Simon Roland
Kísértet történet IV
A letűnt századokat felidéző közkedvelt, áruszállításra, postai csomagok, levelek kézbesítésére és hosszú kalandos szárazföldi utazásra használt jármű jellegzetes hangja újra megtörte a papíron tintapacaként rezdülő, terjedő éji csendet, a lovak ütemes dobszólamát és a szétszórt köveken áthajtó, kis gödrökbe tévedő kerekek nyöszörgését továbbította az árnyaktól és neszektől körülvett ösvény, egy rövid ideig hallgatóztam, a zaj lassan távolodott tőlem, a kíváncsiságomtól hajtva elhatároztam, hogy utánajárok a furcsa dolognak, kirohantam a hallba. Szimat a főbejáratot kaparta türelmetlenül, egyre elkeseredettebben, megérezte a belőlem áradó feszültséget, viharos gyorsasággal feltéptem az ajtót és kiléptem a vadonba. Az erdő szeder illattal kedveskedett. A hűséges kutyám az ádáz árkokat elszánt tekintettel ugrálta át, lerázva magáról a tüskék bokrok átkait, sikeresen átverekedte magát a sűrű aljnövényzeten, követve a csaliton átgázoló sietős lépteimet. A felhők elvonultak a hegycsúcsok titkát fürkészni. A fák csúcsáról kék esőcseppek gurultak alá. A lombok és a cserjék félrehúzódtak, meseszép patak kavicsokkal és érintetlen tisztasággal szegélyezett partjára értem ki.
A sebesen vágtázó vízfolyam felett egy büszke átjáró ívelt át, amely motívumokat, legendás csatákat, hősies történeteket prezentáló szobrokkal volt díszítve, a készítője minden bizonnyal kiélte gazdag fantáziáját. A túloldalon díszes bérkocsi bukkant fel a rekettyétől sárgálló domboldalon. Egy igazi szépség szállt ki a hintóból. A fiatal nő hófehér menyasszonyi ruhát viselt. A pompás hídon egy kifogástalan öltözetű magas férfi várakozott, a korlátnak dőlve figyelte a kedvese kecses, hangtalan közeledését. A menyasszony ünnepélyes mozdulatokkal lépkedett a jövendőbelijéhez, elhaladt a daliás mellvértbe bújtatott, kardját magasba emelő lovag előtt, majd a vállán képzeletbeli madarakat cipelő óriás mágus előtt megállt, a kezét a férfi tenyerébe helyezte, aki felhúzta az ujjára a hold kísérteties fényében tündöklő gyűrűt.
A szerelmespár csókban forrt össze, láthatatlan pap mormolta a jókívánságokat és az áldásokat. A lelkész hangja, az újdonsült házaspár, a varázslatos híd és a domb tetején pihenő hintó hirtelen eltűnt. A kutyám értetlenül tekintgetett rám. Közelebb mentem - Ott ahol a híd sárgarézből készült feljárója volt az előbb, most egy kidőlt fa koronája mered a túlpart irányába - A legvastagabb ágán egy madár egyensúlyozott, szomját oltotta a patakból, körülnézett, alaposan szemrevételezte a környéket, mintha keresett volna valamit (talán ő is az előbb látottakat próbálta értelmezni), és elrepült.
