Simon Roland
Misztikus éjszaka
Parázs-varázs kísértet-táj kacag,
falevél kobold-zöld táncán,
mereng denevérszárnyú ablak,
dühösen csattogtatja égbe vágyó szárnyát.
Hegycsúcs-kék vár alatt,
nomád lelkű fuvallat,
kanyargós ösvényen lustán ballag,
útmutató holdfény előtte szalad.
Fülemüle miriád-rébusz dalát,
virrasztó dús fakoronák,
lélek érintetten hallgatják,
így őrzik a titkok odvát.
Saturday, December 27, 2008
Sunday, December 14, 2008
Legszebb randevú
Simon Roland
Legszebb randevú
Esőben hunyorgó kávéházi terasz,
az asztalok alatt csend-tócsák,
puha napernyőre zuhan a nap,
kirakatüvegek ekhózzák vanília csókját.
Egy kósza emlék téved,
az üres táncparkettre,
bódító melódia, darázs-fények,
testem merészen kívánta a tested.
Ajkam égető tűzzel tapadt ajkadra,
a szoknya alól a formás combod,
és a buja titkod vad érintésemet akarta,
reggelig bújtattak setét lombok.
Legszebb randevú
Esőben hunyorgó kávéházi terasz,
az asztalok alatt csend-tócsák,
puha napernyőre zuhan a nap,
kirakatüvegek ekhózzák vanília csókját.
Egy kósza emlék téved,
az üres táncparkettre,
bódító melódia, darázs-fények,
testem merészen kívánta a tested.
Ajkam égető tűzzel tapadt ajkadra,
a szoknya alól a formás combod,
és a buja titkod vad érintésemet akarta,
reggelig bújtattak setét lombok.
Thursday, December 04, 2008
A bosszú II Befejező rész
Simon Roland
A bosszú II
A fa törzsébe fúródott pisztolygolyó huszonöt éve feküdt mozdulatlanul, mint egy bebábozódott féreg, arra a felemelő pillanatra várt, hogy a bosszú lepkéjévé változzon, hogy beteljesítse az erő által parancsolt feladatát. Árnyak és csigák kúsztak át felette. A négy évszak báltermében táncolt fa, virág, növény, domb, völgy és hegy. Az erre tévedő jámbor utazó és szerelmesen andalgó pár nem is tudta volna elképzelni, hogy a szörnyű bűncselekmény, a párbaj vastag enciklopédiájában leírt szabályok és a lovagiasság alapvető etikettjének durva megsértése zajlott le ezen a helyen. A tölgyfák néma tanúkká váltak.
A tavasz ebben az esztendőben különösen tobzódott a színekben és az illatokban.
A festővászonért és tájképfestőért kiáltó csodaszép fák felsorakoztak, mint a szépségversenyen a zsűri kegyeit elnyerni kívánkozó magamutogató fruskák.
A napfényben fürdő lombok zöldjében madárfütty hívogatta, csalogatta az út mentén sétálókat. Ekhó léptek közeledtek. Két izzó szempár pislogott a sötét odúban.
A bokrok szétváltak. Az ősz hajú férfi egy fiatal csinos lány társaságát élvezte, a kecses járású hosszú szőke hajú nő mutatóujjára felhúzott napfényben megcsillanó 11 karátos gyémánt
gyűrű és a mellette haladó úr és a közötte fennálló fesztelen közelség egyértelműen jelezte, hogy nem vérségi, rokoni kötelék, hanem házastársi kapcsolat vibrált közöttük. Nem vették észre a felettük, a sárga színű rekettyével befutott dombtetőn ácsorgó szakadt ruhás, torzonborz csavargó jelenlétét, aki dühös tekintetével követte az elvonuló gerlepárt
- Ismerlek te gazember, meglakolsz a bűneidért – motyogta magában, előhúzva a kését, de egy gondolat lebeszélte a hiábavaló hősiességről, James övében fertelmes halált füstölgő pisztoly és az ártatlanok sokaságának vérével beszennyezett kínzóan éles, pusztán a kinézetével is húsba vágó kard zörgött, alaposan fel volt fegyverkezve, fiatal korában harci kiképzést szerzett a legtapasztaltabb mesterektől, vívásból és lövészetből kitűnő eredménnyel távozott a hírneves és az egész világon elismert iskolákból, és a gyakorlatok megtették hatásukat, hatalmas erővel büszkélkedhetett, erről személyes tapasztalatot is gyűjtött a koldus, be kellett ismernie, esélye sem lenne a küzdelemnek, így hát csalódottan elrakta a tőrét. Még mindig sántikált, a fájdalom lüktetett, sajgott a derekában, a lábában és a karjában. Tisztán látta maga előtt a három nappal ezelőtti képeket. Szomjasan, éhesen kopogtatott be az erdő szélén meghúzódó elegáns faház misztikus motívumokkal díszített kapuján. Az erőteljes zörgetésre sokáig a fejében zúgó gondolatok válaszoltak, végül egy selyem köpenyt viselő idős férfi jelent meg a bejáróban. A szegény sorsú vándor csak egy falat kenyeret és egy korty vizet kért, a gazdag férfi üvöltözött vele és a sáros földre lökte. Felkapta a kerítésnek támasztott husángot és ütötte-vágta a koldust, ha nem jelenik meg a jobb érzésű felesége, akkor lehetséges, hogy semmi és senki nem akadályozta volna meg, hogy a gyűlölettől megmámorosodott férfi végezzen a kiszemelt áldozatával. A vagabund összeszorította az öklét és bosszút fogadott. Ekkor hirtelen a semmiből bontakozott ki egy ember kontúrja, először azt hitte csak a nélkülözés, az éhezés, és a szomjúság hozta ki belőle ezt a víziót – Bosszút kell állnod – közölte a kísértet. A csavargó ijedtében a bokorba esett – Ha elégtételt akarsz venni a sérelmeidért, kövess engem – a jelenés eltűnt, majd a távoli ösvényen újra megjelent. Egy ideig folytatódott a macska-egér játék, majd végül a szellem a legmagasabb és legterebélyesebb tölgyfára mutatott, egy bizonyos pontra – A késeddel vágd ki a töltényt – a vagabund a jelzett helyen beledöfte a konyhai szerszámát és kiszabadította a pisztolygolyót a fogságából – Ez mire volt jó? – értetlenül nézett a kísértet szemébe - Itt – a gomolygó lidérc a lábával topogott – A férfi letérdelt és eszelős tekintettel kaparta ki a hanyagul betemetett földet. Egy revolver tárult a szemük elé. A szegény fickó belecsúsztatta a golyót a tárba. Ekkor egy éles sikoltás hallatszott a csalitos mélyéről. Mindketten a sikoly irányába rohantak. A sűrű vad növényzetből egy brutális ordítás szállt fel a lombok fölé – Nem vonhatsz felelősségre, annyi szeretőt tartok amennyit akarok – Borzasztó látvány fogadta a megmentőként érkezőket. James a lány torkát szorította. A nő arca teljesen elfehéredett – Add ide a pisztolyomat, innentől már az én ügyem, elmehetsz – Craig kezébe vette a revolverét, újra érezte a súlyát. James döbbenetében elengedte a lány torkát. A nő és a csavargó futva menekültek – Te halott vagy, én már megöltelek – üvöltötte elkeseredetten – 9 … 10 .. – Craig felemelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt, a dörej felkavarta a rengeteg csendjét, madarak szálltak fel, kis állatok bújtak remegve a vackaikba, a golyó James gonosz, álnoksággal teli romlott szívébe hatolt, holtan zuhant a fűbe. A bosszú beteljesedett.
