Maraton

Simon Roland

Maraton

Pokoli vaskohó,
titáni ősök tűztánca,
ezer lándzsát forgató,
a harci jelet várja.

Levetett páncél,
a fém-szürke égbolt,
küzdelem és játék,
terjedő vérfolt.

Rohanó napok és hetek,
rőt alkonyat és réz virradat,
kicsiny út hergeli a mord hegyet.
minden nyílt és szabad.

Gyűjtemény

Simon Roland

Gyűjtemény

Redőny-regény,
felszeletelt holdfény,
kihívó és ledér,
kockára vágott utcakép.

Elpakolt holnapok,
ülnek a vitrinben,
készülő randevúk,
csók ízű éjjelek.

Flört

Simon Roland

Flört

Szemek csatáját,
kérdések vívják,
randevú talányát,
pillanatok írják.

Köszönő háztetők,
szemerkélő fények,
nyitják az ernyőt,
pásztázó kandeláber rémek.

Szőke hajzuhatag,
kacér mosoly,
ábrándos nyakad,
a vad képzelethez oson.

Kebled és kívánatos combod,
blúz és szoknya,
mindenből kínálsz egy kortyot,
lépted titkos mondóka.

Betört kirakat üvegét,
ragasztja össze a hold,
összeáll a szerelmes kép,
ajkunkba harap a csók.

Viharos éjjelen

Simon Roland

Viharos éjjelen

Szürke esőfüggöny,
takarja el a tájat,
érkezik az éji küldött,
felsejlik a várad.

Borzongó cserjék,
tüskék és ágak,
véresre sebzik,
mezítelen lábad.

Miféle varázs tör,
át a félelmes sötéten,
nem lápi lidérc jön,
villan a szemed fénye.

Kínzó korbács,
vág a csend húsába,
szikrázó szirti tornác,
szédül bele az űr tornyába.

A legfelső emelet II

Simon Roland

A legfelső emelet II

Az egyik estén a tomboló hóviharnak és a tájékozódási képességemnek köszönhetően későn értem a munkahelyemre. A munkaadóm szerencsére üzleti tárgyalásra utazott.
Az idő megállt az ódon kastély kovácsoltvas kapuja előtt, nem kapott belépési engedélyt.
A változatlanság komornyikja a tél fejedelmének adta a kapu kulcsát.
A környék olyan volt, mint egy időtlen festmény. Nagy nehezen átverekedtem magam a tündérek növekvő birodalmán. A mindenre elszánt, őrszolgálatot teljesítő angyalok fáradhatatlanul küzdöttek a folyamatosan zajló csatában. A tél állhatatosan támadott, új és új taktikához folyamodva a kiszemelt terület megszerzésének a reményében, az elkeseredett ostromot dobpergés és üvöltés kísérte. A mester megvalósult álmát bemutató élethű szobrok elmerültek a téli örvényben. Lekotortam a havat a kabátomról, megtöröltem a csizmámat, beléptem az ajtón. A kályha dühösen duruzsolt. A fűtőszerkezet ugyan szorgalmasan termelte a hőt, ám nem tudta teljesen bemelegíteni a termet, a falakból jéghideg lándzsák meredeztek. A pompázatos báli estéket felelevenítő márványpadló felett kristálycsillár hintázott.
A prominens vendégek helyett a csend és a holdfény táncolt. A fiókból előhalásztam a rejtélyes postástól átvett csomagot, egy sugallat hatására – Neked szól a küldemény – letettem arról a szándékról, hogy a főnökömet értesítsem és bátran felbontottam. Egy szimbólumokkal teletűzdelt gyémánt markolatú tőr és egy papír fogadta a kíváncsi tekintetemet. A kés éle összekacsintott az ablaküveget és a helyiséget átszelő holddal. A levélen dőlt betűkkel ez állt:

Kövesd a koldust, ő majd elvezet a sötét barlanghoz.

