A feladat III

Simon Roland

A feladat III

Craig elégedett mosollyal hátradőlt a fotelben, miközben kinyújtóztatta végtagjait.
A testőr bizalmatlanul bámulta a szemmel láthatóan idegesen viselkedő új tagot. Az újonc a főnök íróasztala előtt állt – Valahogy éreztem, hogy elvállalod a munkát – a hangja magabiztosságot tükrözött, nem tűrte az ellentmondást. Henry kelletlenül elfogadta a kinyújtott kezet. Megkapta az első feladatát. Egy az adósságát rendezni képtelen férfit kellett megleckéztetnie. Craig úr kölcsön adott neki egy jelentős összeget, amit eljátszott a ruletten. Az iratkötegben megtalálta a célszemély fényképét és a postai címét.
A megbízás elvégzése nem okozott különösebb nehézséget, kifigyelte a fickót, megfigyelte a mindennapos tevékenységét. Feljegyezte az útvonalat és az ismerősök neveit. A késő esti órákban a kocsma előtt csapott le rá és alaposan elverte, figyelmeztette a kötelességére.
Az eladósodott ügyfél elverése után a barátnője Susan megkeresésébe fogott, mivel a telefonüzenetre és az e-mail-re nem válaszolt, így természetesen aggódott. Hiányzott neki a kedves. Megfordult a fejében, hogy az alvilág tejhatalmú ura egyszerűen eltette láb alól, de ezt a gondolatot elhessegette. A szerelmének nyoma veszett. Hiába szobrozott a lakása előtt, a hosszú csöngetés, dörömbölés után az ajtó nem tárulkozott fel. A tudálékos szomszéd közölte, hogy már három hete nem látta, még a környéken sem találkozott vele. A bárban, ahol pincérnőként dolgozott is ugyanezzel a mondattal fogadták – Sajnos nem láttam már régóta - A reménykedő várakozás elkeseredésbe és őrült nyomozásba torkollott. Meglátogatta az ismerősöket, rokonokat, a barátnőit, hátha jó hírrel szolgálnak, de mindenhonnan eredménytelenül távozott. Henry végül hazament. Alig, hogy helyet foglalt a kanapén kopogott valaki az ajtón. Fura fémes hanggal zörgette valaki a bejáratot. Rohant a hang irányába. Feltépte az ajtót. Az üres lakóházi folyosó börtöncellára hasonlított. Nyitva volt a szeme. Az álom elszaladt. Odakint a nyári vihar utcabált rendezett. Ágyúdörgéssel ünnepelt. Groteszk faágak, szörny kinézetű lombok táncoltak. Az esőcseppeket a szél terelte a büntetés-végrehajtási intézet ablakaihoz.
Az ismétlődőt zaj a szemközti cellából érkezett. Kinézett a rácsok között. A sötétség egy pillanatra útját állta a kíváncsi tekintetének. – Meg akartál ölni – a hang ismeretlenül hangzott, de a felgyúló villám fényében megmutatkozó férfi nagyon is ismerős volt, a vádló szavakat nyomasztó csend követte. A feltűrt karján kitárt szárnyú keselyű volt látható – A keselyű nevű banda – suttogta a bérgyilkos. Sokat hallott már erről a csapatról, jobbára hajléktalanokból, csavargókból állt a tagság. Pénztelen, nincstelen emberek gyülekezete. A bosszúállásból szereztek maguknak hírnevet. Egy hideg téli napon a rendőri túlkapás eredményeképpen kizuhant az üresen álló épületből egy csavargó. Az ódon házat megvette az önkormányzattól egy dúsgazdag üzletember, az egyenruhásoknak kellett elzavarni az engedély nélküli lakókat.
A szegény sorsúak ellenálltak, összecsapássá fajult a vita, a rendőröknek erősítést kellett hívniuk. A dulakodásban kizuhant az ablakon az egyik csavargó. A halála balesetként került be a lezárt aktába. Öt évvel később egy rendőrt holtan találtak az akkorra már elegáns hotellá alakult ház előtt. Ő is kizuhant az ablakból – Addig jó neked, míg idebent vagyok, ha kijutok, elmondom a többieknek a történetet, minden keselyű rád fog vadászni – Henry gyomra összeszorult, érezte, hogy valamit tennie kell. A mennydörgés fokozta a drámai hatást – Itt kell megölnöm a nyomorultat – ismételgette magában.
A szürke égen szaladó villám és a meggyötör fák képe szürreális festményre hasonlított.