Simon Roland
Kísértet történet III.
A diáriumból kitépett lapot sokáig tartottam a kezemben, a befejezetlen történet hatása alá kerültem, összehajtogattam a papírust és a bennem felmerülő kérdéseket a megválaszolatlanság mélyére süllyesztettem.
A régi korokat hirdető, a nemesi értékekből, ódivatú művészetből ízelítőt adó kopott öreg ruhásszekrény hívta fel magára az elkalandozó figyelmemet. Szimat békésen aludt, csak néha mozgatta az orrát, fintorgott, a törött ablaküvegen keresztül belopódzott virág, cserje, vadmálna illatú varázslatos rengeteg járkált a magányos kunyhóban. A hűséges eb beleszimatolt a friss levegőbe, valószínűleg az erdő mélyét járta álmában. Az asztalra lerakott kosárból büszke szarvasgombák integettek. A kutyus a fülét igazgatta a mancsával, néha felmordult, majd a morgása szuszogássá szelídült. Kék esőcseppek gördültek le a lombokról. Az angyalok megrakott csillagszekéren vonultak el a mord hegycsúcsok járhatatlan sziklái közé, a magaslaton fürödtek a holdfény csókolta hűvös, tiszta mélyből felbukkanó patakban, a könnyeiket azonban itt hagyták. A gardrób díszes formáit követtem a tekintetemmel, amikor a szemem a szekrény mögé kalandozott, valamit felfedeztem. A termetes szekrényt szándékosan tolták a titokzatos bejárat elé. A testemmel nekifeszültem az óriási bútordarabnak, a mindennapos szokásommá vált esti futás és az edzőteremben eltöltött szorgalmas, állhatatos súlyemeléseknek köszönhetően nem jelentett gondot a hatalmas akadály eltávolítása a rébusz útjából. Kitűnő testi és szellemi állapotban voltam. Teljes erőmet igénybe véve elmozdítottam a rejtély útjában álló, idős komornyikra hasonlító ruhatárat.
A szemközti falon az időtelenségben időző fura szellemkastélyra hasonlító falióra megbűvölten, meredten mutatott a felfedezett titkos járatra – lépd át a küszöböt, ha van elég bátorságod, de nagyon vigyázz -
Az ajtóhoz mentem és a kíváncsiságomtól hajtva megpróbáltam kinyitni, de az ajtó konokul ellenállt, elővettem a nemrégiben megtalált kulcsot és a zárba illesztettem, a kulccsal együtt fordult el a múlt, a jelen és a jövő is. Izgatottan nyomtam le a kilincset, a szívem vadul zakatolt, az ijesztő gyermekkori emlékeimen (a zsongó nyári szünidő ideje alatt nagyapám házának közelében elterülő gazzal és városi legendákkal körülbástyázott romos házikó pincéjében bóklásztam a botok által kijelölt kapu helyett a nyitott ablakon berepülő labda után kutatva) átlépve benyitottam a szobába. Elővettem a zseblámpámat és felkattintottam a gombját. A fénycsóva ijedten és kíváncsian szaladt végig a poros padlón, majd a könyvespolcon, az évszázadok óta érintetlen vastag könyveken sietősen, néhol ráérősen lépdelt, szomjasan falta az ismerős vagy ismeretlen, híres vagy régi új címeket, végigmászott a csendmohás falon, végül egy festményen állapodott meg. A félhomályos helyiségben egy valóságos művészeti élmény fogadott. A napfényben tobzódó lombok alatt egy szemmel láthatóan boldog szerelmespár piknikezett, előttük bor és sütemény, pompa és mámor - A festőnek sikerült a lehetetlen, kiemelte őket a keretből. A nő szőke haját borzolja a szél, a férfi féltőn fogja a kedvese kecses kezét. Összetartoznak, szeretik egymást – mondtam hangosan, ha az alkotó is a szobában tartózkodott volna, akkor valószínűleg megosztottam volna a gondolataimat a művészetről, de csak a csend bólogatott rendíthetetlenül.
A szerelmesek pillantása, mozdulata, tartása a csók gondolatával játszott. Az ajkuk szenvedélyes csókért kiáltott.
Monday, June 29, 2009
Sunday, June 21, 2009
Kísértet történet II. rész
Simon Roland
Kísértet történet II
Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.
Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.
Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.
1723.07.18
Kísértet történet II
Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.
Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.
Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.
1723.07.18
Kísértet történet I. rész
Simon Roland
Kísértet történet I
Az ereszkedő hőlégballonra hasonlító meggyszínű napkorong a hömpölygő vízfolyam felett lebegett. Az est kitárt szárnyú ragadozó madárként vetült a mesés szépségű tájra. A nap lassan elmerült a sötéten örvénylő mélységben. A békák kórusára távoli madár válaszolt. Az ízletes és értékes szarvasgombákkal dicsekvő kosárral a kezemben átkeltem a hangulatos fahídon, és a hirtelen érkezett nyomasztó érzésen is, egyfajta előérzet volt ez, melyet kénytelen voltam szemrevételezni, megvizsgálni, egy figyelmeztetés, talán egy jövőbeli eseményre, egy érzés mely belém hasított egy pillanatra. A szomorúfűz és felette glóriaként gomolygó, lombokra csavarodó égbolt elevenebbnek hatott a mozdulatlan víztükörben. A szél átsöpört a lombok közt, de a köves parton megállt, a víz felszínére festett látványtól lenyűgözve. Ráléptem a hazafelé vezető lámpásként világító
pipacsokkal szegélyezett kacskaringós ösvényre, hátra néztem, a Szimat névre keresztelt kutyámat keresve. A hűséges eb az áthatolhatatlan erdő irányába bámult – Gyere már, holnap majd folytatod a gombák keresését – kiáltottam erélyesen, majd füttyszóval próbáltam idehívni a makacs jószágot, a házi kedvenc morgott és dühösen ugatott, mereven nézett egy bizonyos pontra. A fákra, bokrokra telepedő sötétséggel baljóslatú fellegek érkeztek. Eleredt az eső. Odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a tekintetével fürkészett területet. Megsimogattam Szimat buksiját, de nem sikerült megnyugtatnom, sőt még jobban csaholt. A felhők tócsákat álmodtak az erdő szoknyáihoz bújó egyenetlen talajra. A páfrányok elfutottak, hogy mutassanak nekem valami érdekeset. Az alázúduló esőcseppek függönyként gördültek elém. Félrehajtottam a kilátást akadályozó ágakat és a félelmek rejtett
akadályait is. Az égboltnak nevezett milliárd zsarát szemű jelenés kettévált, lidércfényben burjánzó rekettyésbokorral befuttatott domboldalon egy fura fekete köpenyt viselő férfire lettem figyelmes. A sötétség újra birtokba vette az erdőt, hangos dörej figyelmeztette az erre tévedő vándort - Ne menj tovább -
Az ábrándos tölgyfák felett átsuhanó villám varázserővel ruházta fel a meredek lankán haladó kísérteties figurát. Kék varázsos szikrák rajzolták meg a valószínűleg nehéz zsákot cipelő figura sziluettjét. A kutyus váratlanul nekiiramodott, átverekedte magát a sűrű bokrokon és a titokzatos férfi nyomába eredt. Ezer rakoncátlan, szemtelen macska sem tudta volna elterelni a figyelmét. Követtem a magáról megfeledkezett jószágot, mikor felértem a domb tetejére, elém tárult egy romos házikó. A rozoga kunyhó előtt észrevettem a kutyámat, a szomorú időjárással mit sem törődve megszállottan kapart, mire odaértem a szorgalmasan dolgozó kutyushoz jelentős mennyiségű sáros földkupac gyülekezett a háta mögött.
Csaholással és jelentőségteljes nézéssel jelezte, hogy talált valamit. Az eső még vadabbul ömlött ránk. Lehajoltam és egy dobozkát vettem ki a gödörből – Szarvasgombák és titkok –
mondtam elgondolkodva, miközben leemeltem a díszes motívumokkal tarkított szelence tetejét, egy rozsdás kulcsot és egy levelet vettem ki belőle. A nyári zápor elöl az elhagyatott kunyhóban húztam meg magam. A szerényen berendezett régi korokat és emlékeket őrző házikó ugyan nem adott luxus kényelmet, az ablakon bekéredzkedtek a pimasz esőcseppek, az elhasználódott szék és az ágy kényelmetlen volt, de a kunyhó mégis megfelelt a követelményemnek, menedéket adott. Szimat a lábamhoz telepedett és nyalogatta vizes bundáját. Elővettem a hátizsákomból a zseblámpát és a halvány fényben hangosan olvasni kezdtem a levelet.
