran látogat személyzet errefelé, netán elvégezze a feladatát, kitakarítsa a helyiséget. Söprűt, felmosórongyot még hírből sem ismert ez a hely. A sötétítő függöny majdnem teljesen el volt húzva, csak egy kis rés hagytak a sápadt holdnak. Elpakolta az öltönyét, lazább ruhába öltözött. Kényelembe helyezte magát, bekapcsolta volna a TV-t, de az sem működött, így inkább a munkájával foglalatoskodott. A kész anyagot rendszerezte műfajok szerint. Olyan érzése támadt mintha valaki ácsorogna az erkélyen és minden mozdulatát lesné. Lassan óvatosan elindult, hogy széthúzza a függönyt, ekkor kopogás hallatszott. A bejáratban Patricia állt, hálóköntösébe rejtette kívánatos testét, rémült, ártatlan szemmel bámult a férfira, várta a hatást, mellyel megszánja majd megkívánja őt – Súlyos sérült szenvedtem, elcsúsztam a fürdőszobában, vérzik a lábam – Megszabadult a köpenyétől. A szemrevaló jelenségen csak egy rózsaszín bugyi volt, folyamatosan, intenzíven sportolt, a mindennapos esti futás, a különböző küzdősportok, a pörgős táncleckék mind meghozták a kívánt hatást, az izmai megfeszültek, a mellei csábítóan meredeztek. Ingerlő csípőmozdulatokkal végigvonult a szobán – Ilyen egy igazi nő – suhant át Richard agyán. Pati ledobta magát az ágyra. A férfi elővett egy csomagot, előkereste a kötszert – ellátom a sebed – Letérdelt a nő előtt. Patricia egy balett táncos eleganciájával nyújtotta ki a lábát. Reszkető kézzel megfogta a bokát, a vágy őrjítően támadt, végignézett a tökélete lábon – Én nem látok semmilyen sérülést - A csábító ekkor hirtelen a kezével megfogta a férfi fejét és magához húzta, vadul megcsókolta a száját. Richárd ellökte magától és kitessékelte a szobából – Mi bajod van? Nem tetszem neked? Sosem fogom elfelejteni azt, ahogy bántál velem – szemrehányó, vádló tekintete komolyságot sugárzott – Három éve esküdtem hűséget a kedvesemmel – Az ujján felcsillanó gyűrű igazolta állítását - Amióta a cégnél dolgozol próbálkozol a trükkjeiddel, két éve próbálsz elcsábítani engem. Elmondok neked egy titkot, amit még sosem mondtam neked. Nem fog sikerülni - A nő karját megragadva vezette ki a hűs félhomályos folyosóra – Elmegyek a közeli város country clubjába, táncolni, szórakozni akarok - Az ajtó óriási dörrenéssel vágódott be, mintegy fokozandó az előbb elmondottakat.
A férfi nem tudott elaludni, hánykolódott az ágyon, hol a párnát gyűrte, máskor a takarót simogatta, folyton Patriciát látta maga előtt, a formás lábakat, a kecses bokát, a varázslatos combot, a csókolni való, izgató melleket. Ököllel ütött a falba, végül könnyeivel áztatva a lepedőt elaludt. Zörejre ébredt fel. Széthúzta a függönyt, kinézett. Az ablaknak csapódott valami. Patricia papucsokkal dobálta az ablakot. A maga sajátos módján bosszulta meg a visszautasítást. Kiüvöltötte magát, majd beszállt a közelben várakozó sportkocsiba.
Csikorogva, porfelhőt kavarva távozott a jármű.

A levél

Simon Roland

A levél

A csendre és megfelelő illemre nevelt lakosztály átitatódott a délutáni napfényben.
Az álomszerű képen a szőke fiatal nő lassan jegyzetelte gondolatait. A toll néha elakadt a papíron, máskor hirtelen meglódult. A szobában minden tárgy megmártózott a nap hullámzó áramlatában. A díszítésnek, esztétikai élménynek használt díszes kandalló belsejében időzött a fény, a képzeletbeli lángok előtt mitikus vadállat melegedett, a tűztáncnak hódolt a padlón lapuló lény. A nő végül befejezte az írást, lerakta a tollat, megkönnyebbülten felsóhajtott. Gondos alapossággal összehajtogatta a levelet és egy bőrkötésű vaskos regény lapjai közé csúsztatta be. Pislogva nézett körül, a kezét a feje alá gyűrve rádőlt a tölgyfaasztalra és elaludt. A nap új búvóhelyre lelt a kúria közelében fekvő tóban. Az éj a tolvajokra jellemző settenkedéssel érkezett. A szélesre tárt ablakon belépő hold rányomta ezüst pecsétjét a papírus aljára, mintegy hitelesítve az irományt. Erős zörej hallatszott. A kopogás felriasztotta álmából a nőt. Az ajtó folyosó felőli oldalán türelmetlen és egyértelmű jelzéseket küldött valaki. Kinézett az ablakon, a postagalamb még nem jött vissza. Az újabb üzenetet már nem tudta elküldeni. Gyors mozdulattal kihúzta a levelet a szerelmes regény oldalai közül és a hideg kandallóba hajította, megigazította a ruháját és a frizuráját, majd mosolyt erőltetve az arcára kinyitotta az ajtót.

