Thursday, May 01, 2014

A lakó


Simon Roland

A lakó

Már korábban érezte a jelenlétüket, de most már hallotta a közeledtüket igazoló hangokat is, ezért a konyhából a nappaliba sietett. A függöny úgy mozgott, mintha valaki belebújt volna.
A zápor az egész nyár történetét felrajzolta az ablaküvegre. Az őrjítő forróság és a vihar is szerepelt a sokak által megfejthetetlen szimbólumokban. Néhány esőcsepp elég bátor volt ahhoz, hogy belépjen a kísértetjárta házba és gyorsan feloldódott a kopott, rojtos szőnyegen, mint az évszázados léptek. Óvatosan elhúzta a függönyt és kinézett az ablakon. Annak ellenére, hogy a nagy falióra délután 2 órát mutatott, mégis elég sötét hangulat uralkodott odakint az udvaron, a felhők és az óriási lombok elnyelték a fényeket. A csavargó és a munkavezető veszekedtek az udvaron. Hevesen gesztikuláltak és indulatos szavakat vágtak egymás fejéhez. A koldus egyáltalán nem volt megfelelően felöltözve, a szakadt pólója és a viseltes nadrágja teljesen átázott, míg a munkavezető a vízlepergető köpenyben állta az időjárás kellemetlenségét. A háttérben a munkagépekben üldögélő beosztottak várták a parancsot, hogy befejezhessék a hálátlan munkájukat. Hallotta a szörnyek fenyegető morgását. A vezető félretolta az őt akadályozó szegény sorsú férfit és elindult a bejárat felé. A lakó beljebb húzódott, hogy a hívatlan vendég ne vegye észre.
A szürke firmamenten átcikázó villám egy pillanatra megvilágította az erdőt, felfedve a szereplőket és a helyzet drámaiságát - Hagyja el a környéket, ez egy magánterület – Kiáltotta David a munkások főnöke – A ház tulajdonosa nem fog örülni ennek az akciónak – ordított vissza a másik. Körülöttük növekvő tócsák gyülekeztek. A vele szemben álló férfi hitetlenül csóválta fejét - engem is elzavart, ott a közeli barlangban találtam magamnak szállást, én csak azért jöttem ide, hogy figyelmeztessem magukat – a mennydörgés különleges erővel ruházta fel a mondandóját – A ház már több mint száz éve üresen áll. Az új tulajdonosnak igaza volt mindenben, egy bolond hajléktalan kóborol a környéken és próbálja megijeszteni az erre járókat, álljon félre, ellenőriznem kell a házat, meg kell győződnöm, hogy nem tartózkodik bent senki, mielőtt a buldózerek romhalmazzá változtatják az egészet. A vagabund próbálta lefogni a kezét és az útját állni, de David könnyedén arrébb lökte az alultáplált férfit és már az ösvényekkel övezett kerti ösvény vitte az ajtó felé. David nem végzett építészeti, sem művészeti iskolát, de legbelül érezte, hogy a ház különleges. Kellemes érzés volt játszani a formákkal. Az egész épület speciálisan erős kövekből készült, mesteri megoldásokat használt az építő. A szíve mélyén sajnálta is, hogy neki jutott ez a feladat. Lenyomta a kilincset és belépett. Egy kicsit várakozott, mielőtt tovább indult volna. Az elméjét meg kellett erősítenie és a szemének muszáj volt megszoknia a titkos félhomályt. Már az előszoba sem úgy nézett ki, mint egy elhagyatott hajlék egyik része - A szegény ember fedélre lelt és rendet rakott, otthonává tette a házat – ez tűnt az egyetlen normális magyarázatnak. Amikor a folyosókat és szobákat járta, elképzelte, hogy milyen érzés lehet benne lakni. A bútorok klasszikus daraboknak számítottak. Az értékes darabokért jelentős pénzösszeget kínálnának a gazdag gyűjtők. Az ujjait gyengéden végig futatta a szekrény anyagán. A nappali felől zajt hallott. Először csak a fejét dugta be a helyiségbe, majd végül összeszedte magát és felfedezte a szalont. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor felfedezte a robaj forrását. Kiderült, hogy a szél csapkodja a nyitott ablakot. A szalon ízlésesen volt berendezve. A polcokon különböző témájú vaskos könyvek sorakoztak. Kedve lett volna levenni egy tudományos lexikont és olvasgatni órákon keresztül a füzetébe jegyzetelve a szavakat. Azonban a közeledő dobogás megbénította. A földbe gyökerezett a lába.

