Movies in one sentence

Movies in one sentence:

Die hard: The terrorist group takes the skyscraper, fortunately John McClane goes to this place.

Lethal Weapon: The suicide attempted crazy cop gets a new partner, the detective pair get into the dangerous task.

Waking Ned Devine: Ned Devine hit the lottery jackpot and died, after the draw the villagers was seeking the winning ticket.

Trainspotting: The protagonists take drog.

Crash: There are a lot of different desires, emotions and viewpoints get conflict.

Titanic: Poor guy and rich girl fell in love in the ship, which encountered the iceberg and sank, the most of the travellers died.

Forrest Gump: Mentally-challenged guy was always running through the history while meeting well-known people.

Wrecked: A man wakes up in a wrecked car, but not the amnesia his biggest problem; he has to survive the ferocious forest.

Az elsöprő bizonyíték II.

Simon Roland

Az elsöprő bizonyíték II.

Arany fény érintette meg a ház nagy ablakait. Elhúzta a függönyt, miközben az ágyon üldögélő megbilincselt nyugtalanul fészkelődő, helyét kereső férfire nézett, majd újra kibámult az ablakon – Maradj nyugton - A hirtelen lefékező autóból két egyenruhás ugrott ki, feltartóztatták, majd hazaküldték az ősz hajú komornyikot – Cynthia, meg kell tudnod az igazságot, ez a két átkozott rendőr csapdába csalt, muszáj mennünk, az a tervük, hogy megölnek téged és a gyilkosságot rám kenik, ezzel örökre bezárhatnak - A kapu feltárult.
A belülről eltorlaszolt főajtó kihívás elé állította őket. A nyomozónő érdeklődve figyelte az eseményeket – Sylviának hívnak, a meséd nem jött be, elég hihetetlen a történet, az időnyerés rajtad nem segít, megszereztem a bizonyítékot és ez a lényeg – gyorsan a franciaágyra tekintett, a megdöbbenéstől mozdulni sem tudott. A bilincs ott árválkodott a párnán. A férfi már a háta mögött volt, erős kéz ragadta meg a vállát és a fejét, még szerencse, hogy éveken át tanult önvédelmet, eszébe jutott az oktatója kemény szavai, mellyel ösztönözte őt a célja elérése felé, ösztönszerűen cselekedett, könyökkel hasba vágta ellenfelét, majd átdobta a férfit, azonban a férje olyan erősen fogta a karját, hogy mind a ketten a fekvőhelyen landoltak.

Igazi ágyjelenet zajlott le, igaz nem abban az értelemben, amiben az átlagos nászéjszakát képzelnék az olvasók, a nő hősiesen küzdött, de végül a férfi nyers ereje kerekedett felül. Megpofozta a nőt, hátracsavarta, megkötötte a kezét, egy kendővel letakarta a szemét, bekötötte a száját is, vállára kapta szeretett feleségét. A nyomozónő innentől már csak a hallására és a tapintására számíthatott. A társai közelgő hangját hallotta, de nem tudott segítségért kiáltani. Éles kattanást, nyikorgás, majd lábdobogás követte, valami szűk helyen mehettek lefelé, mert folyton bevágta a karját és a hátát. Egy mélyedésbe zuhant bele, ajtó csapódott a feje fölött. Motorzúgás és a folyamatos rázkódásból rájött, hogy egy kocsi csomagtartójában zötykölődik. – Még szerencse, hogy jeladót helyeztem el a bűnöző ruháján –A monoton utazásnak váratlanul vége szakadt, a búgás a ritmikus hullámzással vegyült. A nő a kimerültségtől álomba merült. Amikor felébredt már egy egészen más környezet tárult a szeme elé. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el az elrablása óta, pár óra vagy néhány nap, az idő érzékelése teljesen cserbenhagyta. Hunyorogva nézett körbe, vad hullámok ostorozták az óriási sziklákat. A férfi a szirt szélén sétált. Egyáltalán nem törődött a veszéllyel. A nap tündökölve emelkedett ki az örvényből. Sylvia felállt. A hálóingét alaposan megviselte a dulakodás és az utazás, jobb keble szabadon ringatózott, ahogy sétált a napfényben

- Kettesben vagyunk, elmesélem az egész történetet – szólalt meg a szikla és az élet peremén egyensúlyozó üzletember.

Az elsöprő bizonyíték I.

Simon Roland

Az elsöprő bizonyíték I.

Sövény futotta körbe a mesebeli palotát, melyet az alkony koronázott. Hihetetlen még elképzelni is, hogy az egyedi készítésű a tulajdonos különös álmaira, vágyaira épített családi házban, a város legszebb lakóhelyén veszekedés forduljon elő, az éktelen kiabálás még az utcáról is hallatszott, a járdán sétáló idős néni fejcsóválva haladt tovább - Miért nem alkalmas a mai nap? – a férfi magáról megfeledkezve ordított, miközben átölte áttetsző hálóruhát viselő kedvesét, aki elfordította a fejét, hosszú szőke hajával arcul csapta a próbálkozót, kibújt az erős karok közül és az ágyra huppant, összehúzta magát, mint egy gyerek. A férfi végigfutatta a szemét a mesterművön, a formás lábon. A naplemente a szemközti ház ablakába ült, szelíd fényével próbálta kibékíteni a feleket – Menj el, látni se bírlak - a nő a takaró alá bújt, mint egy sértődött gyerek. Zokogott. Könnyeivel áztatta a párnát. Hallotta a villanykapcsoló kattanását, és az ajtó dörrenését, amely puskalövéshez hasonlított, a lábak a lépcsőn élték ki dühüket. A garázsból kiforduló kocsi morgásánál a feleség előjött rejtekéből. Nyoma sem volt az érzelmeknek, az csak színjáték volt, nyomozóként már többször megtanulta, hogyan kell használni a képességeit. Bandatagként többször is teljesen belesimult hírhedt alvilági csoportok közé, a lebukás nélkül, de ez a mostani feladata más volt, a tervet követve egy elegáns bárban ismerkedett meg a zsarolással és gyilkossággal vádolt üzletemberrel, az ügyre rátapadó rendőrök eddig még nem találtak bizonyítékot, így neki kellett megtalálnia, a találkák sűrűsödtek, végül az esküvő elé állt a szerelmespár. A rendőrnő ügyesesen kikerülte az intim pillanatokat, a férje legnagyobb bánatára, de mindig gondoskodott, hogy rendesen felpiszkálja, ingerelje a férfi vágyait, kihasználta a lehetőségeit, az adottságait. Felpattant és az ablakhoz rohant, látta a holdfényben elsuhanó modern vadállatot, rozsdás falevelek kísérték az autót. A szemével addig követte, amíg a jármű el nem tűnt a kanyarban. Az este felvette ólomcsizmáját. Az utcán kutyasétáltatók és kocogók tűntek fel.

Meggyőződött, hogy senki nem tartózkodik a házban, még a földszinten is körülnézett.

A boltba küldött komornyik még nem ért vissza.

Visszament a hálószobába, felkapcsolta az éjjeli lámpát. Meghitt fénybe burkolózott a szoba. Leguggolt, az ágy lába mellett meglazította a parkettát, kivette belőle a kulcsot, a széket a szekrény mellé helyezte. Felállt rá, kinyitotta a felső részét, az összehajtogatott ruhákat az ágyra dobta, szabaddá vált a hely a belső ajtó előtt, felágaskodott, ahogy csak bírt, a kulcsot a zárba illesztette és elfordította – Nemsokára telefonálok és kattan a bilincs a csuklódon édesem - magához vette a tartalmát, egy aktát és egy automata pisztolyt. Ekkor a kinyílott az ajtó és a férje állt ott, karba tett kézzel vonta felelősségre a rajtakapottat – Szia drágám. Mit művelsz? – kérdezte olyan nyugodtan, ahogyan csak lehetett. A nyomozó annyira megijedt, hogy leesett a székről, a franciaágyra zuhant. A leérkezés pillanatában azonban eszébe jutott a gyakorlati oktatás során tanultak, visszanyerte hidegvérét. A háta mögül elővette szolgálati fegyverét. A revolvert a gyanúsítottra szegezte - Kezeket fel, ne mozdulj – A pisztollyal intett, a sarokba szorított leült a fekvőhelyre, fémkarperec csattant a csuklójára. A rendőr már hívta a közelben tartózkodó társait – Ez egy jól kitervelt csapda drágám, te sem fogsz jól járni. A két egyenruhás gazember mindenre képes, belekevertek egy játékba – a nő csendre intette.
Arany sugár pásztázta a házfalat és a sövényt.

Az Éjszakai kirándulás II

Simon Roland

Éjszakai kirándulás II

Kitartóan kopogtak az ajtón, a kövér férfi úgy tett, mintha nem hallotta volna meg a belépni kívánó makacs egyértelmű jelzését, a szemei kigúvadtak, némán és mozdulatlanul, leírhatatlan dühvel nézett az előtte álló férfire, majd hirtelen lecsapott a vaskos könyvvel az asztalra – A cég anyagi problémákkal küszködik, valószínűleg a nagyhal elnyeli az egész vállalatot, már folynak tárgyalások az ország legbefolyásosabb emberével és másokkal is, a részvényesek aggódnak. A válaszom nem, szó sem lehet a fizetésemelésről és az előléptetésről, ezért a pofátlan merészségéért visszahelyezem az irodából a csarnokba - Craignek a filmekből visszaköszönő bírótermi kép jutott az eszébe, az őrökkel körbevett szerencsétlen megbilincselt elítélt, a mindenki felett elhelyezkedő pulpituson pöffeszkedő parókás, köpönyeges, kalapos bíró, kezében a kalapáccsal, az érzelemmentes esküdtszék. Felmondok – csattant fel. A válasz számára egyértelmű volt, nem akart visszalépni. A zaj ismétlődött, csak jóval erősebben – Nyissa ki - Craig szeméből elillant az álom. Megmozdult, fájt a seb, amit a haramia okozott a késével – Súlyos vagy csak felszíni a heg? - Nem volt ideje megvizsgálnia a heget, később majd bemutatja egy orvosnak. Hunyorogva nézett körül. Az autóban ült. Egy idős rendőr zörgette az elemlámpájával az üveget. Letekerte az ablakot – Jó napot kívánok, két nagyon veszélyes bűnözőt keresünk, megkérem, szálljon ki és adja át az iratait, a kollégámnak legyen szíves nyissa ki a csomagtartót – Szabályos arcon parancsra ránduló ráncok futkároztak, kemény tekintet szigorúan vizsgálódott, ősz hajszálak bújtak elő a sapka alól - James Melroy őrmester - elolvasta az elegáns egyenruhán a feliratot. Ahogy a nyári villám hasít bele a fába, úgy villant elő az emlék – megöltem egy embert és elrejtettem hátul – Kiszállt, a kulcscsomóval és a lehetőségeivel, ötleteivel játszott. Késő ősz volt mégis izzadt. Az utat teljesen eltorlaszolták a felfestett autók, amelyek előtt szolgálatot teljesítő férfiak ácsorogtak, beszélgetéssel oldották az unalmas perceket. A kutyák fegyelmezetten üldögéltek a gazdájuk lábánál, úgy ahogy a szakképzett oktatótól megtanulták a gyakorlóterepen. Craig szívdobogva kísérte hátra a kezdő bűnüldözőt. A kulccsal babrált. Az őrmester a kocsi belsejét kutatta át. Megállt a csomagtartó előtt, reszkető kézzel próbálta belecsúsztatni, ötödszöri próbálkozásra sikerült– a gyerekarcú egyenruhás érdeklődve figyelte – Beteg, rosszul van? – Felnyitotta, de úgy, hogy a testével eltakarja a látványt, a hulla keze kilógott a táska alól, a homlokáról izzadságcseppek gördültek le. Váratlanul rácsukta a tetőt és eldőlt – Nem fogok börtönbe kerülni –

