Simon Roland
Pajzs és tőr I. rész
Tomboló nyári nap volt. A Július legforróbb időszaka. A kék ég teljesen megtisztult a felhőktől. Reggel fél nyolc körül járhatott az idő. Az egyik előrelátó és óvatos páfrány behúzódott a tölgyfa hűs árnyékába a lassan, de fokozatosan erősödő napfény elől. Úgy tűnt a smaragdzöld fűben gyémántot szórtak szét. A kertész tegnap locsolta a parkot. Egy csapat hallgatagságba burkolózott iskolatáskát lóbáló diák tartott a Gimnázium impozáns épülete felé. Lefogadom, a gyanútlan olvasó a fejét csóválná ezen a hihetetlen látványon.
A létesítmény nappal nemesi kastélyra hasonlított, eléggé látványosan emelkedett ki a környezetéből. A kamerák távol tartották a lehetséges rablókat és randalírozókat. A nyitott ablakokba beszökött a szél és játszott a függönnyel. Ha valaki megközelíti a főbejárati ajtót, azt gondolná, hogy egy komornyik jön elő a termek titkos félhomályából. A tanárokat folyamatosan képezték, ők hordozták a tudás fáklyáját. Az iskola szimbóluma, a két pajzs kiváló védelmet biztosított a sötét tudatlansággal szemben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, az egykor iskolapadot koptatott hírességek, tudósok, írók, újságírók arcképe, életük története, amelyet bárki megtalálhat a földszinti folyosó végén, az igazgatói iroda közvetlen közelében, az ízlésesen, kulturáltan berendezett öregdiák részlegen. William az iskola reménysége, kiválósága vállalta a hely fenntartását és az új információk közzétételét.
Azonban a főbejárat fölé helyezett középkori páncélok nem csak a tátongó ürességet, maradiságot, műveletlenséget, hanem az időjárás szeszélyes támadását is visszaverték, például az erős napfényt. A földet bámulva ballagó nebulók nem így tervezték a nyári időtöltéseiket. Az igazgató döntése megváltoztatta minden korábban szőtt terveiket. Néhány diák a vaskos könyvek helyett vagy mellett a csínytevések elkövetésében mélyedt el. A szigorú, de következetes direktornál akkor telt be a pohár, amikor betörtek az irodájába és szórólapokat szórtak szét a szőnyegen, az iskola megújítását és a tanulók jobb körülményeinek biztosítását követelve. Az elkövetők túszul ejtették a kedvenc hörcsögét, Manuelot. Az igazgató nyári tanórákat szervezett a renitens diákoknak. A Júliusi különórák lett a büntetésük. William kimagasló képességeit, eredményeit, (országos versenyeken szerzett díjak, a helyi újság szerkesztése) és a ragyogó jövőjét alaposan figyelembe vette, mikor meghozta az ítéletét az ügyben. A komolyabb felelősségre vonástól eltekintett.
A tizenöt fős válogatott osztály némán ült a kikészített füzetek és könyvek előtt. A diákok unottan hallgatták a helyettesítő történelemtanár bemutatkozását, majd a régmúlt eseményeinek hosszadalmas bemutatását, elemzését. Még sosem találkoztak ezzel a történelemtanárral, egy másik iskolából küldték ide. William kedvenc tantárgya a történelem volt, de most semmi kedve nem volt követni a szakállas tanár által életre keltett középkori eseményeket, időpontokat, neveket, csatákat. A bosszú éltette. Kibámult. A legmagasabb nyárfa éppen hogy elérte az ablakot. A terv lassan körvonalazódott a fejében.
Öt kósza lámpafény hatolt át az éj szuroksötét falán. Motorbőgés nyomta el a kuvik hangját. Az éjszaka eltüntette az ablakokat. Az iskola tömör heggyé változott. Elszánt fiúk közelítették meg a létesítményt. A kamerától nem tartottak, már korábban gondoskodtak az áramtalanításról. Létrát támasztottak a falnak, amivel sikerült feljutniuk a pajzsokhoz. A létra körül Manuelo a zseblámpa fényét kergette. A szerszámok segítségével nehezen, de sikerült leszerelniük a tárgyakat. Miközben William felrakta a műanyag játék változatukat, megcsillogtathatta latin tudását is mikor elolvasta a feliratot. Mind az öt fiú ereje kellett ahhoz, hogy egy pajzsot le tudjanak emelni.
William később diadalmas hadvezérként támaszkodott az igazi pajzsra.
A legjobb barátja fényképeket készített az eseményről. Négy fürge láb követte a merész csínytevőket. Másnap az iskolában óriási meglepetés várta őket.
