Álarcosbál

Simon Roland

Álarcosbál

A susogó ligetben még jól éreztem magam - Szeretem a késő estébe nyúló sétákat és a vén fákat - élveztem a csendet. A lépteim nyugodtak voltak, de amikor magam mögött hagytam a hosszú kanyargós utamon elkísérő lombokat, és virágokat rossz, nyomasztó hangulat vett körül - Mindenkit szeretettel fogadunk, neked is ott a helyed, még az is előfordulhat, hogy a fizetésemelésed is szóba kerül - az igazgató intelmei még most is a fejemben visszhangzottak. A fák szomorúan félrehúzódtak - egyedül kell menned - és az ösvény a távolba mutatott. A messzeség vásznán, szemem előtt rajzolódott ki egy óriási építmény. A szürke raktár fenyegetően közeledett. Itt régebben csomagokat, ládákat, zsákokat őriztek, ételek, italok, értékes áruk cseréltek gazdát. A bolt döcögött, így hát az üzletvezető váltott. Mostanában a tulajdonos inkább társas összejövetelek megrendezésében látja a jövőjét, ezt sokkal jövedelmezőbbnek tartja. Érettségi, munkahelyi, születésnapi ünnepség alkalmával akár ötszáz ember is könnyedén elfér a raktárban. A hangzavar nem zavarja a városiakat, ez a környék messze helyezkedik el, minden lakott helyiségtől. A hatalmas kiterjedésű épület fölém tornyosult. A széles kapukat súlyos lakat zárta le, az egyetlen bejáraton, egy kicsinyke ajtón egy plakát díszelgett. A falragaszon kézzel rajzolt figurák elevenedtek meg. A szépen megrajzolt táncoló, mulató karakterek alatt dőlt betűs írás figyelmeztette a főbejáraton belépni szándékozókat. Ma este zártkörű mulatság van, kérem csak belépővel jöjjön be! Bentről dallamos zene szűrődött ki. A kilincsre raktam a kezem, és lenyomtam. Hamar felszisszentem. A hűvösség az ujjaimról átterjedt az egész testemre, megrázkódtam, a bensőmben dúló gondolatokkal együtt benyitottam. A tágas teremben álarcos alakok vártak rám, habzó pezsgővel megtöltött pohárral a kézben beszélgettek, önfeledten csevegtek, néhányan táncoltak. A zenekar is maskarát viselt, állatjelmezt. A koszlott falakon csillogó-villogó díszek futottak végig, az oszlopokra lufik kapaszkodtak - A lufi kívülről szép és látványos, de belül üres - A félszemű kalóz elállta utamat, a szerepéhez híven mogorván elvette a jegyemet, és a széken elhelyezett kalapba dobta, a többi jegy közé. A fejfedő már teljesen megtelt, a belépőkkel. Én jöttem utoljára, de remélem, hogy nem késtem el - Tessék - invitált beljebb a kalóz, és színpadias mozdulattal meghajolva a többiek felé mutatott. A szemében bujkált valami - Nem sejtheti, hogy mire készülök, az nem lehet, az képtelenség - ismételgettem magamnak. Nem értettem miért néz rám ilyen furcsán. Már régóta ismerjük egymást, ő a portán tevékenykedik, én az irodában dolgozom évek óta együtt ugyanannál a vállalatnál. A helyiséget átszelő hosszú asztalok különböző finomságokat kínáltak:
márkás pezsgő, különleges zamatú bor, ízletes homár, gondosan elkészített szendvicsek. Az esztétikusan elhelyezett tányérok, poharak, evőeszközök mellett gyönyörű mintás szalvéták sorakoztak. A cég vezetősége minden évben egyszer óriási bulit szervezett a szorgalmas/lusta alkalmazottainak, fergeteges álarcosbált, hogy érzékeljék, a vállalat mindent megad nekik, amire csak szükségük lehet. Mikor észrevettek a maszkarások, még jobban felélénkültek és izgatott hangon duruzsoltak, mint egy felbolydult kaptár. Azt nem hallottam miről csevegnek, de gondoltam, hogy csakis a szokásos pletykák kitárgyalása lehet a beszédtéma. Amikor lassan elindultam a társaság irányába, abbahagyták a locsogást és az italozást és felém fordultak. Láttam közöttük az esetlen bohócot, az elegáns grófot és az ékszereket viselő szépséges feleségét, mellettük egy rongyokba csavart görnyedt hátú csavargó ácsorgott, kezét kinyújtva alamizsnáért könyörgött. A gróf a mellényzsebéből elővarázsolt egy csillogó érmét és a szegény sorsú férfi markába nyomta. Leszedtem magamról az álarcot és a lábuk elé dobtam - Nem akarok álarcot viselni, saját magamat akarom megtalálni! - a csend feszültséggel vegyült, érdekes párosítás, varázslatos alkímia, ilyet még sohasem tapasztaltam, a zene is abbamaradt, a zenészek megdöbbenve álltak a magas pódiumon, a hangszereket magukhoz szorították, és ők is, akár csak a többiek, csendben várakoztak, a hangszerek, hegedűk, gitárok némán szólítgatták egymást - Erre nem számítottak! – gondoltam, a csapat a szemem láttára eltűnt. Az ablakok hirtelen kivágódtak, és a szél beviharzott a helyiségbe. Könnyedén felkapta
a székeket, felborította az asztalokat, poharak tányérok csörömpölve hullottak darabjaikra. A forgószél közepén a rongyos csavargó és a grófnő szenvedélyes táncot lejtett, érzéki ölelésüket lágy dallamos muzsika kísérte. A zeneszerszámok most már egészen máshogy szóltak, megtalálták saját dallamukat, igazi élet jelent meg a muzsikában. A gitár és a hegedű hidat épített, és ezután mindig kéz a kézben sétáltak, új utakon kísérték egymást, az ismeretlen sok meglepetést tartogatott számukra, az ösvényen megismertek egy új dolgot, a harmóniát. A legújabb divat szerint öltözködő úrhölgy és a szakadt, kopott ruhát viselő szegény férfi egymásba
fonódva, pörögve, forogva távolodott tőlem. Hogy ez után mi történt azt pontosan
nem láttam, nem láthattam, mivel a levegőben keringő por teljesen ellepett mindent,
sok idő tellett el mire feloszlott a szürke köd. Ahol az épület állt, most egy
egész utca húzódik végig. Szép lassan ráérősen sétálok végig az utcákon. Parkokban sétáló emberek, elrobogó autók, padok, fények, illatok, érzések.