A tél fehér serege körülvette a festői kastélyt. Két jövevény hatolt be a lakatlan nemesi otthon birodalmába. A felhő folyamatosan szitálta a pelyheket. Beléptek a kapun – Befogom bizonyítani, hogy a grófnő titkos kapcsolatot ápolt. Méghozzá egy rivális család tagjával, a szerető naplóbejegyzése erre utal, valószínűleg leveleztek is egymással – A másik alak elgondolkodva haladt előre, a zseblámpával kereste a főbejáratot a zuhogó hóesésben, melyet a szél tett még elviselhetetlenebbé.
- Mit keresünk valójában? – A hatalmas méltóságot jelképező ablakokról visszaverődött a csóva - A diárium szerint többször is találkoztak. Ha megtalálom a levelet, beigazolódik az elméletem és megjelenthetem az ötödik könyvemet. A másik férfi, aki fiatalabbnak tűnt, megtalálta a bejárati ajtót – Már így is nagy sikered van a történelem szakos diákok között, viszont nem árt óvatosnak lenned, sok az irigyed, akik arra várnak, hogy elgáncsoljanak –
A fiatalabb férfi benyomta az ajtót. Az elemlámpa sugara ámulva bámult a kristálycsillárokra és az eleganciát és kísérteties alakokat tükröző tükrökre és a falakon felfüggesztett festmények művészi hatására.
A széles lépcsőfeljáró és a korlát részletes kidolgozása lenyűgözte a két férfit.
A modoros lakáj helyett a pazar látvány fogadta őket. A felső emeletre vezető bordó szőnyeg előtt illendően lerázták a csizmájukról a havat. Elképzelték, ahogy a padlót seprő hosszú szoknyában parolázó kisasszonyok és a kor divatjának megfelelő ruhában peckesen feszítő fiatalemberek közlekedhettek az ódon falak között, megpróbálták utánozni az egykori lakókat.
Nevetésben törtek ki. A kacajuk visszhangzott a kastélyban. Az idősebbik előhalászott a zsebéből egy pipát és egy gyufát, színpadias mozdulattal meggyújtotta. A keletkező fényben olyan volt a szakállas férfi, mint egy film főszereplője a mű drámai fordulatát hangsúlyozandó. A láng bevilágította a helyet. A sötétség hátrébb húzódott. Bársony függöny lebbent. Átkutatták az összes helyiséget, felforgatták a fiókokat, rejtett termek után kopogtattak a falakon. Végül megérkeztek az utolsó szobába. A kandallót aprólékos és gondos elkészítése okán azonnali elismerő pillantásban részesítették. Jártak már múzeumban, kiállításon, de ilyet még nem láttak – Ez volt a grófnő lakosztálya - Felforgattak mindent, de itt sem találták meg amiért valójában eljöttek. Az öregebbik férfi fáradtan lerogyott a székre és a szemöldökét összehúzva a pipáját újra szóra bírta. Gomolygó füst emelkedett a magasba – Ideje indulnunk, tombol a tél - A társa kibámult az ablakon, bár a sűrű hóesésben nem sokat láthatott a környékből.
A szakállas felpattant a székről a pipa tartalmát a kandallóba öntötte – Induljunk – adta ki a vezényszót, melyben nem lehetett nem fellelni a s csalódottságot. A két férfi távozása után a csend és a titok szövetséget kötött egymással. A kandalló rácsa alatt, a több mint 300 éve várakozó levél a parázstól életre kelt.

Kedvesem!

Nem bírom elviselni a nélküled töltött éjszakákat. A hold és a csillagok hidegsége kínozza testemet és lelkemet.
Sosem felejtem el a közös pillanatokat, az esti fürdőzést a tóban, a hosszú sétákat az erdőben.
Eldöntöttem, hogy megszökünk. Találkozzunk a kísértet kikötőnél. Vár ránk egy hajó.
A kapitány megbízható, jó barát. A szerelmünk örök lánggal fog égni, mely sosem alszik ki.
A láng mintha megerősítette volna a leírtakat. Színek és érzések tobzódtak leírhatatlan, kifejezhetetlen intenzitással.

A szenzációra, titokra, sikerre, gazdagságra vágyó történelemtanárok az erdőbe vezető úton még visszanéztek az előbb meglátogatott épületre. A tornyok, a szobrok, az óriási ablakok mind eltűntek a szitáló hóesésben.

Vége

Az erkélyen át

Simon Roland

Az erkélyen át

Ezüstöt ígér,
az utazó hold,
markát nyújtja,
az eget birtokló tó.

Fantom-fehér ablak,
ácsingózó festővászon,
feltűnik a nőalak,
hogy szoborrá váljon.

Vér-sűrű alkony,
titkokat szövő futónövény,
pazar balkon,
lassan felmászik az éj.

Fülledt nyár

Simon Roland

Fülledt nyár

Forró szavamat,
képzelt csókomat,
ízlelgeti az ajkad,
mely merészen csalogat.

Kövess, kiáltja,
a hullámzó tested,
ébren megálmodom,
a holdfényes estet.

Útmutató

Simon Roland

Útmutató

Puha sár,
jelöli a lépted,
a kócos fák,
célba érnek.

Végtelen csillag köz,
jeges-jegyes nyaláb,
hold arcú teagőz,
szerelmes csaták.

Szerelmes történet

Simon Roland

Szerelmes történet

A settenkedő alak olyan gyorsan és halkan lépkedett a falépcsőn, hogy egy kívülálló bámészkodó számára csak egy néma elsuhanó árnyéknak tűnt volna. Az íjász ismerte az utat, vállával felnyomta a csapóajtót, a zsongó nyári éj úgy viselkedett, mint egy szemérmetlen vidéki fruska, arcátlanul próbálta elcsábítani. A vándorló kísértet fehér köpenyében lebegett. A harcos megállt a háztető szélén. A holdfényben megmártózó lombok vágyakozva susogtak.
Elővette az íjat, a dölyfösen terpeszkedő palota felé fordult, becélozta a szemközti ablakot, még nem lőtt, a megfelelő pillanatra várt. A kastélyt övező két méter magas kőkerítés előtt egyenruhás, szuronyos őr posztolt. A holdfényben fürdő pazarul berendezett szobában egy meztelen lány fésülte szőke haját. A hódolója felé intett, majd félrehúzódott. A harcos a szerelmes levelet a tegezre tekerte és felkészült, hogy a szokásos módon fegyverrel célba jutassa az üzenetet. Amikor megérezte a háta mögött álló ellenség rosszindulatú jelenlétét, ösztönösen elrántotta a fejét, a husáng nem talált telibe, nem vesztette el az eszméletét. A fájdalom éberré tette. Kristálytisztán látta a támadóit, hárman voltak, a háttérbe húzódó főnök utasításait követve a két gazember a lábánál és a karjánál megragadva a magasba emelte, sokáig hintáztatták, mire elengedték. A férfi zuhanni kezdett a mélybe. Kétségbeesetten kapálódzott. Az égbolt és a füves park helyet cserélt egymással. A faágak lassították az esését.
Szerencséje volt. Egy nagy faág megállította a zuhanását.

Hosszú nyáréj

Simon Roland

Hosszú nyáréj

Elnyel az ágy,
Ölel a hajkorona,
Szőke takaró, forró vágy,
sóhajokat őriz a szoba.

Kallódó felleg,
kút hideg hold,
kezem rajzolta tested,
és a hófehér csók.

A hajnal feloldott,
nem köt erős hajókötél,
se iszapba fúlt horgony,
fuss, ahogy jöttél.