A villám újra átsuhant az égen. A telihold már a hegycsúcson járt.
Kísértet történet I
Az ereszkedő hőlégballonra hasonlító meggyszínű napkorong a hömpölygő vízfolyam felett lebegett. Az est kitárt szárnyú ragadozó madárként vetült a mesés szépségű tájra. A nap lassan elmerült a sötéten örvénylő mélységben. A békák kórusára távoli madár válaszolt. Az ízletes és értékes szarvasgombákkal dicsekvő kosárral a kezemben átkeltem a hangulatos fahídon, és a hirtelen érkezett nyomasztó érzésen is, egyfajta előérzet volt ez, melyet kénytelen voltam szemrevételezni, megvizsgálni, egy figyelmeztetés, talán egy jövőbeli eseményre, egy érzés mely belém hasított egy pillanatra. A szomorúfűz és felette glóriaként gomolygó, lombokra csavarodó égbolt elevenebbnek hatott a mozdulatlan víztükörben. A szél átsöpört a lombok közt, de a köves parton megállt, a víz felszínére festett látványtól lenyűgözve. Ráléptem a hazafelé vezető lámpásként világító
pipacsokkal szegélyezett kacskaringós ösvényre, hátra néztem, a Szimat névre keresztelt kutyámat keresve. A hűséges eb az áthatolhatatlan erdő irányába bámult – Gyere már, holnap majd folytatod a gombák keresését – kiáltottam erélyesen, majd füttyszóval próbáltam idehívni a makacs jószágot, a házi kedvenc morgott és dühösen ugatott, mereven nézett egy bizonyos pontra. A fákra, bokrokra telepedő sötétséggel baljóslatú fellegek érkeztek. Eleredt az eső. Odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a tekintetével fürkészett területet. Megsimogattam Szimat buksiját, de nem sikerült megnyugtatnom, sőt még jobban csaholt. A felhők tócsákat álmodtak az erdő szoknyáihoz bújó egyenetlen talajra. A páfrányok elfutottak, hogy mutassanak nekem valami érdekeset. Az alázúduló esőcseppek függönyként gördültek elém. Félrehajtottam a kilátást akadályozó ágakat és a félelmek rejtett
akadályait is. Az égboltnak nevezett milliárd zsarát szemű jelenés kettévált, lidércfényben burjánzó rekettyésbokorral befuttatott domboldalon egy fura fekete köpenyt viselő férfire lettem figyelmes. A sötétség újra birtokba vette az erdőt, hangos dörej figyelmeztette az erre tévedő vándort - Ne menj tovább -
Az ábrándos tölgyfák felett átsuhanó villám varázserővel ruházta fel a meredek lankán haladó kísérteties figurát. Kék varázsos szikrák rajzolták meg a valószínűleg nehéz zsákot cipelő figura sziluettjét. A kutyus váratlanul nekiiramodott, átverekedte magát a sűrű bokrokon és a titokzatos férfi nyomába eredt. Ezer rakoncátlan, szemtelen macska sem tudta volna elterelni a figyelmét. Követtem a magáról megfeledkezett jószágot, mikor felértem a domb tetejére, elém tárult egy romos házikó. A rozoga kunyhó előtt észrevettem a kutyámat, a szomorú időjárással mit sem törődve megszállottan kapart, mire odaértem a szorgalmasan dolgozó kutyushoz jelentős mennyiségű sáros földkupac gyülekezett a háta mögött.
Csaholással és jelentőségteljes nézéssel jelezte, hogy talált valamit. Az eső még vadabbul ömlött ránk. Lehajoltam és egy dobozkát vettem ki a gödörből – Szarvasgombák és titkok –
mondtam elgondolkodva, miközben leemeltem a díszes motívumokkal tarkított szelence tetejét, egy rozsdás kulcsot és egy levelet vettem ki belőle. A nyári zápor elöl az elhagyatott kunyhóban húztam meg magam. A szerényen berendezett régi korokat és emlékeket őrző házikó ugyan nem adott luxus kényelmet, az ablakon bekéredzkedtek a pimasz esőcseppek, az elhasználódott szék és az ágy kényelmetlen volt, de a kunyhó mégis megfelelt a követelményemnek, menedéket adott. Szimat a lábamhoz telepedett és nyalogatta vizes bundáját. Elővettem a hátizsákomból a zseblámpát és a halvány fényben hangosan olvasni kezdtem a levelet.
