Az első találkozás

 

Simon Roland

Az első találkozás

Könnyű és vidám utánozhatatlan mozdulatokkal szelte a habokat. A lehetőségek polipkarjai átölelték. A kék különböző árnyalatai üzenetet hordoztak magukban. Az Óceán, a minden földi élet szülőanyja, a szelíd és jószívű mesebeli óriás megtévesztő képében tetszelgett. A szemtelen végtelen kacsintását lerázta magáról, mint a vízcseppeket a testéről. Ha akart volna, tovább úszhatott volna. Senki sem lett volna képes visszatartani. A firmament és az Óceán mezsgyéje folyamatosan szólítgatta. A másodcseppek másodpercei között visszanézett. A partról még látszódott a bázis modern tornya, az otthon hűs melege. A közeli aprócska sziget előtt békésen táncolt a tengerjáró, amely lágy simogató nevetésbe csomagolta magát. Alámerült, a mélység titkos formáit szemlélte, majd felbukkant a felszínre, mint egy gyors sellő. Újra érezte a lény jelenlétét. Már többször képes volt vele kommunikálni.Süvítő golyózápor lyuggatta szét a csend bársony testét. Hátborzongató sikoly lovagolta meg a hullámokat. Egész testében reszketett. A csendlény nyár-könnyed szerelmes hangulata átformálódott a holtak hideg-rideg örök pillanatává. Az égbolt vérzett. A fővitorla szabálytalan lyukain átcsorgott a vérvörös napfény. A látvány megdöbbentette.A képzelet buborékát a nap tűhegyes valósága pukkasztotta ki.A jacht továbbra is ott körözött a sziget körül, mint egy hódító férfi. A nevetés gurgulázva fonódott a sziget köré, mint egy gyémánt nyaklánc a női nyak köré. A szemek bármikor elgurulhatnak és elveszhetnek az idő lepergő homokhegyeiben.A nő felbukkant a felszínen és fürgén kiszállt a partra.A megfoghatatlan kék torony a jövőbe bámult. Miközben a másik nagyobb medencében a delfint kereste, sportos testén érezte a férfi éhes tekintetét és a reggeli napfény forró lándzsáit. - Mi lehet az oka, hogy olyan furcsán viselkedik Tez? Olyan izgága és figyelmetlen mostanában. Egy hónapja még a csimpánz intellektuális teljesítményét is túlszárnyalta. Minden feladatot maximálisan eredménnyel teljesítette a lehető legrövidebb időn belül – A kedvese kikerülte a kérdést, más foglalkoztatta - Mi lenne, ha kihajóznánk a szigetre? – hadarta a férfi – Rendben, mindjárt jövök. - suttogta a nő maga elé. Úgy ment végig a füvön, mint egy nőstény gepárd. Az Atlantisz volt a kedvenc titkos helyük, ha romantikára vágytak csak kihajóztak a közeli álombeli szigetükre. Az ajtóból visszanézve a szeme sarkából észrevette a delfint, a medence végénél rejtőzködött mozdulatlanul. Ha visszajöttünk a mézes óráinkról alaposan megvizsgálom – A nő formás alakja eltűnt az ajtóban. A férfi tekintete ugyan megállt a küszöbön, de a képzelete tovább folytatta a vágyakkal teli rajzát a szerelem vásznán.A lény szemével látott. Ilyen már többször előfordult vele. A házak ugyanolyan élők voltak, mint lakói. A falak együtt lélegeztek a bolygó népével. A bolygó sejtelmes évszakba lépett. Sejtelmes fény uralkodott a város felett. Ez indokolta a névválasztást.Amikor kilépett a bejárati ajtón az uzsonnás kosárral a kezében megtorpant. A pezsgőspoharak összekoccantak. Megtapsolták az állat egyszemélyes szuper előadását. Tez óriási produkciót mutatott be. A vízfelszíntől lehető legtávolabb ugrott, majd a vízbe csapódott. A jótékony terápiában részesülő beteg gyerekek előtt sem mutatott be ilyen produkciót. Az egyik medencéből átugrott a házigazdának fenntartottba, majd vissza. Az ideges megmagyarázhatatlan viselkedése miatt úgy döntöttek, hogy altatóinjekcióval álomba szenderítik a kedvenc háziállatukat. Késő délutánba nyúlóan vizsgálták az emlőst a 21 század összes berendezésével felszerelt laboratóriumban, de nem találtak semmi rendellenességet. Az állat kitűnő egészségnek örvendett.Késő este a kocsmában vitatták meg a különös esetet a helybeliekkel, mindenkinek megvolt a maga teóriája. A nyitott ablakon keresztül beáramló az Ős Óceán sós levegője és a friss esőcseppek összekeveredtek a tágas bárban. - Mi történt a delfinnel és miért nyugodott meg, amikor mellette maradtunk? Talán az egyetlen célja azt volt az akciójával, hogy ott tartson minket a főhadiszálláson? Miért? A falu különc figurája a földönkívüliekről tartott előadást, miközben a literes korsóban kiapadt a finom nedű -A lángelme filozófusnak ihletre van szüksége. - Az asztalra csapott. - Újabb sört rendelt - Az állatok néha visszatérnek a vadonba, még ha nem is szó szerint. A kutyám is hűséges volt hozzánk, amíg az egyik nap elszökött. Azóta sem láttam. - A kocsmáros legyintett. Már túl sokszor csalódott, hogy meglássa az előtte álló lehetőségeket. A félresiklott üzleti karrierje elől a bárban talált menedéket. A rejtélyes kérdések és válaszok alapjaiban rázták volna meg a zárt világát, ezért visszament a pult mögé és a poharakat kezdte el törölgetni. A pincérnő morcos arccal próbálta kielégíteni a vendégek igényeit, miközben a lelke egy másik helyen járt. A elfojtott és megsebzett vágyak őrült kakofóniája elviselhetetlenné vált és a bár összezsugorodott a világ egy apró pontjává. A vitát a rendkívüli hírek szakították félbe.


A fehér zajt a bemondónő édesen izgatott hangja és ijedt arckifejezése váltotta fel. Minden szempár a képernyőre szegeződött. "Az Atlantisz néven ismert apró szigeten bujkáló különösen veszélyes szökött fegyencet a rendőrök tűzharcban lelőtték."

A vizsga napján

Simon Roland

A vizsga napján

A hangtalan szürke jármű három utast szállítva szemezett a végtelennel. A férfi sofőr, aki az elöljáró volt, egy csinos női kísérő társaságát választotta ez alkalomból, a monoton utat csak egy női szépség tudta enyhíteni, a férfiszívet felvidítani. Mind a ketten egy kisfiút kísértek haza. Ez így furcsán hallatszott volna első gondolatra egy kívülálló számára. Elmagyarázom a helyzetet a kedves olvasóknak. Nick nem fiatalkorú bűnöző, se lábadozó beteg nem volt. És a legkevésbé nem sorolhattam volna őt a híres politikusok elkényeztetett fiai közé. A széles út a gigantikus hegy között a végtelenbe futott, ahol a hajnal első fény-polipcsápjai kúsztak fel a zöldellő hegyoldalra. A vezető kikapcsolta a reflektorokat és kivonta magát a látványból, amelyet eddig némán tanulmányozott, majd leparkolt a töltőállomásra, hogy energiával lássa el a járművét és friss levegőt szívjon, megmozgassa elzsibbadt végtagjait. A fiút kénytelenek voltak hazakísérni, mivel így szólt az Iskola digitális nagykönyvében, a 23. oldalon a 9. törvény. Előfordult, hogy néhányan a kudarc után visszaszöktek és elrejtőztek az épület tornatermében vagy a raktárban. Valójában senki nem tudott belenyugodni a kudarcba és lemondani a minőségi életről és visszazökkenni a régi unalmas életbe.

Nick lehúzta az ablakot és sértődött arcát mutatta a kiszálló felnőtteknek. – El kell fogadnod a teszt eredményét. Az Iskolának csak a legjobbakra van szüksége. – mondta a férfi, minden egyes szavát kihangsúlyozva, miközben lassan elindult a bejárat felé. A morális és tudományos alapokra fektetett összetett feladatokból álló vizsgán mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra. Kizárólag a különleges képességekkel megáldott emberek kaptak lehetőséget, hogy a legkiválóbb, legjobb körülmények között élhessenek. A képesség nélkülieket az intézmény falain kívül tartották. Néhányan tárgyakat mozgattak az akaratukkal, mások hihetetlen szellemi vagy fizikai erővel rendelkeztek.

A bárban leplezetlenül megbámulták a vizsgabizottság két emberét. Az egyenruhájukra tekintve mindegyiküknek a jobb élet villant át az elméjén és elgondolkodva követték a belépők mozgását, figyelmesen hallgatóztak. Szemmé és füllé változott a terem.