Egy pohár bor

Simon Roland

Egy pohár bor

Nap dicsérte hegy oldalán,
copfos lány költötte szép dalát,
táncolt száz szorgos láb,
érlelte az Isten mennyei italát.

Mély-hideg szerelmesen dajkálta,
fortyogó ó-nemes testét-lelkét,
tölgyfahordó lett a strázsa,
színe végigfutott a pince boltívén.

Messzi dombon a nyár illan,
ezer szőlőszem gurul,
alkony és bor, piros illat,
mind a serlegbe csordul.

Csavargó zenész

Simon Roland

Csavargó zenész

Ábrándos balkon flörtöl,
szeszélyes fellegekkel,
hegycsúcs titkát őrzők,
város tudójával szemeznek.

Sétapálca koptatta promenád,
suhanó szoknya, kacér pillantás,
Rébusz és Vénusz, fény és árny,
oh, mily pompa és gazdagság.

Inspiráló szédült alkonyon,
derengő-lebegő ablakok,
mohón isszák a nemes borod,
szerelem érlelte vidám dalod.

Ismered a szeretők,
szövevényes útvonalát,
ráérős járdán, sietős lépcsőn,
rajzolsz meghitt találka-tanyát.

Ködös tétovaléptű éjben,
iszákos, kártyás, krakéler,
züllött arcok serege vár rád,
zsongnak a mámoros tavernák.

Az égbolt súlyos terhét,
játszi víztornyok tartják,
míves szökőkút peremén,
táncolnak a buja nimfák.

Oh, te szerelmes vagabund,
énekelj, pengesd a gitárod,
szép történetek, apró varázsok,
bejárják a zegzugos sikátort.

Őszi csendélet

Simon Roland

Őszi csendélet

Ruhát ölt az őszi darabra,
próbálja drámai szerepét.
zordon moly harapta,
titokra zárt szekrény,

Egy kósza fénytócsát,
dédelget a sánta asztal,
csilingel két borospohár,
koccint az édes és a fanyar.

Jaj, vonulnak a ködfellegek,
eltűnt a távoli varázserdő,
kőpárkányon szendereg,
a különc tájképfestő.

Szüret

Simon Roland

Szüret

Csattog az olló, suhint a bicska,
hull a nyár fürtje, szorgos a szüretelő had,
szépen énekel egy csinos fruska,
neki küldi októberi mosolyát a szőke nap.