A zöldfülű letérdelt az aszfaltra és pofozgatta az „ájultat”. Az őrmester kiabálva mutogatott a kukoricamező felé. Egy ezüst furgon száguldott a földes úton. A tapasztalatlan egyenruhás felkapta a beteget és a kocsi hátsó részébe rakta. A felettese adóvevőn kapta a parancsokat, ezt továbbította később az alacsonyabb rangúnak – Maga visszaszáll a kocsiba és a legközelebbi Motelbe viszi a beteget, szerez neki egy doktort, én üldözőbe veszem a menekülőket, a többiek a főutak kereszteződéséhez mennek, és ott várják a további utasításokat – Az öreg rendőr bepattant a kocsiba, megfordult, porfelhőt kavarva tűnt el a lombok között. Az újonc bekapcsolta a rádiót, belenézett a visszapillantóba, becsatolta az övet, majd indított. Óvatosan vezetett – Holnap reggel még hűvösebb időre számíthatnak a kedves hallgatók, kabát mellé még sapka is kell, ha kilépnek az utcára - Az üzemanyag kijelzője már a piros sávban sétált. Craig kinyitotta a szemét, a színjáték kedvéért még továbbra is mozdulatlan maradt – Az eltűnt út című film kerül bemutatásra a mozikban. A horror rajongóknak különösen ajánlom ezt az idegborzoló filmet, amely egy motelben játszódik -

Az éjszakai kirándulás

Simon Roland

Az éjszakai kirándulás

Az urbánus környezethez szokott luxus modell próbált alkalmazkodni a kiszámíthatatlan szerpentinhez. A szeszélyes út azonban sok meglepetést tartogatott. A szakadék közelségét jelző fémkorlát visszaverte a reflektor napraforgó kévéjét. A sofőr unottan hallgatta a rádió híreit, miközben a kígyó módjára tekergőző utat követte a tekintetével. „A módszereik a következők. A rablók baleset áldozatainak adják ki magukat.” A kriminális szakértő türelmesen válaszolt a betelefonálóknak - A kijelző közepes mennyiségű üzemanyagot jelzett – Muszáj lesz megállni tankolni -
A firmament szelleme a hegyi ösvényen bandukolt, mint egy fáradhatatlan zarándok.
Az álombéli ezüst vízesésben megfürödtek a magas fák rozsdásodó koronái. A kanyarban egy autó zárta el a továbbjutás lehetőségét. Lehalkította a rádiót és lefékezett „Keleten záporeső várható” Az összetört kocsi előtt egy ember feküdt. Az autó olyan volt, mint egy összenyomódott konzervdoboz, óriási mérető szikla zúdult a tetejére. Üvegszilánk és vér borította az aszfaltot. Craig kiszállt, a csomagtartóból kiszedte az emelőrudat és az elsősegélycsomagot és a felszereléssel elindult, ekkor vette észre a kocsiban kuporgó alakot, amely vérző fejjel dőlt a kormányra és a műszerfalra – Furcsa - A vezetőülésen gubbasztó figura bábunak tűnt (mintha műanyagból készült volna) főleg mikor közelebb ért vált nagyon gyanússá a dolog. Mikor a betonon heverő alakhoz ért, az elkapta a lábát és hirtelen mozdulattal megrántotta. A hold megvillant. Craig hasát felszántotta a fegyver. A fájdalom dühöt ébresztett benne, fejbe rúgta az éppen feltápászkodni igyekvő férfit, majd villámgyorsan lesújtott a kezében lévő vasrúddal. Az ellenség kezéből kirepült a kés. A fegyver a mélységes szurdokba zuhant. Az útonálló hátra esett, de nem adta fel a küzdelmet, felkapott egy üvegdarabot és őrülten csillogó szemmel rohant a kiszemelt áldozata felé. Craig meglendítette a fegyverét és lesújtott a rabló fejére. Az ellenfele szótlanul elterült, mint egy liszteszsák. Megérintette a pulzusát – Halott, megöltem – a szakadék szélére lépett, és óvatosan a szédült mélységbe bámult – A támadó fegyvere elveszett – robajló monoton motorzúgás és a fénysugár figyelmeztetően közelgett.

A maradvány mögül, a bokor közelében neszezést hallott. Nem volt ideje átkutatni a környéket. A holttestet megragadta, a vállára kapta, majd a csomagtartóba gyömöszölte a nagydarab férfit. Beugrott a kormány mögé és indított. Nekihajtott a roncsnak, félrelökte az útból. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy minél messzebbre jusson a tett helyszínétől. A kanyar nagyon élesnek bizonyult. Idegességében a kormányt rángatta. Kisodródott. A kocsi oldala súrlódott a korláttal. Sikított a kerék és nyöszörgött a kasztni. Nehezen, de végül is visszanyerte a jármű felett az irányítást, egy órás száguldás után újabb problémával került szembe. Az akadályt nem veszélyes haramiák jelentették, hanem a felsorakozott, megállásra kényszerített járművek előtt álló gépfegyveres, kutyás rendőrök, akik bűnözőket, fegyvereket keresve kutakodtak. A hátsó sorokban várakozók közül néhányan kiszálltak sétálni, követték a fejleményeket, megmozgatták a hosszú utazás során elzsibbadt végtagjaikat, felfrissítették a vérkeringésüket. Pár gyerek elkóborolt a közeli mezőn. Az anyjuk aggódó hangon parancsolt rájuk. A terepjáró mögé besorolt, kipattant, felnyitotta a hátsót, a holttest vigyorogva bámult vissza, a táskákat úgy helyezte, hogy eltakarja a rettenetes csomagot.

A vadász

Simon Roland

A vadász

Lombpajzs,
emeli magasba,
a napkorongot,
jöttét írják dalba.

Szent hely,
cserje, agancs,
éber a fegyver,
lőj, ez parancs.

Csodás példány,
az úttal halad,
fürkész puskacső,
néma marad.

Őszi képek

Simon Roland

Őszi képek

Palota, bástya,

ezüstöt árul,

az erdő árnya,

a tó zárul.

Erdei út végén,

őzike botorkál,

falevél csigalépcsőjén,

hold korrodál.

A feladat IV

Simon Roland

A feladat IV

Az éji herceg meghódította a felhőbe burkolózó hegycsúcsot, a lovát megsarkantyúzva leszáguldott a meredek titkokkal övezett ösvényen, áthatolt az erdő zöld sűrűjén. Az esőben ázó megtépázott fák átengedték a jövevényt. Henry kétségbeesetten és tehetetlenül hánykolódott a vaságyon. Valamit tennie kell, hogy megoldja a kínos helyzetét. A gúnyos kacaj, amely leginkább egy varjú károgására emlékeztette tovább borzolta az idegrendszerét. Önkéntelenül is ökölbe szorult a keze. Az éji lovas átugratott a fogvatartottak számára készült magas kerítésen. A kemény kőből épített akadály teteje egy szintben volt az épület harmadik emeletén meghúzódó ablakokkal, így elrettentőnek bizonyult a szökevények és a szökést fontolgatók számára. A villám a börtön udvarán árválkodó öreg görcsös fában landolt.
A becsapódott kék szikrákat lövellő istennyila elektromos töltéssel látta el a környéket.
Minden növény és kő izzott a feszültségtől. Az erős felrobbanó fénysugár adta meg a Henry elméjében motoszkáló kérdésére a választ. A fekhelye alatt egy magányos csavar keltette fel az érdeklődését. Felvette a tárgyat, elgondolkodva forgatta az ujjai között, majd újra a padlóra dobta, a lábával a cella ajtajának a közelébe kotorta a tárgyat - Telefonálnom kell az ügyvédemnek. Jogtalanul tartanak bent – üvöltött eszeveszetten. Nem kellett sokáig várnia a hatást. A folyosó vasajtaja kivágódott. A várt vakító fény helyett az elemlámpa ideges csóvája futkározott ritmusos léptek kíséretében, végül megállapodott a sápadt fénysugár, a durva vonásokkal rendelkező strázsa arca nem sok jót ígért – Elhallgatsz vagy elhallgatatlak? – a kulcs zörrent, a cellában megjelent a melák porkoláb. Az ajtót nyitva hagyta, két mázsa súlynyi test takarta el az amúgy is egérfarknyi menekülési lehetőséget. Megragadta a fogva tartott ingét és a gumibotjával megfenyegette – Holnap majd eldől a sorsod, de most fogd be a szád, pihenj egy kicsit, mielőtt baj lesz – megfordult, hogy magára hagyja a férfit, amikor az direkt a fülébe kiabálta az előbb elhangzottakat. Az óriás hirtelen megragadta Henryt és a vasrácsokhoz passzírozta, alig kapott levegőt, megtapasztalta a titán erejét, csak a lábát tudta mozdítani, a cipője első részével sikerült a csavart a résnyi helyre irányítania. A foglár a férfi karját hátracsavarta, ahogy csak bírta, megpördítette néhányszor, majd az ágyra lökte – Ha legközelebb is balhézol, megtudod, hogy mire vagyok képes – bevágta az ajtót. A kulcs zajongott a zárban. A mennydörgés elnyomta a távozó lépteit. Henry izgatottan ugrott a cella bejáratához. Az ajtó nyitva volt. A rögzítő elvégezte a feladatát. A zár szabadon és pimaszul öltögethette a rozsdás nyelvét. Kilökte a rácsot. Hihetetlenül jó érzés volt a váratlanul érkezett szabadság, még ha nem is teljesen került ki a fogságából. A lényeget elérte, odakint volt a folyóson – Elkapom és megfojtom a csavargót, a feladatot elvégzem - A sötétséget teljesen kiszorította a földöntúli kék fény, amely betöltötte az összes helyiséget, odasétált a vagabund cellájához. Nem látott senkit odabent – Talán alszik - Az ágyon összegyűrve hevert a pokróc. Benyúlt a rácsok között, lerántotta az ágyneműt. A fekvőhely üres volt. Ekkor megszólalt a háta mögött egy vészjósló hang – Nem tudsz megölni – Megpördült, de senki nem volt a közelében.