A helybeliek igazán szegény sorsúak voltak, a mezőgazdasági munkások embert próbáló életét élték, egyik napról a másikra.

A vizsgán megbukott fiú szülei is a helyi közösség tagjai közé tartoztak. A gyermeket is befogták a munkába. Hajnalban kellett felkelni, megetetni, megitatni az állatokat, délután kitakarítani az istállót, segédkezni a szüretnél. A fiú az éjjeli lámpa fényénél tanult. Gyakran így szenderült álomba, ilyenkor az édesanyja oltotta el a világítást és nyomott gyengéd puszit az arcára.

A középkorú üzlettulajdonos pénzt ajánlott fel az Oktatási Intézményt vasmarokkal vezető férfinak, hogy előnyökhöz jusson a testületnél, hamis dokumentum készítésére próbálta rávenni, de a hivatalos ember rá sem nézett – barátom még találkozunk – egy halk, de hallható fenyegetést küldött a főnöknek, amikor a hivatalos munkatárs kifelé ballagott. A legtöbben tisztességesen nevelték fel a gyermeküket és egyszerű hagyományos módon, kemény munkával, de boldogan élték a mindenapjaikat. A nehéz körülmények hatására és a tapintható igazságtalanságok láttán néhányan megkeseredtek és feladták ősi elveiket. Az illegalitás nagy kockázattal és még hatalmasabb jövedelemmel járt. A fiatal boltossegéd a zöldség és gyümölcs kipakolása közben, fenyegető szempillantással méregette a távozó férfit. A tüske túl sok embernek fúródott mélyen a lelkébe. Ha a tüske már nem volt ott, de a fájdalom megmaradt.

A nő visszaszaladt az autóhoz, hogy vacsorával és olvasnivalóval lássa el a gyereket - . Nemsokára a saját szobádban leszel – a fiú kelletlenül elvette a képregényt, miközben elhúzta száját.

Alig hagyták el a pihenőhelyet, a fiú ideges mozgása miatt meg kellett állniuk. Félre kellet húzódni a kis dolog miatt. A sofőr arca vörössé vált a dühtől – A mosdóban elmehetett volna - A nő hiába próbálta megnyugtatni – és ha megszökik? – folyamatos gyanakvásra gyengédesn a nő lelkek érzékenységével válaszolt – Jó fiú -

Nick egy gyanakvó izgága szempár kereszttűzében haladt a kukoricaföld belseje felé. Mind a ketten kipattantak a járműből, amikor a fiú váratlanul eltűnt a sűrűben.

- Állj - A férfi megragadta a nő kezét és megállásra késztette, alig tudott beszélni. Mind a ketten kifulladtak – délről a sebes folyó, keletről a hegyek állják útját - és ha valami baj történt vele?- a főnök erős kézzel húzta vissza engedetlen beosztottját – egy szitakötőt szeretnék kérni – szólt be a kommunikációs eszközén ellentmondást nem tűrő hanghordozással - A kémlelő szemek elől nincs menekvés -

Egyedül volt az egész világon a saját szívdobogásával. Lélekszakadva futott, de mindenhol csak saját magába botlott. A kukorica boltívként hajolt át a feje felett. Nem akarta folytatni a régi életét. Az Iskola nagy szimbolikus ajtaja bezáródott mögötte. A lépcsőfokokat soha többé nem számolhatja meg. A szobrok közé már soha többé nem bújhat el a többi barátai elől. A pedagógusoknak soha többé nem felesehet vissza, soha többé nem oszthatja meg a szendvicsét a világ legszebb lányával.

Mikor visszaértek a kocsihoz, már egy jelentős társaság fogadta őket - Egy utolsó ajánlatot teszek – a jól ismert boltvezető furakodott át a tömegen és a fegyverét a főnök fejéhez szegezte – Minden lehetőséget megmozgatok, hogy a fiam a jövőben ki tudjon törni a nyomorúságból – valami közeledett feléjük a nyári széllel

Lövések dörrenő hangja és a kék csendet elragadó madárszárnyak késztették Nicket, hogy megnézze, hogy mi történt velük. Vérfagyasztó látvány fogadta, amitől összeszorult a torka. A kedves nő akivel idáig utazott nyöszörögve feküdt a lábai előtt, rátette a kezét a szívére, amely véres volt. Nick arcáról őszinte fájdalmas könnycseppek hulltak.

A férfi a kommunikációs eszközbe ordibált, sürgette a többieket., miközben a boltvezető holtestét átlépte. Az orvosi műszerekkel felszerelkezett mini helikopter közeledett az égen. Az elöljáró kiborult, teljesen elvesztette az uralmát, magában szitkozódott, mint egy veszélyes őrült. A helikopter leszállt. Mikor visszafordult a megdöbbenéstől elejtette a telefonját. A nő akit a szíve alatt talált el egy lövedék fél órával ezelőtt, most ott sétált a kisfiúval, kéz a kézben - A fiú egy gyógyító - mondta a teljesen felépült nő. Az élet ott lüktetett benne. Az arca pirospozsgás volt. – Ez volt a vizsga napja és neked jól sikerült - kiáltotta elcsukló hangon a férfi és fürge tempóval megfordult a kocsival. Átölte mindkettőjüket. A vakító nap sem tudta elrejteni a főnök megindult könnyeit. Elindultak vissza a városba - Az első dolgom az lesz, hogy átírjam az Iskola digitális nagykönyvét – olyan határozottan és olyan erővel csapott a kormányra, hogy az egész géprendszer beleremegett, a mellette ülő női alkalmazott helyeslően mosolygott.

A nyári napfény elkísérte őket. A város felé, Nick barátságosan integetve kiabált a földön dolgozóknak, aki felismerték és jókívánságaikat küldték a fiúnak – Sok sikert -

Nick fizikai értelemben már a tanteremben üldögélt, de lelkileg még az átélt események hatása alatt állt. Egy a meggyógyított nő hálás mosolyát, máskor a falusiak búcsúszavait hallotta. A tanár már türelmetlenül dobbantott a lábával, mivel már harmadszor tette fel ugyanazt kérdést. Mindeközben egy gyönyörű kislány egy szerelmes levelet írt és a borítékot ügyesen a fiú hátzsákjába csúsztatta észrevétlenül. A szigorú pedagógus szerencsére az elkalandozott fiú nevelésével volt elfoglalva.

Modern Ms Dalloway

Simon Roland

Modern Ms Dalloway

Ms Dalloway virágot vett a helyi népszerű szupermarketben, amely a metropolisz szélén helyezkedett el, egy hegyoldalban. Hazafelé még beugrott néhány helyre, hogy az online meghívó mellé a fizikai megfelelőjét, a kézzelfoghatót is átadja. A személytelent próbálta személyessé változtatni.

Ms Dalloway a szokásos céges összejövetelre készült. Férje, Nelson a SmallCore nevű nanorészecskékkel foglalkozó mamut vállalat vezérigazgatói pozícióját foglalta el. A város egyetlen felhőkarcolójának a legfelső emeletén, a 825. szinten laktak, az elérhetetlen felhőkastélyban, a szédítő magányban. Az egyik nap az ország legbefolyásosabb üzletembere kecsegtető ajánlattal kereste fel, amit más azonnal, második gondolat nélkül fogadott volna el. Azonban a szerelmét más fából faragták, a részvények többségét uraló büszke cégtulajdonos durván visszautasította a fúziót. A higgadt hangnemű vita felfokozott veszekedéssé fajult. A végén mind a ketten üvöltöztek egymással. A verekedést a határozott kollégái akadályozták meg. Az erőszakos, mindenen és mindenkin átgázoló milliárdos nem szokott hozzá az elutasításhoz. Néhány erős fenyegető mondat hagyta el a száját mielőtt elhagyta volna az irodát.

Az incidens után a kedvese csak fegyverrel, egy mini pisztollyal mert az utcára lépni, amelyet a kabátja alá rejtett. A felfogadott profi két testőr jelentősen növelte a meggyengült biztonságérzetét.

Ms Dalloway a gyümölcsökkel, zöldséggel, hússal és virágokkal megrakott kosarával beszállt a felvonóba. - A felhőkastély - A nő hangjára engedelmesen sziszegve csukódott be a fémajtó, majd suhanva haladt célja felé. A félhomályos szűk helyen a tükörből egy másik nő nézett vissza rá. A lehetne és a létező között egy vékony hajszál húzódott. Amíg az ultramodern lift haladt felfelé, suhanva, mint egy hőlégballon. a nő lélek-lépcsőn haladt lefelé. A tér beszűkölt és saját magával kellett megküzdenie.

A lakás ajtajához érve elhúzta a kártyát.

Az arcfelismerő rendszer próbálta leolvasni a gondolatait, de a rendszer csak a személyisége külső falaiba ütközött. A test és a lélek két különböző helyen járt. Már odabent is volt, ahol Eva a bájos számítógépes program üdvözölte - Szép napot, a vendégek délután érkeznek - és már sorolta is fel a teendőit, mint egy szigorú tanár a kréta illatú ódon hagyományos iskolában.

