A levél

Simon Roland

A levél

A csendre és megfelelő illemre nevelt lakosztály átitatódott a délutáni napfényben.
Az álomszerű képen a szőke fiatal nő lassan jegyzetelte gondolatait. A toll néha elakadt a papíron, máskor hirtelen meglódult. A szobában minden tárgy megmártózott a nap hullámzó áramlatában. A díszítésnek, esztétikai élménynek használt díszes kandalló belsejében időzött a fény, a képzeletbeli lángok előtt mitikus vadállat melegedett, a tűztáncnak hódolt a padlón lapuló lény. A nő végül befejezte az írást, lerakta a tollat, megkönnyebbülten felsóhajtott. Gondos alapossággal összehajtogatta a levelet és egy bőrkötésű vaskos regény lapjai közé csúsztatta be. Pislogva nézett körül, a kezét a feje alá gyűrve rádőlt a tölgyfaasztalra és elaludt. A nap új búvóhelyre lelt a kúria közelében fekvő tóban. Az éj a tolvajokra jellemző settenkedéssel érkezett. A szélesre tárt ablakon belépő hold rányomta ezüst pecsétjét a papírus aljára, mintegy hitelesítve az irományt. Erős zörej hallatszott. A kopogás felriasztotta álmából a nőt. Az ajtó folyosó felőli oldalán türelmetlen és egyértelmű jelzéseket küldött valaki. Kinézett az ablakon, a postagalamb még nem jött vissza. Az újabb üzenetet már nem tudta elküldeni. Gyors mozdulattal kihúzta a levelet a szerelmes regény oldalai közül és a hideg kandallóba hajította, megigazította a ruháját és a frizuráját, majd mosolyt erőltetve az arcára kinyitotta az ajtót.

A tél fehér serege körülvette a festői kastélyt. Két jövevény hatolt be a lakatlan nemesi otthon birodalmába. A felhő folyamatosan szitálta a pelyheket. Beléptek a kapun – Befogom bizonyítani, hogy a grófnő titkos kapcsolatot ápolt. Méghozzá egy rivális család tagjával, a szerető naplóbejegyzése erre utal, valószínűleg leveleztek is egymással – A másik alak elgondolkodva haladt előre, a zseblámpával kereste a főbejáratot a zuhogó hóesésben, melyet a szél tett még elviselhetetlenebbé.
- Mit keresünk valójában? – A hatalmas méltóságot jelképező ablakokról visszaverődött a csóva - A diárium szerint többször is találkoztak. Ha megtalálom a levelet, beigazolódik az elméletem és megjelenthetem az ötödik könyvemet. A másik férfi, aki fiatalabbnak tűnt, megtalálta a bejárati ajtót – Már így is nagy sikered van a történelem szakos diákok között, viszont nem árt óvatosnak lenned, sok az irigyed, akik arra várnak, hogy elgáncsoljanak –
A fiatalabb férfi benyomta az ajtót. Az elemlámpa sugara ámulva bámult a kristálycsillárokra és az eleganciát és kísérteties alakokat tükröző tükrökre és a falakon felfüggesztett festmények művészi hatására.
A széles lépcsőfeljáró és a korlát részletes kidolgozása lenyűgözte a két férfit.
A modoros lakáj helyett a pazar látvány fogadta őket. A felső emeletre vezető bordó szőnyeg előtt illendően lerázták a csizmájukról a havat. Elképzelték, ahogy a padlót seprő hosszú szoknyában parolázó kisasszonyok és a kor divatjának megfelelő ruhában peckesen feszítő fiatalemberek közlekedhettek az ódon falak között, megpróbálták utánozni az egykori lakókat.
Nevetésben törtek ki. A kacajuk visszhangzott a kastélyban. Az idősebbik előhalászott a zsebéből egy pipát és egy gyufát, színpadias mozdulattal meggyújtotta. A keletkező fényben olyan volt a szakállas férfi, mint egy film főszereplője a mű drámai fordulatát hangsúlyozandó. A láng bevilágította a helyet. A sötétség hátrébb húzódott. Bársony függöny lebbent. Átkutatták az összes helyiséget, felforgatták a fiókokat, rejtett termek után kopogtattak a falakon. Végül megérkeztek az utolsó szobába. A kandallót aprólékos és gondos elkészítése okán azonnali elismerő pillantásban részesítették. Jártak már múzeumban, kiállításon, de ilyet még nem láttak – Ez volt a grófnő lakosztálya - Felforgattak mindent, de itt sem találták meg amiért valójában eljöttek. Az öregebbik férfi fáradtan lerogyott a székre és a szemöldökét összehúzva a pipáját újra szóra bírta. Gomolygó füst emelkedett a magasba – Ideje indulnunk, tombol a tél - A társa kibámult az ablakon, bár a sűrű hóesésben nem sokat láthatott a környékből.
A szakállas felpattant a székről a pipa tartalmát a kandallóba öntötte – Induljunk – adta ki a vezényszót, melyben nem lehetett nem fellelni a s csalódottságot. A két férfi távozása után a csend és a titok szövetséget kötött egymással. A kandalló rácsa alatt, a több mint 300 éve várakozó levél a parázstól életre kelt.

Kedvesem!

Nem bírom elviselni a nélküled töltött éjszakákat. A hold és a csillagok hidegsége kínozza testemet és lelkemet.
Sosem felejtem el a közös pillanatokat, az esti fürdőzést a tóban, a hosszú sétákat az erdőben.
Eldöntöttem, hogy megszökünk. Találkozzunk a kísértet kikötőnél. Vár ránk egy hajó.
A kapitány megbízható, jó barát. A szerelmünk örök lánggal fog égni, mely sosem alszik ki.
A láng mintha megerősítette volna a leírtakat. Színek és érzések tobzódtak leírhatatlan, kifejezhetetlen intenzitással.

A szenzációra, titokra, sikerre, gazdagságra vágyó történelemtanárok az erdőbe vezető úton még visszanéztek az előbb meglátogatott épületre. A tornyok, a szobrok, az óriási ablakok mind eltűntek a szitáló hóesésben.

Vége