Craig megnyugodott, a pisztolyát egy tuskóra helyezte – Ahova megyek, oda nem kell fegyver – mondta halkan könnyes szemekkel, majd lassan elindult a folyópart felé.
A kalapos bajuszos révész már várt rá. A csónak az új utasával a túlpart felé tartott.
Az éjszaka még sohasem volt ilyen békés és csendes.
Vége
A bosszú II
A fa törzsébe fúródott pisztolygolyó huszonöt éve feküdt mozdulatlanul, mint egy bebábozódott féreg, arra a felemelő pillanatra várt, hogy a bosszú lepkéjévé változzon, hogy beteljesítse az erő által parancsolt feladatát. Árnyak és csigák kúsztak át felette. A négy évszak báltermében táncolt fa, virág, növény, domb, völgy és hegy. Az erre tévedő jámbor utazó és szerelmesen andalgó pár nem is tudta volna elképzelni, hogy a szörnyű bűncselekmény, a párbaj vastag enciklopédiájában leírt szabályok és a lovagiasság alapvető etikettjének durva megsértése zajlott le ezen a helyen. A tölgyfák néma tanúkká váltak.
A tavasz ebben az esztendőben különösen tobzódott a színekben és az illatokban.
A festővászonért és tájképfestőért kiáltó csodaszép fák felsorakoztak, mint a szépségversenyen a zsűri kegyeit elnyerni kívánkozó magamutogató fruskák.
A napfényben fürdő lombok zöldjében madárfütty hívogatta, csalogatta az út mentén sétálókat. Ekhó léptek közeledtek. Két izzó szempár pislogott a sötét odúban.
A bokrok szétváltak. Az ősz hajú férfi egy fiatal csinos lány társaságát élvezte, a kecses járású hosszú szőke hajú nő mutatóujjára felhúzott napfényben megcsillanó 11 karátos gyémánt
gyűrű és a mellette haladó úr és a közötte fennálló fesztelen közelség egyértelműen jelezte, hogy nem vérségi, rokoni kötelék, hanem házastársi kapcsolat vibrált közöttük. Nem vették észre a felettük, a sárga színű rekettyével befutott dombtetőn ácsorgó szakadt ruhás, torzonborz csavargó jelenlétét, aki dühös tekintetével követte az elvonuló gerlepárt
- Ismerlek te gazember, meglakolsz a bűneidért – motyogta magában, előhúzva a kését, de egy gondolat lebeszélte a hiábavaló hősiességről, James övében fertelmes halált füstölgő pisztoly és az ártatlanok sokaságának vérével beszennyezett kínzóan éles, pusztán a kinézetével is húsba vágó kard zörgött, alaposan fel volt fegyverkezve, fiatal korában harci kiképzést szerzett a legtapasztaltabb mesterektől, vívásból és lövészetből kitűnő eredménnyel távozott a hírneves és az egész világon elismert iskolákból, és a gyakorlatok megtették hatásukat, hatalmas erővel büszkélkedhetett, erről személyes tapasztalatot is gyűjtött a koldus, be kellett ismernie, esélye sem lenne a küzdelemnek, így hát csalódottan elrakta a tőrét. Még mindig sántikált, a fájdalom lüktetett, sajgott a derekában, a lábában és a karjában. Tisztán látta maga előtt a három nappal ezelőtti képeket. Szomjasan, éhesen kopogtatott be az erdő szélén meghúzódó elegáns faház misztikus motívumokkal díszített kapuján. Az erőteljes zörgetésre sokáig a fejében zúgó gondolatok válaszoltak, végül egy selyem köpenyt viselő idős férfi jelent meg a bejáróban. A szegény sorsú vándor csak egy falat kenyeret és egy korty vizet kért, a gazdag férfi üvöltözött vele és a sáros földre lökte. Felkapta a kerítésnek támasztott husángot és ütötte-vágta a koldust, ha nem jelenik meg a jobb érzésű felesége, akkor lehetséges, hogy semmi és senki nem akadályozta volna meg, hogy a gyűlölettől megmámorosodott férfi végezzen a kiszemelt áldozatával. A vagabund összeszorította az öklét és bosszút fogadott. Ekkor hirtelen a semmiből bontakozott ki egy ember kontúrja, először azt hitte csak a nélkülözés, az éhezés, és a szomjúság hozta ki belőle ezt a víziót – Bosszút kell állnod – közölte a kísértet. A csavargó ijedtében a bokorba esett – Ha elégtételt akarsz venni a sérelmeidért, kövess engem – a jelenés eltűnt, majd a távoli ösvényen újra megjelent. Egy ideig folytatódott a macska-egér játék, majd végül a szellem a legmagasabb és legterebélyesebb tölgyfára mutatott, egy bizonyos pontra – A késeddel vágd ki a töltényt – a vagabund a jelzett helyen beledöfte a konyhai szerszámát és kiszabadította a pisztolygolyót a fogságából – Ez mire volt jó? – értetlenül nézett a kísértet szemébe - Itt – a gomolygó lidérc a lábával topogott – A férfi letérdelt és eszelős tekintettel kaparta ki a hanyagul betemetett földet. Egy revolver tárult a szemük elé. A szegény fickó belecsúsztatta a golyót a tárba. Ekkor egy éles sikoltás hallatszott a csalitos mélyéről. Mindketten a sikoly irányába rohantak. A sűrű vad növényzetből egy brutális ordítás szállt fel a lombok fölé – Nem vonhatsz felelősségre, annyi szeretőt tartok amennyit akarok – Borzasztó látvány fogadta a megmentőként érkezőket. James a lány torkát szorította. A nő arca teljesen elfehéredett – Add ide a pisztolyomat, innentől már az én ügyem, elmehetsz – Craig kezébe vette a revolverét, újra érezte a súlyát. James döbbenetében elengedte a lány torkát. A nő és a csavargó futva menekültek – Te halott vagy, én már megöltelek – üvöltötte elkeseredetten – 9 … 10 .. – Craig felemelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt, a dörej felkavarta a rengeteg csendjét, madarak szálltak fel, kis állatok bújtak remegve a vackaikba, a golyó James gonosz, álnoksággal teli romlott szívébe hatolt, holtan zuhant a fűbe. A bosszú beteljesedett.