Az otthonuk egy része, a nappali és a hálószoba úgy volt berendezve, hogy elfeledtesse az emberrel, hogy a felhők között van. A letűnt századok családi házaiban érezhette magát a vendég.

Miközben sütött, főzött, takarított elgondolkodott a világ alakulásán és a saját helyzetén.

Az otthona jég-melegében elcsodálkozott, azon hogy a bevásároló központ parkolójából nézve, a csomagtartóba pakolás közben, csodálatosnak, lenyűgözőnek találta a délelőtti napfényben sziporkázó torony csúcsát. Habár az apartman a legmodernebb technológiával és a legegyedibb, legvarázslatosabb, kézzel faragott bútorokkal dicsekedhetett, ő mégis üresnek találta otthonát.

Először a szerelme lépte át a küszöböt, közömbös arcon és hangtónussal köszöntötte, majd elvonult a külön számára fenntartott szobájába, amely az ő szentélye volt. Mindeni másnak tilos volt a belépés.

Sorban érkeztek a meghívottak, a tágas nappali megtelt emberekkel, ott hullámzott a különböző formájú és mélységű nevetés és csevegés. A házimunka közben néha elcsípett egy-egy beszélgetésfoszlányt. Egy újabb tálca gyümölcskoktélt helyezett el a rózsák közé. Végignézett az érzelemmentes arcokon.

Miközben a túlsúlyos idős polgármester a legfinomabb sütemények összegyűjtésével foglalatoskodott, a legújabb divatot követő fiatal felesége egy másik prominens nővel beszélgetett.

A változást nem vette és nem is vehette észre, az egymást váltó napok olyan egyformák voltak, semmi nem törte meg a mindennapok rutinját. Olajozottan gördült minden tovább, mint egy tökéletesen megalkotott masina. A kedvese az ország prominens üzletemberével beszélgetett a fúzióról. A testbeszédükből arra következhetett, hogy végre megegyezésre jutottak. Pezsgőspohár koccintással ünnepelték a létrejött sikeres üzletkötést. A kupákban az ital olajos sárgás-zöld színben csillogott. A tapsorkán körülfogta a jelenlévőket. A mogul nem elégedett meg a torta egy részével, neki az egész kellett. Ms Dalloway férjét egy bérgyilkos ölte meg. Nelson golyókkal átlyuggatott teste a csatornarendszerben feküdt békésen és némán. Az a férfi aki a partin vidáman parolázott a város krémjeivel, egy engedelmes robot humanoid hasonmás volt, akit azért hoztak létre, hogy helyettesítse Nelsont és mindenben kérdésben hajtson fejet a mogul előtt.

Ms Dalloway nem talált semmi különbséget a feltelepített mézédes, de gépies Eva, a számítógépes program és a Cég dolgozói között. Mindegyiküknek gép lelke volt. Ms Dalloway elhatározásra jutott. - Holnap megszököm és soha senki nem fog megtalálni -

A Démon-hegy titka

Simon Roland

A Démon-hegy titka

A kígyózó felfelé vezető útról lehetetlen volt meglátni a csúcsot. A paták követelő dörömbölését a szikla ajtaján enigmatikus válasz utasította el, a rejtély nem oldódott fel. Minden egyes kanyar az élet egy újabb lehetőségéhez hasonlított. Lombkoronák vagy gigantikus sziklák takarták el a magasabb szinten lévő jelenlétet.

A herceg leszállt a lóról és megközelítette a démont, aki a szakadék felett lebegett. A felkavart porfelhő elült, a vágtázás izgalmát keltette vágyakozó zavaros lelkesedés zaját felváltotta a misztikus csend és azt körülölelő elmélkedés. amely felbőszítette az érkezőt. A napsugarak az alatta elterülő erdő zöldjébe zuhantak, nem lehetett megragadni a fénynyalábokat. Már kezdett elege lenne a halogatásból - Azt ígérted, hogy hatalmat adsz nekem, de már egy hete játszol velem és az uralkodó jogánál fogva megparancsolom - Előhúzta a súlyos kardját, aminek az éle megcsillant a napfényben - A hatalom kacsintása - futott át a bölcs lény elméjén. Ez a fenyegető mozdulat minden alattvalót térdre kényszerített volna, a démon azonban sokkal hatalmasabb erőt képviselt, amit egy átlagos ember eltudott volna képzelni. A herceg hirtelen megmerevedett, egyáltalán nem tudott megmozdulni, bárhogy próbálkozott. A szíve a torkában dobogott. A lény a mélységbe ereszkedett. Mire a fiú visszanyerte teljes uralmát a teste irányítása felett, már az árnyak és a fények körbevették őt és számára ismeretlen nyelven suttogtak a fülébe. A hátas türelmetlenül taposta a földet a közelében, nem tudta mire vélni a herceg fura viselkedését. Egy különös formájú jármű suhant el a trón lehetséges várományosa fölött.

Az értelmetlen háborúk és forradalmak alaposan meggyengítették az országot. A dicsőséges aranyban dúskáló napokat és a győztes csatákat már csak a krónikások megsárgult lapjain találhatták a szebb napokat látott adófizetők.

A király úgy döntött, hogy kapcsolatot épít a távoli birodalom erős királyával. Ennek jeleként a felség lányát meghívta otthonába és egy ritka értékes nyakláncot adott az előkelőségnek. A híd első pillérét sikerült lefektetni, de nem számolt a végzet aljas támadásával.

Az ifjú herceg nem volt jelen a rajtaütés során, de mégis látta, ahogy az erdei úton a hírhedt rablóbanda lepte meg a csapatot. Egy farönköt gördítettek a keskeny ösvényre. A hintóra vigyázó lovasokat nyílvessző-zápor fogadta. Úgy tűnt az útonállók lemészárolják őket. A hercegnő sikoltozva menekült az erdő mélye felé, út közben elvesztette az értékes ajándékát. Az élete veszélyben volt, nem törődött az értékeivel. Nagy emberveszteség árán a testőrök végül legyőzték a haramiákat és a rémült nőt is megtalálták, de az ajándéknak sajnálatos módon nyoma veszett.

A vízió csak néhány másodpercre jelent meg előtte, de ez a kalandozás éppen elég volt ahhoz, hogy az öreg tanár a fakardot a torkának szegezze – Már megint nem figyelsz – Az idős férfi szemében a csalódottság csillogott. A legyőzöttség lesújtó pillanatában észrevette a közelben álldogáló mostoha testvérének gúnyos mosolyát. Habár még kora reggel volt, az udvar kezdett fuldokolni a nyár forró polipcsápjaitól. A fűbe dobta a fakardját, átadta a csatateret, de a küzdelmet a trónért nem volt szándékában feladnia. Izzadságcseppek borították a homlokát. - Most te jössz, remélem, hogy te jobban fogsz teljesíteni– szólította meg az oszlopnak támaszkodó fiút, aki gyorsan belefolyt a védekezésbe – Én vagyok a vér szerinti örökös – kiáltotta dühösen, miközben a korát meghazudtoló mester fürge mozdulataira reagált és a kiszámíthatatlan támadásait hárította.

A jelek egy szegény kőfalú legszélső házába vezették. A látás egy magasabb fokát kapta a démontól, de valami mást is adott mellé, amit csak később tudatosult az elméjében. Egyedül lépett be a szerény házba. A bejárat olyan kicsi és szűk volt, hogy úgy kellett bebújnia. Odabent éppen ebédeltek. Amikor az asztal körül szorgoskodó nő nyakában meglátta az ékszert a trónra és a vele járó kiváltságra gondolt, de egy másik érzés is kezdett szirmot bontani a szívében, amely ott tolakodott előre a múlt elfojtani kívánt részletéből. Az önfeledt gyermekkor képsorozata jelent meg lelki szemei előtt, egy hasonló kunyhóban cseperedett fel. Ezt a meghittséget azóta sem tapasztalhatta meg. A bevehetetlen várkastély biztonságot nyújtott a természet vad tombolása ellen, a marcona fegyveres őrség megvédte a bűnözőktől és távol tartotta a kíváncsi szemektől is, és mégis az ódon falak közül hiányzott valami. Ez a szerény lakhely a szülei otthonára emlékeztette – Nem raboltam el a nyakláncot, ott találtam, amikor gombásztam, nem tudtam, hogy kinek a tulajdona – védekezett a vádló erős szavak ellen, miközben a gyerekek lehajtott fejjel a levest kanalazták. Az asszony vigasztalhatatlanul sírt a sámlira rogyva. A herceg gyengéden kivette az elgyengült asszony kezéből és a zsebébe süllyesztette. A ház tulajdonosa meghívta őt ebédre, amit ő el is fogadott. Amikor a nő könnyei között mesélte el az egész életét, akkor már úgy érezte, hogy hazaérkezett. Amikor elfogyasztott a süteményt és felhörpintette házi bort, felállt megköszönte a vendéglátást és néhány ezüst nyelven éneklő táncoló érmét hagyott az asztalon. – Ne aggódjanak, itt sem jártam, nem történt semmi. A királyi család gazdag, egy újabb ajándékot fog kapni a hercegnő – Elvett egy könyvet a polcról, találomra belelapozott, őszinte gyermeki betűk szaladgáltak bennük, becsukta és visszatette. Az anya elkezdte leszedni a tányérokat, a pirospozsgás képű gyerekek visszatértek a tanulmányaikhoz, a férfi, a ház ura a hálás vendégét követte a szemével, ahogy lassan elhagyja otthonát. A herceg még az utca túlsó végén is hallotta a beszélgetéseiket és érezte, hogy a megzavart boldogság újra a kőfalak közé költözik. A folyóparton, mezítlábas mosónők végezték mindennapos tevékenységüket, néhányan daloltak. A nagyobb kövekre rakták a megpakolt kosarakat.