Elmosolyodtam - Szeretem a rejtélyeket, vicceket és a szójátékokat - A szegény sorsú férfi kint állt a kapu előtt, rám várt türelmetlenül. Az összefagyott ujjait dörzsölte. Elindultam az ősz hajú látogató felé. A hajléktalan sántikálva futott az ellenkező irányba, fel a lankára, én követtem, ropogott a lábam alatt a hó, térdig süllyedtem a fehér mezőben. A dombháton körülnéztem, vakító monoton egyformaság elől szédült csúcsok merész magasságába vágyó fenyőfák kapaszkodtak fel a hegy oldalára. A koldust sehol sem láttam, de a lábnyomai elárulták az irányát, amerre ment. A tűlevelű óriások közt néha felbukkant egy furcsa alak, majd újra eltűnt a szitáló fehérség és az örökzöld hatalmasságok közt. Az érintetlenséget megtörő nyomokat követve felkapaszkodtam a meredek hegyoldalra. Az öreg férfi meglepően fürge volt, látszott, hogy ismeri a környéket, az út egyre veszélyesebbé és járhatatlanabbá vált. Talán egy óra is eltelt, mikor egy szirt pereme megállásra és a mélységbe nézésre kényszerített. Mivel az üldözéssel voltam elfoglalva, fel sem tűnt, hogy milyen magasságokat sikerült meghódítani. Zihálva vettem a friss levegőt. A szívem veszettül dobolt. A fenyőfák koronáján siklott a vándorló telihold. Megszabadultam a súlyként nehezedő kabátomtól és a sapkámtól, könnyebben kelhetek át a túlsó oldalra. A szikla peremén óvatosan araszoltam, miközben a hátamat az érdes szirtnek nyomtam. Beszélgetés foszlányt kaptam el.
Két férfi vitatkozott egymással, a hangjukat néha túlkiáltotta a szél, így a veszekedés témája homályba veszett. Kövek és földdarabok potyogtak és lezuhant egy kulcs is. Közvetlenül a lábbelim mellett landolt. Egy kiálló szirtbe kapaszkodtam az egyik kezemmel, a másikkal a perem szélén egyensúlyozó tárgyért nyúltam.

A legfelső emelet

Simon Roland



A legfelső emelet



Az ablakpárkányok alatt még a sárgálló ősz kavargott a nyár lendületével, de a leghidegebb évszak fehér kopogós csizmájával már kimért léptekkel tört be a lesoványodott ligetekbe, cilinderét emelgetve rideg üdvözlettel, jéghideg érintésével riogatta a járókelőket. Az emberek sietős léptekkel igyekeztek az otthonaikba. A félhomályos sejtelembe menekülő szűk utcák és a szerelmes csendbe kristályosodott szökőkutakkal, az egyszerre minden irányba szaladó térkövekkel, fura művészi szobrokkal dicsekvő tágas terek felett vonuló háztetők pajzsként emelték magasba az új vezért, a szikrázó köpenyeget viselő mord tábornokot. A tél egy büszke fejedelem méltóságával nézett le, a rezzenetlen tócsa tiszta tükrében szemlélte kiteljesedő szépségét és növekvő erejét. A fák vézna kezükkel gyámoltalanul integettek az új hadvezérnek, hódolatukat fejezve ki. Az éjszaka a tél palotájában vendégeskedett.

A helység szélén elhelyezkedő sikátorban egy rongyokba bugyolált férfi tevékenykedett. A sűrű szitáló hópelyhek rászálltak az összekuszált ősz hajára és a gondozatlan ruházatát gúnyolták a pimasz kavargó pelyhek. A csavargó fadarabokat és szétszórt papírokat hordott össze, az összegyűjtött szemétkupacot próbálta meggyújtani remegő kezével egy szélcsendesnek gondolt helyen, de az első próbálkozását a kacagó szél meghiúsította, elfújta a gyengéden pislákoló lángot és talán az utolsó reményét is. A használhatatlanná vált gyufaszálat elgémberedett ujjai között tartotta, majd dühösen elhajította a többi kacat közé.
A meghitt fényben duruzsoló kályhától kellemes hőmérsékletű helyiségből figyeltem a sors által erősen sújtott öregembert. A vagabund az ódon épületet gyengéden átölelő beszédes motívumokkal díszített kovácsoltvas kerítéshez közelített, sántikálva vonszolta magát.

