A pisztolycső

Simon Roland

A pisztolycső

A némaságba és a modern fénycső sugarába burkolózó mozdulatlan test felett két férfi beszélgetett. Egyáltalán nem zavarta őket a hall padlóján fekvő holtsápadt úriember minden kétséget kizáróan erőszakos halállal eltávozott jelenléte, sem a csillogó kristálycsillárt bámuló vádló szempár, sem az inge alól kibuggyanó terjedő vértócsa. Nem suttogtak, nem finomkodtak, nem voltak tekintettel a körülményekre – Betörés – kiáltott fel az idősebbik és a kesztyűs kezével a kandalló előtt heverő koszos piszkavasat felkapva bezúzta az ablaküveget. A ragyogó kék villámlásban felbukkanó ágas-bogas, dombos táj száz darabra hullott szét. A sötétség sompolyogva lépett be a helyiségbe. A világítócső néha kihagyott.
A betört ablakon keresztül eltévedt esőcseppekkel érkezett a hideg éj.
Az értékes szőnyeg magába szívta a vér és az esőcseppeket. A fiatalabb férfi elgondolkodva figyelte a tapasztaltabb társát, aki már régóta tekintélyes rangot birtokolt a bűnüldözés intézményén belül, a gyilkossági részleg vezető helyét foglalta el, egészen pontosan tíz éve. A megmaradt üvegtáblák reszketve próbáltak ellenállni a haragos szélnek. Kint tombolt a vihar. A lombok hajladoztak. Falevelek és ágak ütődtek a falnak és az ablaknak.
- Egyszerű az eset. A rabló behatolt az ablakon keresztül, a háziúr a zajt meghallva villanyt oltott, a fiókjából elővette a revolverét, a hálóköntösét és a bátorságát magára kapva lábujjhegyen lement a hallba, rajtakapta a behatolót, aki éppen a trezort rámolta ki, a hátizsákjába pakolgatta az ékszereket és a bankókat. A rabló nem ijedt meg a fegyverrel fenyegetőző háziúrtól, a dulakodás durva élet-halál harccá alakult át - Az ősz hajú nyomozó felborította a nehéz asztalt, felrúgott néhány bársony széket. Tányérokat és poharakat vágott a szekrényhez. Szeszes italokat borított a kandallóba. A tűz felszisszent, akár egy démoni kígyó. A méregfogát mutogatta - A betörő az uraság ellen fordította a fegyverét. A magas rangú rendőr a revolvert az áldozat kezébe rakta, a merevedő ujjakat kényszeríttette, hogy rácsavarodjanak a ravaszra. A hideg és sötét pisztolycső füstölögve meredt feléjük – Az ismeretlen tettes megölte és kirabolta a szerencsétlen újságírót - Az újonc vigyorogva szemlélte a szobában elvégzett pusztítást és elégedetten dicsérte a tapasztalt kollégát, külön kiemelve az akció szemléltetését. A vén róka alaposan eltervezte a gyilkosságot, nem félt a bűn következményeitől – Zsarolt minket ez a firkász, megérdemelte ezt a szörnyű halált, amit kapott – jelentette ki közönyös hangon, megkönnyebbülten lépte át a gyilkos az áldozatát, majd kiment a konyhába, hogy keverjen magának egy koktélt.
A zöldfülű még az iménti előadás hatása alatt állt – Ez jobb volt, mint akármelyik bűnügyi tanfolyam, amin eddig részt vettem. Sokat tanultam – ezt már csak saját magának mondta, majd kiment a kijáraton. Kiállt az ajtóba.
A konyhából poharak, kancsók kellemes csilingelését hallotta. Élvezte a friss levegőt és a vidéki életet. Irtózott a nagyvárostól. Nyugodt volt, bízott a mesterében. Az eső intenzíven zuhogott.
A távoli erdő vonalait, gonosz árnyait megrajzolta a vágtázó villám. Néhány perc telhetett el, amikor egy erős kar ragadta meg a gyakornokot és beráncigálta a szobába.
- Hol van a holttest? Velem ne viccelj te tejfelesszájú, mert téged is megöllek. A detektív ököllel megütötte a zöldfülűt. Nem tudok semmiről – kiáltotta rémülten, ártatlan szemekkel. A karját maga elé tette védekezésképpen az újabb ütésekre felkészülve és gyanúsan körülnézett a hallban. A szíve vadul zakatolt. A hulla nem volt a hall közepén. Ekkor a villám a ház udvarába csapott le. Valami nekivágódott az ablaknak. Mind a ketten rohantak a zaj irányába.