Simon Roland
Törvények és utcák V
A pók hálójában
Az elburjánzott pázsit között kanyargó útnak nevezett pókháló futott a Klubhoz. A rengeteg oszlop mellett a púpos testtartás is erősítette a szorgos állat jellemzőit. A pók mérgeszöld fényeket lövellt a közeledő rendőrautóra és utasaira. A szárnyas bejárat előtt Steve és a legerősebb embere Hector várakozott. Frank az épületre pillantva felidézte a múltat, amikor is közös erővel álltak bosszút a rivális bandán, a csetepatéban győztesen kerültek ki, akkor még bárként üzemelt az épület. A bártulajdonos nem hívta ki a rendőröket. Bandaháború, belügy. A károkat később kifizették. Most már csak a gerlepárok és az élelem után kutató kóbor kutyák látogatják az üres házat. Frank rosszullétet színlelve összegörnyedt és a nyugdíjazás előtt álló rendőr mellkasára tette a fejét, miközben átkutatta a zsebeit – Nehogy iderondíts nekem, tegnap vasalta az asszony a mellényt, úgy tervezem, hogy ebben a ruhában megyek a nyugdíjas búcsúztatóra is – a ráncos és ősz hajú egyenruhás visszalökte. Frank gazdagabb lett egy pénztárcával, egy ügyes bűvész mozdulatával rejtette el a megszerzett tárgyat az összevérzett pulóvere alá. Hector karba tett kézzel rezzenéstelenül meredt a távolba. Így állnak a monumentális kőszobrok is. A főnök nagyon ideges volt, csak akkor nyugodott meg, amikor észrevette a kocsi utasát. A város címerével felcicomázott, szirénával felszerelkezett autó megállt, a főhadnagy kiszállt, magabiztosan odament Stevehez, kezet fogott vele, egyenrangúként tárgyaltak, majd kirángatta a foglyot és a titán lába elé lökte – A kérésnek megfelelően átadom az árulót, megkezdődhet a tárgyalás – Régi ismerősként megbeszélték a dolgokat. Önfeledten nevetgéltek, érdekes, lényeges és lényegtelen sztorikat osztottak meg egymással, miközben a többi bűnüldöző gyanúsan méregette az alvilági alakokat. A melákot már látták a bűnügyi nyilvántartásban. A fényképével már többször találkoztak. Az adatbázis hamar kidobná a nevét, ha beütnék. Többször megjárta a börtönt, rablásért és gyilkosságért ült már a hűvösön. A másik viszont a kapcsolatai révén érinthetetlennek minősült. Egyszer pár lelkes nyomozó a bíróság padsorára citálta, de a legjobb ügyvédet felbérelve, a bírókat és a tanúkat megfenyítve sikerült elkerülnie a fegyintézetet. Felmentették a vádak alól. A vezetői térben lévő újonc egy pillanatra elgondolkodott, hogy melyik oldalon is áll, de a bőséges gazdagság őt is vonzotta, nem csinált meggondolatlanságot, nem indította be a járművét és nem hajtott el, pedig legszívesebben ezt tette volna, elhessegette a lázadozó gondolatokat, csak várakozott a jussára és a felettese parancsára – Nyugalom fiacskám, majd megszokod – szólalt meg a vén róka, megtörve a csendet. Az öreg már sokféle esetet látott és rengeteg illegális akcióban vállalt szerepet.
A vezér átnyújtotta a táskát, a magas rangú rendőr ellenőrizte a tartalmát. Elégedetten bólogatott – a rab leszállítva, a többi a te dolgod. Viszlát – a táska pénzzel visszaszállt a kocsiba. A zöldfülű vette a jelet, nem kellett sokáig bíztatni, beindította a motort. A lábával a gázpedálra nehezedett. A kerekek kavicsokat szórtak szerteszét, a rendőrjármű száguldva távozott – Andrew a barátod, a mocskos beépített ügynök, akit likvidálnod kellett volna még él – elszánt tekintetével ostorozta a földön fekvőt.