Megragadtam az asztalon hagyott szendvicsem maradékát, egy csésze forró gőzölgő teát és a zörgő kulcscsomót, az előszobai fogasról levettem a kabátot és a sapkát, melyet gyorsan magamra öltöttem, majd a csordultig teli bögrével és az elkészített vacsorával a kezemben egy bűvész mozdulatával egyensúlyozva kiléptem a szabadba. A fél órával ezelőtt elvégzett munkámnak nyoma sem volt, a hótakaró újra belepte a mesteri kapuhoz vezető utat, valószínűleg a hókotró lapátot is, mivel sehol nem találtam. A kanyargó ösvény szövevényes útját kapucniba bújtatott ártatlan arcú angyalok mutatták – Felfednek valamit, hogy mást elrejthessenek -A szobrok kifeszített íjjal védték az ősi kastélyt. Elszántan átverekedtem magam az akadályon, azonban a felerősödött szél a tél hűséges csatlósa újabb támadást intézett, bőszen csattogtatta ostorát.
A pillanatokon belül keletkező fergeteg eltűntette előlem a bejáró előtt ácsorgó jövevény alakját, csak amikor a kapuhoz értem, akkor derült ki számomra, hogy nem az előbb látott hajléktalan, hanem egy makulátlan külsejű középkorú, kipihent arcú szakállas postás várakozott a bejárat előtt – Éjnek éjjelén? – meghökkentem a kései látogatón és a helyzeten. Egy csomagot nyújtott át, hiába magyaráztam neki, hogy ez az épület évszázadok óta lakatlan és az új tulajdonos által megbízott éjjeliőr vagyok, nem foglalkozott velem, szolgálatkészen aláíratta velem a papírt, átnyújtotta a küldeményt és sarkon fordult. A küldeményen nem volt feltüntetve a feladó, de a címzett neve sem, csak az utca és a házszám – Határ utca 32. Hotel Forlorn – A város legendás történetéhez szorosan hozzátartozik a patinás szálloda, amelyben ma a pihenni, szórakozni vágyó módos polgárok helyett legfeljebb a holdfény és egy könyvmoly, erős képzelettel megáldott éjjeliőr járkál a visszhangzó szerényen bútorozott kísértetjárta falak közt. A csomaggal és a kérdésekkel visszatértem az üresen álló épületbe. Felhörpintettem a kamilla teát, elfogyasztottam az ételt, komótos mozdulatokkal végigjártam a szokásos útvonalat. A felső emeletre nem tudtam és nem is akartam menni. A valamikori lépcső darabjai hevertek a tátongó sötétség alatt. A zseblámpa fénye nem merészkedett az első emeletre.

Kísértet történet IV Befejező rész

Simon Roland

Kísértet történet IV

A letűnt századokat felidéző közkedvelt, áruszállításra, postai csomagok, levelek kézbesítésére és hosszú kalandos szárazföldi utazásra használt jármű jellegzetes hangja újra megtörte a papíron tintapacaként rezdülő, terjedő éji csendet, a lovak ütemes dobszólamát és a szétszórt köveken áthajtó, kis gödrökbe tévedő kerekek nyöszörgését továbbította az árnyaktól és neszektől körülvett ösvény, egy rövid ideig hallgatóztam, a zaj lassan távolodott tőlem, a kíváncsiságomtól hajtva elhatároztam, hogy utánajárok a furcsa dolognak, kirohantam a hallba. Szimat a főbejáratot kaparta türelmetlenül, egyre elkeseredettebben, megérezte a belőlem áradó feszültséget, viharos gyorsasággal feltéptem az ajtót és kiléptem a vadonba. Az erdő szeder illattal kedveskedett. A hűséges kutyám az ádáz árkokat elszánt tekintettel ugrálta át, lerázva magáról a tüskék bokrok átkait, sikeresen átverekedte magát a sűrű aljnövényzeten, követve a csaliton átgázoló sietős lépteimet. A felhők elvonultak a hegycsúcsok titkát fürkészni. A fák csúcsáról kék esőcseppek gurultak alá. A lombok és a cserjék félrehúzódtak, meseszép patak kavicsokkal és érintetlen tisztasággal szegélyezett partjára értem ki.
A sebesen vágtázó vízfolyam felett egy büszke átjáró ívelt át, amely motívumokat, legendás csatákat, hősies történeteket prezentáló szobrokkal volt díszítve, a készítője minden bizonnyal kiélte gazdag fantáziáját. A túloldalon díszes bérkocsi bukkant fel a rekettyétől sárgálló domboldalon. Egy igazi szépség szállt ki a hintóból. A fiatal nő hófehér menyasszonyi ruhát viselt. A pompás hídon egy kifogástalan öltözetű magas férfi várakozott, a korlátnak dőlve figyelte a kedvese kecses, hangtalan közeledését. A menyasszony ünnepélyes mozdulatokkal lépkedett a jövendőbelijéhez, elhaladt a daliás mellvértbe bújtatott, kardját magasba emelő lovag előtt, majd a vállán képzeletbeli madarakat cipelő óriás mágus előtt megállt, a kezét a férfi tenyerébe helyezte, aki felhúzta az ujjára a hold kísérteties fényében tündöklő gyűrűt.
A szerelmespár csókban forrt össze, láthatatlan pap mormolta a jókívánságokat és az áldásokat. A lelkész hangja, az újdonsült házaspár, a varázslatos híd és a domb tetején pihenő hintó hirtelen eltűnt. A kutyám értetlenül tekintgetett rám. Közelebb mentem - Ott ahol a híd sárgarézből készült feljárója volt az előbb, most egy kidőlt fa koronája mered a túlpart irányába - A legvastagabb ágán egy madár egyensúlyozott, szomját oltotta a patakból, körülnézett, alaposan szemrevételezte a környéket, mintha keresett volna valamit (talán ő is az előbb látottakat próbálta értelmezni), és elrepült.