Pajzs és tőr I. rész
Tomboló nyári nap volt. A Július legforróbb időszaka. A kék ég teljesen megtisztult a felhőktől. Reggel fél nyolc körül járhatott az idő. Az egyik előrelátó és óvatos páfrány behúzódott a tölgyfa hűs árnyékába a lassan, de fokozatosan erősödő napfény elől. Úgy tűnt a smaragdzöld fűben gyémántot szórtak szét. A kertész tegnap locsolta a parkot. Egy csapat hallgatagságba burkolózott iskolatáskát lóbáló diák tartott a Gimnázium impozáns épülete felé. Lefogadom, a gyanútlan olvasó a fejét csóválná ezen a hihetetlen látványon.
A létesítmény nappal nemesi kastélyra hasonlított, eléggé látványosan emelkedett ki a környezetéből. A kamerák távol tartották a lehetséges rablókat és randalírozókat. A nyitott ablakokba beszökött a szél és játszott a függönnyel. Ha valaki megközelíti a főbejárati ajtót, azt gondolná, hogy egy komornyik jön elő a termek titkos félhomályából. A tanárokat folyamatosan képezték, ők hordozták a tudás fáklyáját. Az iskola szimbóluma, a két pajzs kiváló védelmet biztosított a sötét tudatlansággal szemben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, az egykor iskolapadot koptatott hírességek, tudósok, írók, újságírók arcképe, életük története, amelyet bárki megtalálhat a földszinti folyosó végén, az igazgatói iroda közvetlen közelében, az ízlésesen, kulturáltan berendezett öregdiák részlegen. William az iskola reménysége, kiválósága vállalta a hely fenntartását és az új információk közzétételét.
Azonban a főbejárat fölé helyezett középkori páncélok nem csak a tátongó ürességet, maradiságot, műveletlenséget, hanem az időjárás szeszélyes támadását is visszaverték, például az erős napfényt. A földet bámulva ballagó nebulók nem így tervezték a nyári időtöltéseiket. Az igazgató döntése megváltoztatta minden korábban szőtt terveiket. Néhány diák a vaskos könyvek helyett vagy mellett a csínytevések elkövetésében mélyedt el. A szigorú, de következetes direktornál akkor telt be a pohár, amikor betörtek az irodájába és szórólapokat szórtak szét a szőnyegen, az iskola megújítását és a tanulók jobb körülményeinek biztosítását követelve. Az elkövetők túszul ejtették a kedvenc hörcsögét, Manuelot. Az igazgató nyári tanórákat szervezett a renitens diákoknak. A Júliusi különórák lett a büntetésük. William kimagasló képességeit, eredményeit, (országos versenyeken szerzett díjak, a helyi újság szerkesztése) és a ragyogó jövőjét alaposan figyelembe vette, mikor meghozta az ítéletét az ügyben. A komolyabb felelősségre vonástól eltekintett.
A tizenöt fős válogatott osztály némán ült a kikészített füzetek és könyvek előtt. A diákok unottan hallgatták a helyettesítő történelemtanár bemutatkozását, majd a régmúlt eseményeinek hosszadalmas bemutatását, elemzését. Még sosem találkoztak ezzel a történelemtanárral, egy másik iskolából küldték ide. William kedvenc tantárgya a történelem volt, de most semmi kedve nem volt követni a szakállas tanár által életre keltett középkori eseményeket, időpontokat, neveket, csatákat. A bosszú éltette. Kibámult. A legmagasabb nyárfa éppen hogy elérte az ablakot. A terv lassan körvonalazódott a fejében.
Öt kósza lámpafény hatolt át az éj szuroksötét falán. Motorbőgés nyomta el a kuvik hangját. Az éjszaka eltüntette az ablakokat. Az iskola tömör heggyé változott. Elszánt fiúk közelítették meg a létesítményt. A kamerától nem tartottak, már korábban gondoskodtak az áramtalanításról. Létrát támasztottak a falnak, amivel sikerült feljutniuk a pajzsokhoz. A létra körül Manuelo a zseblámpa fényét kergette. A szerszámok segítségével nehezen, de sikerült leszerelniük a tárgyakat. Miközben William felrakta a műanyag játék változatukat, megcsillogtathatta latin tudását is mikor elolvasta a feliratot. Mind az öt fiú ereje kellett ahhoz, hogy egy pajzsot le tudjanak emelni.
William később diadalmas hadvezérként támaszkodott az igazi pajzsra.
A legjobb barátja fényképeket készített az eseményről. Négy fürge láb követte a merész csínytevőket. Másnap az iskolában óriási meglepetés várta őket.
No comments:
Post a Comment