Amikor beértem a városba, már a hajnal játszadozott a háztetőkön és a lépteket ringató utcai térköveken, felkerestem az antik üzletet, a boltíves félhomályos pincében kuporgott a rejtély, valahol egészen a közelemben. A könyvesbolt vezetője magamra hagyott, a csendek és a tornyosuló könyvek körülvettek. Rengeteg súlyos kötet és újság átlapozása után végre megtaláltam azt, amit oly állhatatosan kerestem, és az 1899. évi Krónika megadta a kérdésemre a választ, nem képzelődtem. A megsárgult lap megemlíti a hidat, amely a szöveg megírása előtt 54 évvel ezelőtt összedőlt, a lázadók és a kormánycsapatok között kirobbant összecsapás következményeként, egy eltévedt ágyúgolyó a szabadcsapatok ideiglenesen felépített őrséggel és nehézfegyverzettel megerősített barakkjainak a megsemmisítése helyett a mesteri átjárót rombolta szét és küldte a darabjait a patak iszapos aljára. Az oldal alján kanyargó téma viszont más vizekre evezett, a prominens elöljáróról lebbentette fel a fátylat, amelyet a város megmentőjének és hősének tartottak sokáig, de később kiderültek a hamisságai, álnokságai. Az előbb említett férfi halála után egy oktondi, de becsületes önjelölt nyomozó felderítette, kiásta a sötét eltitkolt múltját, és itt kapcsolódott bele a történetbe a szemtanúvá vált kereskedő és a súlyos kórral küzdő kedvese szövevényes kalandja. Craig és Shannon kicsi koruktól kezdve házaspárnak tartották egymást, a csínyeket, barátságot, vonzódást, szenvedélyt megtapasztaló tiszta lelkű szerelmesek gyermekkorukban játékból összeházasodtak, de az újság állítása szerint a hivatalos, papi áldástól kísért házassági ceremónia soha nem valósult meg, a vállalkozó rajongásig imádott nője az esküvő előtt egy nappal betegségben meghalt. A szigorú börtönből megszökő szerelmes férfi későn érkezett, a könyörtelen halál elragadta az első és egyetlen szerelmét. A megsárgult, kifakult újságot sokáig tartottam a kezemben, könnyek potyogtak a szememből.
Wednesday, July 15, 2009
Monday, June 29, 2009
Kísértet történet III. rész
Simon Roland
Kísértet történet III.
A diáriumból kitépett lapot sokáig tartottam a kezemben, a befejezetlen történet hatása alá kerültem, összehajtogattam a papírust és a bennem felmerülő kérdéseket a megválaszolatlanság mélyére süllyesztettem.
A régi korokat hirdető, a nemesi értékekből, ódivatú művészetből ízelítőt adó kopott öreg ruhásszekrény hívta fel magára az elkalandozó figyelmemet. Szimat békésen aludt, csak néha mozgatta az orrát, fintorgott, a törött ablaküvegen keresztül belopódzott virág, cserje, vadmálna illatú varázslatos rengeteg járkált a magányos kunyhóban. A hűséges eb beleszimatolt a friss levegőbe, valószínűleg az erdő mélyét járta álmában. Az asztalra lerakott kosárból büszke szarvasgombák integettek. A kutyus a fülét igazgatta a mancsával, néha felmordult, majd a morgása szuszogássá szelídült. Kék esőcseppek gördültek le a lombokról. Az angyalok megrakott csillagszekéren vonultak el a mord hegycsúcsok járhatatlan sziklái közé, a magaslaton fürödtek a holdfény csókolta hűvös, tiszta mélyből felbukkanó patakban, a könnyeiket azonban itt hagyták. A gardrób díszes formáit követtem a tekintetemmel, amikor a szemem a szekrény mögé kalandozott, valamit felfedeztem. A termetes szekrényt szándékosan tolták a titokzatos bejárat elé. A testemmel nekifeszültem az óriási bútordarabnak, a mindennapos szokásommá vált esti futás és az edzőteremben eltöltött szorgalmas, állhatatos súlyemeléseknek köszönhetően nem jelentett gondot a hatalmas akadály eltávolítása a rébusz útjából. Kitűnő testi és szellemi állapotban voltam. Teljes erőmet igénybe véve elmozdítottam a rejtély útjában álló, idős komornyikra hasonlító ruhatárat.