Duruzsol a tűz, sül a rétes,
dombok állják útját a télnek,
csendéletté szelídülnek a képek,
kandi szoba távoli ligetbe réved

Arany, sárgaréz, rozsda,
őszi avar, varázsos örvény,
sebesen áramlik az idő sodra,
tajtékja megtörik a tiszafa zöldjén.

Jer barát, tölts mézédes mustot,
bús évszak kecses kelyhébe,
oltsad mérhetetlen szomjod,
ősz anyó jő, hogy levét borrá becézze.

Őszi erdő

Simon Roland

Őszi erdő

Bandukol szőke nyár,
lábnyomát befedi a rozsda,
titokkal rakta teli batyuját,
fecskék kísérik kalandos útra.

Súlyos ólom-kék emlék,
üldögél a nedves padon,
meztelen fák s cserjék,
nézegetik a bevésett rajzot.

Nap szétszórt búcsúcsókját,
összegyűjti vérmes szarka,
rezegteti kék s fehér tollát,
kacagó fénykrajcár az odva.

Remete lelkű viskó megremeg,
hétmérföldes magány vonyít,
őz szökken tova, keres egy rejteket,
arany lanka setét messzeségbe sandít.

Varjúszemű rengeteg,
rémülten pislog,
bujkálnak vérmes telek,
csípős fuvallat hírt hoz.

Őszi képek

Simon Roland

Őszi képek

Szelíden hintázó délután,
álmos fényben idős nénik,
kortyolják a nyár ízű teát,
időznek az illanó indián képén.

Alkonyba hulló sárga pillanat,
mélázó őz ártatlan szemébe néz,
imbolygó árnyak felé szalad,
színekből épít palotát a rét.

Az égbolt óriás lába,
mély sárba süpped,
az erdő zörgő csontváza,
úszik a hagymahéjú ködben.

Csökönyös szamár,
tél uraság fehér szekerét,
lassan húzza maga után,
fájón csikordul a négy kerék.

Roland

Vadludak

Simon Roland

Vadludak

A boltozat felbolydult karám,
elszökött a kócos nyár,
vágtat végtelen lován,
keresi a tüzes napot, a kacér arát,

Szólítsd meg a néma eget,
rikoltsd a meztelen erdő,
s a lusta domb fölé győzelmed,
útitársad legyen a játszi felhő.

Magányos a szerelmesek járta liget,
eltűnt a fény és nincs kihez bújnia,
üres padon részeg árny emlék éled,
könyököl a hold, csendes az éji taverna.

Alant duzzog a mord manó,
oh, bárcsak lennék könnyű, szabad,
pisla fényével üzen a kunyhó,
magasan száll a vadlúd csapat.

Tavaszi piknik

Simon Roland

Tavaszi piknik

nincs itt Herkules
se a derék Atlasz
most vaj mi lesz
oh, minden ránk zuhanhat

a fák elejtik az eget
lágy játszi selyem
a kék, kettőnkre omolhat
bolondoz egy buja gondolat

féltékeny vagyok
hevítsen a karod
a zöld, testedre tapad
a fű csiklandozza nyakad

oh ne, az alkony
becézi az arcod
a piros, a vágy
más nem nézhet így rád

nyakadon szalad
egy kósza pillanat
sárga, a hold képe
csak közelebb ne lépjen

a szerelem sóhajt, éled
láng, a virágos réten
őrült szenvedéllyel
csókolom csábos ajkadat

Albatrosz

Simon Roland

Albatrosz

mint egy ősi mitikus nomád
kitárt szárnya maga a szabadság
változik a táj, de ő csak repül tovább
millió arcú a világ, mégsem leli otthonát

vén óriások, mord szirtek
küzdenek a víz démonával
a tenger hirtelen békét hirdet
s bősz hadával horizont felé vágtat

vulkanikus sziget a nap
ömlik a vérvörös fénye
az őrült habokba zuhan
Atlantisz kulcsát elkérje

távolság ölelő karjából
kifut a dicsőséges vitorlás
legyőzött száz vihar varázslót
albatrosz, tőr fel egy matróz torkából

az óriás madár kíséri a hajót
megmenti a merész legénységet
az éj és a veszély setét szájából
szemével a mindenségbe réved

Bábu

Simon Roland

Bábu

Görbe groteszk néma száj,
az elszakított, vékony zsinór,
nincs szüntelen kényszer tánc,
se dörgő parancs, mozogj.