A macskaköves úton kopogó léptek hangja közé egy csobbanás vegyült. A férfi úgy érezte, hogy helyes döntést hozott. A folyó vízében egy ősi szimbólum jelent meg egy pillanatra, majd a hatalmas víztömeg folytatta útját a démon-hegy felé.

Az utazás definíciója

Simon Roland




Az utazás definíciója




Egy vándor,

lábnyomán,

gyors jármű,

egy út száz arca.




Az idő és a tér.

egy csalóka,

álom szőtte,

pókháló.

A tárgy emléke

Simon Roland

A tárgy emléke

A régész társaság egy eltévedt és zavart gyerekbe botlott az erdő egyik kitaposott útján. Az idős professzor a karjába vette a fiút és a városi kórházba szállította. Az egészségügyi intézetben infúzióra kötötték a nővérek, mivel nagyon kiszáradt. Két hét folyamatos megfigyelés után végül a gyereket elengedték. A fiú még a nevét sem tudta megmondani, nem emlékezett semmire. A professzor a megbízások elvégzése és a saját lexikonjának megírása mellett, a fiú kilétének a felderítésével foglalkozott. Habár minden követ megmozgatott, az éveken át tartó keresés nem vezetett eredményre, így tehát úgy döntött, hogy hivatalosan is örökbe fogadja őt. A világ különböző tájaira is elvitte a fiát, beavatta a régészet legapróbb titkaiba is, amit a többiek nem néztek jó szemmel. Az idős zárkózott férfi nem arról volt híres, hogy másokkal megossza a teóriáit. Az irigység felütötte a fejét a munkatársak között. Az állandó utazás miatt a fiú nem járhatott rendes iskolába, ezért a legjobb magántanárok segítették a fiú szellemi gyarapodását.

Amikor a kisfiú felnőtt férfivé vált, a nevelőapja eltávozott a világból. Az összeszokott régészcsapat nem szerette, kívülállónak tartották. Az új vezető behívta a sátrába és elbeszélgetett vele - az idős szaktekintély emléke miatt, egy rövid ideig segédmunkásként alkalmazlak, remélem találsz magadnak valami munkát. Be kell látnod, hogy, ez nem neked való feladat -

A rideg szavak mindenhová elkísérték őt, a legmélyebb gondolataiban, sőt még a rémálmaiban is kísértettek, de az elméjében felidézett varázslatos emlékkép bármelyik rosszindulatú megjegyzést képes volt elűzni. 16 éves volt akkor, felnőttnek, sikeres férfinek képzelte magát, a klasszikus regények és a kalandfilmek tipikus hősének képzelte magát, a nevelőapja bársonyszékben üldögélt, a golyóstollat úgy szorította a fogához, mintha egy pipát szívott volna el. Egy ősrégi képekkel illusztrált térképpel a kezében szakértelműen hümmögött. Az öreg az ajtóban állva figyelte őt, nem akarta megzavarni a fia szerepjátékát. A fiú felnézett és egyedül ő látta meg a vastag szemüveg mögött elrejtőző kedvességre vágyó, szeretetet adni tudó mosolygós szemeket. A professzor soha nem barátkozott senkivel és soha nem alapított családot. A barátságok és szerelmek elöl a könyvtárak félhomályos magányába menekült, a megsárgult csend és a tudomány világába.

Annak ellenére, hogy már beesteledett, a nyári hőség nem csillapodott. Izzadságcseppek borították a homlokát. Befejezte az ásást. A saját emlékei nem jutottak tovább, annál a pontnál, amikor kisfiúként az erdőben bóklászott céltalanul. Arról, hogy itt talált valami érdekeset mélyen hallgatott. Amilyen ellenségesen és lenézően kezelték, úgy érezte hogy megtartja ezt az objektumot.

A lelki szemei előtt látta a kocsma asztalán aranysárgán gyöngyöző söröskorsót. Úgy döntött, hogy a faluba most egy másik rövidebb úton megy. A sátrak előtt felállított asztaloknál a régészek vacsoráztak. Néha felcsattant egy indulatos szó, amikor látták elmenni őt - Nem közénk való. Nem ért semmihez - Ahogy haladt beljebb az erdő ismeretlen része felé, úgy felejtette el a tagok ellenszenves pillantásait, keserű megjegyzéseit. Minden tárgynak vannak emlékei, csak nem mindenkinek van tehetsége érzékelni azt.

Egy középkori kastélyban folyosóján sétált mezítláb, a fáklyák fénye meggörbítette a falakat. Kinézett az ablakon. A mai napon nem kellet tartania az őröktől. Tegnap este tartották az uraság fergeteges lakodalmát. A katonák és a fegyvereik békét kötöttek az álom és a mámor birodalmával. Kiment az udvarra. A hold is lerészegedett, ott szunyókált a toronyban, a korláton át lelógott a borvörös feje. A szolgává tett harcos megtorpant a kapualjban, a sötétség tömör fala megállította. - Vissza kell mennem, magammal kell vinnem amit elraboltak a családomtól -

Az autóban hárman utaztak. - A barlangon keresztül rövidebb idő alatt érünk a kilátóhelyhez - jelentette ki a férfi határozottan. A nő kételkedve fogadta a spontán jött ötletet és a merész tervet, míg a hátsó ülésen utazó fiúcska izgatottan nézte ahogy a járművük lassan eltűnik a széles bejáratú kavernában.

- Jól vagy? Valami bánt? - egy női kéz érintette meg a vállát. Kinyitotta a szemét, a kezében még ott szorongatta a tárgyat. A pincérnő aggódó szemében látta saját magát - Nincs semmi baj, csak elkalandoztam - mondta, kifizette az italát. Amikor a felszolgálónő kezébe nyomta az aprópénzt, érezte a nő finom ujjait. - Nem akarok magányos tudós lenni - villant át az agyán.

A kijáratnál visszafordult és beszédbe elegyedett az asztalokat törölgető csinos pincérnővel.

Az iskola felé

Simon Roland

Az iskola felé

A távoli halvány csillagok boltíve alatt, a rideg hegyek szorításában, a völgy legalsó részén a kőkunyhók kinyitották reményteljes parázsló szemüket. A harmatos fűszálak belsejéből a tegnap tanyát vert bogarak szálltak fel. Iskoláskorú gyermekek készülődtek az útra. Mindenki felöltözött és elpakolta a szükséges dolgokat a hátizsákjába, ennivalót, tollat, ceruzát, füzetet, könyvet és tudásszomjat. A házak között várakoztak a későn ébredőkre.

A legidősebb, akit a hihetetlen bátorsága miatt főnőknek választottak indult el először. A lábai magabiztosan jelölték a biztonságos sziklákat, apróbb és nagyobb köveket a többieknek, akik nehezen tudták követni a gyors tempóját. A szemüveges fiú úgy tűnt a hegy oldalán kígyózó meredek útvonal rajzvonala kötötte le a teljes figyelmét, azonban a szeme sarkából képes volt megfigyelnie a társai mozgását. Egy repülő haladt el felettük, egy csíkot húzva maga után. A firmament selyem köpenyét simogatta a jármű távozása után - Kik utaznak benne és merre tartanak? -

A földrajzóra és a biológia elméleti részét sikeresen átültették a gyakorlatba. Ismertek minden állatot a környéken és tisztában voltak vele, hogy melyik növényt szabad elfogyasztani és melyiket szigorúan tilos. Az ő táskája sokkal súlyosabb volt, mint a társaié, mivel a kedvenc könyveit is mindig magával cipelte. A kedves tanárnő kölcsönadta ajándékba a könyveit. A fiú imádott olvasni, a suli szüneteiben félrevonult egy terebélyes fa alá és olvasott, míg mások a labdát rúgták az udvaron, ő falta a betűket. A legjobban a történelmi témájú regényeket szerette. Ő volt az egyetlen pápaszemes az osztályban, de nem csúfolták ezért. Egyértelmű tisztelet övezte a fiút - Ha mindig ilyen szorgalmas leszel, elérhetsz bármit, amit akarsz, egyszer feljutsz a legmagasabb létra fokára is - az édes hang mindig bátorságot adott neki, amikor úgy igazán az érzelmei völgyében találta magát. Egy újabb olvasnivalót nyomott a kezébe. A gyönyörű pedagógus a metropolisz könyvtárából szerezte be a könyveket. Egyedüli tanárként az Isten háta mögötti helyen elhívatottságáról tett tanúbizonyságot. Erősen hitt a munkájában.