A villám újra átsuhant az égen. A telihold már a hegycsúcson járt.
Saturday, June 20, 2009
Éjszakai titok
Simon Roland
Éjszakai titok
Szenvedély sűrű kertjét járod,
az éjszakából piros virágot tépsz,
merész vágyak és álmok,
őrült festményéből kilépsz.
Ruhád a padlóra hull,
meztelenséged varázsos ármány,
szépségedtől elnémul,
hold ajkú márvány.
Kívánatos combodon játszik,
ezer fantom és árny,
buja tested csábít,
titkod felfedezésre vár.
Ártatlan angyal lépted,
tantaluszi kín,
húsod és a véred,
végtelen kalandba hív.
Éjszakai titok
Szenvedély sűrű kertjét járod,
az éjszakából piros virágot tépsz,
merész vágyak és álmok,
őrült festményéből kilépsz.
Ruhád a padlóra hull,
meztelenséged varázsos ármány,
szépségedtől elnémul,
hold ajkú márvány.
Kívánatos combodon játszik,
ezer fantom és árny,
buja tested csábít,
titkod felfedezésre vár.
Ártatlan angyal lépted,
tantaluszi kín,
húsod és a véred,
végtelen kalandba hív.
Saturday, June 13, 2009
Thursday, June 11, 2009
Öreg vízimalom
Simon Roland
Öreg vízimalom
Magányos épület,
könyököl a partra,
vízbe mártott tüzet,
a tenyerében tartja.
Könyvből kivágott fejezet,
itt a történelem mesél,
az óriás mozdulatlan eleven,
ül a nagy léptű idő helyén.
Az ablaküvegre tapad,
amorf felleg könnyes arca,
átszövi a koszlott falat,
az erdő ősi sarja.
Remete lélek álmodja az álmot,
múltba nyitva a szemét,
őröl a malom, cipeli a súlyos zsákot,
a derék molnár legény.
Madár szárnyán,
fáradt fénysugár,
táncba hívja párját,
a bársonyos éjszakát.
Öreg vízimalom
Magányos épület,
könyököl a partra,
vízbe mártott tüzet,
a tenyerében tartja.
Könyvből kivágott fejezet,
itt a történelem mesél,
az óriás mozdulatlan eleven,
ül a nagy léptű idő helyén.
Az ablaküvegre tapad,
amorf felleg könnyes arca,
átszövi a koszlott falat,
az erdő ősi sarja.
Remete lélek álmodja az álmot,
múltba nyitva a szemét,
őröl a malom, cipeli a súlyos zsákot,
a derék molnár legény.
Madár szárnyán,
fáradt fénysugár,
táncba hívja párját,
a bársonyos éjszakát.
Monday, May 25, 2009
Aratás
Simon Roland
Aratás
Évődő napkorong,
kegyetlen szphinx,
pajzs-oltalom,
kék kupola alatt bizony sehol sincs.
Férfit érlelő munka,
ujjongva ugrál a szőke kalász,
suhan a kasza újra és újra,
káprázatos Július ül a felhők alján.
Ős-modern titán,
kombájn száguld,
fenséges búzamező kiált,
régi nyár a gép alá hull.
Aratás
Évődő napkorong,
kegyetlen szphinx,
pajzs-oltalom,
kék kupola alatt bizony sehol sincs.
Férfit érlelő munka,
ujjongva ugrál a szőke kalász,
suhan a kasza újra és újra,
káprázatos Július ül a felhők alján.
Ős-modern titán,
kombájn száguld,
fenséges búzamező kiált,
régi nyár a gép alá hull.
Monday, May 04, 2009
Solymász és madara
Simon Roland
Solymász és madara
Hűség és szabadság,
kék hullámain vitorláz,
kövesse gazdája parancsát,
vagy a hegyek fenséges útvonalát.
Félelmes árnyával vívódik,
a menekülő zsákmány,
őrült, kedves, mogorva, szolid,
kaján démonok utaznak a szárnyán.