Amikor beértem a városba, már a hajnal játszadozott a háztetőkön és a lépteket ringató utcai térköveken, felkerestem az antik üzletet, a boltíves félhomályos pincében kuporgott a rejtély, valahol egészen a közelemben. A könyvesbolt vezetője magamra hagyott, a csendek és a tornyosuló könyvek körülvettek. Rengeteg súlyos kötet és újság átlapozása után végre megtaláltam azt, amit oly állhatatosan kerestem, és az 1899. évi Krónika megadta a kérdésemre a választ, nem képzelődtem. A megsárgult lap megemlíti a hidat, amely a szöveg megírása előtt 54 évvel ezelőtt összedőlt, a lázadók és a kormánycsapatok között kirobbant összecsapás következményeként, egy eltévedt ágyúgolyó a szabadcsapatok ideiglenesen felépített őrséggel és nehézfegyverzettel megerősített barakkjainak a megsemmisítése helyett a mesteri átjárót rombolta szét és küldte a darabjait a patak iszapos aljára. Az oldal alján kanyargó téma viszont más vizekre evezett, a prominens elöljáróról lebbentette fel a fátylat, amelyet a város megmentőjének és hősének tartottak sokáig, de később kiderültek a hamisságai, álnokságai. Az előbb említett férfi halála után egy oktondi, de becsületes önjelölt nyomozó felderítette, kiásta a sötét eltitkolt múltját, és itt kapcsolódott bele a történetbe a szemtanúvá vált kereskedő és a súlyos kórral küzdő kedvese szövevényes kalandja. Craig és Shannon kicsi koruktól kezdve házaspárnak tartották egymást, a csínyeket, barátságot, vonzódást, szenvedélyt megtapasztaló tiszta lelkű szerelmesek gyermekkorukban játékból összeházasodtak, de az újság állítása szerint a hivatalos, papi áldástól kísért házassági ceremónia soha nem valósult meg, a vállalkozó rajongásig imádott nője az esküvő előtt egy nappal betegségben meghalt. A szigorú börtönből megszökő szerelmes férfi későn érkezett, a könyörtelen halál elragadta az első és egyetlen szerelmét. A megsárgult, kifakult újságot sokáig tartottam a kezemben, könnyek potyogtak a szememből.

Kísértet történet III. rész

Simon Roland

Kísértet történet III.