Amikor felértek a hegytetőre, még egyszer lenéztek az otthonukra. A törpévé zsugorodott házak beleolvadtak a sáros föld színébe. Innen fentről nézve, úgy tűnt a föld elnyelte a falujukat. A hegy csúcsát már a napfelkelte ébresztgette, amíg a völgyben megbújó szegénységtől sújtott kis falu még a sötétségben szunyókált. Szomorúan állapította meg a keserű párhuzamot, a nap aranyló gazdagsága alig érintette az aprócska települést. Csak a nap rojtos kitépett szálai hulltak a házikókra, csekély vigaszt nyújtva. Az életük és a lakókörnyezetük helyzete szorosan összefonódott.

A hideg szél hulláma az arcukba csapott. Szerencsére vastag kabátba bújtatták testüket. Ezután libasorban lépkedtek lefelé. A csoport vezetője felidézte a baleset emlékét, amikor az öccse megcsúszott és majdnem a mélybe zuhant. Azon az átkozott napon egész nap esett az eső. A kövek különösen csúszóssá váltak. A szerencsétlenül járt fiú kabátja beleakadt az egyik sziklába, ezért a szörnyszülött mélység nem tudta lerántani. A gyerek ott lógott öt méterrel a barátai lábai alatt. A társai kővé dermedtek a rémülettől. Csak egyedül ő volt képes legyűrni a testében és az elméjében méregként kavargó félelmet. Az aggódó tekintetek kereszttűzében lemászott az öccséért és megmentette őt a haláltól. A hátára kapta és így vitte fel. A fiú az ütközés következtében mozgássérültté vált. A műtétet elvégezték volna a közeli nagyvárosban, azonban a kenyérkereső családfő sehogyan sem tudott a kezelésre összegyűjteni annyi pénzt. A fiú a szalmaágyat nyomta majdnem egész nap, néha felkönyökölt a fekhelyén, mikor ételt és italt hoztak neki, legtöbbször csak a családtagok beszélgetéseit hallgatta, napsütéses időben kiültették a ház elé. Hétvégenként a testvére szórakoztatta az általa kitalált történetekkel, ijesztő vagy mulatságos legendákkal.

Az énekesmadarak csőréből kirepülő dalt elkapta a patak és rohant vele az ibolyaszínű távolba. Vidám csicsergésbe vad csobogás vegyült. A természet lágy muzsikája zökkentette ki a gondolataiból. A szűk medrű, de sebes sodrású patakon sem volt könnyű az átkelés. Minden lépésre figyelni kellett. Pár órás séta után végül megérkeztek az iskolába, amely valójában egy egyszerű faház volt.Ezt az utat minden hétköznap megtették. Ez olyan természetes volt számukra, mint másnak felszállni a kényelmes iskolabuszra. A tanárnő már várta őket. Egy széken üldögélt, a csinos kalap alól egy tiszta, őszinte mosoly fogadta őket. Átkarolta és bekísérte őket az osztályterembe. A tábláról különösen fontos történelmi eseményekhez köthető dátum kacsintgatott. Néhány diák már a padokban üldögélt. Álmosan pislogva nézegettek kifelé. A tankönyvek kinyitott szárnyú madárhoz hasonlítottak. Minden tanuló elfoglalta a helyét és a tanárnő elkezdhette az első órát. A szünetekben az udvaron játszottak. Délben ebédeltek, amit a pedagógus sütött nekik. A krétaporos arcú, kócos hajú nap hagyta el utoljára az osztálytermet.

Várom a kedves pácienst - mondta az orvos. A doktor alakja hirtelen átváltozott az öccse kétségbeesetten ordító szájává, amely félelmetesen kitárult.
A ragadós szurkos mélységben sok minden elfért, az iskolatáskából kiesett könyvek és az emlékek.

- Nemsokára leszállunk, kérem kösse be a biztonsági övét - Az álom kiszállt a szeméből. A gyönyörű stewardess figyelmeztette az üzleti osztályon utazó középkorú férfit, akinek az ölében laptop csücsült és egy tervrajz. A papíron a modern intézmény elevenedett meg. A szemével látta az elkészült épületet. A diákok számára minden modern berendezés rendelkezésre fog állni. Körülnézett, a legtöbben aludtak vagy elmélyedtek a gondolataikban. A jól szituált férfi kinézett a repülőgép ablakából. A kecses légi jármű szárnya félretolt néhány habos felhőt. Lélegzetelállító látvány tárult a nosztalgia érzését átélő utas számára. A hegyvonulat ismét lenyűgözte. A kék csend átölelte az óriás monstrumot. Ahogyan a legapróbb tócsa képes magába zárni minden egyes felhőt, naplementét és napfelkeltét, a hold megannyi metamorfózisát, úgy egy pillanat is képes magába foglalni az időtlenséget. A gigantikus hegy oldalán egy csapat gyerek mászott felfelé, útban az iskola felé.

Perasti óratorony

Simon Roland 

Perasti óratorony

Vitorlás,
sziluettjén
aranyszárnyú 
rikoltó sirály.

Hullámzó,
kék legendák 
szétszórt
kincsek.

Apró dolgok,
nagy szerkezet
mozgásban
a világ.

Időtlen,
pillantás
óratorony
ablakából.

Szent György szigete

Simon Roland

Szent György szigete

Arnold
Böcklin
vászna
ihletett kapott.

Elhalad,
egy hajó
marad
a csend.

Napfény,
kolostor
ódon
ablakán.

Értetlen lábak,
elől bezárul
csak a hegyek
értik misztériumát.

Ciprusfák,
imádkoznak
lelkek felett
a holtak szigetén.

Szarajevó 1914 Június 28

 

Simon Roland 

Szarajevó 1914 Június 28

Nyitott autó,
közelít
trónörökös
és a felesége.

Félelmetes,
vad tekintet
mennydörgő
pisztolylövése.

Impozáns,
épületek
történelem
szemtanúi.

Sikolyok,
szállnak
a régi rend
halott.

A látnoki képesség I. rész

Simon Roland

A látnoki képesség I. rész

Az asszisztensnő berohant a rendelőbe. Tekintetével nem viszonozta a négy szempár csillogó köszöntését. A nő felkapta a vizsgálatra váró felcímkézett vérrel teli kémcsöveket, és ahogyan jött, olyan gyorsan távozott. Szőke haj és fehér köpeny libbent az orruk előtt. Az ajtó becsukódott. Odakint nyugalom volt. A kisvárosok megszokott délelőtti hangulatát tükrözte a kép. Néhány járókelő sétált az utcákon. Az orvos belenézett a tükörbe, 48 év körüli sportos testalkatú férfi nézett vissza. A betegek bíztak benne és a kollégák irigykedtek rá. Elismert szakembernek számított. – Valami hiányzik az életemből – gondolta, elfordult az ablaktól és leült a székre – Szóval látnoki képességgel rendelkezik? Miért hinnék önnek? Tavaly még a földönkívüliekkel való találkozásait mesélte boldogan és milyen makacsul védte az elképzeléseit. Először nagyon haragudott rám, de később megköszönte a munkámat – A fehér köpenyesek közömbös hangja feldühítette a pácienst, aki hirtelen felpattant és a zsebéből egy gyűrött térképet terített ki. Az ideges ujjak sokáig simogatták a papirost. Felkapott egy tollat és bekarikázott rajta egy bizonyos helyet, majd sietősen ráírt valamit – Itt megtalálja, amiről beszéltem - Az orvos érdektelenséget színlelt – Mr James Norder, segíteni fogok magán, új gyógyszerrel fogunk próbálkozni – mormolta a fogai között. Elkezdte kinyomtatni a receptet. A beteg távozott és újabbak érkeztek.

Erőltetnie kellett magát, hogy a problémák diagnosztizálására tudjon koncentrálni. James Norder története elültette a kíváncsiság kaparászó bogarát a fülében. Amíg a különböző páciensekkel beszélt a probléma megoldásáról, addig a kis asztalkán hagyott térkép valósággal bámulta őt. Kellemes őszi idő volt, de a homlokán patakzottak az izzadságcseppek. Felállt, majd ide-oda mászkált, majd visszaült a számítógép elé A kis asztalon heverő térkép továbbra is figyelte őt és beszélt hozzá.Újabb bonyolult eset és kibogozásra szoruló csomóval kellet szembenéznie. Késő délután, mikor a számítógép monoton zümmögése is pihenni tért, és a folyosói léptek megritkultak, a keze mohón csapott le a papírosra, mint egy kartográfiai gyűjtő. Reszketett az izgalomtól, mint egy kamasz az első szerelem megismerésénél.