A Ritkaság IV

Simon Roland

A Ritkaság IV

A nyári tábor felett őrködő tölgyfák nem árulták el a lopakodva közlekedő alakok érkezését, a behatolók észrevétlenül másztak át a kerítésen és közelítették meg a kunyhót. Azonban a lopakodókat meglepetés várta a rönkháznál. Az ablak, amelyen kiszöktek az éjszakába, most be volt zárva – Hogy jutunk be a szobába? -
Váratlanul fellebbent az éj bársony függönye. Napraforgó színű fényforrás tolakodott előre. Bernard megfogta a barátja karját és elrántotta. Egy kiszögelés mögé bújtak el. Dwight rémülten, a deszkához lapulva figyelte a félelmetes trió színre lépését. A csibészek nem volt ismeretlenek a számukra. Az elöl haladó nyúlánk diákot azonnal felismerte. James volt a suli legverekedősebb diákja. Az igazgatói iroda gyakori látogatója. Az egyik kezében zseblámpával tett harci mozdulatot, láthatatlan ellenfelével küzdött, a félig kiürült palackkal hadonászott a cimborákat biztatva. A színes figyelemfelkeltő címke tanúsága szerint tömény szeszt tartalmazott az üveg. A zseblámpa fénye ide-oda vándorolt. A fénycsóva hol a távoli erdő csendjét vagy a sötét ablakok előtt felsorakozó zöld bokrok titkát próbálta kifürkészni, a rejtőzködők felfedezetlenek maradtak a kutakodó sugár számára.
A vezérük megállt és ivott az üvegből. Az ital egy része a pólójára folyt. A spiritusz hatása már látszott rajta. A csapat a főnököt követve, egy számítógépes játékot kielemezve, megvitatva haladt a tópart irányába. Bernard megmutatta a különleges tárgyat, amit a szétroncsolódott jármű közelében, a fűben talált. Mi ez? Mennyit érhet? - Kiáltott fel meggondolatlanul a másik fiú. A társaság megfordult – Kik vannak itt? A kicsik nem feküdtek le lámpaoltáskor? Verjük meg őket -Bernard és Dwight felugrott és futásnak eredt az ellenkező irányba, rohantak, ahogy csak az erejükből tellett. A tanárok szállása messze volt innét, a tábor szélén, minden házikóhoz rendeltek egy az eminens diákok közül kiválasztott biztonságra, nyugalomra és a rendbontás elkerülésére vigyázó felügyelőt, de még ők sem mertek kikezdeni a hírhedt bandával. Bernard és Dwight az engedély nélküli távozás miatt is el akarta kerülni a pedagógusokkal való találkozást, inkább átugrották a kaput, és a korábban a lankáról távcsővel szemrevételezett toronyhoz vezető utat választották. Az üldözők és az üldözöttek közötti távolság nem nőtt, de nem is csökkent. Az ódon épület a lombok és a dombok takarásából egyre több részletében mutatkozott meg, ahogy egyre közelebb kerültek az ősi építményhez. Akárcsak egy készülő, vásznon kibontakozó tájfestmény.
A vastag és iszonyatos súlyú kövek közötti nyílásokból képzeletbeli lények bámultak ki.
A két nebuló más esetben meg sem közelítette volna a kísértet járta legendás tornyot, azonban a nyomukban voltak az iskola fékezhetetlen fenegyerekei, nem volt idő tétovázásra, feltépték a tölgyfaajtót és beléptek a hűvös szuroksötét terembe. Olyan sötét volt idebent, hogy többször is elvétették a lépcsőfokokat. A korlátba kapaszkodva igyekeztek egér utat nyerni, a nagy sietségben többször is elestek a lépcsőn. Hallották a hátuk mögött a vagányok fenyegető kiáltásait, a kimerítő futástól hangos szuszogásaikat. A hangok jelezték, egyértelművé tették, hogy a bajkeverők is a közelben tartózkodtak. A lépcsőfordulóban a kicsiny ablakon átfurakodta magát a beteg arcú hold, így már láthatóvá vált a kopott, ősi történeteket mesélő kőfok és a szürke fal. Váratlanul erőteljes lépteket hallottak. Lentről az ajtócsapódás következményeként keletkező visszhangzó, az éj áramlataival érkező jéghideg csend mászott felfelé, míg az emeletekről a dörgedelmes rémület közelített. A két barát nem tudta eldönteni, hogy merre menjen tovább. A cipőkoppanás felerősödött. Egy sápadt arcból kiáramló szürke szembogár meredt rájuk. A kéz feléjük kapott. A fiúk nagyon megijedtek. Egymást fellökve rohantak a kijárat irányába.
Megkönnyebbülten lökték ki a súlyos ajtót. Bernard hiába kutatta át a zsebeit, a ritkaság már nem volt nála, a különleges tárgy visszakerült az eredeti tulajdonosához.

Romantikus éjszaka

Simon Roland

Romantikus éjszaka

Bontatlan palack,
Két üres pohár,
ki nem mondott szavak,
gyülekeznek tovább.

Két megbűvölt arcot,
igéz a gyertyaláng,
csend hirdet harcot,
a szem titkos helyeken jár.

Illat zuhatag,
szőke fáklya,
lassú táncunkat,
forró csók zárja.

Kóstoló

Simon Roland

Kóstoló

Szőke boglya s kazal,
szőlő, napsugár,
festőisége pazar,
hordónyi íz a nyár.

Kósza fényt hajszol,
Szent-János bogár,
az éjbe kört rajzol,
az asztalon felejtett pohár.

A festő

Simon Roland



A festő



Emelkedő bányalift,
süllyedő firmament,
árny és fény találkozik,
lent és fent,

Könnyed rajzolat,
fecske alak,
éteri mozdulat,
kiszabadítalak.