Olvadó üveghídon,
lépdel a hiú tavasz,
a köveken lusta gyíkok
pihennek az arany lombok alatt.
Éles vadász szemét,
megérinti a szépség vágya,
járhatatlan csúcsok szűz-fehér,
négy angyal féltett vadvirága.
Solymász és madara
Hűség és szabadság,
kék hullámain vitorláz,
kövesse gazdája parancsát,
vagy a hegyek fenséges útvonalát.
Félelmes árnyával vívódik,
a menekülő zsákmány,
őrült, kedves, mogorva, szolid,
kaján démonok utaznak a szárnyán.
Olvadó üveghídon,
lépdel a hiú tavasz,
a köveken lusta gyíkok
pihennek az arany lombok alatt.
Éles vadász szemét,
megérinti a szépség vágya,
járhatatlan csúcsok szűz-fehér,
négy angyal féltett vadvirága.
Monday, April 27, 2009
Papír
Simon Roland
Papír
Négybe hajtott napok,
magasan, lélek-bűvölten,
repülnek a szélcsendes udvaron,
a ház, a fal csak papundekli díszlet.
Fénymásolt hold,
fakó és csorba,
hullámzó ezüstöt szór,
a csillag és csónak csalta tóba.
Szétszakadt maszkara,
csalitban csavargó éj,
kinyílt az erdő titkos ajtaja,
átvisít rajta a hajnali fény.
Papír
Négybe hajtott napok,
magasan, lélek-bűvölten,
repülnek a szélcsendes udvaron,
a ház, a fal csak papundekli díszlet.
Fénymásolt hold,
fakó és csorba,
hullámzó ezüstöt szór,
a csillag és csónak csalta tóba.
Szétszakadt maszkara,
csalitban csavargó éj,
kinyílt az erdő titkos ajtaja,
átvisít rajta a hajnali fény.
Wednesday, April 01, 2009
Hirdetőoszlop
Simon Roland
Hirdetőoszlop
Mint egy elfeledett ősi vár,
utolsó pillére,
falragaszra merő tekintet száll,
pályázik a titkos hírére.
Plakát-szenzáció,
kiált a rikkancs szél,
megfontolt lépteket szór,
macskaköves tér.
Hirdetőoszlop
Mint egy elfeledett ősi vár,
utolsó pillére,
falragaszra merő tekintet száll,
pályázik a titkos hírére.
Plakát-szenzáció,
kiált a rikkancs szél,
megfontolt lépteket szór,
macskaköves tér.
Tuesday, March 24, 2009
Hőség
Simon Roland
Hőség
Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.
Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.
Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.
Hőség
Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.
Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.
Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.
Friday, March 20, 2009
Sötétkamra
Simon Roland
Sötétkamra
Sűrű hálóba szédült,
halként vergődő terek,
elől elszökött,
az exponált jelen.
Sötét fények,
álmodják a képet,
láthatatlan lélek,
írja az új emléket.
Sötétkamra
Sűrű hálóba szédült,
halként vergődő terek,
elől elszökött,
az exponált jelen.
Sötét fények,
álmodják a képet,
láthatatlan lélek,
írja az új emléket.
Pinceablak
Simon Roland
Pinceablak
Kék hétpecsétes pinceablak,
kandikálnak rozsdás évek,
az utca ólomlábon ballag,
időtlen vének a poros léptek.
Nyárral mulató, ősszel zokogó,
kalapos fényúr letérdel a járdán,
kajánul kacsint kongó bordó hordó,
mesterkulcs üdvözli a tanítványát.
Mint az eső zubog az éj,
tócsává rezdül zsivány zsivaj
penészes falakról csorog a setét,
gardróbban gubbaszt az ősi divat.
Sejtelem szomjas csöbör,
csöppen a folyékony csend,
négy tégla-titok között,
tolvaj széltől táncleckét vesz.
Pinceablak
Kék hétpecsétes pinceablak,
kandikálnak rozsdás évek,
az utca ólomlábon ballag,
időtlen vének a poros léptek.
Nyárral mulató, ősszel zokogó,
kalapos fényúr letérdel a járdán,
kajánul kacsint kongó bordó hordó,
mesterkulcs üdvözli a tanítványát.
Mint az eső zubog az éj,
tócsává rezdül zsivány zsivaj
penészes falakról csorog a setét,
gardróbban gubbaszt az ősi divat.