Mire vársz, menj már,
fedezd fel a világot,
fülébe kiált a szabadság,
ösvényt tapos majd lábod.

lebucskázik a lépcsőn,
pincemély, sötétség,
a falakból ezer tőr,
mérgezi puha léptét.

A csend magába zár,
árny kísérti a tested,
ne félj, vigyáz rád,
az egyetlen Mester.

Tiszafa (Taxus Baccata)

Simon Roland

Tiszafa (Taxus Baccata)

ha jön a zord évszak
sír a jegenye és a tölgy
vicsorít száz jégcsap
a dermedt háztetőkről

a tél kalodába zárja
rebellis fák kezét
s kegyetlen táncát járja
a falu hatalmas főterén

érkezik díszes hintón
a hercegnő, a tavasz
virágok miriádja hajlong
ragyogó szépsége alatt

nyár, a szerelmes fruska
szíveket tipor a földbe
ezt mindenki jól tudja
donganak a méhek a körben

ősz, a görbe hátú néne
magányosan éldegél
borongós, pozsgás a képe
gyűjtögeti rőzséjét

irigy és ádáz a négy őr
Taxust nem csalhatják tőrbe
a tiszafának örökzöld
s varázsos a köpenye

Júniusi búcsú

Simon Roland

Júniusi búcsú

Sétára indul az út,
és a vidám fák,
a határon túl,
az arany folyónál.

Hív a törökméz,
és a csoda fények,
a méhek őrét,
dicsérik az ízek.

Körhintán ül a szerelem
kedves, fogom a kezed.
Polcon a finom mézeskalács,
este ajkad ajkamra talál.

Roland

Éji romantika

Simon Roland

Éji romantika

hol a kéményseprők élnek
megdőlt kormos kémények
között szundít a lusta hold
jöjj, keressük meg hová bújt

pufók felhőt kerget
a felbolydult árny
az égbolton titok rejtez
nézd, felgyúl a csillag-miriád

a vén részeges strázsa
a kandeláber hunyorog
az utca és a tér az ő saját vára
egy-egy ajtón néha kajánul bekopog

messzeségben kuporog a sok ház
felkérik egymást, kezdődik a tánc
ragyogó fények úszva kutatják
a rejtélyt a város háborgó tutaján

Tengerész élet II - Matróz legendák -

Simon Roland

Tengerész élet II.

a merész matróz
árbocrúdon dobott
öt látványos szaltót
a nap a fedélzetre zuhant

legendás szörnyek
a kocsmában élnek
a dicső tengerészet
részeg tagjaival lézeng

ha nincs hajó, se palló
asszonyok ringassanak
csókkal íródik a napló
öleljen a buja szavad

korbácsol a vágy
és a kíméletlen szél
a bólogató árbockosár
pálmafás szigetről mesél

a kapitány, zord, kemény
távolba néz mereven, némán
a halál-csábos szirén
dalán kacagva tréfál

hatalmas hordón ül
a tajtékzó mulatság
a hordóba léket üt
kövesd a parancsát

cimbora, rumot tölts
a szomorú pohárba
a hold is szomjas odafönt
lássuk mit tud a dalárda

föld, élesen rikolt
száz szabad sirály
arany fövenyen szalad
egy ismeretlen világ

a csónakot leengedik
vízre száll a remény
tíz legény felderít
s büszkén partra lép

a korhadt fánál
hét lépés előre
találsz egy ládát
öt láb mélyen

és a …

Szomjazom

Simon Roland

Szomjazom

mikor a végtelen pusztán
tikkasztó nyári délután
morcos mázsás ökrök húzzák
a könnytelen felleg hintaját

résnyire nyitott ajtón
hol a bámész szem
észrevétlen behatol
s különös kincsre lel

távozz üres fecsegés
rémisztő szellem napok
látom vidáman jössz felém
hullámzik kecses alakod

a sóvárgó estéket
egy csokorba szedem
szép ajkadat nézem
csókolóznék veled

Szeretsz?

Simon Roland

Szeretsz?

mint két elcserélt poggyász
a forgalmas vasútállomáson
közöttünk a kérdés és a válasz
elveszve, megkerülve bolyong

kinézek, mily kíváncsi a nyárfa
búcsút int nekem, vagy üdvözöl
még nem tudja kettőnket látva
bámész lombja a kerítés fölött

a csend a tél ölében
kuporog megszeppenve
végigtekint a havas réten
bárcsak a tavasz itt lenne

mint szikrázó kovakő
ajkunk lassan összeér
a csók a titkokat őrző
szentélyünkbe lép