Craig megnyugodott, a pisztolyát egy tuskóra helyezte – Ahova megyek, oda nem kell fegyver – mondta halkan könnyes szemekkel, majd lassan elindult a folyópart felé.
A kalapos bajuszos révész már várt rá. A csónak az új utasával a túlpart felé tartott.
Az éjszaka még sohasem volt ilyen békés és csendes.
Vége
A bosszú I
Simon Roland
A bosszú I
A cifra hintó elé befogott hátasok olyan mozdulatlanok voltak, mint a közkedvelt, szerelmesek járta városi parkban a lovas szobrok. A faágon egy rigó trillázott, egy kis idő elteltével a messzi énekes rokon válaszolt, helyeselt. A tavasz ezernyi alakban, színben, illatban burjánzott. Két férfi állt egymásnak háttal – egy .. kettő … - lassú léptekkel haladtak a végzetük felé. Az erdő ajtaján harkály kopogott. James és Craig, két vakmerő kalandor, az előbbi egy kicsit alacsonyabb, soványabb, de ezeket leszámítva megtévesztően hasonlítottak egymásra külsőleg és belsőleg is. Egész életükben az álmaikban szereplő fényes kincset és a hírnevet hajszolták, és amikor hosszú viszontagságos utazás után végre megtalálták a legértékesebb antik tárgyakat tartalmazó ládát, összevesztek rajta, nem tudták igazságos módon elosztani a felbecsülhetetlen érmeket és más dolgok is közrejátszottak abban, hogy a barátságuk elmérgesedett– három ... négy ... – Az ünnepélyes ruhába öltözött cilinderes fejfedővel páváskodó párbajsegédek a pillantásukkal követték az egymástól távolodó elszánt küzdő feleket – öt … hat …- korábban jó barátok voltak, csak a ritka műkincsek keresése közben romlott el a kapcsolatuk, a távolság közöttük nőttön-nőtt.
Jamest a gazdagság és a kapzsiság elvakult gonosszá tette, még a társait is feláldozta, hogy megszerezze a hőn áhított kalózok által elrejtett legendás ősi fizetőeszközt.
Az egyik alkalommal, amikor a fátum, a szél, és a szeszélyes áramlatok a három árbocos hajójukat egy trópusi pálmafás szigetre sodorta, a vulkanikus szigeten felfedeztek egy barlangot, a csapat mélyen a sötét kísértetbarlangban járt, amikor a föld hangosan felmorajlott, iszonyatos erejű földrengés rezegtette meg a falakat, a természet megmutatta hatalmas erejét. James az üregből kiásott szelencével és a csomagjaival felpakolva a többiekről megfeledkezve eliszkolt a veszély elől, a bajtársaira rázuhant a kőrengeteg, a szerencsétlenek a beomlott barlangban lelték halálukat. Mindeközben Craig néhány szorgalmas jóravaló emberével a kunyhókat építette az aranyló finom fövenyen. – hét … nyolc .. – A fakopáncs félbehagyta a munkáját és kíváncsian lenézett. Egy zöld falevél igyekezett lefelé a szél csigalépcsőjén. A szél is megdermedt. Egy pillanatra tökéletes csend honolt a rengetegben.
Az alacsonyabb férfi nem várta meg a tizedik lépést, megpördült és kétszer tüzelt. Craig megtántorodott, lassan megfordult – Te gazember – ez a mondat buggyant ki az ajkából, a zöld fűszálakon fénylett a lecsöppent vércsepp. James újra lőtt. Craig a földre zuhant, az ujjai görcsösen szorították a pisztolyt. A düh akarattá változott. Az utolsó erejével még meghúzta a ravaszt. A revolverből kitörő pisztolygolyó belefúródott a terebélyes tölgyfába, áthatolt az idő és a tér korlátain.
