A feladat

Simon Roland

A feladat

A csörtető esőfelhővel vívott csatájából győztesen kikerült hőség sanyargatta a város lakóinak életét. A bárban borfoltos kockás terítős asztalnál egy sötétkék köpenyű férfi könyökölt a korsó söre mellett. Az ökölbe szorított keze szétnyílt, három kocka szaladt végig az asztalon. Egyedül játszott. Az égbolttal összeolvadó háztetőkről csillámló fáradt esőcseppek kéredzkedtek le. A tegnap elvonuló zápor seregeinek utolsó túlélői. A csend olyan volt, mint a túlfeszített zongorahúr. Az este, a színpadi kellékek megtervezője, a szeszélyeinek megfelelően átrendezte az épületeket, még több titkos sikátorba nyíltak az utcák, még több suttogást, neszezést hallott az erre járó lélek - Visszafelé beülök ide – morogta a langaléta férfi miközben benézett a meghitt gyertyafénnyel megvilágított pincébe. A járda alatt meghúzódó hangulatos kocsma a Szent-Jánosbogár szemével követte az elhaladó lábakat. A lakóházak mind egyformák voltak. Egy kivételével. Ezt a háztömböt már tíz éve elhagyta az utolsó hivatalosan bejegyzett lakó. Egy hóbortos vén pofa költözött az ódon falak közé, és az ablakon kinézve olyan dolgot látott meg, amit nem lett volna szabad – Szirom utca 115 – A kandeláber földöntúli fényében hangosan olvasta fel. Az öt emeletes téglaház ajtajának kilincsére támaszkodott. A kapu nyikorogva engedett. A világításról és takarításról senki nem gondoskodott. Működésre bírta a zseblámpát. Az emeleten nagy csattanás hallatszott, majd ezt követte a csörömpölés. Kíváncsi napraforgó bújt elő az elemlámpából, a napsugár gyorsaságával eredt a zaj nyomába. Kettesével szedte a fokokat. A lépcsőfordulónál majdnem hanyatt esett. A szatyorból elvándorolt sörösüveg és zabpelyhes doboz elgáncsolta, fürgén felpattant. Elővette a revolverét. A kiszögelés mögül előbújó bizonytalan mozgású figurára koncentrált. A sebhelyes bozontos alak az arca elé rakta a kezét, amikor belevilágított a szemébe. Meggyőződött róla, hogy a célszeméllyel van dolga. Az arcát elcsúfító vágás megegyezett a leírt személlyel. Alkoholista, jelentéktelen ember.

Jelentőséget is csak akkor kapott, amikor szemtanúvá vált. A megbízó megpróbálta elintézni, de a férfinek nyoma veszett, az új lehetőségként érkezett fontos üzleti tárgyalás miatt nem foglalkozhatott egy hajléktalan megkeresésével és likvidálásával. Felkeresett egy szakembert. A bérgyilkos megfigyelés alatt tartotta a környéket. A kocsijába meghúzódva kifigyelte a csavargó szokását. Nyolc körül tért be a részeg hordó nevű kocsmába és tizenegy órakor ért az új otthonába. A rút férfi védekezőleg felemelte a kezét. A pisztoly kattant, akár egy modern fotómasina. A szikra körbefutott a szerencsétlen alakján, a bénultság megrajzolta a körvonalát. A felvillanó jelenség olyan volt, mint egy fényképfelvétel. Láthatatlan kezek a rejtélyt függönyét összehúzták.

Az elemlámpa cinkosan kacsintott a sötétséggel. A mestergyilkos kővé dermedt döbbenetében. A visszatérő lámpafény reszketve kutatott, rémülten táncolt a koszos padlón.
A szemtanúnak nyoma veszett. Talán beesett a nyitott liftaknába vagy kimászott az ablakon, vagy elrejtőzött az egyik üres lakásban. Átszámolta az összes lehetőséget, de a rejtélyt nem tudta megfejteni. Elhatározásra jutott. Addig nem hagyja el a helyszínt, míg meg nem találja a férfit. Elindult a lépcsőn, hogy átkutassa a földszinti részt. A lépcsőforduló üvegablakán keresztül megpillantotta a keresett személyt. A hidegvéréről megfeledkezve rohant lefelé. A korláton lecsúszva négykézláb érkezett az alsóbb szintre. A kaput lendületből lábbal rúgta ki.

A csavargó éppen a sarkon fordult be. Olyan nyugodtan sétált, mintha nem egy mindenre elszánt gyilkos, hanem a felesége követné.