A diáriumból kitépett lapot sokáig tartottam a kezemben, a befejezetlen történet hatása alá kerültem, összehajtogattam a papírust és a bennem felmerülő kérdéseket a megválaszolatlanság mélyére süllyesztettem.
A régi korokat hirdető, a nemesi értékekből, ódivatú művészetből ízelítőt adó kopott öreg ruhásszekrény hívta fel magára az elkalandozó figyelmemet. Szimat békésen aludt, csak néha mozgatta az orrát, fintorgott, a törött ablaküvegen keresztül belopódzott virág, cserje, vadmálna illatú varázslatos rengeteg járkált a magányos kunyhóban. A hűséges eb beleszimatolt a friss levegőbe, valószínűleg az erdő mélyét járta álmában. Az asztalra lerakott kosárból büszke szarvasgombák integettek. A kutyus a fülét igazgatta a mancsával, néha felmordult, majd a morgása szuszogássá szelídült. Kék esőcseppek gördültek le a lombokról. Az angyalok megrakott csillagszekéren vonultak el a mord hegycsúcsok járhatatlan sziklái közé, a magaslaton fürödtek a holdfény csókolta hűvös, tiszta mélyből felbukkanó patakban, a könnyeiket azonban itt hagyták. A gardrób díszes formáit követtem a tekintetemmel, amikor a szemem a szekrény mögé kalandozott, valamit felfedeztem. A termetes szekrényt szándékosan tolták a titokzatos bejárat elé. A testemmel nekifeszültem az óriási bútordarabnak, a mindennapos szokásommá vált esti futás és az edzőteremben eltöltött szorgalmas, állhatatos súlyemeléseknek köszönhetően nem jelentett gondot a hatalmas akadály eltávolítása a rébusz útjából. Kitűnő testi és szellemi állapotban voltam. Teljes erőmet igénybe véve elmozdítottam a rejtély útjában álló, idős komornyikra hasonlító ruhatárat.
A szemközti falon az időtelenségben időző fura szellemkastélyra hasonlító falióra megbűvölten, meredten mutatott a felfedezett titkos járatra – lépd át a küszöböt, ha van elég bátorságod, de nagyon vigyázz -
Az ajtóhoz mentem és a kíváncsiságomtól hajtva megpróbáltam kinyitni, de az ajtó konokul ellenállt, elővettem a nemrégiben megtalált kulcsot és a zárba illesztettem, a kulccsal együtt fordult el a múlt, a jelen és a jövő is. Izgatottan nyomtam le a kilincset, a szívem vadul zakatolt, az ijesztő gyermekkori emlékeimen (a zsongó nyári szünidő ideje alatt nagyapám házának közelében elterülő gazzal és városi legendákkal körülbástyázott romos házikó pincéjében bóklásztam a botok által kijelölt kapu helyett a nyitott ablakon berepülő labda után kutatva) átlépve benyitottam a szobába. Elővettem a zseblámpámat és felkattintottam a gombját. A fénycsóva ijedten és kíváncsian szaladt végig a poros padlón, majd a könyvespolcon, az évszázadok óta érintetlen vastag könyveken sietősen, néhol ráérősen lépdelt, szomjasan falta az ismerős vagy ismeretlen, híres vagy régi új címeket, végigmászott a csendmohás falon, végül egy festményen állapodott meg. A félhomályos helyiségben egy valóságos művészeti élmény fogadott. A napfényben tobzódó lombok alatt egy szemmel láthatóan boldog szerelmespár piknikezett, előttük bor és sütemény, pompa és mámor - A festőnek sikerült a lehetetlen, kiemelte őket a keretből. A nő szőke haját borzolja a szél, a férfi féltőn fogja a kedvese kecses kezét. Összetartoznak, szeretik egymást – mondtam hangosan, ha az alkotó is a szobában tartózkodott volna, akkor valószínűleg megosztottam volna a gondolataimat a művészetről, de csak a csend bólogatott rendíthetetlenül.
A szerelmesek pillantása, mozdulata, tartása a csók gondolatával játszott. Az ajkuk szenvedélyes csókért kiáltott.

Kísértet történet II. rész

Simon Roland

Kísértet történet II

Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.

Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.

Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.