Friday, November 21, 2008
Álarcosbál
Simon Roland
Álarcosbál
A susogó ligetben még jól éreztem magam - Szeretem a késő estébe nyúló sétákat és a vén fákat - élveztem a csendet. A lépteim nyugodtak voltak, de amikor magam mögött hagytam a hosszú kanyargós utamon elkísérő lombokat, és virágokat rossz, nyomasztó hangulat vett körül - Mindenkit szeretettel fogadunk, neked is ott a helyed, még az is előfordulhat, hogy a fizetésemelésed is szóba kerül - az igazgató intelmei még most is a fejemben visszhangzottak. A fák szomorúan félrehúzódtak - egyedül kell menned - és az ösvény a távolba mutatott. A messzeség vásznán, szemem előtt rajzolódott ki egy óriási építmény. A szürke raktár fenyegetően közeledett. Itt régebben csomagokat, ládákat, zsákokat őriztek, ételek, italok, értékes áruk cseréltek gazdát. A bolt döcögött, így hát az üzletvezető váltott. Mostanában a tulajdonos inkább társas összejövetelek megrendezésében látja a jövőjét, ezt sokkal jövedelmezőbbnek tartja. Érettségi, munkahelyi, születésnapi ünnepség alkalmával akár ötszáz ember is könnyedén elfér a raktárban. A hangzavar nem zavarja a városiakat, ez a környék messze helyezkedik el, minden lakott helyiségtől. A hatalmas kiterjedésű épület fölém tornyosult. A széles kapukat súlyos lakat zárta le, az egyetlen bejáraton, egy kicsinyke ajtón egy plakát díszelgett. A falragaszon kézzel rajzolt figurák elevenedtek meg. A szépen megrajzolt táncoló, mulató karakterek alatt dőlt betűs írás figyelmeztette a főbejáraton belépni szándékozókat. Ma este zártkörű mulatság van, kérem csak belépővel jöjjön be! Bentről dallamos zene szűrődött ki. A kilincsre raktam a kezem, és lenyomtam. Hamar felszisszentem. A hűvösség az ujjaimról átterjedt az egész testemre, megrázkódtam, a bensőmben dúló gondolatokkal együtt benyitottam. A tágas teremben álarcos alakok vártak rám, habzó pezsgővel megtöltött pohárral a kézben beszélgettek, önfeledten csevegtek, néhányan táncoltak. A zenekar is maskarát viselt, állatjelmezt. A koszlott falakon csillogó-villogó díszek futottak végig, az oszlopokra lufik kapaszkodtak - A lufi kívülről szép és látványos, de belül üres - A félszemű kalóz elállta utamat, a szerepéhez híven mogorván elvette a jegyemet, és a széken elhelyezett kalapba dobta, a többi jegy közé. A fejfedő már teljesen megtelt, a belépőkkel. Én jöttem utoljára, de remélem, hogy nem késtem el - Tessék - invitált beljebb a kalóz, és színpadias mozdulattal meghajolva a többiek felé mutatott. A szemében bujkált valami - Nem sejtheti, hogy mire készülök, az nem lehet, az képtelenség - ismételgettem magamnak. Nem értettem miért néz rám ilyen furcsán. Már régóta ismerjük egymást, ő a portán tevékenykedik, én az irodában dolgozom évek óta együtt ugyanannál a vállalatnál. A helyiséget átszelő hosszú asztalok különböző finomságokat kínáltak:
márkás pezsgő, különleges zamatú bor, ízletes homár, gondosan elkészített szendvicsek. Az esztétikusan elhelyezett tányérok, poharak, evőeszközök mellett gyönyörű mintás szalvéták sorakoztak. A cég vezetősége minden évben egyszer óriási bulit szervezett a szorgalmas/lusta alkalmazottainak, fergeteges álarcosbált, hogy érzékeljék, a vállalat mindent megad nekik, amire csak szükségük lehet. Mikor észrevettek a maszkarások, még jobban felélénkültek és izgatott hangon duruzsoltak, mint egy felbolydult kaptár. Azt nem hallottam miről csevegnek, de gondoltam, hogy csakis a szokásos pletykák kitárgyalása lehet a beszédtéma. Amikor lassan elindultam a társaság irányába, abbahagyták a locsogást és az italozást és felém fordultak. Láttam közöttük az esetlen bohócot, az elegáns grófot és az ékszereket viselő szépséges feleségét, mellettük egy rongyokba csavart görnyedt hátú csavargó ácsorgott, kezét kinyújtva alamizsnáért könyörgött. A gróf a mellényzsebéből elővarázsolt egy csillogó érmét és a szegény sorsú férfi markába nyomta. Leszedtem magamról az álarcot és a lábuk elé dobtam - Nem akarok álarcot viselni, saját magamat akarom megtalálni! - a csend feszültséggel vegyült, érdekes párosítás, varázslatos alkímia, ilyet még sohasem tapasztaltam, a zene is abbamaradt, a zenészek megdöbbenve álltak a magas pódiumon, a hangszereket magukhoz szorították, és ők is, akár csak a többiek, csendben várakoztak, a hangszerek, hegedűk, gitárok némán szólítgatták egymást - Erre nem számítottak! – gondoltam, a csapat a szemem láttára eltűnt. Az ablakok hirtelen kivágódtak, és a szél beviharzott a helyiségbe. Könnyedén felkapta
a székeket, felborította az asztalokat, poharak tányérok csörömpölve hullottak darabjaikra. A forgószél közepén a rongyos csavargó és a grófnő szenvedélyes táncot lejtett, érzéki ölelésüket lágy dallamos muzsika kísérte. A zeneszerszámok most már egészen máshogy szóltak, megtalálták saját dallamukat, igazi élet jelent meg a muzsikában. A gitár és a hegedű hidat épített, és ezután mindig kéz a kézben sétáltak, új utakon kísérték egymást, az ismeretlen sok meglepetést tartogatott számukra, az ösvényen megismertek egy új dolgot, a harmóniát. A legújabb divat szerint öltözködő úrhölgy és a szakadt, kopott ruhát viselő szegény férfi egymásba
fonódva, pörögve, forogva távolodott tőlem. Hogy ez után mi történt azt pontosan
nem láttam, nem láthattam, mivel a levegőben keringő por teljesen ellepett mindent,
sok idő tellett el mire feloszlott a szürke köd. Ahol az épület állt, most egy
egész utca húzódik végig. Szép lassan ráérősen sétálok végig az utcákon. Parkokban sétáló emberek, elrobogó autók, padok, fények, illatok, érzések.