A feladat III

Simon Roland

A feladat III

Craig elégedett mosollyal hátradőlt a fotelben, miközben kinyújtóztatta végtagjait.
A testőr bizalmatlanul bámulta a szemmel láthatóan idegesen viselkedő új tagot. Az újonc a főnök íróasztala előtt állt – Valahogy éreztem, hogy elvállalod a munkát – a hangja magabiztosságot tükrözött, nem tűrte az ellentmondást. Henry kelletlenül elfogadta a kinyújtott kezet. Megkapta az első feladatát. Egy az adósságát rendezni képtelen férfit kellett megleckéztetnie. Craig úr kölcsön adott neki egy jelentős összeget, amit eljátszott a ruletten. Az iratkötegben megtalálta a célszemély fényképét és a postai címét.
A megbízás elvégzése nem okozott különösebb nehézséget, kifigyelte a fickót, megfigyelte a mindennapos tevékenységét. Feljegyezte az útvonalat és az ismerősök neveit. A késő esti órákban a kocsma előtt csapott le rá és alaposan elverte, figyelmeztette a kötelességére.
Az eladósodott ügyfél elverése után a barátnője Susan megkeresésébe fogott, mivel a telefonüzenetre és az e-mail-re nem válaszolt, így természetesen aggódott. Hiányzott neki a kedves. Megfordult a fejében, hogy az alvilág tejhatalmú ura egyszerűen eltette láb alól, de ezt a gondolatot elhessegette. A szerelmének nyoma veszett. Hiába szobrozott a lakása előtt, a hosszú csöngetés, dörömbölés után az ajtó nem tárulkozott fel. A tudálékos szomszéd közölte, hogy már három hete nem látta, még a környéken sem találkozott vele. A bárban, ahol pincérnőként dolgozott is ugyanezzel a mondattal fogadták – Sajnos nem láttam már régóta - A reménykedő várakozás elkeseredésbe és őrült nyomozásba torkollott. Meglátogatta az ismerősöket, rokonokat, a barátnőit, hátha jó hírrel szolgálnak, de mindenhonnan eredménytelenül távozott. Henry végül hazament. Alig, hogy helyet foglalt a kanapén kopogott valaki az ajtón. Fura fémes hanggal zörgette valaki a bejáratot. Rohant a hang irányába. Feltépte az ajtót. Az üres lakóházi folyosó börtöncellára hasonlított. Nyitva volt a szeme. Az álom elszaladt. Odakint a nyári vihar utcabált rendezett. Ágyúdörgéssel ünnepelt. Groteszk faágak, szörny kinézetű lombok táncoltak. Az esőcseppeket a szél terelte a büntetés-végrehajtási intézet ablakaihoz.
Az ismétlődőt zaj a szemközti cellából érkezett. Kinézett a rácsok között. A sötétség egy pillanatra útját állta a kíváncsi tekintetének. – Meg akartál ölni – a hang ismeretlenül hangzott, de a felgyúló villám fényében megmutatkozó férfi nagyon is ismerős volt, a vádló szavakat nyomasztó csend követte. A feltűrt karján kitárt szárnyú keselyű volt látható – A keselyű nevű banda – suttogta a bérgyilkos. Sokat hallott már erről a csapatról, jobbára hajléktalanokból, csavargókból állt a tagság. Pénztelen, nincstelen emberek gyülekezete. A bosszúállásból szereztek maguknak hírnevet. Egy hideg téli napon a rendőri túlkapás eredményeképpen kizuhant az üresen álló épületből egy csavargó. Az ódon házat megvette az önkormányzattól egy dúsgazdag üzletember, az egyenruhásoknak kellett elzavarni az engedély nélküli lakókat.
A szegény sorsúak ellenálltak, összecsapássá fajult a vita, a rendőröknek erősítést kellett hívniuk. A dulakodásban kizuhant az ablakon az egyik csavargó. A halála balesetként került be a lezárt aktába. Öt évvel később egy rendőrt holtan találtak az akkorra már elegáns hotellá alakult ház előtt. Ő is kizuhant az ablakból – Addig jó neked, míg idebent vagyok, ha kijutok, elmondom a többieknek a történetet, minden keselyű rád fog vadászni – Henry gyomra összeszorult, érezte, hogy valamit tennie kell. A mennydörgés fokozta a drámai hatást – Itt kell megölnöm a nyomorultat – ismételgette magában.
A szürke égen szaladó villám és a meggyötör fák képe szürreális festményre hasonlított.

Rejtélyes

Simon Roland

Rejtélyes

Nem tudom ki vagy,
kegyetlen, forrón ölelj,
békén ne hagyj,
találka minden hely.

Csókolsz és menekülsz,
ajkadon vad szavak,
balkonon szoborként ülsz,
vagy rohansz a kék lombok alatt.

Rózsa szívű liget,
csendet őrző sikátor,
nyomokat hagy a szíved,
lehetsz bármilyen s bárhol.

Az elsüllyedt vitorlás III

Simon Roland

Az elsüllyedt vitorlás III

A főárbocra erősített a kék égboltba mozdulatot rajzoló vidám zászló búcsút intett az éjszakai álmokat vetítő kikötőnek. A vitorlás orra a tengerből lassan kiemelkedő napkorong felé fordult. A raktárépületek között meghúzódó konténerek felett atyáskodó daru kinyújtózott, mint az a zsiráf, aki a fa legmagasabb részén lévő csemegéből akar kóstolót venni. A dokk emlékezetébe zárta a vitorlás sziluettjét. A szerető is így várja vissza kedvesét. A kikötőben sétálók számára a kecses hajó ponttá zsugorodott. A hegyen posztoló világítótorony követte ameddig csak tudta. A legtehetségesebb festő, a természet kék festéket öntött a vászonra. A kincskereső fantázianévre keresztelt hajó fedélzetén két alak tartózkodott, egy férfi és egy nő.

Nick a kormányba kapaszkodott, miközben a szemrevaló útitársát nézegette. Eliza a korlátnak dőlt, innen figyelte a kapitányt. Gyönyörű hajával játszadozott szél. A hajó oldalába csapódó hullámokból vízcseppek jutottak a magasba. A látóhatáron rajtuk kívül egyetlen tengeri jármű sem tartózkodott - Már leszámoltam a munkahelyemen, egy ideiglenes munka volt, tegnap meglátogattam a munkavezetőt, átvettem a fizetésemet, de nem csak azt hoztam el – szólalt meg a kapitány. Eliza próbált közömbösnek látszani, de a szeme izgatottságot sugárzott – ez a szelence téged is érdekelhet – A tenger összeszorította öklét, dühösen lecsapott.
A vízpermetből jutott a lánynak is, a napfénytől csillogó vízcseppek beborították a nyakát, az izmos vállát csiklandozva végül lefutottak a blúzába, az apró, de izgató keblek közé. Nick a látványtól megigézve állt egy darabig, miközben felidézte a múlt héten látottakat, mikor is a bokrok mögül leskelődve szemrevételezte a nő adottságait.

Eliza észrevette a férfi szemében a vágyakozást. Összeszedte magát, eltávolította a doboz tetejét. Egy félig kiürült fiola, egy kés és egy ólomcső volt a tartalma – Őszinte leszek. Tetszel nekem, szerelmes vagyok beléd, ezért is hívtalak meg erre a vitorlás útra, ha komoly kapcsolatba akarsz kezdeni, akkor jobb, ha mindent elmondasz – A nő közelebb húzódott hozzá, játékosan megpaskolta az arcát – Nem tudom, hogy ezek, hogy kerültek a csónakba, a munkavezetőd zsarolt engem, muszáj volt fizetnem - A férfi gyengéden átkarolta – Hat éve mentem hozzá Stevehez, először minden rendben, zökkenőmentesen ment, megértettük egymást, úgy tűnt tökéletesen illünk egymáshoz, az évek során azonban elhidegültünk egymástól, későn ért haza, hetekig volt távol, sosem beszélt a munkájáról. Bárhogy faggattam az üzleti dolgairól makacsul hallgatott, mikor rákérdeztem, ijesztően komollyá vált. Úgy gondoltam, valamiféle törvénytelen jövedelemből szerzi a betevőt. Sokáig pénz nélkül lődörgött, néha meg feltöltve érkezett haza. Tavaly nyáron rajtakaptam a titkárnőjével, amint a nappaliban hancúrozott. A beosztottjával már a házasságkötés előtt is szenvedélyes kapcsolatot ápolt. Hozzávágtam az örökségemet, a delfint ábrázoló porcelánt. Nick úgy nézett rá, mint a fel s alá járkáló rendőr a gyanúsítottra az őrszobán – Nem öltem meg a férjemet – a gyanús szemét látva kelt ki magából. A végzetessé vált hajókirándulás az ő fejéből pattant ki, el akarta mondani az összes titkát. Beleegyeztem, minden vádlottnak joga van megfogalmazni a véleményét, de a döntésemet már semmi sem változtathatta meg. Nem csak a porcelán tört össze, hanem a kapcsolatunk is. El akartam válni. Hajóra szálltunk. Éjszaka volt, mikor az északról érkező viharfelhők utolértek minket. A vitorlásunk sebesen menekült előre. A hold és a csillagok elbújtak. Steve a kormánynál állt, a térképet tanulmányozta. Odasiettem hozzá, megnéztem a helyzetünket, a legközelebbi sziget is igen távol helyezkedett el attól a ponttól, ahol éppen hánykolódtunk, a semmi közepén kalandoztunk, kitéve a dühöngő elemeknek. Steve szitkozódott, az irányítótűt piszkálgatta, a térképen számításokat végzett, vonalakat húzott. A tenger háborgott, elnyomta a kiáltásait, átkait. Ellentmondást nem tűrően leküldött az utastérbe. Nem akartam menni, megragadta a karomat és erővel levitt. Rám csukta az ajtót. Lent kialudt a világítás. Alig bírtam végigmenni a folyosón. Úgy vánszorogtam, mint egy részeg, a kocsmából hazafelé tartva. Hatalmas dörej hallatszott odafentről. Nagyon megijedtem, Először be akartam jutni a legközelebbi szobába, a vendégkabinba, de be volt zárva. Pedig amikor elindultunk nyitva volt. Hirtelen jött álmosság nehezedett a szememre, a földre küldött a fáradtság, kimerülten feküdve bámultam, amint az ajtót áttörő vízfolyam eléri a lábamat. Az égen villám futott keresztül. A halászhajó kabinjában nyertem vissza eszméletemet – Nem öltem meg a férjemet - Ártatlan szemekkel nézett a férfi szemébe – Hoztam búvárfelszerelést, megkeressük azt a helyet, ahol elsüllyedt a hajó, felderítjük a titkot - Nick megcsókolta a nő ajkát. A keze a varázslatos lábain járt. Az ujjak a combokba nyomódtak. A vágytól úgy reszketett, mint egy őrült – Kellesz nekem – A nő a lábaival átkarolta és satuként szorította, a körmével végig szántotta a hátát, olyan szenvedélyesen csókolt vissza, ahogy csak bírt. Olyan vadul szeretkeztek, hogy az már fizikai fájdalmat is okozott.
A hajnal simogató fénnyel, a tenger ritmusos morajlással, friss sós levegővel, a firmament kék selyemmel kedveskedett az ölelkező szerelmespárnak.