A luxus járművébe pattant. – Sajnálom drágám, Későn érek haza, megbeszélésünk lesz a kollégákkal– a telefon másik végén egy unott női hang válaszolt. A felesége között már évek óta elhidegült a kapcsolat. Mind a ketten egy házban, de külön titkos utakon jártak. A háttérben hallotta a TV hangját, egy sorozat szereplői veszekedtek. A neje imádta a filmek drámai fordulatát és örömmel követte a kedvencei sorsát.

A Global Position System-et szándékosan kikapcsolta. - A GPS lustává teszi az emberi elmét. Jobb, ha az ember megjegyzi a házakat, kanyarokat, fákat, útjelző táblákat - Ritkán járt erre. Az egyforma házakat és egyforma sorsokat kukoricamező váltotta fel. A nap már megágyazott az erdőben. Amikor megpillantotta az öreg tölgyfát, a fékbe taposott. Egy lekanyarodó földúton hagyta a kocsit. Úgy szaladt a mezőn, mint egy bújócska résztvevője. A gyermekkori emlékek feltörtek a mélyből. A tölgyfa ágain rozsdás falevelek üldögéltek. Mindent pontosan úgy talált, ahogy a férfi korábban elmesélte.

A fa odvában megtalálta a gyilkos fegyvert, egy maszkot és egy pár kesztyűt. Másnap értesítette a rendőrséget.
A revolveren nem találtak ujjlenyomatot, de a kesztyűn és a maszkon a hajszálak nagy segítséget nyújtottak a detektíveknek. A DNS vizsgálat segítségével nagy valószínűséggel rács mögé juttathatják az elkövetőt.
A mindig kételkedő, ravasz főfelügyelő ragaszkodott, hozzá hogy megismerje az önjelölt látnokot. A doktort rossz hírek fogadták. A kulcsfontosságú betege eltűnt, James Nordert nevét még az adatbázisban sem találta meg.

A kastély titkos szobája

Simon Roland  

A kastély titkos szobája

Suhanó villám aranyozta be a közeli hegy csúcsát. Az alak teljesen eltűnt a dzsekijében és az este titkos sötétjében, amikor a történelmi épületet megközelítette. A jármű távolabb várakozott, mint egy hűséges kutya. A jutalomra gondolt és gyorsan megfeledkezett az esőről, az átázott cipőről, a korbácsként vágtázó villámról, a hátborzongató mennydörgésről és a kísérteties helyről. Látta saját magát üldögélni a kedvenc éttermében a barátai társaságában, mérkőzésekről, helyi ügyekről vitatkozva. Megcsúszott. Az ódon hideg fal megérintette a kezét. Óvatosan, mint egy lopakodó vadállat belesett a gyengén megvilágított szobába. Egy szerelmespár ölelkezve csókolózott az ágyon. Néhány perc múlva a férfi feltápászkodott, megcsókolta a lány arcát, felvette a ruháit és az asztalhoz ment. Amikor a lány a felkapott köntösében az ablakhoz rohant megsejtve a gonosz szándék jelenlétét, a leselkedő a bokorba húzta az árnyékát. Az ujjai rutinosan ütötték be a számokat a mobiltelefonján – Itt vannak a szépséges madárkák – mondta, miközben az önfeledten beszélgető, nevetgélő borozó párt a revolverével játékosan célba vette, hol az egyiket, hol a másikat – Még ne ölje meg őket, odamegyek – a férfihang türelmetlenül és idegesen pattogott. Az üldögélő férfi mögött egy piros gömb növekedett. A bujkáló hold megkerülte a romos kastélyt, hogy bejusson az impozáns épületbe.

A szobában félhomály uralkodott. A férfi egy tárgyat tanulmányozott, úgy játszott vele, mint egy kíváncsi gyerek.
A nő az ágyon feküdt, magára húzta a takarót – James Miért nem jössz vissza? Tudom, hogy híres régész vagy, de nem tudnád ilyenkor elfelejteni a foglakozásodat? – kérdezte mogorván. Annak ellenére, hogy a megszólított elmélyült a munkájában, tudatában volt mindannak ami körülötte történik –– egy pillanatra hátranézett. A kedvese lelökte magáról a takarót és kinyújtózott. A gyertyafény piros fénye végigfutott a meztelen női testen - A férjed magándetektíve idáig követett minket – Shally felpattant és kinézett a gazzal benőtt udvarra. A tócsából integetett vissza a rémült hold és a saját sápadt arca. Az elhibázott életét látta a tükörben. Az emlékek feltörtek a mélyből. A rossz döntései következményeivel szembesült. Érzelem nélkül ment hozzá egy férfihoz, csupán a vagyonszerzés okán. Amikor megismerte az igaz szerelem tüzét, akkor már a hatalommániás férje kelepcéjében vergődött. A szerelem és szabadság a lakatlan kastély falai közé költözött, néhány éjszakára. Gregnek is feltűnt az üzleti továbbképzések és túlórák megnövekedő száma.

A magándetektív a főbejáratnál várta be a megbízóját, a nagy kaput szélesre tárva – Menjünk – morogta a bosszúszomjas férj. A szeme őrülten csillogott – A válás vagy a csalás ronthatja az üzleti érdekeimet, ideje helyrehozni a nejem súlyos hibáit – gondolta. A megcsalt férfi is revolverrel érkezett –Én a másik oldalról jövök, bekerítjük őket – a detektív túlkiabálta a vihart.
Megvárta , amint a beosztottja bemászik a folyosóra nyíló ablakon, majd a kezét az óriási kopogtatóra rakta. A hallból váratlanul érkező hullámzó fehér fény meghökkentette – itt jön a végzet – ordította, majd rohant befelé, saját, dörgedelmes őrjítő kopogása után.

A legnagyobb szobában megdöbbentő látvány fogadta. A magándetektív tanácstalanul üldögélt a bútortalan szobában - Hol vannak? – a ruhájánál fogva megragadta a megbízóját és a falhoz nyomta – Nem tudom, hogy mi történt. Ez érthetetlen – Az erőtlen kezéből kiesett a fényképezőgép és a fegyver – Az üzletember kíváncsian megnézte a fényképeket. A képek öt perce készültek. Látta a feleségét és a szeretőjét, a bútorokkal körülvéve. Greg és a magándetektív átkutatott minden helyiséget és minden apró zugot. Nyomukat sem találták, így hát kénytelen voltak távozni.

A szobában a pislogó gyertyafény és a bor végre egymásra talált. Shally és James beszélgetett a vacsora és az ital fölött. A beszélgetés vad csókolózássá fajult. Szeretkeztek az egyetlen pillanat romantikus időtlen kastélyában.
Az ajtók nem voltak bezárva, úgysem tudott volna senki se bejönni se kimenni.

Olvasás

Simon Roland

Olvasás

Könyv-magány,
lámpafény
az ajtó
bezárva.

Kék zápor,
üveghangja
elveszett törzs
távoli üzenete.

Ujj szalad,
a papíron
fák felett
felhő gyúl.

Haragos,
titok-ajkú
rengeteg
üvöltése.

Sárga,
lapokon
időtlen
történet.

Egy őszi mozdulat

Simon Roland

Egy őszi mozdulat

Piros felhő,
és falevél
egy sóhaj
a parkban.

Vashordó,
rozsdás ég
egy csepp
tükörkép.

Lombok,
hajolnak
szilvakék
pillanat.

Egy őszi,
mozdulat
csendlelkű
sárga tájon.

Az utolsó nyomtatott könyv

Simon Roland

Az utolsó nyomtatott könyv

Irodalom,
a polcon
gyűjtő
kincse.

Az idő,
sárga
pecsétje
az oldalon.

Lapozz
előre-hátra,
ódon könyvtár,
tudás illata.

Bújj el,
a szoba
eldugott
sarkába.

Betűk,
elméd
képes
albuma.

A festő titka

Simon Roland

A festő titka

Pillanat,
varázsa
a nap
megállt.

A világ,
két oszlopa
között
elmélkedni.

Angyal,
vállán
arany
csillám.

Távoli,
tavat
kísért
egy fény.

Hideg,
esőben
kacagó
lábnyomok.

Mindent,
elnyel
a vágy
csók és sár.

Az éji,
vásznat
már a vágy
festi meg.

