Törvények és utcák IV

Simon Roland

Törvények és utcák IV

Frank visszanyerte eszméletét. Szédült fejjel vette szemügyre új környezetét és helyzetét. Zötykölődő, kényelmes és meglepően tágas kocsi szállította. A kezét béklyó kötötte meg, kíméletlenül összeszorította a fémbilincs, hiába próbálta meglazítani, a karperec még nagyobb fájdalmat okozott, nem engedett. Még kóválygott a feje, de felfogta, hogy hol van.
Egy rendőrautó foglya volt, minden valószínűség szerint útban a rendőrpalota felé, ahol is előzetesbe vágják. A sorsát megpecsételték. A vezetői és utasteret golyó és ütésálló üvegfal választotta ketté. Három rendőr kísérte az új otthonába. A vézna ifjonc sofőr hallgatta a szigorú tekintetű, merev arcú középkorú felettese vég nélküli vakmerő történeteit.
A csenevész bólogatott és helyeselt, ahogy egy beosztotthoz illik. A harmadik egy ráncos nyugdíjazás előtt álló megfontolt fickó türelmesen figyelte az ájultságból ébredezőt. Frank vérző fejét oldalra hajtotta. Esőcseppek kopogtak az ablakon. Legközelebb már csak a börtöncella rácsai között nézhet kifelé. A sivár fegyintézet udvara nem nyújt ennyi látnivalót, nem is beszélve a morc őrökről. Még nem élvezte a börtön vendégségét, de el tudta képzelni a rabok mindennapos életét. A két oldalon felsorakozó épületek szomorúan bámultak vissza.
A hentesüzletben kígyózott a sor. A nyitott ablakból ínycsiklandozó illatok szálltak a magasba, felidézve a gyermekkorát, mikor a szüleivel tért be a kajáldába. Ízletes kolbászt ettek a kockás abroszú asztalnál. Az édes csók névre keresztelt cukrászda teraszán, a ponyva alatt sóvár szemű lány üldögélt a kávéja mellett – Dugóba kerültünk- A feltorlódott kocsisor mögé be kellett állni, baleset történt az útkereszteződésnél, egy teherautó ütött el két szabálytalanul közlekedő motorost. A lámpák darabjai szétszóródtak az úttesten.
A helyszínelés még most is tartott. A közelben mentőautó várakozott – Lehet, hogy egy kicsit késni fogunk, de mindenképpen leszállítjuk az ügyfelet – szólt be az adóvevőjébe a főhadnagy. A zöldfülű aggódva figyelte, amint a mentősök hordágyra teszik a súlyos sérülteket – Másik útvonalat kell választani – adta ki az utasítást a legmagasabb rangú rendőr. A jármű kitolatott és befordult a mellékutcába. A mentőautó sikoltva rohant a kórház irányába. A gomba módra növekvő villák felkapaszkodtak a domboldalra – Nem erre kell menni, forduljon vissza – motyogta Frank, mikor észrevette, hogy mennyire eltávolodtak a rendőrkapitányságtól – Maradjon csendben, én itt nőttem fel, úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet – üvöltött ingerülten a főhadnagy.
Az égbolton átfutott egy villám. A lanka tetejéről látni lehetett a pókszerű épületet – A klub – sóhajtott fel a megbilincselt – Nyugalom fiacskám, hamarosan megérkezünk, és elkezdődhet a tárgyalása – szólalt meg végre az öreg egyenruhás – Steve mennyit fizetett önöknek? – tette fel a kérdést – Eleget ahhoz, hogy ne utasítsuk vissza, a pénzre szükségem van. Jogom van a jólétre, megveszem majd ezt a csinos tornyos kastélyt, ideköltözök a feleségemmel és a fiammal, itt fogunk élni, boldogok leszünk – az autó lassított, a csillogó szemű magas rangú bűnüldöző kimutatott az ablakon. A gazdagok emeletes háza között kanyargó ösvény könnyedén megszégyenítette a legvadabb hullámvasutat is, először felkaptatott, majd hirtelen elindult lefelé. Végül megérkeztek a Klubhoz.