A feladat II

Simon Roland

A feladat II

Henry egy kerülőutat felhasználva vágott a menekülő elé. Kiásott gödrök jelezték, hogy a munka nagy része még nincs befejezve. A cirkuszi akrobatákat megszégyenítő mozdulattal kerülgette az akadályokat, hordókat, léceket, átugrotta a keskenyebb árkokat, szélesebb gödrök felett vékony deszkán kelt át. A földhalomból kilógó tekergő polipcsápok és burjánzó futónövény fojtogatta az üzemvezető bódéját.
A nagy területen terpeszkedő földszintes raktárépület úgy toppant elébe, mint egy haramia.
Felvillanó fények a sötétséggel és az idővel hadakozva sietve haladtak odabent, helyiségről helyiségre. A szélesre tárult ablakból árnyak másztak ki. A kandeláber sápadt fénye három alakot számolt meg. Csörömpölés, lábak dobogása zavarta meg az éj nyugalmát. Valaki a sípjába fújt. A férfi érezte a rendőrök jelenlétét.
A lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem gyökerezett a földbe a lába. Leküzdötte a dermedtségét. Tudta, hogy mit kell tennie. A pisztolyát észrevétlenül egy lyukba hajította. Hátulról durván megragadták, kicsavarták a kezét és a falhoz préselték. Az arca lehorzsolódott. Alaposan átkutatták, kiforgatták a zsebeit. Szerencsére nem látták meg, a bemélyedésből kikandikáló revolver hűvös markolatát. Bilincs csattant a csuklóján. Erős karok szűk, szinte járhatatlan utcákon keresztül lökődték előre. A magas léckerítések mögül vad ugatás kísérte a nem szívesen látott társaságot. A rendőrautó fénye körhintaként járta végig a kunyhókat. Lelakatolt kapuk, lefüggönyözött ablakok bukkantak fel. Az udvarokon felbőszült kutyák acsarogtak a kerítés mellett. Belökték a hátsó ülésre, az ajtót becsapták. A csaholás még az autópályára érve is hallatszott. Fél óra múlva már az őrsön volt.

A cellája kicsi volt és kényelmetlen. A szürke falhoz erősített vaságy biztosította az előzetesbe kerülők számára a pihenést. A férfi a mennyezethez közelítő nyíláshoz ment, kinézett a rácsok közül.

A hold könnytelenül bámult vissza, részvét nélkül világított a fogdába zárt férfi arcába.
A csillagok szépen ragyogtak – Milyen távoliak vagytok, most különösen - A hőség még elviselhetetlenebb volt a zárkában. Közeledő léptek kopogtak a padlón. Kulcs zörrent. Kicsapódott a folyosó vasajtaja, egy megtermett foglár a vállán cipelt egy ájult férfit, a karjai úgy lógtak, mint egy tehetetlenül himbálózó játékbabának. Nem látta az arcát, csak az öltözéke volt furcsa, a drága szőrmekabát alól koszlott rongy lógott ki. Az óriás egyenruhás a szemközti cellába zárta a fickót. – Ne bámulj – a gumibotjával az elválasztóra vágott – Feküdj le és aludj, holnap majd kiderül mi lesz a sorsod - A bérgyilkos önkéntelenül is elkapta a fejét. A melák gonosz vigyorral a száján elment. A lámpát lekapcsolták, csak a hold világított be az ablakon. A kényelmetlen fekvőhely egy ideig riasztotta, ide-oda járkált a helyiségben, a vágtázó gondolatait próbálta irányítani. Elálmosodott. Lefeküdt az ágyra, elbújt a pokróc alá, mintha a problémák elől ellehetne rejtőzni. Elhatározta, hogy nem szundít el, csak kipiheni a mai napot. De az álom könnyedén csapdába csalta. Újra átélte a múltat.

A nap kemencéje vadul lobogott. Dokkmunkások dolgoztak, súlyos zsákokat emeltek a vállukra, azt vitték a kikötőben várakozó hajó rakterébe. Henry is itt dolgozott. Izzadtság cseppek sorakoztak a homlokán, hogy végig fussanak a testén. Az ajka italért sóvárgott. A fizikai munka kemény volt, a fizetés meg kevés. A nap lassan elmerült a tengerben, mint egy kémkedő tengeralattjáró.

Henry egyedül maradt a kikötőben, be akarta fejezni a feladatát, a többiek holnapi napra rakták a teendőket. A kocsma pultját támasztották. Egy koszos rendszám nélküli furgon gördült a raktárépületek közé. Az autóban nehézfiúk ültek. A kocsi platóján egy különösen izmos férfi kapaszkodott, a kezében egy rumos palackot szorongatott. A négy dromedár úgy helyezkedett el, hogy elzárja az útját. Körbevették. A négy közül a legerősebb szólalt meg - Craig úr látott verekedni a kocsmában, nagyon tetszek neki a műsor, amit produkáltál, azt szeretné, hogy csatlakozz a csapathoz, ez az utolsó figyelmeztetés – összefont karral közölte a mondandóját, a zsebéből elővett egy képet, meghúzta az üveg tartalmát, a maradékot a fotóra öntötte – Én már tizenötször mondtam Craig úrnak, hogy nem leszek a szolgája – üvöltötte ingerülten, az öklét a feje elé rakta, felkészült a harcra. A banda vezérének intésére visszaszálltak a kocsiba és elmentek. Henry odament, hogy felvegye a képet. Az ujjai megremegtek, amikor felfedezte, hogy kit ábrázol az átázott kép. A szőke hajú barátnője mosolygott rá. Az este nem győzte elsimítani a háborgó hullámokat.

A feladat

Simon Roland

A feladat

A csörtető esőfelhővel vívott csatájából győztesen kikerült hőség sanyargatta a város lakóinak életét. A bárban borfoltos kockás terítős asztalnál egy sötétkék köpenyű férfi könyökölt a korsó söre mellett. Az ökölbe szorított keze szétnyílt, három kocka szaladt végig az asztalon. Egyedül játszott. Az égbolttal összeolvadó háztetőkről csillámló fáradt esőcseppek kéredzkedtek le. A tegnap elvonuló zápor seregeinek utolsó túlélői. A csend olyan volt, mint a túlfeszített zongorahúr. Az este, a színpadi kellékek megtervezője, a szeszélyeinek megfelelően átrendezte az épületeket, még több titkos sikátorba nyíltak az utcák, még több suttogást, neszezést hallott az erre járó lélek - Visszafelé beülök ide – morogta a langaléta férfi miközben benézett a meghitt gyertyafénnyel megvilágított pincébe. A járda alatt meghúzódó hangulatos kocsma a Szent-Jánosbogár szemével követte az elhaladó lábakat. A lakóházak mind egyformák voltak. Egy kivételével. Ezt a háztömböt már tíz éve elhagyta az utolsó hivatalosan bejegyzett lakó. Egy hóbortos vén pofa költözött az ódon falak közé, és az ablakon kinézve olyan dolgot látott meg, amit nem lett volna szabad – Szirom utca 115 – A kandeláber földöntúli fényében hangosan olvasta fel. Az öt emeletes téglaház ajtajának kilincsére támaszkodott. A kapu nyikorogva engedett. A világításról és takarításról senki nem gondoskodott. Működésre bírta a zseblámpát. Az emeleten nagy csattanás hallatszott, majd ezt követte a csörömpölés. Kíváncsi napraforgó bújt elő az elemlámpából, a napsugár gyorsaságával eredt a zaj nyomába. Kettesével szedte a fokokat. A lépcsőfordulónál majdnem hanyatt esett. A szatyorból elvándorolt sörösüveg és zabpelyhes doboz elgáncsolta, fürgén felpattant. Elővette a revolverét. A kiszögelés mögül előbújó bizonytalan mozgású figurára koncentrált. A sebhelyes bozontos alak az arca elé rakta a kezét, amikor belevilágított a szemébe. Meggyőződött róla, hogy a célszeméllyel van dolga. Az arcát elcsúfító vágás megegyezett a leírt személlyel. Alkoholista, jelentéktelen ember.

Jelentőséget is csak akkor kapott, amikor szemtanúvá vált. A megbízó megpróbálta elintézni, de a férfinek nyoma veszett, az új lehetőségként érkezett fontos üzleti tárgyalás miatt nem foglalkozhatott egy hajléktalan megkeresésével és likvidálásával. Felkeresett egy szakembert. A bérgyilkos megfigyelés alatt tartotta a környéket. A kocsijába meghúzódva kifigyelte a csavargó szokását. Nyolc körül tért be a részeg hordó nevű kocsmába és tizenegy órakor ért az új otthonába. A rút férfi védekezőleg felemelte a kezét. A pisztoly kattant, akár egy modern fotómasina. A szikra körbefutott a szerencsétlen alakján, a bénultság megrajzolta a körvonalát. A felvillanó jelenség olyan volt, mint egy fényképfelvétel. Láthatatlan kezek a rejtélyt függönyét összehúzták.

Az elemlámpa cinkosan kacsintott a sötétséggel. A mestergyilkos kővé dermedt döbbenetében. A visszatérő lámpafény reszketve kutatott, rémülten táncolt a koszos padlón.
A szemtanúnak nyoma veszett. Talán beesett a nyitott liftaknába vagy kimászott az ablakon, vagy elrejtőzött az egyik üres lakásban. Átszámolta az összes lehetőséget, de a rejtélyt nem tudta megfejteni. Elhatározásra jutott. Addig nem hagyja el a helyszínt, míg meg nem találja a férfit. Elindult a lépcsőn, hogy átkutassa a földszinti részt. A lépcsőforduló üvegablakán keresztül megpillantotta a keresett személyt. A hidegvéréről megfeledkezve rohant lefelé. A korláton lecsúszva négykézláb érkezett az alsóbb szintre. A kaput lendületből lábbal rúgta ki.

A csavargó éppen a sarkon fordult be. Olyan nyugodtan sétált, mintha nem egy mindenre elszánt gyilkos, hanem a felesége követné.