Álarcosbál
A susogó ligetben még jól éreztem magam - Szeretem a késő estébe nyúló sétákat és a vén fákat - élveztem a csendet. A lépteim nyugodtak voltak, de amikor magam mögött hagytam a hosszú kanyargós utamon elkísérő lombokat, és virágokat rossz, nyomasztó hangulat vett körül - Mindenkit szeretettel fogadunk, neked is ott a helyed, még az is előfordulhat, hogy a fizetésemelésed is szóba kerül - az igazgató intelmei még most is a fejemben visszhangzottak. A fák szomorúan félrehúzódtak - egyedül kell menned - és az ösvény a távolba mutatott. A messzeség vásznán, szemem előtt rajzolódott ki egy óriási építmény. A szürke raktár fenyegetően közeledett. Itt régebben csomagokat, ládákat, zsákokat őriztek, ételek, italok, értékes áruk cseréltek gazdát. A bolt döcögött, így hát az üzletvezető váltott. Mostanában a tulajdonos inkább társas összejövetelek megrendezésében látja a jövőjét, ezt sokkal jövedelmezőbbnek tartja. Érettségi, munkahelyi, születésnapi ünnepség alkalmával akár ötszáz ember is könnyedén elfér a raktárban. A hangzavar nem zavarja a városiakat, ez a környék messze helyezkedik el, minden lakott helyiségtől. A hatalmas kiterjedésű épület fölém tornyosult. A széles kapukat súlyos lakat zárta le, az egyetlen bejáraton, egy kicsinyke ajtón egy plakát díszelgett. A falragaszon kézzel rajzolt figurák elevenedtek meg. A szépen megrajzolt táncoló, mulató karakterek alatt dőlt betűs írás figyelmeztette a főbejáraton belépni szándékozókat. Ma este zártkörű mulatság van, kérem csak belépővel jöjjön be! Bentről dallamos zene szűrődött ki. A kilincsre raktam a kezem, és lenyomtam. Hamar felszisszentem. A hűvösség az ujjaimról átterjedt az egész testemre, megrázkódtam, a bensőmben dúló gondolatokkal együtt benyitottam. A tágas teremben álarcos alakok vártak rám, habzó pezsgővel megtöltött pohárral a kézben beszélgettek, önfeledten csevegtek, néhányan táncoltak. A zenekar is maskarát viselt, állatjelmezt. A koszlott falakon csillogó-villogó díszek futottak végig, az oszlopokra lufik kapaszkodtak - A lufi kívülről szép és látványos, de belül üres - A félszemű kalóz elállta utamat, a szerepéhez híven mogorván elvette a jegyemet, és a széken elhelyezett kalapba dobta, a többi jegy közé. A fejfedő már teljesen megtelt, a belépőkkel. Én jöttem utoljára, de remélem, hogy nem késtem el - Tessék - invitált beljebb a kalóz, és színpadias mozdulattal meghajolva a többiek felé mutatott. A szemében bujkált valami - Nem sejtheti, hogy mire készülök, az nem lehet, az képtelenség - ismételgettem magamnak. Nem értettem miért néz rám ilyen furcsán. Már régóta ismerjük egymást, ő a portán tevékenykedik, én az irodában dolgozom évek óta együtt ugyanannál a vállalatnál. A helyiséget átszelő hosszú asztalok különböző finomságokat kínáltak:
márkás pezsgő, különleges zamatú bor, ízletes homár, gondosan elkészített szendvicsek. Az esztétikusan elhelyezett tányérok, poharak, evőeszközök mellett gyönyörű mintás szalvéták sorakoztak. A cég vezetősége minden évben egyszer óriási bulit szervezett a szorgalmas/lusta alkalmazottainak, fergeteges álarcosbált, hogy érzékeljék, a vállalat mindent megad nekik, amire csak szükségük lehet. Mikor észrevettek a maszkarások, még jobban felélénkültek és izgatott hangon duruzsoltak, mint egy felbolydult kaptár. Azt nem hallottam miről csevegnek, de gondoltam, hogy csakis a szokásos pletykák kitárgyalása lehet a beszédtéma. Amikor lassan elindultam a társaság irányába, abbahagyták a locsogást és az italozást és felém fordultak. Láttam közöttük az esetlen bohócot, az elegáns grófot és az ékszereket viselő szépséges feleségét, mellettük egy rongyokba csavart görnyedt hátú csavargó ácsorgott, kezét kinyújtva alamizsnáért könyörgött. A gróf a mellényzsebéből elővarázsolt egy csillogó érmét és a szegény sorsú férfi markába nyomta. Leszedtem magamról az álarcot és a lábuk elé dobtam - Nem akarok álarcot viselni, saját magamat akarom megtalálni! - a csend feszültséggel vegyült, érdekes párosítás, varázslatos alkímia, ilyet még sohasem tapasztaltam, a zene is abbamaradt, a zenészek megdöbbenve álltak a magas pódiumon, a hangszereket magukhoz szorították, és ők is, akár csak a többiek, csendben várakoztak, a hangszerek, hegedűk, gitárok némán szólítgatták egymást - Erre nem számítottak! – gondoltam, a csapat a szemem láttára eltűnt. Az ablakok hirtelen kivágódtak, és a szél beviharzott a helyiségbe. Könnyedén felkapta
a székeket, felborította az asztalokat, poharak tányérok csörömpölve hullottak darabjaikra. A forgószél közepén a rongyos csavargó és a grófnő szenvedélyes táncot lejtett, érzéki ölelésüket lágy dallamos muzsika kísérte. A zeneszerszámok most már egészen máshogy szóltak, megtalálták saját dallamukat, igazi élet jelent meg a muzsikában. A gitár és a hegedű hidat épített, és ezután mindig kéz a kézben sétáltak, új utakon kísérték egymást, az ismeretlen sok meglepetést tartogatott számukra, az ösvényen megismertek egy új dolgot, a harmóniát. A legújabb divat szerint öltözködő úrhölgy és a szakadt, kopott ruhát viselő szegény férfi egymásba
fonódva, pörögve, forogva távolodott tőlem. Hogy ez után mi történt azt pontosan
nem láttam, nem láthattam, mivel a levegőben keringő por teljesen ellepett mindent,
sok idő tellett el mire feloszlott a szürke köd. Ahol az épület állt, most egy
egész utca húzódik végig. Szép lassan ráérősen sétálok végig az utcákon. Parkokban sétáló emberek, elrobogó autók, padok, fények, illatok, érzések.
Tuesday, November 18, 2008
Egy pohár bor
Simon Roland
Egy pohár bor
Nap dicsérte hegy oldalán,
copfos lány költötte szép dalát,
táncolt száz szorgos láb,
érlelte az Isten mennyei italát.
Mély-hideg szerelmesen dajkálta,
fortyogó ó-nemes testét-lelkét,
tölgyfahordó lett a strázsa,
színe végigfutott a pince boltívén.
Messzi dombon a nyár illan,
ezer szőlőszem gurul,
alkony és bor, piros illat,
mind a serlegbe csordul.