Veszélyes út

Simon Roland


Veszélyes út

A teherautó úgy hajtotta az utat maga előtt, mint a türelmetlen gazda a makacs öszvért. A jármű felbőgött, amikor egy meredek útszakasz következett. A durva sziklafal és a szédítő mélységgel kacérkodó perem között, annyi hely volt, hogy az áruval megrakott monstrum éppen hogy elfért. Az út jogosan nyerte el a leghírhedtebb és legveszélyesebb megtisztelő címét.

Jose idő előtt akarta a szállítmányt eljuttatni, ezért jelentősen lerövidítette a pihenőidejét. Folyamatosan küzdött az álmossággal. Letekerte az ablakot. A szél pofon csapta. Nagyon sok sofőr elaludt vezetés közben és a mélybe zuhant. Tévesztés, hiba vagy figyelmetlenség egyet jelentett a halállal. A veszélyes feladatra vállalkozók az indulás előtt elolvasták a helyi újságban szereplő áldozat tragikus esetét. Ez egyben egy figyelmeztetés volt számukra. A város legnépszerűbb kocsmája volt a találkozóhelye a vakmerő embereknek. A legszörnyűbb és legmeghökkentőbb történeteket lehetett itt hallani a kalandorok szájából.

A kanyar után egy alakot pillantott meg. A földön ült, hátat fordított a közelgő teherautónak. A vezető a fékbe taposott és kipattant a járműből. Amikor megközelítette az alakot, a férfi felpattant és pisztolyt szegezett a szívére - Szálljon be - Jose kénytelen volt engedelmeskedni, a kezét a kormányra, a tekintetét az előtte lévő útra helyezte - Induljon - A hatalmas jármű elindult. Jose olyan ideges volt, hogy korábban a műszerfalra helyezett pénztárcáját leverte, az aprók elgurultak az ülés alá, egy köteg papírpénzt elfújt a szél. A bankók a szakadék fölött integettek vissza. A sziklák felett sas repült tova. A hatalmas árnyékától megijedtek a kisebb állatok. A mélység kitátotta félelmetes száját, megmutatva hegyes fogait.

Az idegen most már a közvetlenül a halántékára helyezte a pisztoly csövét. A fegyver csöve olyan sötét és mély volt, mint egy rémálom. A sofőr szeméből azonnal kiszökött az álmosság és csak az út létezett számára.
A folyamatos fenyegetettség érzése ébren tartotta. A fejéhez szegezett revolver nem adott mást lehetőséget, csak a keskeny útra koncentrálni.
Amikor este a biztonságot nyújtó városba ért, a fegyveres hirtelen eltűnt.

A szörny napja

Simon Roland

A szörny napja

Az óceán sötét mélyéről kiemelkedő nap értetlenül nézett körbe a horizonton.
A halászhajók békésen szunyókáltak a kikötő álmos színű vízében, ahelyett, hogy a vad nyílt vízen hálót vetettek volna a rákoknak és a halaknak.
Ezen a különleges napon csak egyetlen egy hajó futott ki, a Hercegnő névre keresztelt óriási vitorlás. A pirkadat ünnepi arany színnel festette be a felcicomázott kisasszonyt. Először a környező szigeteket látogatta meg, majd visszatért az ébredező öbölbe, ahol a mulatságot tartották. A halászok a vitorlás fedélzetén utazhattak a vezér társaságában, mivel ők csalták tőrbe a rettenetes lényt.
Néhányan csónakba szálltak, hogy közelebb kerüljenek a fenséges óceánjárónak. A Hercegnő az erős hullámok fölé emelte fel szépséges orrát és a fennkölt kinézetével követelt tiszteletet a természet erőitől, megparancsolta a szélnek, hogy dagassza a vitorláját és utasítást adott a kék hullámoknak, hogy emeljék őt a végtelen egekbe. Így járta végig az öblöt.
A monstrum egy ketrecben üldögélt a főárboc tetején, egykedvűen nézett maga elé. Az elöljáró testvére, a fogadós kiváltságosnak érezhette magát, mivel őt bízták meg a fogoly őrzésével. Ő etette, itatta a rémséget. A ladikokban üldögélő kíváncsi nők és gyerekek kezében kézről kézre járt a távcső. Mindegyik személy elszörnyedt, mikor a messzelátón keresztül testközelből szemlélhették a rab torz testrészeit. Félelmet és undort éreztek egyszerre.

A teremtmény pusztán az akaraterejével és a fülsiketítő hangjával leterített egy vadat, mielőtt az elszánt halászok rávetették volna magukat. Az esemény szemtanújává váló férfiak sosem felejtik el azt az érzést, amit akkor megtapasztaltak. A hálóban tehetetlenül vergődő rémség megnyugtató, szívdobogtató látványt nyújtott.
A parton óriási tömeg gyűlt össze. Mindenki látni akarta a szörnyet, a legfiatalabbtól a legöregebbig, mindenki ott tolongott. Késő este a gyereket haza küldték. A férfiak és a nők táncoltak, ameddig a lábuk bírta. A többség lerészegedett. A mulatság egészen hajnalig tartott. A halászok álomra hajtották fejüket a kabinban. A hold is lepihent a dajkáló hullámok hátán. Ezüst halak úsztak az iszapba fúródó horgony körül.
Az őr felmászott az árbocon a ketrechez, hogy szembenézzen a lénnyel. A szörny olyan nyugodtan aludt, mintha a biztonságos otthonában szunyókált volna – Ébredj. El kell tűnnöd – kiáltott hangosan a fogadós. A teremtmény kinyitotta a szemét. A foglár nem tartott a többiektől, az elöljáró és az emberei kifárasztották magukat. A kabinjukban fekszenek az álom világában, szirének édes karjaiban, tíz ágyúdörgés sem riasztaná fel őket az álmukból. A kulcs oldotta fel a zár nyelvét. Az ajtó most már nyitva volt. Úgy kellet levinnie őt, mint egy zsákot. A legendás monstrum legyengült a szűk helyen.
Csónakba szálltak. Olyan csend volt, hogy a távoli szigetek sirályait is lehetett hallani az evezőcsapások szüneteiben. Három napig tartott az út, mire elértek arra a szigetre, ahol a birodalmuk véget ért és találkoztak egy hajóval. Elegendő élelmet és italt vittek magukkal. A fogadós megrongálta a ketrecet, hogy úgy tűnjön a fantom kitört onnan és elrabolta az őrt.
A lény hirtelen megszólalt. A másik nem értette a nyelvet. A megmentője nem válaszolt csak a közeli hajóra mutatott. A hálás szabaduló kiugrott és úszni kezdett, miközben folyamatosan segítségért kiabált. A fedélzeten lévők észrevették őt, a hajóra húzták.

A távolodó csónakban utazó alak elgondolkodva ismételgette magában a megmentett szavait. Még közülük senki nem tanulta meg a nyelvüket. Eltűnődött azon, hogy valójában mit jelenthet ez a mondat – Ember vagyok, miért mentettél meg? - A fogadós mind a négy karjával evezett, így gyorsan kikerült az emberek látóköréből. Az óvatosság indokoltnak mutatkozott, a matrózok félelmetes szörnyvadászok voltak.

A Vizsga

Simon Roland

Vizsga

Egy jávorszarvas a patakból ivott, miközben az összes érzékszerve a környezete minden részletére és változására tapadt. Az állandó jelenlét segítette őt abban, hogy ezt a napot is sikeresen túlélje. A Tiszta vízfolyam vonzotta a szomjazókat és a zsákmányra vágyókat. A ragadózó állatok gyakran megbújtak a bokrokban, áldozatokra várva, ezért a fürge állat készen állt a gyors menekülésre és rejtőzésre. Az égen feltűnő helikopter megzavarta az idillikus nyugalmat. A jávorszarvas aggódva nézett felfelé. Fenyegetőnek találta a közeledő monoton hangot és a gépóriást, ezért egy ugrással a közeli fák között lelt menedékre.

Amikor a hatalmas helikopter leszállt a sziklán, száz izzó szempár meredt az égi madárra. A helikopter olyan nagy volt, hogy egy teherautó is elfért volna a rakterében. A rotor leállt, az ajtó kinyílt és egy félelmetes állat ugrott ki. A szitakötő sietve felszállt. A bestia rohant előre.
Az erdő sűrűjében egy agancs tört utat magának.
A bestiát magára hagyták a vadonban.

A tigris szabadon futott, céltalanul úttalan utakon. Élvezte a hátát simogató halvány napsugarat és a hirtelen jött szabadságot. Sehol nem állta útját rács vagy fal és ez szívdobogtató érzéssel töltötte el. Árkokat ugrott át, az erdő sűrűjén tört keresztül, meredek sziklafalakon próbált felmászni. Mindent kipróbált, ami a környezetében rendelkezésére állt. Még soha nem tapasztalt életében ilyen fokú szabadságot. Az önállóság azonban lassan kezdett növekvő problémává válni.
A második nap telt el anélkül, hogy megetették volna. Korábban mindennap megjelent a gondozója, ételt és gondoskodást kapott tőle. Kitisztította a ketrecet, friss vizet öntött a tálba. Az új környezet sohasem tapasztalt kihívás elé állította.