1723.07.18

Kísértet történet I. rész

Simon Roland

Kísértet történet I

Az ereszkedő hőlégballonra hasonlító meggyszínű napkorong a hömpölygő vízfolyam felett lebegett. Az est kitárt szárnyú ragadozó madárként vetült a mesés szépségű tájra. A nap lassan elmerült a sötéten örvénylő mélységben. A békák kórusára távoli madár válaszolt. Az ízletes és értékes szarvasgombákkal dicsekvő kosárral a kezemben átkeltem a hangulatos fahídon, és a hirtelen érkezett nyomasztó érzésen is, egyfajta előérzet volt ez, melyet kénytelen voltam szemrevételezni, megvizsgálni, egy figyelmeztetés, talán egy jövőbeli eseményre, egy érzés mely belém hasított egy pillanatra. A szomorúfűz és felette glóriaként gomolygó, lombokra csavarodó égbolt elevenebbnek hatott a mozdulatlan víztükörben. A szél átsöpört a lombok közt, de a köves parton megállt, a víz felszínére festett látványtól lenyűgözve. Ráléptem a hazafelé vezető lámpásként világító
pipacsokkal szegélyezett kacskaringós ösvényre, hátra néztem, a Szimat névre keresztelt kutyámat keresve. A hűséges eb az áthatolhatatlan erdő irányába bámult – Gyere már, holnap majd folytatod a gombák keresését – kiáltottam erélyesen, majd füttyszóval próbáltam idehívni a makacs jószágot, a házi kedvenc morgott és dühösen ugatott, mereven nézett egy bizonyos pontra. A fákra, bokrokra telepedő sötétséggel baljóslatú fellegek érkeztek. Eleredt az eső. Odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a tekintetével fürkészett területet. Megsimogattam Szimat buksiját, de nem sikerült megnyugtatnom, sőt még jobban csaholt. A felhők tócsákat álmodtak az erdő szoknyáihoz bújó egyenetlen talajra. A páfrányok elfutottak, hogy mutassanak nekem valami érdekeset. Az alázúduló esőcseppek függönyként gördültek elém. Félrehajtottam a kilátást akadályozó ágakat és a félelmek rejtett
akadályait is. Az égboltnak nevezett milliárd zsarát szemű jelenés kettévált, lidércfényben burjánzó rekettyésbokorral befuttatott domboldalon egy fura fekete köpenyt viselő férfire lettem figyelmes. A sötétség újra birtokba vette az erdőt, hangos dörej figyelmeztette az erre tévedő vándort - Ne menj tovább -
Az ábrándos tölgyfák felett átsuhanó villám varázserővel ruházta fel a meredek lankán haladó kísérteties figurát. Kék varázsos szikrák rajzolták meg a valószínűleg nehéz zsákot cipelő figura sziluettjét. A kutyus váratlanul nekiiramodott, átverekedte magát a sűrű bokrokon és a titokzatos férfi nyomába eredt. Ezer rakoncátlan, szemtelen macska sem tudta volna elterelni a figyelmét. Követtem a magáról megfeledkezett jószágot, mikor felértem a domb tetejére, elém tárult egy romos házikó. A rozoga kunyhó előtt észrevettem a kutyámat, a szomorú időjárással mit sem törődve megszállottan kapart, mire odaértem a szorgalmasan dolgozó kutyushoz jelentős mennyiségű sáros földkupac gyülekezett a háta mögött.
Csaholással és jelentőségteljes nézéssel jelezte, hogy talált valamit. Az eső még vadabbul ömlött ránk. Lehajoltam és egy dobozkát vettem ki a gödörből – Szarvasgombák és titkok –
mondtam elgondolkodva, miközben leemeltem a díszes motívumokkal tarkított szelence tetejét, egy rozsdás kulcsot és egy levelet vettem ki belőle. A nyári zápor elöl az elhagyatott kunyhóban húztam meg magam. A szerényen berendezett régi korokat és emlékeket őrző házikó ugyan nem adott luxus kényelmet, az ablakon bekéredzkedtek a pimasz esőcseppek, az elhasználódott szék és az ágy kényelmetlen volt, de a kunyhó mégis megfelelt a követelményemnek, menedéket adott. Szimat a lábamhoz telepedett és nyalogatta vizes bundáját. Elővettem a hátizsákomból a zseblámpát és a halvány fényben hangosan olvasni kezdtem a levelet.
A villám újra átsuhant az égen. A telihold már a hegycsúcson járt.

