Az erődítmény

Simon Roland

Az erődítmény

A nap kivált a felhők közül, és elindult, hogy elbújjon sűrű erdőben, azonban a látvány megállásra késztette, és inkább csatlakozott a két ember társaságához, akik a szakadék szélén álltak és a közeli masszív erődítményt a tekintetükkel dicsérték. Az egyikük egy összegöngyölített tervrajzzal magyarázott, a másik, aki arany köpenyt viselt elégedetten bólogatott. Alaposan tanulmányozták az épületet, amely nemcsak a legerősebb orkán seregnek, de a legpusztítóbb vármorzsoló ágyúgolyónak is ellenállt volna. A szűk ablakokon még a kíváncsi napsugarak sem fértek be. A nyílásokon íjak néztek farkasszemet a néma fenyegető zord tájjal. A bejárati kapuba állva bármelyik óriás törpének látszott volna. A vissza-visszatérő rablóbanda rettegésben tartotta a környéket. A falusiak nem csak a portyázó zsiványoktól féltek, hanem a szörnytől is, amely a szóbeszéd szerint a környéken ólálkodott. A falu megelégelte a folyamatos áldozat szerepét, így a lakók saját kezükbe vették sorsukat, a kereskedésből származó aranyat félre tették. Megbíztak egy világhírű építészt, hogy segítsen felépíteni nekik egy teljes védelmet nyújtó menedéket. Egy dombon jelölte ki a legalkalmasabb helyet. Az alapanyagot, a masszív köveket szekereken távoli vidékről szállították ide.
A felhők olyan alacsonyan lebegtek, hogy az építők vállát nyomták.
A közösség minden fizikai munkára alkalmas lakója kivette részét az erődítmény felépítésében, ami valóban hosszú ideig elhúzódott. A férfiak és nők együttes erővel hordták a köveket a „karmester” irányítása alatt. Sokan itt váltak igaz férfivá vagy szemrevaló menyecskévé. A szeszélyes időjárás, kemény munka és megpróbáltatások egész sora sem törte meg elszántságukat. A pajzscipelő nyár vagy a farkas karmú tél sokszor lassította a munkálatokat, de a lelkes építőket semmi nem tántorította el a kitűzött cél elérésétől. Az építési munkálatok pozitívan formálták a falusiak jellemét. Az építész úgy követte az építmény alakulását, ahogyan az anya egyengette gyermeke életét. Amikor elkészült az erődítmény, a két torony magasba emelte a felhőklastromot. A falusiak egy héten keresztül ünnepelték az átadást. Boroshordókat gurítottak a pincébe, a tartalmat a torkukba. Estefelé a belső udvaron a magas pódiumon színészek rémmesékkel szórakoztatták a közönséget, akik miközben borzongtak a legendás bestia hátborzongató történetein, kényeztették magukat az ízletes ételekkel és a legnemesebb borokkal. A fejedelem az asztalfőn üldögélt testőrei gyűrűjében. Az egyik késő álmatlan éjjelen az építész bolyongott a folyosókon és termeken, gondolatban már az új megbízásokon és kihívásokon elmélkedett. A citadella elcsendesedett. Rajta kívül mindenki az álom lovas szekerén utazott a fantázia birodalmában.
Merész hidak és épületek, új elgondolások elevenedtek meg előtte. A fizetségét már megkapta, a csomagját már elkészítette. A búcsúzás nehezére esett, megszerette a közösséget, úgy érezte már ide tartozik. Sokkoló hatásként érte, amikor lent az alagsorban a titkos bejárót zárva találta. Megdöbbentőnek és érthetetlennek találta az esetet. A rejtett folyosó vészhelyzet esetén a menekülési útvonalat biztosította. Az átjárónak mindig szabadnak kellene lennie. Dühösen rángatta a lelakatolt ajtót, de az konokul ellenállt. A lépcsőket kettesével számolva felrohant, az udvaron újabb kellemetlen meglepetés várta. A főbejáratot védő titáni kapu nyitva volt. A két őr ájultan feküdt a földön. A kaput nem lehetett becsukni, egy nehéz tárggyal megakasztották a mechanikus szerkezetet.
A fellegvár a bevehetetlen áttörhetetlen büszke falak ellenére védtelenné vált.