A pince

Simon Roland

A pince

Perzselő nyári nap volt. Szférikus fák szegélyezték a mértani pontossággal meghúzott vonalú járdát. Az égen halvány változó árnyalatú zöld szín jelent meg, a hajladozó lombok folyamatosan festették át a kupolát. A nap merőlegesen és intenzíven szórta sugarait, az utcán sétáló polgár a város házai, parkjai fölé magasodó a klasszikus építészeti stílust hűen követő toronyóra nélkül is sejthette, hogy valójában mennyi az idő. A téglaépület párkányán galamb egyensúlyozott. A modern új építésű lakóépület előtt gyerekek fociztak, kiáltásuk, vidám önfeledt játékuk betöltötte a teret. A harmatos fűben fények táncoltak. A házmester elhaladt a játékba feledkezett fiúk mellett. A labda az egyik földbe szúrt boton irányt változtatott. A laszti a lakóház két első emeleti ablaka közé vágódott. A ház szigorú képviselője először rájuk akart szólni, de eszébe jutott saját gyermekkora, mikor a mezőn szaladt a többiek társaságában, így letett arról, hogy alapos fejmosásban részesítse őket. A lurkók a falról visszapattanó labda megszerzésért küzdöttek, testi épségükkel mit sem törődve, egymás ruhájába kapaszkodva. A mindenes érdeklődve nézett a kapualjban várakozó idegenre – Vár valakit? Segíthetek valamiben? – a rejtélyes alak morgott valamit és a fejét a földre szegezte. A lábával egy kavicsot piszkált. A gondnok magára hagyta a férfit, nem foglakozott vele, de ahogy a bejárat előtti részhez ért, eszébe jutott egy régi emlék és visszatekintett, de az idegennek nyoma veszett. A gondolataival foglalkozva belépett az ajtón. A félhomályos lépcsőházban huzat volt. Vad szél zúgott keresztül. Elindult felfelé.
Finom illat csiklandozta az orrát. Valamelyik lakó az ebédjét készítette éppen.
Amikor a lakása elé ért, a zsebébe nyúlt, hogy elővegye a kulcscsomót, de nem volt a szokásos helyén – Talán a pinceajtó zárjában hagytam? – tette fel magának a kérdést és megnyomta a lift hívógombját, az elevátor zümmögve érkezett meg. Beszállt a liftbe és elindította a szerkezetet. Süllyedni kezdett a sötétségbe és a mélységbe. A személyszállító zökkenve megállt, így jelezte, hogy elérte a pince szintjét. A házmester nagyon megdöbbent a lent található látványtól.
A pince és az emlékek ajtaja nyitva állt.

A Ritkaság III

Simon Roland

A Ritkaság III

A két hátizsákkal felszerelkezett fiú lassan haladt felfelé. A lábukat a kíváncsiság és a felfedezés lehetősége hajtotta. A csillag lombos sárga dombtető elzárta előlük a kilátást, azért hogy néhány perc múlva káprázatos látvánnyal hálálja meg az elszántságukat. Mikor felértek a rekettyés lankára, önkéntelenül is megálltak egy pillanatra. A kilátó szélesre tárta a horizontot. A látvány kárpótolta a több órás folyamatos gyalogszerrel megtett gödrökkel, vad burjánzó növényzettel tarkított ösvényt. A hold ezüstös hullámai némán nyújtózkodtak a varázslatos fák között. Az áramlat csordogálva kereste útját a tölgyfák között. Bernard a vakítóan fehér fényforrás felé mutatott, mely vészjóslóan figyelmeztetett – Arra kell mennünk – Dwight arcáról le lehetett olvasni a félelmet – Most már nem fordulhatunk vissza – a szemüvegét igazgató barátja hangja önbizalommal és bátorsággal volt telítve. A két nebuló megindult a lejtőn, futottak ahogy csak bírtak. Az árokba borult autó hátsó része rajzolódott ki a szemük láttára, ahogy közeledtek a titkokkal övezett terület felé. Nyoma sem volt a zöld ködnek, amit Bernard látott a vonat fülkéjének ablakából. Dwight sajnálkozva nézte, méregette a sportos jármű roncsait. Nagy rajongással viseltetett a márkás kocsik iránt és a leghűségesebb előfizetőnek bizonyult a Sportos formák és Veszélyes utak című havonta megjelenő magazinnak. Részt vett az újságban szereplő játékban, a kérdésekre mindig jól felelt és szerencséje is volt, 15 csodajárgányt ábrázoló matrica foglalt helyet a bútorain, és egy óriás poszter terpeszkedett büszkén az ágya fölött, mely az egyetlen példányszámban rendelésre készült remekmű száguldott a kopár országúton a végtelen felé. A városi gépezet egyetlen megmaradt lámpája, a történtek egyetlen szemtanúja szüntelenül szórta szomorkás vigasztalhatatlan fényeit. A roncs felett a faágon egy bagoly pislogott – Mit kerestek itt ily késői órán? –
Először a csomagtartót nyitották fel, hullára vagy valami rémes dologra számítottak, de a raktér üresen ásítozott. Megkönnyebbülés mellé csalódottság társult. Az árok nem volt széles, de elég mély volt, az automobil zuhanását egy kitüremkedő szikla állította meg. Mocskos víz borította az alját. A növényzetbe és a gyökerekbe kapaszkodva ereszkedtek lefelé, hogy a vezető részéhez jussanak. Bernard érintette meg először az ajtót, az ablaküvegen nem lehetett átlátni, így teret adott a fiú hatalmas képzeletének, még jobban fokozva az izgatottságát. Dwighttal szemben őt nem a műszaki dolgok kötötték le, hanem a rejtélyek. Feltépte az ajtót. Egy férfi holtteste fordult ki az utastérből. A jéghideg kéz a diákéhoz ért, az üveges szempár borzalmas emlékeket vetített, borzalmasabbakat, mint akármelyik moziban lejátszott horrorfilm.
A fiú rémülten kapta el a kezét, a lába megrándult és sokáig csúszott a vizes füvön, mire meg tudta állítani a siklását – Mi történt? Nem esett bajod? – a társa hangját hallotta fentről, a hang idegenül csengett. A holttest beleploccsant a sáros vízbe és a kezében szorongatott aktatáskával búcsút intett, elmerült -
Jól vagyok. El kell tűnnünk erről a helyről - Kiáltotta Bernard, az események hatása alatt volt. A ruhája sáros lett. A nadrágja felszakadt, a karján horzsolás éktelenkedett.
Nem tudtak róla, de minden mozdulatukat figyelte egy szürke szempár.
Dwight lemászott a barátjához és felsegítette, amikor a kocsi szintjéhez értek, mind a ketten nekitámaszkodtak a járműnek. Szükségük volt a pihenésre. Ekkor hirtelen reccsenés törte a csendet ezer darabra, elindult a kocsi a lejtőn a végzete felé, a felerősödött szél kivett valamit a nyitott utastérből és a magasba emelte, a jármű követte gazdája sorsát, eltűnt az árok alján. A két diák szerencsére megkapaszkodott, kikecmergett és elindult vissza az engedély nélkül elhagyott nyári táborba. Az éjszakai kalandot soha nem felejtették el.
Az égbolt ezeket a sorokat olvasta a lombok felett szálló újság lapjain.
„Gyűjtő és műértő dúsgazdagok figyelem. Egyedülálló lehetőséget kínálok. Ritkaság csillagászati áron eladó.
Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet. Időpont és találkozó megbeszélés szerint”

Vége?