A szemközti falon az időtelenségben időző fura szellemkastélyra hasonlító falióra megbűvölten, meredten mutatott a felfedezett titkos járatra – lépd át a küszöböt, ha van elég bátorságod, de nagyon vigyázz -
Az ajtóhoz mentem és a kíváncsiságomtól hajtva megpróbáltam kinyitni, de az ajtó konokul ellenállt, elővettem a nemrégiben megtalált kulcsot és a zárba illesztettem, a kulccsal együtt fordult el a múlt, a jelen és a jövő is. Izgatottan nyomtam le a kilincset, a szívem vadul zakatolt, az ijesztő gyermekkori emlékeimen (a zsongó nyári szünidő ideje alatt nagyapám házának közelében elterülő gazzal és városi legendákkal körülbástyázott romos házikó pincéjében bóklásztam a botok által kijelölt kapu helyett a nyitott ablakon berepülő labda után kutatva) átlépve benyitottam a szobába. Elővettem a zseblámpámat és felkattintottam a gombját. A fénycsóva ijedten és kíváncsian szaladt végig a poros padlón, majd a könyvespolcon, az évszázadok óta érintetlen vastag könyveken sietősen, néhol ráérősen lépdelt, szomjasan falta az ismerős vagy ismeretlen, híres vagy régi új címeket, végigmászott a csendmohás falon, végül egy festményen állapodott meg. A félhomályos helyiségben egy valóságos művészeti élmény fogadott. A napfényben tobzódó lombok alatt egy szemmel láthatóan boldog szerelmespár piknikezett, előttük bor és sütemény, pompa és mámor - A festőnek sikerült a lehetetlen, kiemelte őket a keretből. A nő szőke haját borzolja a szél, a férfi féltőn fogja a kedvese kecses kezét. Összetartoznak, szeretik egymást – mondtam hangosan, ha az alkotó is a szobában tartózkodott volna, akkor valószínűleg megosztottam volna a gondolataimat a művészetről, de csak a csend bólogatott rendíthetetlenül.
A szerelmesek pillantása, mozdulata, tartása a csók gondolatával játszott. Az ajkuk szenvedélyes csókért kiáltott.
Kísértet történet III.
A diáriumból kitépett lapot sokáig tartottam a kezemben, a befejezetlen történet hatása alá kerültem, összehajtogattam a papírust és a bennem felmerülő kérdéseket a megválaszolatlanság mélyére süllyesztettem.
A régi korokat hirdető, a nemesi értékekből, ódivatú művészetből ízelítőt adó kopott öreg ruhásszekrény hívta fel magára az elkalandozó figyelmemet. Szimat békésen aludt, csak néha mozgatta az orrát, fintorgott, a törött ablaküvegen keresztül belopódzott virág, cserje, vadmálna illatú varázslatos rengeteg járkált a magányos kunyhóban. A hűséges eb beleszimatolt a friss levegőbe, valószínűleg az erdő mélyét járta álmában. Az asztalra lerakott kosárból büszke szarvasgombák integettek. A kutyus a fülét igazgatta a mancsával, néha felmordult, majd a morgása szuszogássá szelídült. Kék esőcseppek gördültek le a lombokról. Az angyalok megrakott csillagszekéren vonultak el a mord hegycsúcsok járhatatlan sziklái közé, a magaslaton fürödtek a holdfény csókolta hűvös, tiszta mélyből felbukkanó patakban, a könnyeiket azonban itt hagyták. A gardrób díszes formáit követtem a tekintetemmel, amikor a szemem a szekrény mögé kalandozott, valamit felfedeztem. A termetes szekrényt szándékosan tolták a titokzatos bejárat elé. A testemmel nekifeszültem az óriási bútordarabnak, a mindennapos szokásommá vált esti futás és az edzőteremben eltöltött szorgalmas, állhatatos súlyemeléseknek köszönhetően nem jelentett gondot a hatalmas akadály eltávolítása a rébusz útjából. Kitűnő testi és szellemi állapotban voltam. Teljes erőmet igénybe véve elmozdítottam a rejtély útjában álló, idős komornyikra hasonlító ruhatárat.
