A pisztolycső II

Simon Roland

A pisztolycső II

Mind a ketten rohantak a zaj irányába. Kinyitották a hátsó ajtót. A zápor és a rájuk váró látvány ostorként vágott végig rajtuk. Az üres szemetesláda ide-oda sodródott a szél szeszélyes csapongó dühével, fura játékával. A láda jelentős mennyiségű tartalma a sáros földön volt szétterítve. A dagadó tócsavíz tükrében hatalmas démoni kutya bontakozott ki.

Az ápolatlan, nyakörvet nem viselő nagy valószínűséggel kóbor állat csirkecombbal a szájában közelített feléjük. Nem akart lemondani a megszerzett zsákmányáról. Az agyarait felmutatva morgott a meglepődött alakokra, miközben a nyálát csorgatva fogyasztotta el a megszerzett vacsoráját. A két nyomozó egy furcsa jelenségre figyelt fel. Lekapcsolódott a villany a szalonban - Áramszünet. Néha előfordul, főleg ilyen ítéletidőben – szólalt meg a kezdő rendőr. Az őszülő hajú kollégája megragadta a vállát az újoncnak, aki megriadt és felrakta a kezét a feje elé, mint a pofonoktól tartó naiv ökölvívó, aki hivatalosan bejegyzett mérkőzésen először lép a szorítók közé és a kritikus tömeg elé, azt hitte a főnöke újabb dühkitörését kénytelen elszenvednie. Az előbbi incidens nyoma látszódott az orrán és a száján. A mester a ház azon része felé mutatott, amelyen a konyha és a fürdőszoba található. Mind a két ablaknyílásból fény szűrődött ki – Valaki szórakozik velünk – jelentette ki, a hangjából nem lehetett kivenni a félelem jelét. Sok veszélyes, kockázatos akcióban részt vett már, mire elfoglalhatta a legmagasabb pozíciót az osztályon – Kerüld meg az épületet, a főbejáraton keresztül belépsz az előszobába, odabent találkozunk, elkapjuk a rohadékot. – adta ki az utasítást a nagyfőnök. A fiatalabbik elfordította a tekintetét, szégyellte magát, a szeme elárulta a félelmét, a lába remegett, de engedelmeskedett. A parancsot végre kell hajtani, bármi leselkedjen is a házban. A bozontos kutyára meredve a falhoz lapult és így haladt előre, végül eltűnt a sarkon. A korcs a közelebb álló férfit találta veszélyesebbnek, csak rá morgott, a másikkal nem foglakozott, hagyta, hogy menjen a dolgára.

A gyilkossági osztály vezetője felidézte a pályafutása során a legkockázatosabb bevetését, egy elhagyatott kunyhót kellett átkutatnia. A mindenre elszánt körözött bűnöző csak rá várt a kis szobában, a szekrényben lapulva. A szökevény lőtt először, a nyomozó vállába fúródott a golyó. A rendőr szitává lőtte a támadóját. A város fellélegzett, a sorozatgyilkos befejezte dicstelen földi pályafutását. A szakma elkötelezettje munkát adott a korboncnok kollégáknak.

Az emlékeiből visszatért a jelenbe. Óvatosan benyomta az ajtót. A villám újra bevilágította a feldúlt szalont. Egy véres púpos figura állt az ajtóban. A villanykapcsolót és a falat összekente a tenyerével. A gyenge reszkető kezében revolvert tartott, olyan volt, mint egy élőhalott – Dobja el a fegyverét - A detektív fedezéket keresett magának, a süppedős kanapé mögé bújt el. A sötétség gyorsan birtokba vette a szobát. Az égi tüzérek telibe találtak. Az égzengés pisztolylövésnek hallatszott. A fegyverdörrenés mennydörgésnek tűnt

A felügyelő felkattintotta a zseblámpát és a hall közepén fekvő holttestre irányította a fénykévét. A halottnak hitt újságíró feküdt a szőnyegen, a kezében szorongatta az imént elsütött revolverét – Én már megöltelek egyszer, halj már meg végleg – ordította a magáról és az önfegyelméről megfeledkező felügyelő a kesztyűs kezével megragadta a füstölgő pisztolyt és addig lőtt, amíg ki nem fogyott a tár. Ötször fejbe, kétszer szíven találta a szófogadatlan áldozatot. A tökéletes gyilkosság nem lehet tökéletes, ha nem halálozik el a páciens. Az ősz hajú férfi megtörölte homlokát, átkutatta a házat és a környéket. Az újonc beijedt, elhagyta a kísérteties helyszínt – Gyáva. Nincs szükségem rá – mondta ki az ítéletét a hidegvérű elkövető.