A ritkaság II

Simon Roland



A ritkaság II



A tonnás vasszörny által űzött sínpár ígéretet tett. A végtelenben találkozunk. A mozdony tisztelettudóan előre köszönt az öreg düledező gazda nélkül maradt bakterháznak.
A pironkodó téglákból és történetekből épült házikó felébredt mély álmából, engedélyt adott a továbbhaladásra és jó utat kívánt. A homályos ablak sóvárogva nézett a távozó vonat után. Bárcsak én is útra kelnék. A vágyódást a felhangzó rigófütty is tovább fokozta. A háztetőn trillázó madár gazdag énekére hamarosan érkezett válasz a közeli zöld lombpalotából.
A látóhatár fenyves erdővel és tisztásokkal teletűzdelt hegyvonulatot és folyó felett megfeszülő hidat rajzolt. A szerelvény dübörögve hajtott rá az átjáróra.
A fellegek közül, a citadella tornyaiból arany kötélen ereszkedett alá a hajnal, az ártatlan szőke hajú teremtmény a sebesen rohanó víztömegbe vetette magát. A fények csobbanását meghallották a part mentén andalgó fűzfák, hirtelen felkapták a fejüket. A kanyarulatban helyet foglaló pillérek között születő örvényekben egyszerre volt jelen az éjszaka és a nappal. Az iszapban álmok és árnyak táncoltak a mélység báltermében, míg a felszínen régi és új pirkadatok csónakáztak. Bernard a pitymallatban megmártózó tájat tanulmányozta, az osztálytársai szunyókáltak.
A poggyásztartón tömött táskák bólogattak a lassú jármű ritmusára. A fiú nagyon izgatott volt, mivel már régóta várta az egyhetesre tervezett nyári kirándulást. Egy hét önfeledt, játékkal teli utazás a hegyekben, távol az iskolától és a szülői szemektől. A fák között egy szarvast pillantott meg. Az állat mozdulatlanná dermedve állt, mint egy szobor a park közepén.

Éhes farkastól, trófeára vágyó vadásztól sem kellett tartania az érintetlen tájvédelmi területen, a szarvas mégis figyelt a jelekre, talán egy megreccsenő gally, vagy egy rezzenő cserje volt, ami megriasztotta, a szarvas egy ugrással eltűnt a bokrok sűrűjében. Egy oda nem illő dolog keltette fel a kisfiú figyelmét, egy automobilt vett észre a gödörben. A kocsi szélvédőjén megcsillant a napfény. A karosszériáját bemocskolta a sár. A csomagtartója be volt horpadva, egy táska lógott ki belőle, a lámpája le volt törve, a belső részéből, az utastérből zöld köd áramolt ki.

A legjobb barátja Dwight most ébredezett, az első dolga az volt, hogy a hátizsákjából elővegye az anyukája által becsomagolt reggelijét. Mikor észrevette a társa szokatlan izgatott viselkedését, abbahagyta a sonkás szendvics majszolását, ledobta a kulacsát és az ablakhoz furakodva kért helyet – Mit láttál? Mikor érünk az üdülőtelepre? – Bernard részletesen elmagyarázta a látottakat és próbált következtetni, a megválaszolatlan kérdések csak sorakoztak – Egy összetört elegáns sportautó pihen az erdőben. Hogyan történt a baleset? A sofőr talán megsérült vagy már régóta halott? Mi van a táskában? - Meg kell tudni az igazságot, segíteni kell a bajbajutott emberen – A barátjára is gyorsan átragadt a lelkesedés, bár ő nem látott semmi különöset a fák között, mivel a vonat már otthagyta a rejtélyes helyszínt, éppen akkor bámult ki a fülke ablakából, amikor a nyájára vigyázó juhász integetett nekik, megfordult a fejében, hogy a játszópajtása ugratja vagy a hatalmas képzelőereje megindult, szokás szerint. Mindegyik eshetőség előfordulhatott.

Mind a ketten imádták a horrorfilmeket és a rémisztő képregényeket. Többször is ráijesztettek az osztályfőnöknőre, az ötletekben bővelkedő csínyek miatt gyakori vendégek lettek az igazgatói irodának. Tíz perc múlva a szerelvény megérkezett az állomásra, a nebulók összeszedték a cuccaikat és a tanárnő vezetésével gyalog folytatták az útjukat, felfelé a meredek hegyoldalon. A kövek közt patak csörgedezett. A sziklás csúcsot fáradhatatlan felhők taposták. A szikár tornatanár terelgette, fegyelmezte a rendetlen, elcsavargó kölyköket. Mire a csapat felért a hegy oromzatára, mindenki kimerült a gyalogtúrától, kivéve a női pedagógust és a fegyelmezés céljából a tanulókkal tartó tornatanárt, kinek a mély hangjától elriadtak a kis állatok. A tölgyfák övezte tábort rönkházak alkották. Az első feladatuk az elpakolás és a kunyhó kitakarítása volt. A meghirdetett gyülekező a békák kuruttyolásától visszhangzó tó árnyas partján került sor.
A tanárnő hosszas beszédbe kezdett, üdvözölte a nebulókat, megköszönte a megspórolt pénzt, a diákmunka előnyeiről tartott több perces előadást. Bernard és Dwight elrejtőzött a tömeg takarásában, távol a többiektől egy kőre kuporodtak le és suttogva titkos tanácskozásba kezdtek, pont annál az unalomba fulladó résznél, mikor a tanárnő a szabályokat sorolta furcsa rikácsoló hangján, mit szabad és mit tilos.
A találkozó véget ért, szabadfoglalkozás következett, mindenki azt tehetett, amit csak akart, kivéve azt, amit a két fiú titokban megtervezett, az üdülő engedély nélküli elhagyását.
Nehezen, de végül is sikerült kijátszani a két tanerő és a legstréberebb diákok éberségét, de mire megtalálták az alkalmas időpontot és a megfelelő helyet, addigra beesteledett – Tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte Dwight félénken – Ne aggódj, én már ötödször nyaralok ebben a táborban, többször sikerült már észrevétlenül elhagynom ezt a helyet – a másik fiú próbálta nyugtatni magát és a barátját. A két nebuló hátizsákkal és zseblámpával felszerelkezve vágott neki az útnak. Az éj fenyegetően körbevette őket. A félelem és a titok rájuk várt, valahol az öreg üszkös tölgyfa közelében.