Törvények és utcák V

Simon Roland

Törvények és utcák V

A pók hálójában

Az elburjánzott pázsit között kanyargó útnak nevezett pókháló futott a Klubhoz. A rengeteg oszlop mellett a púpos testtartás is erősítette a szorgos állat jellemzőit. A pók mérgeszöld fényeket lövellt a közeledő rendőrautóra és utasaira. A szárnyas bejárat előtt Steve és a legerősebb embere Hector várakozott. Frank az épületre pillantva felidézte a múltat, amikor is közös erővel álltak bosszút a rivális bandán, a csetepatéban győztesen kerültek ki, akkor még bárként üzemelt az épület. A bártulajdonos nem hívta ki a rendőröket. Bandaháború, belügy. A károkat később kifizették. Most már csak a gerlepárok és az élelem után kutató kóbor kutyák látogatják az üres házat. Frank rosszullétet színlelve összegörnyedt és a nyugdíjazás előtt álló rendőr mellkasára tette a fejét, miközben átkutatta a zsebeit – Nehogy iderondíts nekem, tegnap vasalta az asszony a mellényt, úgy tervezem, hogy ebben a ruhában megyek a nyugdíjas búcsúztatóra is – a ráncos és ősz hajú egyenruhás visszalökte. Frank gazdagabb lett egy pénztárcával, egy ügyes bűvész mozdulatával rejtette el a megszerzett tárgyat az összevérzett pulóvere alá. Hector karba tett kézzel rezzenéstelenül meredt a távolba. Így állnak a monumentális kőszobrok is. A főnök nagyon ideges volt, csak akkor nyugodott meg, amikor észrevette a kocsi utasát. A város címerével felcicomázott, szirénával felszerelkezett autó megállt, a főhadnagy kiszállt, magabiztosan odament Stevehez, kezet fogott vele, egyenrangúként tárgyaltak, majd kirángatta a foglyot és a titán lába elé lökte – A kérésnek megfelelően átadom az árulót, megkezdődhet a tárgyalás – Régi ismerősként megbeszélték a dolgokat. Önfeledten nevetgéltek, érdekes, lényeges és lényegtelen sztorikat osztottak meg egymással, miközben a többi bűnüldöző gyanúsan méregette az alvilági alakokat. A melákot már látták a bűnügyi nyilvántartásban. A fényképével már többször találkoztak. Az adatbázis hamar kidobná a nevét, ha beütnék. Többször megjárta a börtönt, rablásért és gyilkosságért ült már a hűvösön. A másik viszont a kapcsolatai révén érinthetetlennek minősült. Egyszer pár lelkes nyomozó a bíróság padsorára citálta, de a legjobb ügyvédet felbérelve, a bírókat és a tanúkat megfenyítve sikerült elkerülnie a fegyintézetet. Felmentették a vádak alól. A vezetői térben lévő újonc egy pillanatra elgondolkodott, hogy melyik oldalon is áll, de a bőséges gazdagság őt is vonzotta, nem csinált meggondolatlanságot, nem indította be a járművét és nem hajtott el, pedig legszívesebben ezt tette volna, elhessegette a lázadozó gondolatokat, csak várakozott a jussára és a felettese parancsára – Nyugalom fiacskám, majd megszokod – szólalt meg a vén róka, megtörve a csendet. Az öreg már sokféle esetet látott és rengeteg illegális akcióban vállalt szerepet.

A vezér átnyújtotta a táskát, a magas rangú rendőr ellenőrizte a tartalmát. Elégedetten bólogatott – a rab leszállítva, a többi a te dolgod. Viszlát – a táska pénzzel visszaszállt a kocsiba. A zöldfülű vette a jelet, nem kellett sokáig bíztatni, beindította a motort. A lábával a gázpedálra nehezedett. A kerekek kavicsokat szórtak szerteszét, a rendőrjármű száguldva távozott – Andrew a barátod, a mocskos beépített ügynök, akit likvidálnod kellett volna még él – elszánt tekintetével ostorozta a földön fekvőt.

A gallérjánál megragadva felcibálta – Ketten raboltátok ki a pénzszállítót, a tekintélyes összegű zsákmányt elrejtettétek, az információt még nem sikerült kiszedni a társadból, de Hector már iszonyatosan türelmetlen. Az óriás felhördült, mikor a nevét hallotta és a kemény öklével a tenyerébe ütött – Főnök, kiszedem belőle – Steve újra Frankhez fordult – Rád már nincs szükségem, már eldöntöttem a sorsodat, az ítélet megszületett – A pillérek eltakartak egy terepszínű autót. Az egyik oszlophoz kötözték ki az összevert Andrewt, még Franknél is rosszabb állapotban volt. Kék és zöld foltok tarkították az arcát. Az orra és a szája vérzett. Steve Franket belökte a jármű utasterébe és egy láncot helyezett a bilincsre, a lánc másik végét az ajtókilincshez rögzítette, ő maga a kormánynál foglalt helyet. Az óriás a pihenő után újra folytatta a kínvallatást – Hol vannak a többiek? Ők miért nincsenek itt?– kérdezte Frank kíváncsian. A csapat új vezérének szeme mohón megcsillant – Likvidáltam őket, kétfelé jobban, könnyebben lehet elosztani az összeget – izgatottan ejtette ki a szavakat – Utazni fogunk – minden érzelemtől mentesen cserélt tárat a pisztolyában. Úgy vezette a dzsipet, mint az a tapasztalt idegenvezető, aki rutinból szállítja a megszeppent, csodálkozó arcú turistákat a város nevezetességeihez. Csak a várost nem kellett bemutatni, mindegyikük itt nőtt fel. Miközben vezetett, a revolverével babrált. A pók összezsugorodott, Andrew kiáltása felerősödött. A hétvégi házak ritkábbá és szerényebbé váltak. Az utolsó gyár is búcsút intett. Feltűnt a város határát jelző tábla - Viszontlátásra. Reméljük hamarosan visszatér városunkba – viccelődött a sofőr. Frank elérkezettnek látta az időt, felpattant, hogy a megbilincselt kezével megfojtsa ellenségét, de elkésett, a vezető a fojtogató karját gyorsan ellökve, ütések sorozatával szorította vissza és a pisztoly agyával lesújtott. A fegyver nagyot koppant a fején, de nem zuhant ájultságba, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve eljátszotta, hogy elvesztette eszméletét. Érezte, hogy nagyon legyengült, nyílt küzdelemben veszítene, a rendőrök alaposan ellátták a baját, mikor a sötét pincében volt, még nem nyerte vissza erejét, stratégiát váltott, taktikázott. Elengedte magát, lecsúszott a bőrülés alá, miközben éberen figyelte riválisát. Steve vadul vezetett. A szerencsehozó állat himbálózva táncolt. A műszerfalra felrakott töltény ide-oda csúszkált, ahogy a sofőr rángatta a kormányt. A főútról lekanyarodott az erdei ösvényre. A naplemente narancs fényét és a kocsi reflektorát elnyelte az erdő.
A rengetegnek megtetszett a csodás ibolya, ezért magára öltötte a színét. Ahogy esteledett, úgy vált minden baljóslatúbbá. Az ég kékje és a lombok zöldje eltűnt, hogy helyet adjon a csendnek és a rejtélynek. Az óriás tölgyfák közül kirajzolódó tópart olyan volt, mint egy kegyetlen szem. Mélység és hidegség áradt belőle. A vízfelszín visszatükrözte a szuroksetét firmamentet. Hirtelen lefékezett a parton. A kavicsos rész a tó felé lejtett. A kecskebékák hangosan vartyogtak. A kéziféket kiengedte. Kipattant a terepjáróból. Frank előhalászta a pénztárcát és kiborította a tartalmát. Kabátgombok, érmék, kapcsok segítőkészen gurultak elő a perselyből. A kapcsot hasznosnak ítélte, megpiszkálta vele a bilincs zárját. Steve a csomagtartónak dőlve tolta a kocsit. A tó kitágult, mint egy gonosz szándék. A békés felszínen tavirózsák nyitogatták virágjukat a láthatatlan csillagoknak.

Észrevette, hogy a fogoly valamivel tevékenykedik, ezért behajolt a guruló kocsi ablakán, hogy lesújtson a fegyverével, azonban Frank már kiszabadította magát a béklyóból.

Elkapta a kezét, berántani azonban nem bírta, de a bilincset ráparancsolta a karjára. A kinyitott ajtón szeretett volna kiugrani, de az ellenfele vasmarokkal megragadta – Együtt pusztulunk el – fanatikusan villogott a szeme, megszállottan vigyorgott. A jeep csobbanva zuhant bele a tóba. Az indigókék víztömeg átölelte őket. A jármű lassan süllyedt mélyebbre és mélyebbre. Halak úszkáltak az autó körül. Frank arcon rúgta az őrülten mosolygó vezért.
A persely és a tartalma ott lebegett előttük. Megragadta az egyik érmét és megvágta vele a támadója arcát. Kibújt a szorongató ölelésből. Széles mozdulatokkal úszott felfelé. Látta, ahogy a súlyos terepjáró kereke az iszapba fúródik. Steve veszettül rángatta a bilincsét, a kezével mutogatott és eltorzult arccal érthetetlen szavaival átkozódott, aztán már csak buborékok jöttek ki a száján. A hold ezüst mentőcsónakja ringatózott a tavon. Frank felért a vízfelszínre. Lazított, megnyugodva lebegett, a tüdejét átjárta át a levegő. Gyalog indult el. Mire visszaért a klubhoz a hajnal simogatta a háztetőt.
A pók titkolózott. Az oszlophoz nem volt kikötve a társa, de Hectornak is nyoma veszett.

Az egyik oszlop mögül kilépett valaki. Összerezzent – Ne fordulj hátra. Fel a kezekkel – kiáltotta egy fura hang . Az ismeretlen a falhoz lökte. A pisztolycső a tarkójához nyomódott.

