Pajzs és tőr II. rész

Simon Roland

Pajzs és tőr II. rész

Tomboló nyári nap volt. A Július legforróbb időszaka. Az olvasók gondolom ismerősnek találják ezeket a mondatokat. A suli felé igyekvő fiúknak is déja vu érzése volt. A Július a legforróbb arcát mutatta. A tiszta kék firmament és a gyöngyöző smaragdzöld fűszőnyeg közé tökéletesen beleillett az ódon épület. A páfrány megmozdult, hogy árnyas helyet keressen. Pontosan ugyanaz a kép rajzolódott ki a szemük előtt, mint amit a tegnap reggel hagyott bennük. Földbe gyökerezett a lábuk. Nem hittek a szemüknek. Talán a nyárfák korábban vándorló óriásokként léteztek, csak egy hasonló sokkoló látványban részesültek és olyan létformákká alakultak át, amilyenné megismertük őket. Nyoma sem volt az éjféli akciójuknak. Az eredeti pajzsok dacosan álltak a megszokott helyükön a főbejárat felett.
Kelletlenül és értetlenül lépték át az iskola küszöbét. Az első igazi kudarcukat szenvedték el. Úgy szedték a lépcsőfokokat, sétáltak végig a folyosón, majd foglaltak helyet a padsorokban, hogy lélekben máshol jártak. William volt a legfáradtabb közülük. Az órák alatt úgy kellett erőt vennie magán, hogy ne merüljön el az álom világába, habár néha-néha elbóbiskolt. A szünetek félálomban teltek el. A mosdóig úgy jutott el, mint a részeg az otthonába. Hiába locsolta hideg vízzel az arcát, igazi felfrissülést számára nem hozott.
A történelemórán már észre sem vette a helyettesítő tanár érkezését, míg a többi diák illendően felállt, ő továbbra is ülve maradt. Még a pedagógus erőteljes köszönése sem riasztotta ki őt ebből a furcsa állapotából. William a táskáját felrakta az asztalra, kinyitotta a tankönyvét, élére állította, hogy a modern fényképezőgépe takarásban legyen.
A gépen a tavaszi osztálykirándulás után megtalálta a keresett fotókat.
A képekről elégedetten mosolyogtak a gazfickók. A fényképek az emlékek helyességét igazolták. Nem képzelődtek. Nem bírta tovább, engedelmeskedett a szervezete parancsának – Pihenni, aludni kell - A több ismeretlenes egyenlet és az ipari forradalom egybeolvadt. Már nem az osztályteremben üldögélt, hanem a sötét barlangban, ahová elrejtették a pajzsokat. Sokáig tartott mire odáig el tudták cipelni. Meggyőződtek róla, hogy senki nem követte vagy látta őket. Úgy tervezték, hogy egy hét múlva visszarakják a tárgyakat a helyükre. Később már a motoron ülve egy részeg kerékpárossal találkoztak a város felé vezető főúton. Az öreg biciklicsengője olyan hangot adott ki, mint az iskoláé, kicsöngetéskor. Hallották is a székek húzását, a tanulók érthetetlen kiáltásait és a cipők sietős kopogását a padlón.
William arra ébredt, hogy egyedül tartózkodik a teremben. Megszokásból a faliórára nézett, de a számok gúnyosan a távolba húzódtak és belemosódtak az óramutató készülék az intézményhez alkalmazkodó hivatalos formájába. Végül a pad fiókjában meglelte a szemüvegét – William – a hang úgy megijesztette, hogy előrebukott és felborította a padot, a füzetekkel és könyvekkel együtt. A guruló színes ceruzák gyorsan átrajzolták az osztályterem szürkeségét. Megfordult. A történelemtanár üldögélt hátul az ablakoknál, félig a lebegő függöny takarásában. A szél felerősödött. A kép szellemszerű hatást nyújtott. Sötét-kék fellegek gyülekeztek odakint – Ott voltam, láttam mindent, és helyrehoztam az őrültségedet – A megszólított elgondolkodva bámult kifelé. Az udvaron a kerékpárjukra támaszkodva várakoztak a cimborái. A pedagógus elmesélte a pajzsok történetét, az iskola alapítását.
’A kalandor a városi múzeum megbízásából bejárta a világot. A régész valójában tanult ember volt, tele energiával és a tágas világ és a különböző kultúrák megismerésének szándékával. Az igazi életet azonban nem csak a könyvtári forrásból vagy a professzorok hosszú előadásaiból akarta megismerni. A lexikonokból elsajátított elméleti tanulmányait első kézből szerzett tapasztalattal egészítette ki.
A fiú szemében az érdeklődés szikrája gyúlt, és bólogatott, jelezve a tanárnak, hogy folytassa a történetét.
'A különösen veszélyes utazása során szerzett kincseit a szerződés szerint le kellett adnia a múzeumnak, a legértékesebb relikviákat, a pajzsokat és a tőrt is. Fájó szívvel tett eleget kötelességének. Az évtizedes kalandozásai után letelepedett a városban. Megalapította az iskolát, amely napjainkban az ország legmagasabb szintű oktatási intézményévé nőtte ki magát. Elhatározta, hogy visszavásárolja a legkedvesebb tárgyait és az intézmény szimbólumává teszi azokat. A pajzs és a tőr kiegészítette egymást, az előbbi jelképezte a tudás védelmét, a második a nemes célok iránti küzdelmet. Sikerült annyi pénzt összespórolnia, hogy megvegye a tárgyakat a múzeumtól. A tőr rengeteg ember érdeklődését felkeltette, ezért az alapítót arra ösztönözte, hogy elrejtse azt. Senki se találta meg azóta sem a fegyvert’
A mesélő hirtelen elhallgatott és a stratégiát kidolgozó viharfelhőket tanulmányozta. Összepakolta a könyveit, elrakta a táskájába, majd elrohant. Az idős férfi biciklire szállt.
Az eső elkezdett szemerkélni. William meghökkent az ósdi járművön, amely nyikorogva, reszketve haladt az erdei úton. A fiú furcsának találta, hogy nem a város felé vette az irányt, egy bizonyos előnyt hagyva elkezdte követni. A rejtély felderítésének ügye minden mást háttérbe szorított. Az egyik sápadt biciklilámpa eredt a másik nyomába. Úgy kergették egymást, mint a szentjánosbogarak. Az út vadregényes területre vitte őket és az est lassan leeresztette sötét függönyét. A színpadi háttér fenyegetően magasodott az ifjú főszereplő fölé. A fiú kormányhoz rögzített mobiltelefonja egy rockzenét szolgáltatott. A tanár megsejtette, hogy a diákja követi ezért nagyobb tempót diktált és egyre váratlanabb helyeken bukkant fel a gyenge lámpafény. meredek domboldalon, árokszélen, gödörben. Ágak, tüskék növények próbálták útját állni, de sikerült áttörni az erdő sűrűjén. A mobilja állhatatosan szólt, mint egy zenegép. Az üldözés során nem volt lehetősége felvenni a telefont, a kezével erősen kellett fogni a kormányt. A pillantása egyszer a kijelzőre tévedt. A leghűségesebb barátja nevét jelezte a készülék. Az erdő titka elnyelte a apró fényforrást. A rozoga bicikli az árokban pihent, a küllők elferdültek, a gumik lejöttek. Az üldözött férfi azonban nem volt sehol. Az eső felerősödött, dézsából öntötték a vizet. A hős diák felvette az esőkabátját és a félelmén felülemelkedve követte a sáros lábnyomokat.