Egy pohár bor
Nap dicsérte hegy oldalán,
copfos lány költötte szép dalát,
táncolt száz szorgos láb,
érlelte az Isten mennyei italát.
Mély-hideg szerelmesen dajkálta,
fortyogó ó-nemes testét-lelkét,
tölgyfahordó lett a strázsa,
színe végigfutott a pince boltívén.
Messzi dombon a nyár illan,
ezer szőlőszem gurul,
alkony és bor, piros illat,
mind a serlegbe csordul.
Csavargó zenész
Simon Roland
Csavargó zenész
Ábrándos balkon flörtöl,
szeszélyes fellegekkel,
hegycsúcs titkát őrzők,
város tudójával szemeznek.
Sétapálca koptatta promenád,
suhanó szoknya, kacér pillantás,
Rébusz és Vénusz, fény és árny,
oh, mily pompa és gazdagság.
Inspiráló szédült alkonyon,
derengő-lebegő ablakok,
mohón isszák a nemes borod,
szerelem érlelte vidám dalod.
Ismered a szeretők,
szövevényes útvonalát,
ráérős járdán, sietős lépcsőn,
rajzolsz meghitt találka-tanyát.
Ködös tétovaléptű éjben,
iszákos, kártyás, krakéler,
züllött arcok serege vár rád,
zsongnak a mámoros tavernák.
Az égbolt súlyos terhét,
játszi víztornyok tartják,
míves szökőkút peremén,
táncolnak a buja nimfák.
Oh, te szerelmes vagabund,
énekelj, pengesd a gitárod,
szép történetek, apró varázsok,
bejárják a zegzugos sikátort.
Thursday, November 13, 2008
Őszi csendélet
Simon Roland
Őszi csendélet
Ruhát ölt az őszi darabra,
próbálja drámai szerepét.
zordon moly harapta,
titokra zárt szekrény,
Egy kósza fénytócsát,
dédelget a sánta asztal,
csilingel két borospohár,
koccint az édes és a fanyar.
Jaj, vonulnak a ködfellegek,
eltűnt a távoli varázserdő,
kőpárkányon szendereg,
a különc tájképfestő.
Őszi csendélet
Ruhát ölt az őszi darabra,
próbálja drámai szerepét.
zordon moly harapta,
titokra zárt szekrény,
Egy kósza fénytócsát,
dédelget a sánta asztal,
csilingel két borospohár,
koccint az édes és a fanyar.
Jaj, vonulnak a ködfellegek,
eltűnt a távoli varázserdő,
kőpárkányon szendereg,
a különc tájképfestő.
Wednesday, November 05, 2008
Szüret
Simon Roland
Szüret
Csattog az olló, suhint a bicska,
hull a nyár fürtje, szorgos a szüretelő had,
szépen énekel egy csinos fruska,
neki küldi októberi mosolyát a szőke nap.
Duruzsol a tűz, sül a rétes,
dombok állják útját a télnek,
csendéletté szelídülnek a képek,
kandi szoba távoli ligetbe réved
Arany, sárgaréz, rozsda,
őszi avar, varázsos örvény,
sebesen áramlik az idő sodra,
tajtékja megtörik a tiszafa zöldjén.
Jer barát, tölts mézédes mustot,
bús évszak kecses kelyhébe,
oltsad mérhetetlen szomjod,
ősz anyó jő, hogy levét borrá becézze.
Friday, October 31, 2008
Őszi erdő
Simon Roland
Őszi erdő
Bandukol szőke nyár,
lábnyomát befedi a rozsda,
titokkal rakta teli batyuját,
fecskék kísérik kalandos útra.
Súlyos ólom-kék emlék,
üldögél a nedves padon,
meztelen fák s cserjék,
nézegetik a bevésett rajzot.
Nap szétszórt búcsúcsókját,
összegyűjti vérmes szarka,
rezegteti kék s fehér tollát,
kacagó fénykrajcár az odva.
Remete lelkű viskó megremeg,
hétmérföldes magány vonyít,
őz szökken tova, keres egy rejteket,
arany lanka setét messzeségbe sandít.
Varjúszemű rengeteg,
rémülten pislog,
bujkálnak vérmes telek,
csípős fuvallat hírt hoz.
Őszi erdő
Bandukol szőke nyár,
lábnyomát befedi a rozsda,
titokkal rakta teli batyuját,
fecskék kísérik kalandos útra.
Súlyos ólom-kék emlék,
üldögél a nedves padon,
meztelen fák s cserjék,
nézegetik a bevésett rajzot.
Nap szétszórt búcsúcsókját,
összegyűjti vérmes szarka,
rezegteti kék s fehér tollát,
kacagó fénykrajcár az odva.
Remete lelkű viskó megremeg,
hétmérföldes magány vonyít,
őz szökken tova, keres egy rejteket,
arany lanka setét messzeségbe sandít.
Varjúszemű rengeteg,
rémülten pislog,
bujkálnak vérmes telek,
csípős fuvallat hírt hoz.
Saturday, October 25, 2008
Őszi képek
Simon Roland
Őszi képek
Szelíden hintázó délután,
álmos fényben idős nénik,
kortyolják a nyár ízű teát,
időznek az illanó indián képén.
Alkonyba hulló sárga pillanat,
mélázó őz ártatlan szemébe néz,
imbolygó árnyak felé szalad,
színekből épít palotát a rét.
Az égbolt óriás lába,
mély sárba süpped,
az erdő zörgő csontváza,
úszik a hagymahéjú ködben.
Csökönyös szamár,
tél uraság fehér szekerét,
lassan húzza maga után,
fájón csikordul a négy kerék.
Monday, October 20, 2008
Wednesday, September 24, 2008
Vadludak
Simon Roland
Vadludak
A boltozat felbolydult karám,
elszökött a kócos nyár,
vágtat végtelen lován,
keresi a tüzes napot, a kacér arát,
Szólítsd meg a néma eget,
rikoltsd a meztelen erdő,
s a lusta domb fölé győzelmed,
útitársad legyen a játszi felhő.
Magányos a szerelmesek járta liget,
eltűnt a fény és nincs kihez bújnia,
üres padon részeg árny emlék éled,
könyököl a hold, csendes az éji taverna.