A kacaj ismerősnek tűnt. Kíváncsian megfordult, hogy szembenézzen a fenyegetőjével.
Andrew elcsigázott, fáradt arca tekintett vissza, a szeme azonban ragyogott – Hogyan szabadultál ki? Mi történt Hectorral? Hová rejtetted el a zsákmányt? - kérdések özönét zúdította a társára.
Andrew sejtelmesen mosolygott – Egy sör mellett elmesélem –

Vége

Törvények és utcák IV

Simon Roland

Törvények és utcák IV

Frank visszanyerte eszméletét. Szédült fejjel vette szemügyre új környezetét és helyzetét. Zötykölődő, kényelmes és meglepően tágas kocsi szállította. A kezét béklyó kötötte meg, kíméletlenül összeszorította a fémbilincs, hiába próbálta meglazítani, a karperec még nagyobb fájdalmat okozott, nem engedett. Még kóválygott a feje, de felfogta, hogy hol van.
Egy rendőrautó foglya volt, minden valószínűség szerint útban a rendőrpalota felé, ahol is előzetesbe vágják. A sorsát megpecsételték. A vezetői és utasteret golyó és ütésálló üvegfal választotta ketté. Három rendőr kísérte az új otthonába. A vézna ifjonc sofőr hallgatta a szigorú tekintetű, merev arcú középkorú felettese vég nélküli vakmerő történeteit.
A csenevész bólogatott és helyeselt, ahogy egy beosztotthoz illik. A harmadik egy ráncos nyugdíjazás előtt álló megfontolt fickó türelmesen figyelte az ájultságból ébredezőt. Frank vérző fejét oldalra hajtotta. Esőcseppek kopogtak az ablakon. Legközelebb már csak a börtöncella rácsai között nézhet kifelé. A sivár fegyintézet udvara nem nyújt ennyi látnivalót, nem is beszélve a morc őrökről. Még nem élvezte a börtön vendégségét, de el tudta képzelni a rabok mindennapos életét. A két oldalon felsorakozó épületek szomorúan bámultak vissza.
A hentesüzletben kígyózott a sor. A nyitott ablakból ínycsiklandozó illatok szálltak a magasba, felidézve a gyermekkorát, mikor a szüleivel tért be a kajáldába. Ízletes kolbászt ettek a kockás abroszú asztalnál. Az édes csók névre keresztelt cukrászda teraszán, a ponyva alatt sóvár szemű lány üldögélt a kávéja mellett – Dugóba kerültünk- A feltorlódott kocsisor mögé be kellett állni, baleset történt az útkereszteződésnél, egy teherautó ütött el két szabálytalanul közlekedő motorost. A lámpák darabjai szétszóródtak az úttesten.
A helyszínelés még most is tartott. A közelben mentőautó várakozott – Lehet, hogy egy kicsit késni fogunk, de mindenképpen leszállítjuk az ügyfelet – szólt be az adóvevőjébe a főhadnagy. A zöldfülű aggódva figyelte, amint a mentősök hordágyra teszik a súlyos sérülteket – Másik útvonalat kell választani – adta ki az utasítást a legmagasabb rangú rendőr. A jármű kitolatott és befordult a mellékutcába. A mentőautó sikoltva rohant a kórház irányába. A gomba módra növekvő villák felkapaszkodtak a domboldalra – Nem erre kell menni, forduljon vissza – motyogta Frank, mikor észrevette, hogy mennyire eltávolodtak a rendőrkapitányságtól – Maradjon csendben, én itt nőttem fel, úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet – üvöltött ingerülten a főhadnagy.
Az égbolton átfutott egy villám. A lanka tetejéről látni lehetett a pókszerű épületet – A klub – sóhajtott fel a megbilincselt – Nyugalom fiacskám, hamarosan megérkezünk, és elkezdődhet a tárgyalása – szólalt meg végre az öreg egyenruhás – Steve mennyit fizetett önöknek? – tette fel a kérdést – Eleget ahhoz, hogy ne utasítsuk vissza, a pénzre szükségem van. Jogom van a jólétre, megveszem majd ezt a csinos tornyos kastélyt, ideköltözök a feleségemmel és a fiammal, itt fogunk élni, boldogok leszünk – az autó lassított, a csillogó szemű magas rangú bűnüldöző kimutatott az ablakon. A gazdagok emeletes háza között kanyargó ösvény könnyedén megszégyenítette a legvadabb hullámvasutat is, először felkaptatott, majd hirtelen elindult lefelé. Végül megérkeztek a Klubhoz.

Törvények és utcák III

Simon Roland

Törvények és utcák III

A bankrablás

A helikopter rotorja elzavarta a kíváncsi rosszindulatú felhőket.
A légi jármű megcélozta a toronyház tetején elhelyezkedő leszállópályát.
A ragyogóan izzó nap alaposan megnézte a szitakötő oldalára festett városi rendőrség hivatalos címerét. Tölgyfák gyűrűjében pisztoly és a bűnüldözők jellegzetes fejfedője.
A pisztoly a védelmet és a rendet jelképezte. A város határában csodálatos tölgyfaerdő húzódott, amelyet gyakran látogattak fényképezőgéppel felszerelkezett turisták, együttlétre gondoló szerelmespárok vagy sportolni vágyók, magányos futók. A fák egyedülállóak voltak, méretükben és alakjukban. A kecses légi jármű kisebb vihart kavarva leszállt. A monoton zúgás megszűnt. Két álarcos férfi lépett ki az ajtaján. Az üzleti központ a legmagasabb épület volt az egész városban. Frank és Andrew óvatosan megállt a peremen. Tekintetüket a mélységbe vetették. Varázslatos lélegzetelállító látványban részesültek. Innen fentről úgy tűnt játékautók szaladgálnak az utakon, hangyák menetelnek a járdán. A kisebb házak díszes cserepein néha elkalandozott a napfény. A gyémánt firmament a kutyasétáltatók és a kocogók kedvenc helyének, a parknak hízelgett. Kék hullámaival fodrozta a faleveleket és simogatta a terebélyes fák koronáiban el és feltűnő ösvényeket. A lombok közé százféle szín, fény, árny bújt el, melyeket csak a festők tudnának megnevezni. A folyó módjára hömpölygő üzleti negyed megfejtésre váró sikátorba torkollott. A szürke lakóházak és gyárak sivárságát a messzi tölgyfaerdő látványa oldotta fel. A szemközt elhelyezkedő újonnan felépített modern stílusú dölyfös bank hunyorogva nézett vissza a két alakra – Bármit terveztek, nem fog sikerülni, nem adom az értékeimet – üzente az acél kolosszus. Kivonták magukat a hatás alól. Beszálltak az üvegliftbe. A pláza külső részéhez szerelt felvonó pazar látvánnyal ajándékozta meg az utasait. A kapszula gyorsan, hang nélkül érkezett le. A bank építője szemmel láthatóan kiélte kreativitását. Megszámlálhatatlan merész vonalak cikáztak ide-oda. A futurisztikus pénzintézet bejárati ajtajához vezető lépcső előtt két középkori lovag posztolt. A szobrok pajzsokkal és kardokkal vívták csatájukat a láthatatlan ellenséggel szemben. A maszkosok nem törődve a bámészkodókkal felfutottak a lépcsőn. Frank a megbeszélt tervet követve kint maradt, szemmel tartani a nyüzsgő környéket és ha baj van riasztani a társát, beindítva a vésztervet. A kamera feléje fordult. Piros pötty villogva adta tudtára, felvétel készült róla. Andrew a pisztolyát megragadva belépett. A magas mennyezet tovább növelte a teret. A márvány padló makulátlan tisztaságú volt. Automata takarítógép végezte feladatát. A pultok előtt ügyfelek álltak, körülöttük három őr sétálgatott békésen – Bankrablás! Mindenki a földre! – A kiáltástól visszhangzott a tágas terem. Az őrök a civileket és a saját életüket féltve letették a revolvert. A bankrabló begyűjtötte a fegyvereket. Az egyik alkalmazottat felrángatta és kényszerítette, hogy a kód beütésével kinyissa a páncélszekrényt. A trezor zárja kattant. A fiókvezető átadta a pénzzel teli zsákot. A maszkos mindenkit beterelt a széfbe, bepötyögte a kódot és elfordította a kulcsot.

Eközben a bejárat előtt őrködő barátja a lépcsőfokokról visszafordította a nyakkendős, aktatáskás üzletemberek egy csoportját. A menedzserek patáliát csaptak az utcán. Három rendőr tűnt fel a sarkon, kezükben pisztoly – Siess már, kifutunk az időből – morogta magában. Az egyenruhások rászegezték a stukkert – Adja fel magát – robbanás hallatszott bentről – végre – sóhajtott fel, majd belökte az ajtót. A súlyával nekidőlve felborította a könyves szekrényt, így eltorlaszolta a bejáratot. A rendőrök a vállukkal próbáltak behatolni, de nem sikerült. Erősítést hívtak az adóvevőjükön keresztül. Az alagsorba vezető lépcsőfokok vitték lefelé. Izgatott volt. A polgármesteri hivatal egy fontos emberét lefizetve hozzájutottak a tervrajzhoz, így jöttek rá a ledózerolt romos lakóház helyére felhúzott bank titkára. A befalazott pince egy hosszú folyosóban végződik, amely kivezet a városból. Az alagsorban meglepetés keserű italát kényszeredetten nyelte le. A befalazott pince kirobbantott tégláinak tetején kitekeredett végtagokkal ott feküdt Andrew, Steve állt felette, vascsövekkel ütlegelte. A friss bankóktól illatos táska egy dromedár bandatag kezébe vándorolt – Nem ölted meg az árulót, megszegted az első törvényt – Steve az ujjával fenyegetőzött. Frank kővé vált a döbbenettől és a dühtől, nem hagyta el egy szó sem az ajkát - Elvisszük és végrehajtjuk az ítéletet, később veled is végzünk, most már én vagyok a főnök, én parancsolok – úgy üvöltött, mint egy vadállat. Fentről a hatalmas reccsenést közeledő rohanó lábak követték. A csapat új vezére az összevert férfivel és a zsákmánnyal eltűnt a sötét lyukban. Frank feje mellett úgy röpködtek a golyók, mint a megvadult méhek.
A törmelékeken átküzdve magát lejutott a pincébe.

A zsákmány I

Simon Roland

A zsákmány I

A kocsma pincéje zártkörű rendezvénynek adott helyet, így a titokra szomjas elcsigázott hold sem tolakodhatott be. A sötét üveg visszaverte a vajszínű sugarak támadását. Az ablak el volt függönyözve. Az utcában elrobogott egy taxis, gerleként búgó, szorosan összebújó szerelmespár vonult el, műanyag üdítősdobozokat rugdosó lézengő fiatal fiúk bukkantak fel. Heccelték, ugratták egymást, fitogtatták az erejüket. A távolból részeg csavargó adott hangot bánatának. Kutyák ugatták a renitens csendháborítókat. A falusi idillt emlegető boltívek alatt nem mindennapi történet került terítékre. A meghitt fényű helyiségben mulatozó három alakot egyáltalán nem érdekelte a város utcáit betöltő megszokott hétvégi események. Kizárták a külvilágot. A tapintatos pincér diszkréten elvonult a konyhába, ezt előre így beszélték meg, csak ha megrázták a csengőt, akkor jelent meg a borravalóra ácsingózó felszolgáló. Rumos poharakból építettek piramist, a kicsorduló lélekerősítő eláztatta az asztalon hagyott bankókat. Earl, Keen és Gustav, a három biztonsági őr koccintott – A lehetőségre, a sikerre – emelte magasba serlegét Keen a merész akció értelmi szerzője.