Sejtelem szomjas csöbör,
csöppen a folyékony csend,
négy tégla-titok között,
tolvaj széltől táncleckét vesz.
Tuesday, February 24, 2009
Gyümölcsöskert
Simon Roland
Gyümölcsöskert
Meggyízű napkorong,
szépséget gyűjt,
virágzó lombot,
fénypalotába küld.
Cseresznye színű zápor,
a termésnek hízeleg,
tündér őrzi a lángot,
minden pillanat, egy üzenet.
Eper és málna,
bevallja a szerelmet,
vonul szorosan párban,
csillag-titkokra fülemüle felelget.
Barack illatú hold,
háztető felett libben,
kavics kér egy szót,
s elmerül a vízben.
Gyümölcsöskert
Meggyízű napkorong,
szépséget gyűjt,
virágzó lombot,
fénypalotába küld.
Cseresznye színű zápor,
a termésnek hízeleg,
tündér őrzi a lángot,
minden pillanat, egy üzenet.
Eper és málna,
bevallja a szerelmet,
vonul szorosan párban,
csillag-titkokra fülemüle felelget.
Barack illatú hold,
háztető felett libben,
kavics kér egy szót,
s elmerül a vízben.
Thursday, February 12, 2009
Rejtélyek
Simon Roland
Rejtélyek
Galamb járta toronyóra lázong,
fogaskeréken gördül a tér,
jövőbeli szerelmespárok,
várakozó padok, időtlen kép.
Ócska repedt tuskóasztal,
avítt tányér és fakupák,
néhány Ambrózia falat,
bűvöli az ízek urát.
Ezüst gerendák,
a titkot tartják,
várak fölé száll,
holdfényes padlás.
Az őrült végtelen,
önmagát küldi mindenhova,
széttörhetetlen lényekkel,
játszik a tükörszoba.
Rejtélyek
Galamb járta toronyóra lázong,
fogaskeréken gördül a tér,
jövőbeli szerelmespárok,
várakozó padok, időtlen kép.
Ócska repedt tuskóasztal,
avítt tányér és fakupák,
néhány Ambrózia falat,
bűvöli az ízek urát.
Ezüst gerendák,
a titkot tartják,
várak fölé száll,
holdfényes padlás.
Az őrült végtelen,
önmagát küldi mindenhova,
széttörhetetlen lényekkel,
játszik a tükörszoba.
Wednesday, February 04, 2009
Vitorlásklub
Simon Roland
Vitorlásklub
Oh, te ledér-kevély vitorla,
kikötői varázsszavú lidérc,
toronyszoba szorgos írnoka,
fehér lelkeddel a hegycsúcshoz érsz.
Fák puha zöldjében,
fürdik a tej illatú hold,
néma ajkú léptek,
képzelt csókoknak udvarol.
Virgonc ezüst halak,
kortyolnak az égből,
setét móló alatt,
tündérek üzennek a mélyből.
Évődő kék vízhullám,
gyémánt-titkú kavics,
evezőcsapás után,
az éjszaka csendet tanít.
Vitorlásklub
Oh, te ledér-kevély vitorla,
kikötői varázsszavú lidérc,
toronyszoba szorgos írnoka,
fehér lelkeddel a hegycsúcshoz érsz.
Fák puha zöldjében,
fürdik a tej illatú hold,
néma ajkú léptek,
képzelt csókoknak udvarol.
Virgonc ezüst halak,
kortyolnak az égből,
setét móló alatt,
tündérek üzennek a mélyből.
Évődő kék vízhullám,
gyémánt-titkú kavics,
evezőcsapás után,
az éjszaka csendet tanít.
Saturday, January 24, 2009
Balatonfüred
Simon Roland
Balatonfüred
Szurok-setét nádas,
éjbe karcolt árnyak,
vadkacsa lázad,
ébreszti a dermedt tájat.
Égbolttal kacér sirály szárnyán,
érkezik az arany pirkadat,
vizek iszap-mély száját,
feloldja a hattyú szépségű nyári pillanat.
Könnyes szemű vén platán,
emlékkönyvet lapoz,
szerelem, séta, magány,
mesélnek messze néző padok.
Szelek szitakötő-kék palástját,
felölti a pompás kirándulóhajó,
hívogat a Tihanyi apátság,
szőke Július szalad a parton.