Alant duzzog a mord manó,
oh, bárcsak lennék könnyű, szabad,
pisla fényével üzen a kunyhó,
magasan száll a vadlúd csapat.
Vadludak
A boltozat felbolydult karám,
elszökött a kócos nyár,
vágtat végtelen lován,
keresi a tüzes napot, a kacér arát,
Szólítsd meg a néma eget,
rikoltsd a meztelen erdő,
s a lusta domb fölé győzelmed,
útitársad legyen a játszi felhő.
Magányos a szerelmesek járta liget,
eltűnt a fény és nincs kihez bújnia,
üres padon részeg árny emlék éled,
könyököl a hold, csendes az éji taverna.
Alant duzzog a mord manó,
oh, bárcsak lennék könnyű, szabad,
pisla fényével üzen a kunyhó,
magasan száll a vadlúd csapat.
Wednesday, September 03, 2008
Tavaszi piknik
Simon Roland
Tavaszi piknik
nincs itt Herkules
se a derék Atlasz
most vaj mi lesz
oh, minden ránk zuhanhat
a fák elejtik az eget
lágy játszi selyem
a kék, kettőnkre omolhat
bolondoz egy buja gondolat
féltékeny vagyok
hevítsen a karod
a zöld, testedre tapad
a fű csiklandozza nyakad
oh ne, az alkony
becézi az arcod
a piros, a vágy
más nem nézhet így rád
nyakadon szalad
egy kósza pillanat
sárga, a hold képe
csak közelebb ne lépjen
a szerelem sóhajt, éled
láng, a virágos réten
őrült szenvedéllyel
csókolom csábos ajkadat
Tavaszi piknik
nincs itt Herkules
se a derék Atlasz
most vaj mi lesz
oh, minden ránk zuhanhat
a fák elejtik az eget
lágy játszi selyem
a kék, kettőnkre omolhat
bolondoz egy buja gondolat
féltékeny vagyok
hevítsen a karod
a zöld, testedre tapad
a fű csiklandozza nyakad
oh ne, az alkony
becézi az arcod
a piros, a vágy
más nem nézhet így rád
nyakadon szalad
egy kósza pillanat
sárga, a hold képe
csak közelebb ne lépjen
a szerelem sóhajt, éled
láng, a virágos réten
őrült szenvedéllyel
csókolom csábos ajkadat
Albatrosz
Simon Roland
Albatrosz
mint egy ősi mitikus nomád
kitárt szárnya maga a szabadság
változik a táj, de ő csak repül tovább
millió arcú a világ, mégsem leli otthonát
vén óriások, mord szirtek
küzdenek a víz démonával
a tenger hirtelen békét hirdet
s bősz hadával horizont felé vágtat
vulkanikus sziget a nap
ömlik a vérvörös fénye
az őrült habokba zuhan
Atlantisz kulcsát elkérje
távolság ölelő karjából
kifut a dicsőséges vitorlás
legyőzött száz vihar varázslót
albatrosz, tőr fel egy matróz torkából
az óriás madár kíséri a hajót
megmenti a merész legénységet
az éj és a veszély setét szájából
szemével a mindenségbe réved
Albatrosz
mint egy ősi mitikus nomád
kitárt szárnya maga a szabadság
változik a táj, de ő csak repül tovább
millió arcú a világ, mégsem leli otthonát
vén óriások, mord szirtek
küzdenek a víz démonával
a tenger hirtelen békét hirdet
s bősz hadával horizont felé vágtat
vulkanikus sziget a nap
ömlik a vérvörös fénye
az őrült habokba zuhan
Atlantisz kulcsát elkérje
távolság ölelő karjából
kifut a dicsőséges vitorlás
legyőzött száz vihar varázslót
albatrosz, tőr fel egy matróz torkából
az óriás madár kíséri a hajót
megmenti a merész legénységet
az éj és a veszély setét szájából
szemével a mindenségbe réved
Wednesday, August 06, 2008
Bábu
Simon Roland
Bábu
Görbe groteszk néma száj,
az elszakított, vékony zsinór,
nincs szüntelen kényszer tánc,
se dörgő parancs, mozogj.
Mire vársz, menj már,
fedezd fel a világot,
fülébe kiált a szabadság,
ösvényt tapos majd lábod.
lebucskázik a lépcsőn,
pincemély, sötétség,
a falakból ezer tőr,
mérgezi puha léptét.
A csend magába zár,
árny kísérti a tested,
ne félj, vigyáz rád,
az egyetlen Mester.
Sunday, May 18, 2008
Tiszafa (Taxus Baccata)
Simon Roland
Tiszafa (Taxus Baccata)
ha jön a zord évszak
sír a jegenye és a tölgy
vicsorít száz jégcsap
a dermedt háztetőkről
rebellis fák kezét
s kegyetlen táncát járja
a falu hatalmas főterén
érkezik díszes hintón
a hercegnő, a tavasz
virágok miriádja hajlong
ragyogó szépsége alatt
nyár, a szerelmes fruska
szíveket tipor a földbe
ezt mindenki jól tudja
donganak a méhek a körben
ősz, a görbe hátú néne
magányosan éldegél
borongós, pozsgás a képe
gyűjtögeti rőzséjét
irigy és ádáz a négy őr
Taxust nem csalhatják tőrbe
a tiszafának örökzöld
s varázsos a köpenye
Júniusi búcsú
Simon Roland
Júniusi búcsú
Sétára indul az út,
és a vidám fák,
a határon túl,
az arany folyónál.
Hív a törökméz,
és a csoda fények,
a méhek őrét,
dicsérik az ízek.
Körhintán ül a szerelem
kedves, fogom a kezed.
Polcon a finom mézeskalács,
este ajkad ajkamra talál.
Júniusi búcsú
Sétára indul az út,
és a vidám fák,
a határon túl,
az arany folyónál.
Hív a törökméz,
és a csoda fények,
a méhek őrét,
dicsérik az ízek.
Körhintán ül a szerelem
kedves, fogom a kezed.
Polcon a finom mézeskalács,
este ajkad ajkamra talál.