Az értékes tárgyakra szakosodott ismeretlen mélyreható műszaki ismereteit, kézügyességét kiaknázva, felhasználva nyom hátrahagyása nélkül jutott be a bekamerázott, mozgásérzékelővel, riasztóval ellátott múzeumot, ahol a trió dolgozott. Először rettentően elkeseredtek, mivel képtelek voltak az épületbe észrevétlenül bejutó elkövetőt fülön csípni, a rájuk bízott feladatot nem végezték el, nem védték meg a múzeumot. Később Keen agyában fogalmazódott meg a ragyogó ötlet, hogy a behatoló módszereit leutánozva a három férfi önrablást hajtson végre, mindezt a szorgalmas, lelkes és folyamatosan visszatérő bűnöző nyakába varrva. A fej kinyitotta az albumot, száz bélyeget már sikerült értékesíteni, már csak öt bélyeg várakozott műgyűjtő és dúsgazdag barátjára. Az öt legértékesebb bélyeg hihetetlen magasságba feltornázott ára egyenlőre elriasztotta az alvilági köröket, de a trió kitartott álláspontja mellett. A siker a fejükbe szállt, felbátorította őket.

Earl bizonytalan lábakon, furcsa testtartással távozott, felborított néhány széket, két csinos táncosnővel tért vissza. Bedobta az érmét a gépbe. A lendületes fülbemászó zene megmozgatta a lábukat. Keen a bélyegalbumból felnézve észrevette, a szerelemtől és a pénztől felajzott nőszemély ölelgetést imitálva könnyedén átkutatja a társai zsebeit, óráktól, érméktől szabadítja meg az ittas munkatársait. Felállt, de elvétette a lépteket, a fejében visszhangzott a dübörgő muzsika, megbotlott és elesett. Az album kiesett a kezéből, leverte a csengőt. Az egyik rosszéletű szirén felkapta az albumot és távozott. A földön fekvő fenyegetően mutogatott az enyveskezűre. A bélyegeket megszerző csábos teremtmény mosolyogva búcsúzott az asztal alatt fetrengő férfitól. A pincér még látta az elégedett arcú nőket, amint a zsákmánnyal távoztak.

Törvények és utcák II

Simon Roland

Törvények és utcák II

A külvárosi háztetőket elragadta a holdtalan, csillagtalan égbolt, amely ősi sárkányként siklott végig a külvárosi negyed felett, karmaival fenyegette a lélekszakadva rohanó menekülőt.
A kandeláber lesütött szemmel álldogált a sarkon. Frank már fél órája futott. Homlokán izzadtságcseppek jelentek meg. A nyári hőség még ilyen késői órán sem csillapult.
A mindennapos sprintelés segített, hogy tartsa az irgalmatlan iramot. A saját emberei loholtak utána. Ha elkapnák könyörtelenül végeznének vele. Az utcatáblákról ismerős neveket olvashatott le. Mindegyik utcához egy történet társult. A hűs árny nevezetű téren tanulta meg a kegyetlen második törvényt. A látogatottság hiánya miatt bezárt moziban alapították meg a bandát, és itt távol a figyelő szemektől, hallgatózó fülektől tartották meg a gyűlést, tervek, ötletek cseréltek gazdát. Mindenki beledobhatta elképzelését az ötletládába.
Egyik találkozó alkalmával egy fő rivális ütött rajtuk, alaposan helybenhagyták a tagokat.
Elzavarták őket még a környékről is. A második törvény így szólt, mindig az erősebbnek van igaza. Egy hónappal később a Klubban revansot vettek a Tévedhetetleneken. Szerényen így keresztelték el magukat. Visszaszerezték az ódon filmszínházat. Frank miközben szaladt sokat mondó pillantásával, jó és rossz emlékeivel méltatta az előbb említett épületkomplexumot.
Az ablakból nem integetett és nem emelgette kalapját Steve, a szobrokkal büszkélkedő balkonon nem nézelődött Andrew. A csapat széthullott. A mellette elhelyezkedő óriási földterületet bitorló félkész lakóház felkeltette érdeklődését. Átmászott a kerítésen. A gyéren megvilágított udvaron betonkeverők és felhalmozott téglák hevertek, a munkavezető kunyhója mögül figyelmeztető morgás hallatszott, amely fokozatosan erősödött. Frank a földre kuporodott. A betonkeverők ásítva keresték a rejtőző távoli csillagokat. Az eső hirtelen rákezdett. Az udvaron hagyott malteros vödrökben táncolva ugráltak az esőcseppek. Átnézett a lécek között. Sietős lábak igyekeztek a város távolabbi részébe. A fellázadt férfiak csörgés, csörömpölés, kiáltozás kíséretében haladtak el. A morgás abbamaradt. A hold kimászott az ablakon, felfedve a falból kilógó kábeleket, vakolatlan falakat, üres termeket és magára húzta az égi takarót. A felső emeletek belevesztek a sötét fellegekbe, amelyek már hideg, kövér könnyeikkel oldották a tomboló, rekkenő hőséget. A puha lábú csend nyomasztóan közelített.

Andrew elismert fegyverszakértőként azonnal felismerte a fejéhez szegezett revolvert.
A pisztoly hangosan szólt, a hatás nem maradt el. Ilyet már sokat látott, a játékboltok polcain. A meglőtt férfi elmosolyodott.
Már korábban eltervezték a színjátékot. A túljátszott színházi előadás az ablaktalan raktérbe zárt biztonsági embereknek szólt. Fájdalmasan elkiáltotta magát, de olyan hangosan, hogy a kuka környékén őgyelgő macska felborzolt szőrrel ijedten ugrott a konténer mögé. Frank és Andrew kiszálltak a kocsiból és csendesen távoztak.

Törvények és utcák

Simon Roland

Törvények és utcák

Nyolc nehézfiú lézengett a parkolóban. Az idő éjfél körül járhatott. A reflektorok átvették és ezerszeresére erősítették a felizzott hangulatot. Túlzásokba esve rajzolták meg az összegyűlt férfiakat, durva arcélek, kegyetlen szemek, széles vállak kerültek a fókuszáló fénybe. Az árnyékuk tomboló titánoknak tűntek. Az elégedetlenek hosszas tanakodás, vita és egyezkedés után végül egyöntetű ítéletet hoztak – halál a vezetőre – A banda tagjai ökölbe szorított kézzel skandálták a mondatot. Vascsövek, botok, pisztolyok fenyegették az égboltot. Frank, a leváltott főnök rémülettől eltelve, földbe gyökerezett lábbal várakozott a meggyfa rejtekében. Most szerzett igazi információkat a kialakult helyzetről és az emberei véleményéről – Ezen a napon jöttek rá, vagy már régóta tudják azt? – Szerencséjére tíz perccel korábban érkezett a szokásos gyűlésre, így minden számára fontos információ a tulajdonába került. Az évszázadokat átélt közömbös nyugalomban meditáló külvárosi házak fölött atyáskodó kivilágított lázas üvegpaloták irányába nézett. Az üzleti negyed gomba módjára növekedett. Állandóság és változás elfért egymás mellett. Nem bírta tovább hallgatni a felbőszült emberek kiáltozásait. Összeszedte az erejét. Futott, ahogy csak bírt. A lépteit sajnos meghallották és a csapat a menekülő után vetette magát.

A rangjától megfosztott férfi a sötét utcákon rohanva az ismerős épületeket megtekintve önkéntelenül felidézte a múltat. A csillogó-villogó kirakatú ékszerüzlet és a részegek dalától és a játékgépek zajától hangos bár előtt kényszerítették megállásra és foglalták el a páncélautót. A lefegyverzett megszeppent biztonságiakat az autó rakterébe zárták. A súlyos zsákokat és az őrök pisztolyait magukhoz vették. Frank a kormánynál, Andrew meg az utasülésen foglalt helyet. A banda feje gyorsított. A vagyonvédelmi munkatárs kísérői fekete lapos sportkocsival tapadtak rájuk. Könnyedén, fürgén, kecsesen mozgott a sportos járgány a városi terepen. Viharos tempóban száguldott végig az üzleti negyeden. A piros lámpán áthajtva a behemót páncélozott kocsi összeütközött egy limuzinnal. A hivalkodó autó eleje szétroncsolódott. A motorháztető felpúposodott, mint egy sarokba szorított rémült macska.
A lámpák az úttestre estek. A sofőr az ablakon kihajolva öklét rázva szitkozódott. Frank a visszapillantó tükörbe nézett, a pióca még mindig a nyakukon volt. Az autók között szlalomozva próbálta lerázni az üldözőit. A gyorsaság ellen a brutális erőt alkalmazta. Kihasználta a jármű adottságát. Váratlanul felhajtott a járdára, ezután egy éles fordulatot tett, csikorogtak a kerekek, egy hirtelen jött ötletet követve behajtott az élelmiszerbolt hátsó udvarába. Látták, hogy a besötétített Lamborghini elsuhan a bank irányába. Felsóhajtottak. Végül sikeresen kiértek a forgalmas belvárosból. Koszos falak betört üvegablakok, gazzal benőtt roncsautók néztek ki a kitárt kapun. Frank hirtelen rálépett a gázra, a kerekek csikorogtak – Mit csinálsz? – kérdezte a társa meglepetten. A város határában leállította a kocsit, elővette a pisztolyt és a másik halántékához szegezte – Rájöttem hogy ki a beépített ember. – A megszólított próbált értetlen képet vágni, de nem sikerült.
Andrew fegyverszakértő volt, jól ismerte azt a fegyvert, melyet ellene fordítottak. Lelepleződött. Az első törvény szerint ki kell végezni az árulókat. A legjobb barátom vagy, de ez nem akadályozhat meg abban, hogy végrehajtsam a törvényt. A rendőrség tehetetlenül állt a sorozatos bankrablások után, a tagok nem hagytak nyomokat, profi szervezettség előtt tehetetlenül álltak, a csapat a bűnüldözőket az orrán át fogva vezette, a hatóság egy új ötlettel állt elő. Az egyik tehetséges rendőrt beszervezték az alvilágba, hírnevet szerzett magának, fegyverszakértőként alkalmazták a különböző típusú bandák, innen már könnyű volt eljutni a profi bankrablókhoz - Ennyi év után miért nem lepleztél le minket? Mire vártál? A legnagyobb akciónál buktattad volna le a barátaidat? Hány munkatársad várakozott a raktárban? És milyen fegyverekkel voltak felszerelkezve? –Már régen csapdába csalhattalak volna, de nem tettem - A rendőr fenyegetően emelte fel az ujját, mintha az ő kezében lett volna a revolver. Frank arca eltorzult. A legjobb barátom voltál. Meghúzta a ravaszt.

Az igazi tavasz

Simon Roland


Az igazi tavasz


Elment a tél,
ujjong a tavasz,
fecske nyelven beszél,
verőfényes terasz.

Találka fészket épít,
kék lomb és a zöld pad,
csinos lányt szédít
a festegető nap.

Erdei titán,
felhőket sorolja,
a legapróbb virág,
az eget csókolja.