A ritkaság

Simon Roland novellái

A ritkaság

A szorosan egymáshoz érő terebélyes tölgyfa lombozat egy formabontó automobilt követett. A poros földes úton cammogó piros csíkokkal felfestett járművet zsarát tekintet méregette.
A holdtalan, csillagtalan éji padlás a sűrű erdő cinkostársává vált, és ez olyan érzést nyújtott a sofőr számára, mintha a legsötétebb, leghosszabb boltíves pincéből próbálna kikerülni. A bor helyett a táj részegített. Egyszerre volt félelmetes és vonzó.
A városi terepre tervezett kocsi alkatrészei panaszosan nyöszörögtek, amint a sáros, gödrökkel tarkított úton próbálta magát átküzdeni. A műszerfalon villogó jelzések megszelídültek a rengetegben uralkodó atmoszféra miatt. Nill letekerte az üveget és kikönyökölt az ablakon. Forróság tombolt odabent. A fehér fénycsóva kíméletlenül hatolt be az erdei szentélybe, mint a bányagép fúrógépe tört át a sötétségen. Titkos helyekről feltörő gyökerek, tudósok által fel nem fedezett, meg nem nevezett, latin nevet nem viselő félelmetes formájú növények és ijedt szemű mályvacserjék, dühös pöttyös kalapjukat igazgató gombák bukkantak elő az éji bársony függöny mögül. Végül megérkezett a göcsörtös, vénséges rémalakhoz, ahová a találkozó volt megbeszélve. Azon a bizonyos éjszakán tomboló vihar örökre megváltoztatta a tölgyfa jellemét, külalakját és tulajdonságát. A villám látogatta fa üszkös démoni teste elrémítette az énekesmadarakat, így madárdal nem cirógatta a megmaradt széttört koronát.
A férfi leállította a járművét, lekapcsolta a reflektort és a modern lőfegyverét és az aktatáskát megragadva kiszállt a kocsiból. Léptek, neszezés nélkül lépett ki egy árny az álom-zöld cserjék közül – Kérem azt a dolgot, amiben megegyeztünk és akkor megkapja ezt – az autó előtt álldogáló férfi az aktatáskájára mutatott, lassan színpadias mozdulattal kinyitotta és találomra kivett néhány gondosan összetekert ropogós bankót, megsimogatta a fizetőeszközt, majd váratlanul bezárta és a revolverével türelmetlenül intett – Gyerünk már, sietek – A fantom öt lépést tett az autó felé. Kifejezéstelen arc és rideg szürke szempár nézett a másikra. A férfi nem bírta a csuklyás alak rezzenéstelen és elszánt tekintetét. Zavartan elfordította a fejét. Egy csodálatos dallam indult útjára a domb tetejéről, a madárdal óvatosan elkerülte az üszkös, göcsörtös ágú fát. Így az ősrégi fa a sóvárgásával és a történeteivel maga lett a költemény.
Meséit napokon át hallgathatná ez erre járó vándor, ha az utazónak lenne hozzá megfelelő érzékszerve. A titokzatos figura egy tárgyat dobott a levegőbe. Nill ügyesen elkapta, de izgatottságában többször leejtette a földre, majd vizsgálni kezdte azt a valamit, de megfejteni nem tudta, sem az értékét felbecsülni – Mi ez, milyen anyagból készült és ki készítette? – pedig nagy gyűjtőnek számított, az otthona luxus szobáit benépesítették, folyamatosan gazdagították a pénzérmék, bélyegek, kardok, pajzsok és pecsétek, de ilyet még soha nem látott.

A kapucnis figura sokáig várakozott. A közeli lankán terpeszkedő fa ágán mozdulatlanná dermedt a fülemüle. Az elkezdett dal a levegőben lógott. A szél is megtorpant – amit önnek átadtam az a ritkaság – a férfi minden szavát megfontolva ejtette ki. Nill sokáig gondolkodott. Az elhagyatott hely először ijesztőnek tűnt, tele a félelmekkel átitatott ismeretlennel, titkokkal, láthatatlan csapdákkal és vérszomjas démoni teremtményekkel, de másodjára lehetőségeket is tartogatott, hamarosan elszánta magát. A döntését fülsiketítő dörej követte. A dörrenés elriasztotta a környékről az erdő lakóit. Kaparászás és suhogás, vinnyogás hallatszott mindenhonnan, eszeveszett menekülés lett úrrá az állatokon. Vörös mókusok kapaszkodtak fel a fatörzsre és bújtak el a biztonságos odúba. A csalit teljesen felbolydult. Szárnyak suhantak el a néma égbolton.

A ritkaság

Simon Roland



A ritkaság



A szorosan egymáshoz érő terebélyes tölgyfa lombozat egy formabontó automobilt követett. A poros földes úton cammogó piros csíkokkal felfestett járművet zsarát tekintet méregette.
A holdtalan, csillagtalan éji padlás a sűrű erdő cinkostársává vált, és ez olyan érzést nyújtott a sofőr számára, mintha a legsötétebb, leghosszabb boltíves pincéből próbálna kikerülni. A bor helyett a táj részegített. Egyszerre volt félelmetes és vonzó. A városi terepre tervezett kocsi alkatrészei panaszosan nyöszörögtek, amint a sáros, gödrökkel tarkított úton próbálta magát átküzdeni. A műszerfalon villogó jelzések megszelídültek a rengetegben uralkodó atmoszféra miatt. Nill letekerte az üveget és kikönyökölt az ablakon. Forróság tombolt odabent. A fehér fénycsóva kíméletlenül hatolt be az erdei szentélybe, mint a bányagép fúrógépe, tört át a sötétségen. Titkos helyekről feltörő gyökerek, tudósok által fel nem fedezett, meg nem nevezett, latin nevet nem viselő félelmetes formájú növények és ijedt szemű mályvacserjék, dühös pöttyös kalapjukat igazgató gombák bukkantak elő az éji bársony függöny mögül. Végül elérkezett a göcsörtös, vénséges rémalakhoz, ahová a találkozó volt megbeszélve. Az a bizonyos éjszakán tomboló vihar örökre megváltoztatta a tölgyfa jellemét, külalakját és tulajdonságát. A villám látogatta fa üszkös démoni teste elrémítette az énekesmadarakat, így madárdal nem cirógatta a megmaradt széttört koronát.
A férfi leállította a járművét, lekapcsolta a reflektort és a modern lőfegyverét és az aktatáskát megragadva kiszállt a kocsiból. Léptek, neszezés nélkül lépett ki egy árny az álom-zöld cserjék közül – Kérem azt a dolgot, amiben megegyeztünk és akkor megkapja ezt – az autó előtt álldogáló férfi az aktatáskájára mutatott, lassan színpadias mozdulattal kinyitotta és találomra kivett néhány gondosan összetekert ropogós bankót, megsimogatta a fizetőeszközt, majd váratlanul bezárta és a revolverével türelmetlenül intett – Gyerünk már, sietek – A fantom öt lépést tett az autó felé. Kifejezéstelen arc és rideg szürke szempár nézett a másikra. A férfi nem bírta a csuklyás alak rezzenéstelen és elszánt tekintetét. Zavartan elfordította a fejét. Egy csodálatos dallam indult útjára a domb tetejéről, a madárdal óvatosan elkerülte az üszkös, göcsörtös ágú fát. Így az ősrégi fa a sóvárgásával és a történeteivel maga lett a költemény.
Meséit napokon át hallgathatná ez erre járó vándor, ha az utazónak lenne hozzá megfelelő érzékszerve. A titokzatos figura egy tárgyat dobott a levegőbe. Nill ügyesen elkapta, de izgatottságában többször leejtette a földre, majd vizsgálni kezdte azt a valamit, de megfejteni nem tudta, sem az értékét felbecsülni – Mi ez, milyen anyagból készült és ki készítette? – pedig nagy gyűjtőnek számított, az otthona szobáit benépesítették a pénzérmék, bélyegek, kardok, pajzsok és pecsétek, de ilyet még soha nem látott.