Monday, April 21, 2008
Sunday, April 13, 2008
Éji romantika
Simon Roland
Éji romantika
hol a kéményseprők élnek
megdőlt kormos kémények
között szundít a lusta hold
jöjj, keressük meg hová bújt
pufók felhőt kerget
a felbolydult árny
az égbolton titok rejtez
nézd, felgyúl a csillag-miriád
a vén részeges strázsa
a kandeláber hunyorog
az utca és a tér az ő saját vára
egy-egy ajtón néha kajánul bekopog
messzeségben kuporog a sok ház
felkérik egymást, kezdődik a tánc
ragyogó fények úszva kutatják
a rejtélyt a város háborgó tutaján
Friday, February 15, 2008
Tengerész élet II - Matróz legendák -
Simon Roland
Tengerész élet II.
árbocrúdon dobott
öt látványos szaltót
a nap a fedélzetre zuhant
legendás szörnyek
a kocsmában élnek
a dicső tengerészet
részeg tagjaival lézeng
ha nincs hajó, se palló
asszonyok ringassanak
csókkal íródik a napló
öleljen a buja szavad
korbácsol a vágy
és a kíméletlen szél
a bólogató árbockosár
pálmafás szigetről mesél
a kapitány, zord, kemény
távolba néz mereven, némán
a halál-csábos szirén
dalán kacagva tréfál
hatalmas hordón ül
a tajtékzó mulatság
a hordóba léket üt
kövesd a parancsát
cimbora, rumot tölts
a szomorú pohárba
a hold is szomjas odafönt
lássuk mit tud a dalárda
föld, élesen rikolt
száz szabad sirály
arany fövenyen szalad
egy ismeretlen világ
a csónakot leengedik
vízre száll a remény
tíz legény felderít
s büszkén partra lép
a korhadt fánál
hét lépés előre
találsz egy ládát
öt láb mélyen
Friday, February 08, 2008
Szomjazom
Simon Roland
Szomjazom
mikor a végtelen pusztán
tikkasztó nyári délután
morcos mázsás ökrök húzzák
a könnytelen felleg hintaját
résnyire nyitott ajtón
hol a bámész szem
észrevétlen behatol
s különös kincsre lel
távozz üres fecsegés
rémisztő szellem napok
látom vidáman jössz felém
hullámzik kecses alakod
a sóvárgó estéket
egy csokorba szedem
szép ajkadat nézem
csókolóznék veled
Szeretsz?
Simon Roland
Szeretsz?
mint két elcserélt poggyász
a forgalmas vasútállomáson
közöttünk a kérdés és a válasz
elveszve, megkerülve bolyong
kinézek, mily kíváncsi a nyárfa
búcsút int nekem, vagy üdvözöl
még nem tudja kettőnket látva
bámész lombja a kerítés fölött
a csend a tél ölében
kuporog megszeppenve
végigtekint a havas réten
bárcsak a tavasz itt lenne
mint szikrázó kovakő
ajkunk lassan összeér
a csók a titkokat őrző
szentélyünkbe lép
Monday, February 04, 2008
Várakozás
Simon Roland
Várakozás
halkan ketyeg a vén falióra
szürke fal, magány beszél róla
fáradhatatlan hosszútávfutó
így rója köreit az óramutató
az éj és a csend különös varázsa
mintha minden egymásra találna
gyertyafény és a falon táncoló árnya
összefonódva szerelmes párrá válna
nyárfasor, ölelkező párok
egymásba fonódnak az ágak
kék égbolt titokban érkezett
s tavak csendjével ölelkezett
csak én fekszem itt ébren
dobogó szívvel, s tétlen
kulcs zörrenj, jelezz nekem
konok ajtó, engedd be kedvesem
Tuesday, January 29, 2008
Csónakázás
Simon Roland
a lesikló látvány
hol skatulya házak
néma táncukat járják
így úszik a sajka
s mi parázs szemű
szerelmesek rajta
izgatottan evezünk
inal a hullám redő
egy csobogó rajba
a bámész hold elől
ölelő sásba halkan
vadkacsa merül, keres
a tó hínáros mélyén
az iszapban megleli
az égbolt tiszta kékét
varázs-ajkú kedves
most elhallgat a táj
szeretlek, jó veled
lángoló fáklya a vágy
mint a tűnődő felleg
olyan a pillanat
megfogom kezed
csókolom ajkadat
Saturday, January 26, 2008
Kávéházi randevú
Simon Roland
a macskakő jelez
sejtet a messzeség
minden játszik velem
mesél a részeg járda
gyűjti a sötét tócsákat
tovább mélyül a tárna
a legőszintébb vágy
felnyitott zenedoboz
s bent a szerelmespár
táncol, egymásba karol
bóbiskol az elnyűtt szék
csend-foglalta asztalon
valaki hozzám lép
záróra van, tudom
csiklandós szőke hajkorona
mögül csillogó cinkos szemek
menekülök ölelő karodba
kedvesem, kettesben veled
súlyos csomagok
de amit rád bíztam
az édes s forró volt
két part rejtélye a híd
nyárfa és az égbolt
a szoba és a falon a kép
kettőnk közt a csók-titok
Saturday, January 12, 2008
Tóparti csendélet
Simon Roland
Tóparti csendélet
tűnt lépteket sóhajt
a nyirkos, korhadt móló
estefelé útja máshová tart
bölcsen hallgat erről a tó
zsebre dugja kezét
és a móló végére megy
illeg-billeg, szépítkezik
a nárcisz csend
a hold cirkálni indul
kutatja a rejtélyes tavat
távoli vizekre is kijut
szomorú a kikötött csónak
Tóparti csendélet
tűnt lépteket sóhajt
a nyirkos, korhadt móló
estefelé útja máshová tart
bölcsen hallgat erről a tó
zsebre dugja kezét
és a móló végére megy
illeg-billeg, szépítkezik
a nárcisz csend
a hold cirkálni indul
kutatja a rejtélyes tavat
távoli vizekre is kijut
szomorú a kikötött csónak
Friday, January 04, 2008
A magányos futó
Simon Roland
A magányos futó
súlyát cipeli hátán
lábát lógatja odafönt
a szürke felhő árkád
hiábavaló a küzdelem
kiált csípősen a horizont
a győzelmet el nem nyered
hát hajolj meg előtte
ide nem épült lépcső
ne siess annyira előre
kacagó fények helyett
szaladnak az árnyak
egy ideig viszik a terhet
Subscribe to:
Posts (Atom)