A gallérjánál megragadva felcibálta – Ketten raboltátok ki a pénzszállítót, a tekintélyes összegű zsákmányt elrejtettétek, az információt még nem sikerült kiszedni a társadból, de Hector már iszonyatosan türelmetlen. Az óriás felhördült, mikor a nevét hallotta és a kemény öklével a tenyerébe ütött – Főnök, kiszedem belőle – Steve újra Frankhez fordult – Rád már nincs szükségem, már eldöntöttem a sorsodat, az ítélet megszületett – A pillérek eltakartak egy terepszínű autót. Az egyik oszlophoz kötözték ki az összevert Andrewt, még Franknél is rosszabb állapotban volt. Kék és zöld foltok tarkították az arcát. Az orra és a szája vérzett. Steve Franket belökte a jármű utasterébe és egy láncot helyezett a bilincsre, a lánc másik végét az ajtókilincshez rögzítette, ő maga a kormánynál foglalt helyet. Az óriás a pihenő után újra folytatta a kínvallatást – Hol vannak a többiek? Ők miért nincsenek itt?– kérdezte Frank kíváncsian. A csapat új vezérének szeme mohón megcsillant – Likvidáltam őket, kétfelé jobban, könnyebben lehet elosztani az összeget – izgatottan ejtette ki a szavakat – Utazni fogunk – minden érzelemtől mentesen cserélt tárat a pisztolyában. Úgy vezette a dzsipet, mint az a tapasztalt idegenvezető, aki rutinból szállítja a megszeppent, csodálkozó arcú turistákat a város nevezetességeihez. Csak a várost nem kellett bemutatni, mindegyikük itt nőtt fel. Miközben vezetett, a revolverével babrált. A pók összezsugorodott, Andrew kiáltása felerősödött. A hétvégi házak ritkábbá és szerényebbé váltak. Az utolsó gyár is búcsút intett. Feltűnt a város határát jelző tábla - Viszontlátásra. Reméljük hamarosan visszatér városunkba – viccelődött a sofőr. Frank elérkezettnek látta az időt, felpattant, hogy a megbilincselt kezével megfojtsa ellenségét, de elkésett, a vezető a fojtogató karját gyorsan ellökve, ütések sorozatával szorította vissza és a pisztoly agyával lesújtott. A fegyver nagyot koppant a fején, de nem zuhant ájultságba, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve eljátszotta, hogy elvesztette eszméletét. Érezte, hogy nagyon legyengült, nyílt küzdelemben veszítene, a rendőrök alaposan ellátták a baját, mikor a sötét pincében volt, még nem nyerte vissza erejét, stratégiát váltott, taktikázott. Elengedte magát, lecsúszott a bőrülés alá, miközben éberen figyelte riválisát. Steve vadul vezetett. A szerencsehozó állat himbálózva táncolt. A műszerfalra felrakott töltény ide-oda csúszkált, ahogy a sofőr rángatta a kormányt. A főútról lekanyarodott az erdei ösvényre. A naplemente narancs fényét és a kocsi reflektorát elnyelte az erdő.
A rengetegnek megtetszett a csodás ibolya, ezért magára öltötte a színét. Ahogy esteledett, úgy vált minden baljóslatúbbá. Az ég kékje és a lombok zöldje eltűnt, hogy helyet adjon a csendnek és a rejtélynek. Az óriás tölgyfák közül kirajzolódó tópart olyan volt, mint egy kegyetlen szem. Mélység és hidegség áradt belőle. A vízfelszín visszatükrözte a szuroksetét firmamentet. Hirtelen lefékezett a parton. A kavicsos rész a tó felé lejtett. A kecskebékák hangosan vartyogtak. A kéziféket kiengedte. Kipattant a terepjáróból. Frank előhalászta a pénztárcát és kiborította a tartalmát. Kabátgombok, érmék, kapcsok segítőkészen gurultak elő a perselyből. A kapcsot hasznosnak ítélte, megpiszkálta vele a bilincs zárját. Steve a csomagtartónak dőlve tolta a kocsit. A tó kitágult, mint egy gonosz szándék. A békés felszínen tavirózsák nyitogatták virágjukat a láthatatlan csillagoknak.
Észrevette, hogy a fogoly valamivel tevékenykedik, ezért behajolt a guruló kocsi ablakán, hogy lesújtson a fegyverével, azonban Frank már kiszabadította magát a béklyóból.
Elkapta a kezét, berántani azonban nem bírta, de a bilincset ráparancsolta a karjára. A kinyitott ajtón szeretett volna kiugrani, de az ellenfele vasmarokkal megragadta – Együtt pusztulunk el – fanatikusan villogott a szeme, megszállottan vigyorgott. A jeep csobbanva zuhant bele a tóba. Az indigókék víztömeg átölelte őket. A jármű lassan süllyedt mélyebbre és mélyebbre. Halak úszkáltak az autó körül. Frank arcon rúgta az őrülten mosolygó vezért.
A persely és a tartalma ott lebegett előttük. Megragadta az egyik érmét és megvágta vele a támadója arcát. Kibújt a szorongató ölelésből. Széles mozdulatokkal úszott felfelé. Látta, ahogy a súlyos terepjáró kereke az iszapba fúródik. Steve veszettül rángatta a bilincsét, a kezével mutogatott és eltorzult arccal érthetetlen szavaival átkozódott, aztán már csak buborékok jöttek ki a száján. A hold ezüst mentőcsónakja ringatózott a tavon. Frank felért a vízfelszínre. Lazított, megnyugodva lebegett, a tüdejét átjárta át a levegő. Gyalog indult el. Mire visszaért a klubhoz a hajnal simogatta a háztetőt.
A pók titkolózott. Az oszlophoz nem volt kikötve a társa, de Hectornak is nyoma veszett.
Az egyik oszlop mögül kilépett valaki. Összerezzent – Ne fordulj hátra. Fel a kezekkel – kiáltotta egy fura hang . Az ismeretlen a falhoz lökte. A pisztolycső a tarkójához nyomódott.
A kacaj ismerősnek tűnt. Kíváncsian megfordult, hogy szembenézzen a fenyegetőjével.
Andrew elcsigázott, fáradt arca tekintett vissza, a szeme azonban ragyogott – Hogyan szabadultál ki? Mi történt Hectorral? Hová rejtetted el a zsákmányt? - kérdések özönét zúdította a társára.
Andrew sejtelmesen mosolygott – Egy sör mellett elmesélem –
Vége