A szemközti falon az időtelenségben időző fura szellemkastélyra hasonlító falióra megbűvölten, meredten mutatott a felfedezett titkos járatra – lépd át a küszöböt, ha van elég bátorságod, de nagyon vigyázz -
Az ajtóhoz mentem és a kíváncsiságomtól hajtva megpróbáltam kinyitni, de az ajtó konokul ellenállt, elővettem a nemrégiben megtalált kulcsot és a zárba illesztettem, a kulccsal együtt fordult el a múlt, a jelen és a jövő is. Izgatottan nyomtam le a kilincset, a szívem vadul zakatolt, az ijesztő gyermekkori emlékeimen (a zsongó nyári szünidő ideje alatt nagyapám házának közelében elterülő gazzal és városi legendákkal körülbástyázott romos házikó pincéjében bóklásztam a botok által kijelölt kapu helyett a nyitott ablakon berepülő labda után kutatva) átlépve benyitottam a szobába. Elővettem a zseblámpámat és felkattintottam a gombját. A fénycsóva ijedten és kíváncsian szaladt végig a poros padlón, majd a könyvespolcon, az évszázadok óta érintetlen vastag könyveken sietősen, néhol ráérősen lépdelt, szomjasan falta az ismerős vagy ismeretlen, híres vagy régi új címeket, végigmászott a csendmohás falon, végül egy festményen állapodott meg. A félhomályos helyiségben egy valóságos művészeti élmény fogadott. A napfényben tobzódó lombok alatt egy szemmel láthatóan boldog szerelmespár piknikezett, előttük bor és sütemény, pompa és mámor - A festőnek sikerült a lehetetlen, kiemelte őket a keretből. A nő szőke haját borzolja a szél, a férfi féltőn fogja a kedvese kecses kezét. Összetartoznak, szeretik egymást – mondtam hangosan, ha az alkotó is a szobában tartózkodott volna, akkor valószínűleg megosztottam volna a gondolataimat a művészetről, de csak a csend bólogatott rendíthetetlenül.
A szerelmesek pillantása, mozdulata, tartása a csók gondolatával játszott. Az ajkuk szenvedélyes csókért kiáltott.
Sunday, June 21, 2009
Kísértet történet II. rész
Simon Roland
Kísértet történet II
Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.
Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.
Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.
1723.07.18
Kísértet történet II
Összegzem, amit eddig megtudtam. A bíróval kegyetlenül végeztek a saját otthonában, az áldozat holttestére egy helybeli vadász bukkant rá, bezörgetett a bejárati ajtón, mivel választ nem kapott, benyitott, a nappaliban szörnyű látvány fogadta, a széttört bútor romjai alatt meglelte a fakunyhó néhai lakóját.
A ház körül, a veteményesben, a gyümölcsöskertben és a házat átölelő díszes kerítés körül néhány erdei állat, mókus, farkas, medve lábnyomát fedezték fel a fontoskodó detektívek, emberre utaló nyomokat a brutálisan meggyilkolt férfiét és a vadászét leszámítva nem találtak. Kis idő elteltével, ami volt egy hét is, a zsandárok tehetetlenül tárták szét a karjukat, a magasabb hivatalból elrendelt vizsgálatot lezárták, az aktát a fiók mélyére csúsztatták. A hely és az idő különös egybeesésének köszönhetően belekeveredtem az előbb említett eseménybe, az elhíresült bűncselekménynek a szemtanújává váltam, a közeli domb tetejéről a sárga rekettyék biztos rejtekéből néztem végig a gyilkosságot, az ablakon nem volt függöny, mint egy színházi néző a páholyból követtem végig a megdöbbentő történetet, de ez nem előadás volt, hanem véresen komoly bűncselekmény, a
falu prominens elöljárója volt az elkövető, medvetalpat csatolt a cipőjére és prémes kesztyűt húzott a kezére, így surrant be a bíró házába. A település megbecsült polgárát nem lehet alaptalanul megvádolni, ezért hezitáltam, de végül is rászántam magam, bejelentést tettem. Hiába tájékoztattam a látottakról a nyomozást vezető kapitányt, nem hitt nekem, és mivel eredményre éhezett,és hogy megnyugtassa a megrémült és felháborodott falusiakat, elrendelte a letartóztatásomat, a börtön hűvös, nyirkos cellájába vetettek.