Balatonfüred
Szurok-setét nádas,
éjbe karcolt árnyak,
vadkacsa lázad,
ébreszti a dermedt tájat.
Égbolttal kacér sirály szárnyán,
érkezik az arany pirkadat,
vizek iszap-mély száját,
feloldja a hattyú szépségű nyári pillanat.
Könnyes szemű vén platán,
emlékkönyvet lapoz,
szerelem, séta, magány,
mesélnek messze néző padok.
Szelek szitakötő-kék palástját,
felölti a pompás kirándulóhajó,
hívogat a Tihanyi apátság,
szőke Július szalad a parton.
Friday, January 16, 2009
Falusi nyár
Simon Roland
Falusi nyár
Cifra ablakból elszökött,
a szelíd muskátli,
vadvirágok között,
szabaddá akar válni.
Hajnal és az érett alkony,
két csibész udvarolni jár,
szél zilálta árokparton,
magányos pipacs áll,
Kék szemű rengeteg,
elhagyott arany topáz,
Július, a szőke szende,
mezítláb járja otthonát.
Csalit mélyén csalán,
sötétbe zártan fortyog,
ne törjön meg a varázs,
az éji italból kortyol.
Elfeledett nyári nyelven,
alkot a cserebogár,
zöld ének, dús rejtek,
titokból szőtt fonál.
Falusi nyár
Cifra ablakból elszökött,
a szelíd muskátli,
vadvirágok között,
szabaddá akar válni.
Hajnal és az érett alkony,
két csibész udvarolni jár,
szél zilálta árokparton,
magányos pipacs áll,
Kék szemű rengeteg,
elhagyott arany topáz,
Július, a szőke szende,
mezítláb járja otthonát.
Csalit mélyén csalán,
sötétbe zártan fortyog,
ne törjön meg a varázs,
az éji italból kortyol.
Elfeledett nyári nyelven,
alkot a cserebogár,
zöld ének, dús rejtek,
titokból szőtt fonál.
Monday, January 12, 2009
Farsang
Simon Roland
Farsang
Színes fények, zsongó ünnep,
dob, furulya és cintányér,
az utcákon maszkarás tömeg.
táncoló csörgők, bolondos színjáték.
Rémisztő figurák, őrült kavalkád
bohócok, katonák, hercegek, lantosok,
zörgetik eszeveszetten a tavasz ajtaját.
az ablakon benéznek a hívogató dallamok.
Meredek deres háztetőn,
ostort csattogtat a tél,
siklanak távoli fenyők,
telihold kinyitott esernyőjén.
Farsang
Színes fények, zsongó ünnep,
dob, furulya és cintányér,
az utcákon maszkarás tömeg.
táncoló csörgők, bolondos színjáték.
Rémisztő figurák, őrült kavalkád
bohócok, katonák, hercegek, lantosok,
zörgetik eszeveszetten a tavasz ajtaját.
az ablakon benéznek a hívogató dallamok.
Meredek deres háztetőn,
ostort csattogtat a tél,
siklanak távoli fenyők,
telihold kinyitott esernyőjén.
Saturday, December 27, 2008
Misztikus éjszaka
Simon Roland
Misztikus éjszaka
Parázs-varázs kísértet-táj kacag,
falevél kobold-zöld táncán,
mereng denevérszárnyú ablak,
dühösen csattogtatja égbe vágyó szárnyát.
Hegycsúcs-kék vár alatt,
nomád lelkű fuvallat,
kanyargós ösvényen lustán ballag,
útmutató holdfény előtte szalad.
Fülemüle miriád-rébusz dalát,
virrasztó dús fakoronák,
lélek érintetten hallgatják,
így őrzik a titkok odvát.
Misztikus éjszaka
Parázs-varázs kísértet-táj kacag,
falevél kobold-zöld táncán,
mereng denevérszárnyú ablak,
dühösen csattogtatja égbe vágyó szárnyát.
Hegycsúcs-kék vár alatt,
nomád lelkű fuvallat,
kanyargós ösvényen lustán ballag,
útmutató holdfény előtte szalad.
Fülemüle miriád-rébusz dalát,
virrasztó dús fakoronák,
lélek érintetten hallgatják,
így őrzik a titkok odvát.
Subscribe to:
Posts (Atom)