A ház ura egy mesterien kialakított, jól álcázott titkos helyről képes volt nyomon követni a hívatlan vendég minden mozdulatát. A betolakodó kíváncsian bejárta a folyósokat és átnézte a szobákat. Néha udvariasan beköszönt – Hello. Van itt valaki? - Sáros foltot hagyott maga után a szőnyegen és a padlón. A leselkedőt innen nem lehetett látni, de viszont ő megfigyelhette a bent tartózkodót az átlátszó tükrön, bútorokon, szobrokon keresztül. David végül belépett a könyvektől ölelt tudománytól és művészettől átitatott nappaliba. A kinyitott ablakon keresztül friss hideg levegő érkezett a szobába. A férfi megigazította a függönyt. Egy szikrázó szegélyű felleg aláereszkedett, mint az óvatlan hőlégballon. Az őrült dobosok veszettül verték a háztetőt. Az esőcseppek egy újabb mondatot írtak fel az üvegablakra. A sötét felhőket kergető lombok alatt a morcos munkagépek farkasszemet néztek a házzal. Sokáig mélázott magában, majd találomra leemelt egy könyvet, leült az asztalhoz és beleolvasott. A lapokból áradt a tudomány, a képek gazdagon illusztrálták a teóriákat – Két hét sem lenne elég, hogy a végére érjek – A viharos időjárás fenyegető hangulattal ruházta fel a csendet, amely máskülönben kiváló lehetőséget kínált volna az olvasgatásra, tanulásra. A lexikont visszarakta a helyére. Megcsodálta a kis szobrokat és a ház valósághű makettjét. A betolakodó lépteket hallott ezért a hall közepére állt és a két ajtónyílásra szegezte tekintetét. Ezt az alkalmat használta ki a lakó. A szétnyíló könyvespolc mögül kilépett. A munkavezető nem vette észre, az ajtók felől várta az érkezőt. A lakó a kezébe vette a ház makettjét, alaposan megcsodálta minden oldalát, majd egy gyengéd mozdulattal fordított rajta egyet.
Az eső intenzitása csillapíthatatlannak bizonyult. Az égbolt újra felgyújt, amikor egy újabb villám suhant át az erdő felett. Az erdő állatai odvas fákban, barlangokban rejtőztek.
A feszültség tapintható volt. A magukra maradt beosztottak türelmetlenül fészkelődtek a munkagépekben. Felettes és utasító parancs nélkül kellemetlenül érezték magukat. Az egyik munkás elunta a várakozást, kipattant a buldózerből és a bejárat felé indult. Még az ösvényen járt, a keze még nem érte el a kilincset, de már az ujjai érezni vélték azt. Pár lépésnyi közelség, most több kilométeres távolságnak tűnt. Már a faajtó előtt állt, mikor erősen szédülni kezdett, a sáros földre rogyott. Úgy tűnt, hogy az épület elkezdett forogni, becsukta a szemét, nem bírta elviselni a látványt. Az erdő felé fordította a tekintetét. A szél szeszélyétől kínlódó fák csak előre-hátra mozogtak, küzdöttek a természet erőivel. Összeszedte magát. Az épületre nézett volna, de az már nem volt ott. A többi dolgozó is kiugrált a járművekből, körülötte ugráltak. A ház eltűnt. A munkások sokáig keresték a művezetőt. Mire elállt az eső és a hold is elfoglalta helyét, feladták a keresést. Az ezüst hodfény tovább kutatta az eltűnt férfit.

Visszamentek a telephelyre, a feladatukat rutinszerűen megoldották. A gépeket ellenőrizték, majd leparkoltak a garázsba. Aláírták a jelenléti ívet. A szokás estét nem fejezték be, nem mentek haza. Összetolták az asztalokat, kártyáztak és ittak. Senki nem beszélt a történtekről, de mindegyik férfi a különös esetről gondolkozott. Képtelenek voltak feldolgozni az eseményt. Teljesen elmerültek az ász és a király trükkös világában. Az egyikük rémülten mutatott az udvarra. Valaki jött fel a lépcsőn, a kezét a korláton futatva. Ismerős volt nekik ez a mozdulat. A csapat egy emberként tódult kifelé, kicsapva az ajtót. David a munkavezető nézett rájuk, úgy tett, mintha egy átlagos napon, unalmas, normális feladatát végezték volna el – Mr Harry, a birtok új tulajdonosa nem tudhat az egész dologról, a képzeletünk játszott velünk, nem történt semmi különös. Ha Mr Harry megtudja, hogy itt tivornyáztok felbontja a szerződésemet és keres egy megbízhatóbb szakembert. Mozgás, csináljatok rendet, gazfickók – kiáltott David, az asztalokra mutatva. A beosztottak elpakoltak, az üres üvegeket zacskókba rakták, a maradék alkoholt a legnagyobb szívfájdalom mellett a lefolyóba öntötték. David a kabátja alól elővett egy tárgyat. A kezében tartotta a ház valósághű makettjét.