A Pisztolycső V

Simon Roland

A Pisztolycső V

A mezők végtelen szabadságát és a virágok illatát igéző gyepen két ősi rivális nézett farkasszemet egymással. A gondozott fű smaragd zöldje és az égbolt gyémánt kéksége fogta körül a résztvevőket és a csapatok színeibe öltözött rajongókat.
A stadion pénztárában minden jegyet eladtak. A rögbijátékosok egymásnak ugrottak.
A nézőtéren felhördült a tömeg, mikor a hazai csapat sztárja a labdát megragadva akrobatikus ügyességgel szlalomozva haladt a titánok között. A gladiátorokat kikerülve igyekezett pontot szerezni és a csapatát tovább juttatni az országos mezőnyben. A palánk mellett a csapatuk kabalafigurája, a tarka ruhás kakas szökdécselve biztatta az elbizakodott fickót. Fényképezőgépek, női arcok villantak. Sálak, transzparensek, vásárlásra biztató reklámfeliratok ugrándoztak mindenhol bármerre nézett az ember. Minden mozgásban volt.
Hullámzott a lelátó. Aki lemaradt valamelyik látványos mozdulatról az a visszajátszást megnézhette az óriási képátlójú kivetítőn.
A főnyomozó vásárolt egy szendvicset és egy üdítőt, majd az ujjongó fanatikusokon áttörve visszaült a helyére. Zászlók és transzparensek emelkedtek a magasba.
A szárnyaló lelkesedés mély csüggedésbe csapott át, mikor a sztárjátékos a gólvonal előtt elvesztette a tojás alakú labdát. A vendégek legerősebb gorillája egész egyszerűen elgázolta a csatárt és elrúgta a lasztit. A földön fekvő játékosért elindultak az aggódó edző kíséretében a minden rosszra felkészült, modern műszerekkel telepakolt orvosi táskával felszerelkezett mentősök. Levitték a pályáról a sérültet. A mesterdetektív a reményvesztett arcokba nézett. Eszébe jutott a múlt hónapi incidens. A sötét és hideg sikátorban állt. Az utcát szólítgatta valaki.
Koppanás, Kavics, föld, tócsa, utcakő. Közeledő léptek elől egy kapualjba húzódva leskelődött. Az ujja a ravaszra csavaródott. A holtsápadt kandeláber fénye megrajzolta a rendőrtanonc arcát. Az idősebb férfi azonnal lőtt. A hangtompítós pisztoly elvégezte feladatát. A tejfelesszájú elterült a földön.
Szívéből vér szivárgott. Ekkor váratlanul sprintelve jött elő egy árnyék, aki nem tudta, hogy bűncselekmény történt. Talán hirtelen jött rosszullétre vagy alkoholos túlfogyasztásra gyanakodott. A kabátzsebből elemelte a pénztárcát. Felkapta a leejtett dokumentumot és villámgyorsan kifutott az utcából. A néma revolver hiába vette célba, a városi sikátorok tolvaja egérutat nyert. A rabló mestervizsgát tett a szakmájából. A külváros is néma maradt, akár a revolver – Az edző jobban tenné, ha ezt az enyveskezűt alkalmazná ehelyett a felkapott ficsúr helyett. Ő biztosan a gólvonal mögé juttatta volna a labdát – hangosan mondta ki őszinte véleményét.
A kövér férfi érdeklődést mutatott – A Beszédes folyó felett átívelő vasúti hídon tanyázik a tolvaj. A sínek alatt rejtegeti a zsákmányát -
Hájas Joe, a megbízható informátor kinyújtotta a tenyerét. A nyomozó gyűrött papírpénzt nyomott a kezébe – A mohó zabagép mindent tudott az alvilág szereplőiről, stiklikről, árucseréről, leszámolásról, lázadásról, nagy bevételt hozó üzletekről. Ki és melyik mosodában
tisztogatja szennyes pénzét, melyik zsaru megvehető, ő ezt pontosan tudta – Adj le néhány kilót, különben nem tudsz még a konyhába sem kimenni, hogy összeállítsd a kedvenc óriás hamburgeredet – a főrendőr játékosan hasba vágta a beépített emberét. A túlsúlyos fickó elnevette magát, majd hirtelen felugrott. Az újonnan beállított játékos gólt szerzett. A nyomozó lassan megette a finom szendvicsét és megitta a borssal és mentával megbolondított limonádét, közömbösen követte a pályán történteket, amely a hazaiak fölényes győzelmével végződött.

Különösen hűvös este volt. A mozgás megkönnyítése céljából kibújt a kabátjából. Felmászott a töltésre. A domboldalon vonuló takaros házak elrejtőztek a ködben. A sínpárt követve sétált az átjáró felé. A dübörgés egyre közelebbről hallatszott. Fürgén leugrott és várta, hogy a tonnás jármű közelebb érjen.
Fiatal kamaszként sokat járt ezen a környéken. A barátaival kószált, vagánykodtak. Rengeteg csibészséget követtek el, becsúzlizták a bakterház ablakát, a derék öregúr sokáig kergette őket. Felmásztak a meredek ördög sziklára. Éjfélkor belopakodtak a temetőbe.
A tehervonat lelassult a kanyarban, A magas rangú rendőrnek eszébe jutott az a kép, amikor a csősz elől menekülve elbújtak az egyik vagonban. A felvigyázó bottal felfegyverkezve indult a suhancok megbüntetésére. Pisszenni, tüsszenteni sem mertek. A liszteszsákok mögé húzódtak. A vonat persze elindult. A jelen pillanatra kellett koncentrálni. A mozdony üvöltve haladt el, mint egy dicsőségre vágyó tábornok. Nyomában a félelmetes serege. A töltésen felfutva a vagonajtókra hegesztett kallantyúra nézett - Valaki még tartózkodik a közelben –
Ezt érezte, mikor alacsonyabb pozícióban a felettesei utcai bevetésre küldték. A veszély érzete éberré tette. Emiatt élte túl a kockázatos akciókat, verekedéseket, tűzpárbajt. Összegörnyedt és hátra fordult. Pisztolycsőből felcsapó láng üdvözölte.
A vállát megcsípte valami. Felordított. Vér serkent ki a sebből. A golyó a húsába vájódott.
Az elsuhanó járműre nézett. Elszánta magát, ugrott. A magasba emelkedett, a kezével kinyúlt a biztonságot, menedéket kínáló cél felé. Az ujjai a jéghideg vasfogantyúra tekeredtek.
Üvöltött a fájdalomtól, a karja megrándult, a lábát nagyon beütötte, de ez most nem számított
A veszélyes mutatvány sikerült. Elrángatta az ajtót és bejutott a raktérbe.
Zöldséges ládák zötykölődtek a belsejében. Bevonszolta magát. Ledobta a pulóverét.
Véres csíkot húzott. Egy feltornyozott ládának dőlt neki. A sebet vizsgálgatta. A paradicsom szétrobban. Piros masszája az arcába csapódott. Elfeküdt a vagon aljában és kúszni kezdett.
Az ajtóban feltűnt egy kéz, a támadó bemászott. Elhajította pisztolyát, a kabátja mélyére nyúlt és elővette a bicskáját és egy aktát. Feldobta, elkapta, a levegőbe vágott, feldobta és újra megragadta a hámozó eszközt. Játszadozott. A nyomozó felismerte az ellenfelét. A csempészbanda vezetőjének testőre állt előtte – Tudod ki árult el te nyomorult? – a torkát megragadva felkapta a rendőrt – A főnök halála után a bandatagok szavazásra bocsátották az ügyet, engem választottak vezérnek. Hájas Joe csak a pénzedhez volt hűséges, nem hozzád – a nyomozó a Herkules erejű ellenfelének csuklóját próbálta leszedni, levegőért kapkodott.
Az erős fickó folytatta. A túlsúlyos barátod átállt hozzám, megtudtuk, hogy ki lopta el a papírokat, megöltem a szerencsétlent, a nyomorult holttettéből a halak lakmároznak –
A nyomozó egyre vadabbul kapálózott, levert egy ládát, paradicsom és vér festette pirosra a vagon padlózatát. Egy vasdarab vált láthatóvá, valamelyik munkás felejthette itt. Felkapta és amennyire az erejéből telt fejbe kólintotta a támadóját.
Tántorogva döntötte le az árukat. A főrendőr összeszedte magát, ellentámadásba ment át.
Ököllel megsorozta ellenfelét. Az alvilág új fejedelme bedühödött, fejéből orrából dőlt a vér.
Hasba ütötte többször a nyomozót, majd fejen rúgta. A nyomozó elterült. A dromedár újra elővarázsolta a kését. A földön fekvő nyakára irányította a konyhai szerszámot. A nyomozó megállított a kezet. A penge veszélyesen közel került a nyaki ütőérhez. A nyomozó a veszélyes állapot miatt megkétszerezte erejét, eltolta a kezet és a közeli vasrudat felkapva lecsapott a nagydarab fejére. A vezér kiejtette a kést. A bicska kicsúszott a vagonból. Ellenfele mögé kerülve a fegyverét a melák torkának szorította, meg akarta fojtani ellenfelét, de nem sikerült, A dromedár felemelte, majd átdobta. A nyomozó három bukfencet is csinált mielőtt a fal megállított volna. A vonat emelkedőnek feszült neki. A kés csúszni kezdett a nyomozó irányába. A dromedár rá akart lépni a fegyverre, de az a nyomozó kezébe került.
A nyomozó a bicskát a pengéjénél ragadta meg, majd elhajította. A bicska pörögve szelte a levegőt, mint a helikopter rotorja. A kés a dromedár szívébe hatolt be. Az alvilágnak új vezérre lesz szüksége. A főnyomozó felállt és kinézett a vagonból. A vonat éppen rátért az átjáróra. A hullát megragadva, nehezebb volt, mint egy liszteszsák, de azért többszörös próbálkozás után a vállára emelte a fickót és kihajította. A fickó elnyúló zuhanás után belecsobbant a folyóba.
A víz köröket rajzolt a süllyedő halott feje fölé. Itt nyeltem el a város legrövidebb ideig uralkodó főnökét. Így regélt a Beszédes folyó. A főnyomozó felvette a dokumentumokat és átnézte – Orvoshoz kell mennem, az orvosom magánrendelőjébe kell mennem – A fáradtság, szédülés és a karjába, lábába nyilalló fájdalom ellenére, annak dacára már a pihenés utáni akcióját tervezte
- Hájas Joe bárhová menekülsz, én a nyomodban leszek, megtalállak és kinyírlak – a tőr megcsillant. Közlekedési táblák, kiszélesedő autóutak, rakománnyal felpakolt teherautók, kamionok, tülkölő sportos személyautók, komor gyárkémények, ódon épületkomplexumok jelezték a város közelségét. Hosszú éji álomból ébredő és az eloszló ködből kibontakozó modern városi épületeket festett a hajnalsugár.