A csuklyás figura sokáig várakozott. A közeli lankán terpeszkedő fa ágán mozdulatlanná dermedt a fülemüle. Az elkezdett dal a levegőben lógott. A szél is megtorpant – amit önnek átadtam az a ritkaság – a férfi minden szavát megfontolva ejtette ki. Nill sokáig gondolkodott. Az elhagyatott hely először ijesztőnek tűnt, tele félelemmel, titkokkal, láthatatlan csapdákkal és démoni teremtményekkel, de másodjára lehetőségeket is tartogatott, hamarosan elszánta magát. A döntését fülsiketítő dörej követte. A dörrenés elriasztotta a környékről az erdő lakóit. Kaparászás és suhogás, vinnyogás követte egymást, eszeveszett menekülés lett úrrá az állatokon. Vörös mókusok kapaszkodtak fel a fatörzsre és bújtak el a biztonságos odúba. A csalit teljesen felbolydult. Szárnyak suhantak el a néma égbolton.

A festő és a modell

Simon Roland

A festő és a modell

Lepedő és vászon,
ablak és függöny,
ébrenlét és álom,
birodalma küldött.

Mosolyog és nevet,
igen, nem és talán
titkos nyelven rebeg,
a csókos száj.

Kalap és cipellő,
térd, comb, szoknya
felfed és elrejt a nő,
a képzeletet tovább fonva.

Lomb ívű zöld fény,
cinkosává válsz,
szempár, kútmély,
érinthetetlen entitás.

Évszak és költészet

Simon Roland

Évszak és költészet

Két verset alkot,
zsongó hársfa,
az eget és a köves partot,
fodros hullámba zárva.

Ökrös csillagszekér,
csikorogva vánszorog,
Parnasszus csúcsára felér,
mire a hajnal érinti a várromot.

Titokban lehull az éj,
csillagharmatos a padlat,
szundít a falevél,
szél és árny sem zargat.

Mélyül a tél vacka,
hóra hó, álomra álom száll,
tájfestő üres lapja,
új tavaszra vár.

A legértékesebb kép II.

Simon Roland

A legértékesebb kép II.

A széltől védett festői kikötői utcácskában sétáltam, minden oldalról sziklák magasodtak, a szirtek körbezárták a kalózok és hős katonák tetteit őrző történelmi óvárost, mint a bástya a várat. A kardok és a csizmák az utcakőhöz csapódó hangját tiszta éjjelen is hallani, legalábbis ezt állította egy különcségeiről ismert helybeli. Itt ezen az élethű harcra kész szobrokkal és lengedező cégérekkel, a fürkész ablakokban és a költői balkonon buján virágzó növényekkel benépesített helyen éreztem, hogy valaki követ engem. Nem álltam meg és nem lassítottam, nem akartam feltűnést kelteni, nem fordultam hátra, mindig az előttem vonuló ábrándos ablakokban figyeltem a hátam mögött kirajzolódó képet.
Az épületek falán futkározó rozsdás ereszen csordogált a tegnapi zápor és vele együtt az éj is, majd elfolyt a nyitott fedelű kanálisban. Az erős tölgyfa ajtók mellett üres ládákból emelt tornyok sorakoztak, a hét órakor kezdődő piac eljövetelét várva - Az épületek közét néhány óra elteltével az árusok és a vevők ordítozása, heves alkudozása foglalja el, de most csak a félhomály uralkodik - A hajnal első sugara lassan bepréselte magát a szűk sikátorba. Az utca hol lefelé, hol felfelé kísért, a dombtetőre érve, a mohás háztetők felett megpillantottam a világítótornyot és az égbolt és a víz találkozási pontján egyensúlyozó vitorlást. Ekkor hirtelen zajt hallottam, egy tárgy esett a földre, a csörömpölést figyelmeztető némaság követte. Az egyik emeletes ház szégyenlősen elfordult és eltűnt a kanyarban. Sietős lépteket és beszédfoszlányt hozott a tócsákat dédelgető hideg sáros macskakő. A párhuzamos utcából két jól öltözött kisasszony igyekezett valahová, a kalapjuk az eget, a szoknyájuk a földet súrolta. Vidáman csacsogva haladtak a pirkadatban fürdő kilátóhoz. Sós levegő és nyugtató morajlás csalogatta őket. A szemlélődésem elől egy kapualjba húzódott vissza az árny. Egy kiszögelésben elrejtőztem és vártam, amikor sercegő hangot hallottam, nem tétováztam, azonnal előugrottam, a titokzatos alak fürgén átlendült a kerítésen és a gazos kertben nyoma veszett. Sokáig folytatódott a macska-egér játék, de nem sikerült fülön csípnem a figurát. Míg végül a kiflit megformázó nyikorgó cégérrel jelzett csukott ablakú pékség portája előtt meglapultam a hordó mögött. Meg akartam lesni a rejtélyes idegent. Kenyér illat és meghitt forróság igyekezett kitörni a bezárt ajtó és a nyílások résein át. Arra számítottam, hogy megleckéztetett goromba csavargó jött vissza, revansot venni a tegnap esti incidensért. Így hát felkészültem a találkozásra. Az utcák kezdtek megtelni járókelőkkel. Korsókkal felpakolt hölgyek, taligával közlekedő torzonborz férfiak, sétapálcás fiatal ficsúrok tolultak ki az utcákra. A hordó mögül tisztán láttam a lopakodó kapucnis alakot, mikor a közelembe ért megragadtam a karját és a falhoz löktem, úgy, hogy a szerencsétlen mozdulni sem bírt, a kezében szorongatott doboz a fűbe esett – Te nem lehetsz a tegnap esti támadóm, törékeny és vékony vagy - A sállal eltakart arcot akartam látni. Ismerős arc fogadott – Susan – kiáltottam fel őszinte meglepetésemben. Szőke tincseket igazgattam a reszkető ujjaimmal. Gyönyörű zöld szempár köszöntött. Mondani akartam valamit, de a kedvesem sosem tapasztalt szenvedélyes csókkal árasztott el. A táncoló szoknya alól kikandikáló combjaival átölelt, a sportos lábakon vándoroltak az ujjaim, egyre feljebb, meg akartam érinteni a titkát, de ő ragyogó szemekkel határozottan lefogta a kezem és játékosan ellökött magától, pajkosan arcul csapott, majd berángatott egy csendes romos házat rejtő kapualjba. A falhoz szorított, és újra szájon csókolt, vadul a nyakamba harapott, a blúza alól kitörő kebleivel fojtogatott. A ruháktól fokozatosan szabadítottam meg, míg végül anyaszült meztelenül feküdt a karjaimban, a lábaival csapdába ejtett, a hófehér teste mellett szürkének tűnt az udvaron hencegő, önmagát a tócsa tükrében tetszelgő fehér nárcisz. Izgatott és mohó sóhajok, titkok és felfedezések követték egymást. Kézen fogva sétáltunk el a szirt pereméhez, egy asztal alakú sziklára telepedtünk, leültünk.
A tenger arany fénnyel hömpölygött alattunk. A dobozról lekerült a tető, a szerelmem egy mágus mozdulatával emelte ki a tárgyat. Egy fényképet tartott a kezében. A tenger mélyéből kiemelkedő nap fényében fürdött a magaslat. A fotóról egy boldog szerelmespár tekintett vissza.