Éjszakai titok

Simon Roland

Éjszakai titok

Szenvedély sűrű kertjét járod,
az éjszakából piros virágot tépsz,
merész vágyak és álmok,
őrült festményéből kilépsz.

Ruhád a padlóra hull,
meztelenséged varázsos ármány,
szépségedtől elnémul,
hold ajkú márvány.

Kívánatos combodon játszik,
ezer fantom és árny,
buja tested csábít,
titkod felfedezésre vár.

Ártatlan angyal lépted,
tantaluszi kín,
húsod és a véred,
végtelen kalandba hív.

Balatonfüreden

Öreg vízimalom

Simon Roland

Öreg vízimalom

Magányos épület,
könyököl a partra,
vízbe mártott tüzet,
a tenyerében tartja.

Könyvből kivágott fejezet,
itt a történelem mesél,
az óriás mozdulatlan eleven,
ül a nagy léptű idő helyén.

Az ablaküvegre tapad,
amorf felleg könnyes arca,
átszövi a koszlott falat,
az erdő ősi sarja.

Remete lélek álmodja az álmot,
múltba nyitva a szemét,
őröl a malom, cipeli a súlyos zsákot,
a derék molnár legény.

Madár szárnyán,
fáradt fénysugár,
táncba hívja párját,
a bársonyos éjszakát.

Aratás

Simon Roland

Aratás

Évődő napkorong,
kegyetlen szphinx,
pajzs-oltalom,
kék kupola alatt bizony sehol sincs.

Férfit érlelő munka,
ujjongva ugrál a szőke kalász,
suhan a kasza újra és újra,
káprázatos Július ül a felhők alján.

Ős-modern titán,
kombájn száguld,
fenséges búzamező kiált,
régi nyár a gép alá hull.

Solymász és madara

Simon Roland

Solymász és madara

Hűség és szabadság,
kék hullámain vitorláz,
kövesse gazdája parancsát,
vagy a hegyek fenséges útvonalát.

Félelmes árnyával vívódik,
a menekülő zsákmány,
őrült, kedves, mogorva, szolid,
kaján démonok utaznak a szárnyán.

Olvadó üveghídon,
lépdel a hiú tavasz,
a köveken lusta gyíkok
pihennek az arany lombok alatt.

Éles vadász szemét,
megérinti a szépség vágya,
járhatatlan csúcsok szűz-fehér,
négy angyal féltett vadvirága.

Papír

Simon Roland

Papír

Négybe hajtott napok,
magasan, lélek-bűvölten,
repülnek a szélcsendes udvaron,
a ház, a fal csak papundekli díszlet.

Fénymásolt hold,
fakó és csorba,
hullámzó ezüstöt szór,
a csillag és csónak csalta tóba.

Szétszakadt maszkara,
csalitban csavargó éj,
kinyílt az erdő titkos ajtaja,
átvisít rajta a hajnali fény.

Hirdetőoszlop

Simon Roland

Hirdetőoszlop

Mint egy elfeledett ősi vár,
utolsó pillére,
falragaszra merő tekintet száll,
pályázik a titkos hírére.

Plakát-szenzáció,
kiált a rikkancs szél,
megfontolt lépteket szór,
macskaköves tér.

Hőség

Simon Roland

Hőség

Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.

Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.

Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.

Sötétkamra

Simon Roland

Sötétkamra

Sűrű hálóba szédült,
halként vergődő terek,
elől elszökött,
az exponált jelen.

Sötét fények,
álmodják a képet,
láthatatlan lélek,
írja az új emléket.

Pinceablak

Simon Roland

Pinceablak

Kék hétpecsétes pinceablak,
kandikálnak rozsdás évek,
az utca ólomlábon ballag,
időtlen vének a poros léptek.

Nyárral mulató, ősszel zokogó,
kalapos fényúr letérdel a járdán,
kajánul kacsint kongó bordó hordó,
mesterkulcs üdvözli a tanítványát.

Mint az eső zubog az éj,
tócsává rezdül zsivány zsivaj
penészes falakról csorog a setét,
gardróbban gubbaszt az ősi divat.

Sejtelem szomjas csöbör,
csöppen a folyékony csend,
négy tégla-titok között,
tolvaj széltől táncleckét vesz.