Kísértet történet II. rész

Simon Roland

Kísértet történet II

Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.

Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.

Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.

1723.07.18