A gyomra korgott az éhségtől, szédült és az étel hiánya volt az, ami felébresztette a génjeibe kódolt ösztöneit. Éjszaka álmatlan álmaiban látta az őseit vadászat közben, szemtanújává vált a rivális ragadozókkal folytatott véres csatáiknak, amelyek sokszor halálosnak bizonyultak. A szenvedés és a küzdelem a vérében lüktetett.

Óvatosan próbálgatta erejét és képességét. Először csak kisebb állatokra vadászott. A várakozásaival szemben még a legkisebb és a leggyengébb állatokat is nehezére esett elkapnia. Megtapasztalta, hogy minden állat másképpen védekezik. A leggyengébb állatok a legjobb rejtőzködők. Később amikor magabiztosabbá és tapasztaltabbá vált, akkor nagyobb testűeket is sikerült elejtenie.

A tél bejelentés nélkül érkezett. Fehér hótakaró borította a tájat. A szél folyamatosan igazgatta a tél köpenyét. A hideg kegyetlenebb gyilkos volt, mint a legvadabb erdőlakó. Hosszas keresgélés után egy barlangban lelt otthonra. A kavernában éjszaka biztonságban érezhette magát. Ide hordta az elejtett állatokat.

Amikor beköszöntött a tavasz, elolvadt a hó és a jég. A tigris felszaladt a sziklára, onnan nézett le a birodalmára. Büszkén emelte fel a fejét. A napfelkelte megrajzolta a méltóságteljes állatot. A nap az égi uralkodó irigy lett a fenséges lényre. Az egyik ragyogó napsütés megbénította a tigrist, nem tudott mozdulni. Öntudatlanságba zuhant.

A helikopterben a szundikáló tigrisen kívül hárman tartózkodtak, a pilóta és a két utas.
- A szibériai tigris a kihalás szélére került, ez volt az ok, amiért az összes példányt a tudósok a menedékre szállították. Azon a helyen azonban generációk nőttek fel anélkül, hogy a vadon törvényeivel tisztában legyenek - És mi történik, ha valamelyik állat megbukik a vizsgán? – a nő szemében őszinte érdeklődés bujkált – Rejtett kamerákkal követjük a vizsgázókat a speciális helyen. Aki megbukik, az visszakerül a menedékre. Ahol a tigriseket próbára tesszük, az egy mesterségesen kialakított terület, ami ötvözi a különböző földrajzi tájegységek jellemzőit és magába foglalja azok állatait -
- Hová viszik most ezt az állatot? – Kérdezte a riporternő kíváncsian csillogó szemmel – a férfi a ketrecben alvó, még a kábító lövedék hatása alatt álló tigrisre nézett, a kezével benyúlt a rácsok közé a kezét a tigris mancsára tette - A vadonba - felelte a férfi röviden, a hangja boldogsággal és büszkeséggel csengett.

Az erődítmény

Simon Roland 

Az erődítmény

A felfegyverzett rablók portyázása és a szörny jelenléte miatt a fejedelem parancsba adta az erődítményt építését – Kell egy hely ahol biztonságban élhetünk – a nép önfeledt éljenzésben tört ki a hír hallatán.

A közösség minden fizikai munkára alkalmas lakója kivette részét a menedék felépítésében.
A férfiak és nők együttes erővel hordták a köveket a karmester irányítása alatt. A munkások a megpróbáltatások alatt váltak igaz férfivá vagy csinos nővé. A munkálatok pozitívan formálták a jellemüket. A kegyetlen nyári hőség vagy a rideg téli hózápor ugyan sokszor lassította a munkálatokat, de sohasem törte meg az építők elszántságát a kitűzött cél elérésében.

Eközben a hatalmas sátorban két ember tanácskozott a kiterített tervrajz felett. Ők ketten a teljes képet is látták. A fejedelem ugyan minden alkalommal megdicsérte a terveket, de aggodalmát fejezte ki a biztonsági rések miatt és ezért újabb változtatást eszközölt ki. Erős megmászhatatlan falakat és égbe szökő tornyokat látott maga előtt, amikor az elkészült erődítményre gondolt. Az építészmester módosította a terveket az újabb utasítások szerint.

Amikor az utolsó kő is a helyére került, az emberek otthonukká változtatták az épületet. Hatalmas ünnepséget tartottak. Boroshordókat gurítottak az udvarra, ökröt sütöttek. Táncoltak a növekvő tűz körül. A lelkesedés és az öröm lángja az égig csapott fel. A firmament pirosban pompázott az ünneplők felett.

Mindenki megkapta a személyéhez és jelleméhez való szerepét. A tagoknak egy tesztet kellett elvégezni, hogy az eredmények alapján a megfelelő helyre kerülhessenek. Őrök, vadászok, szakácsok, tudósok foglalták el a pozíciójukat.

A vezető továbbra is fontosnak találta a nép szórakoztatását, ezért hétvégenként színészek kötötték le a nagyérdemű figyelmét. Az egyik előadás a legendás rém történetét dolgozta fel, amely mély nyomott hagyott bennük. A történet tovább táplálta a bennük rejlő félelmet. A rém az álmaikban is kísértett. A szörnyet sikeresen kizárták, de az árnya a közelükben kószált.

Évtizedek teltek el. A zsiványok elhagyták a környéket, az ostrom értelmetlen lett volna. A fejedelem az ágyában örökre elaludt. Az építészmester a szobájába vonult, kerülte a társaságot, mogorva öregemberré változott. A nép megválasztotta új vezetőjét.

Az egyik nap a fővadász leesett egy magas szikláról. Az egyik vadász állította, hogy a szörny lökte le őt a magaslatról. Az új fejedelem elrendelte az otthonuk megerősítését és megtiltotta, hogy bárki elhagyja az erődítményt. A falak most már fenyegetően tornyosultak körülöttük. A lakók úgy érezték magukat, mint az elítéltek. Az ablakokat befalazták, a titkos járatot beomlasztották. Az erődítmény sokkal inkább hasonlított egy komor börtönre, mint egy menedékre.

A kényszerű nyomasztó bezártság megszülte az ellenállás gondolatát. Az elégedetlenek az udvaron gyülekeztek. A csapat vezetője arra kérte az engedelmes többséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Napok teltek el, de a lázadók nem mozdultak el a helyükről. Az őrök és a lakók próbálták teljesen figyelmen kívül hagyni őket, de a szabadság iránti vágy bennük is ott bujkált. Egyre több ember szimpátiáját nyerte el az ellenállás. Sokan álltak be a lázadók vezetőjének háta mögé.
A lázadók olyan sóvárogva néztek fel a kék égre, mint a kitermelő munkás a bánya aljáról.

Az új fejedelem érezte, hogy kicsúszik az irányítás a keze közül, ezért az egyik reggel megjelent az erkélyen - Nyissák ki a kaput! Aki akar elmehet! - Teljes torkából üvöltött és többször megismételte a mondanivalóját, azt akarta, hogy a szavai, minden fülhöz eljussanak.

Ahogy a kapu emelkedett, úgy tolakodott be az udvarra a nap. A napfényben élvezettel fürdött minden ember. Az öreg mester, akinek a tervei alapján épült az erődítmény vágyakozva nézett kifelé, egy remény lobbant életunt lelkébe – Nem itt akarok meghalni- motyogta magában -Figyeljenek emberek. Most még lehetőségetek van elmenni. Az árulók távozása után, ez a kapu soha többé nem fog megnyílni. Itt biztonságban élhetünk a portyázó bűnözőktől és a vérszomjas ragadozó támadásától. Mindent megtermelünk magunknak – Az emberek többsége kiszaladt a szabadba, amikor annyi rés támadt a kapu és a föld között, hogy átlehessen bújni. Néhány őr ledobta páncélját és a fegyvereit, majd elindult a tolakodó tömeggel. A vezér megrántotta a kart, a várkapu lassan csukódott le. A vén építész is ott sodródott a tömegben, botjával ütlegelte az előtte állókat, de őt is ide-oda lökte a sok ember, aki minél előbb akarta élvezni a szabadságot. – Szabadság – kiáltották. A lecsukódó kapu erős recsegő, nyikorgó hangja betöltötte a teret.

A balkonon álló arany köpenyes férfi utasította a hűséges embereit, hogy tartóztassák fel az öreget – Ő nem hagyhatja el az otthonát, itt kell meghalnia a saját világában – Az őrök csak odakint tudták elfogni a vénembert, a ruhájánál fogva húzták vissza, aki már sírva zokogott, mint egy gyerek.

A maradás mellett szavazók, az arany köpenyt viselő fejedelem és a végletekig hűséges emberei némán és megbűvölten nézték a súlyos bejárat végleges lezárulását. A félelem bélyege örökre bezárta őket.