A legértékesebb kép II.

Simon Roland

A legértékesebb kép II.

A széltől védett festői kikötői utcácskában sétáltam, minden oldalról sziklák magasodtak, a szirtek körbezárták a kalózok és hős katonák tetteit őrző történelmi óvárost, mint a bástya a várat. Itt ezen az élethű szobrokkal és lengedező cégérekkel, a fürkész ablakokban és a költői balkonon buján virágzó növényekkel benépesített helyen éreztem, hogy valaki követi engem. Nem álltam meg és nem lassítottam, nem akartam feltűnést kelteni, nem fordultam hátra, mindig az előttem vonuló ablakokban figyeltem a hátam mögött kirajzolódó képet.
Az épületek falán futkározó rozsdás ereszen csordogált a tegnapi zápor és vele együtt az éj is, majd elfolyt a nyitott fedelű kanálisban. Az erős tölgyfa ajtók mellett üres ládákból emelt tornyok sorakoztak, a hét órakor kezdődő piac eljövetelét várva - Az épületek közét néhány óra elteltével az árusok és a vevők ordítozása, heves alkudozása foglalja el, de most csak a félhomály uralkodik - A hajnal első sugara lassan bepréselte magát a szűk sikátorba. Az utca hol lefelé, hol felfelé kísért, a dombtetőre érve, a mohás háztetők felett megpillantottam a világítótornyot. Ekkor hirtelen zajt hallottam, egy tárgy esett a földre, a csörömpölést figyelmeztető némaság követte. Az egyik emeletes ház szégyenlősen elfordult és eltűnt a kanyarban. Sietős lépteket és beszédfoszlányt hozott a tócsákat dédelgető hideg sáros macskakő. A párhuzamos utcából két jól öltözött kisasszony igyekezett valahová, a kalapjuk az eget, a szoknyájuk a földet súrolta. Vidáman csacsogva haladtak a pirkadatban fürdő kilátóhoz. Sós levegő és nyugtató morajlás csalogatta őket.
A szemlélődésem elől egy kapualjba húzódott vissza az árny. Egy kiszögelésben elrejtőztem és vártam, amikor sercegő hangot hallottam, nem tétováztam, azonnal előugrottam, a titokzatos alak fürgén átlendült a kerítésen. Sokáig folytatódott a macska-egér játék, de nem sikerült fülön csípnem a figurát. Míg végül a kiflit megformázó nyikorgó cégérrel jelzett csukott ablakú pékség portája előtt meglapultam a hordó mögött. Meg akartam lesni a rejtélyes idegent. Kenyér illat és meghitt forróság igyekezett kitörni a bezárt ajtó és a nyílások résein át. Arra számítottam, hogy megleckéztetett goromba csavargó jött vissza, revansot venni a tegnap esti incidensért. Így hát felkészültem a találkozásra. Az utcák kezdtek megtelni járókelőkkel. Korsókkal felpakolt hölgyek, taligával közlekedő férfiak tolultak ki az utcákra.
A hordó mögül tisztán láttam a lopakodó kapucnis alakot, mikor a közelembe ért megragadtam a karját és a falhoz löktem, úgy, hogy a szerencsétlen mozdulni sem bírt, a kezében szorongatott doboz a fűbe esett – Te nem lehetsz a tegnap esti támadóm, törékeny és vékony vagy - A sállal eltakart arcot akartam látni. Ismerős arc fogadott – Susan – kiáltottam fel őszinte meglepetésemben. Szőke tincseket igazgattam a reszkető ujjaimmal. Gyönyörű zöld szempár köszöntött. Mondani akartam valamit, de a kedvesem sosem tapasztalt szenvedélyes csókkal árasztott el. A táncoló szoknya alól kikandikáló combjaival átölelt, a sportos lábakon vándoroltak az ujjaim, egyre feljebb, meg akartam érinteni a titkát, de ő ragyogó szemekkel határozottan lefogta a kezem és játékosan ellökött, pajkosan arcul csapott, majd berángatott egy csendes romos házat rejtő kapualjba. A falhoz szorított, és újra szájon csókolt, vadul a nyakamba harapott, a blúza alól kitörő kebleivel fojtogatott. A ruháktól fokozatosan szabadítottam meg, míg végül anyaszült meztelenül feküdt a karjaimban, a lábaival csapdába ejtett, a hófehér teste mellett szürkének tűnt az udvaron hencegő, önmagát a tócsa tükrében tetszelgő fehér nárcisz. Izgatott és mohó sóhajok, titkok és felfedezések követték egymást. Kézen fogva sétáltunk el a szirt pereméhez, egy asztal alakú sziklára telepedtünk leültünk.
A tenger arany fénnyel hömpölygött alattunk. A dobozról lekerült a tető, a szerelmem egy mágus mozdulatával emelte ki a tárgyat. Egy fényképet tartott a kezében. A tenger mélyéből kiemelkedő nap fényében fürdött a magaslat. A fotóról egy boldog szerelmespár tekintett vissza.