A feleségem megbetegedett, az ágynak dőlt. Az összes vagyonomat, a szépen csilingelő arany tallérokat felhasználva lefizettem a cellám ajtajánál szolgálatot teljesítő robosztus porkolábot és többi foglár éberségét kijátszva sikerült megszöknöm a szigorú büntetés-végrehajtási intézetből.
Közeledő hintó zajára kaptam fel a fejem, abbahagytam az érdekes történet olvasását. A mord óriás esőfelhő szenvedélye csillapult, már nem zenélt oly veszettül a háztetőn, a kopott cserepekről csordogált a csend és az angyalok mérhetetlen könnye. Hátasok patáinak állhatatos el és feltűnő kopogása, (a hangok követték a fák között megbújó út szeszélyes járását, a sűrű cserjés kitűnő rejtekhelyet biztosítana útonállóknak) keveredett a kavicsos úton küzdő bérkocsi kerekének panaszos jajkiáltásával. Kibámultam az ablakon, a távoli szürke hegyvonulaton zongorázó hold viszonozta az érdeklődő tekintetemet – Nincs itt senki, se távol se közel – próbáltam nyugtatni magam, de a szívem vadul vert. A hold puha érintését élvező fenyőfák ritkásan álltak őrt a meredek erdei ösvény mellett, ezért ráláttam az útra, semmi híre nem volt hintó érkezésének, csak a szél
bandukolt, hátán a batyujával. Szimat oldalra fordította a fejét és a gyűrött fülét mozgatta, várakozó álláspontra helyezkedett, a látáson, halláson, szagláson, tapintáson és az ízlelésen kívül plusz érzékkel rendelkezett, erről személyesen is meggyőződhettem a minden viccre és jó bulira érzékeny és fogékony barátaimmal közösen megrendezett gombász versenyen, amit fényképekkel örökítettem meg. Egy üveg régi és ritka nemesi vörösborból kortyolhatott a győztes, ezért mindenki beleadott minden trükköt és tanult fogást. Az erdő nem fedi fel könnyen a titkait. A kék kupolát magasba emelő fák és az erős sziklák peremén sétáló bokrok szövetségesként súgnak össze. A kutyám olyan helyen is megtalálta az igen mélyen rejtőzködő szarvasgombákat, ahol a társaim hű háziállatai nem fogtak jelet, futottak tovább, a rengeteg labirintusként csavarodott köréjük. Szimat találta a
legtöbb drága ínyencséget, a sokak által kedvelt ízletes szarvasgombát, megnyertem a fogadást.
Megcirógattam a buksiját, a házi kedvenc hálásan nézett rám, a szemében láttam, hogy ő legszívesebben a rengeteg mélyét járná. Folytattam a történet gombolyítását.
Amikor hazaértem a forró ölelés és csókok buja csokra helyett a legnagyobb fájdalom fogadott, az ágyban mozdulatlanul hevert a kedvesem, hűvösen fogadta a közeledésemet, a lelke már messze járt. A feleségemet legyőzte a betegség. A katonák felforgatták utánam a környéket, menekülnöm kellett.
A mai napon befejezem a naplóm írását.
A diáriumot a falánk lángnyelvek közé hajítottam.
Csak ezt az utolsó kitépett oldalt hagytam meg, mint egy befejezetlen fájdalmas költemény, mely folytatásra vár.
1723.07.18
Kísértet történet I. rész
Simon Roland
Kísértet történet I
Az ereszkedő hőlégballonra hasonlító meggyszínű napkorong a hömpölygő vízfolyam felett lebegett. Az est kitárt szárnyú ragadozó madárként vetült a mesés szépségű tájra. A nap lassan elmerült a sötéten örvénylő mélységben. A békák kórusára távoli madár válaszolt. Az ízletes és értékes szarvasgombákkal dicsekvő kosárral a kezemben átkeltem a hangulatos fahídon, és a hirtelen érkezett nyomasztó érzésen is, egyfajta előérzet volt ez, melyet kénytelen voltam szemrevételezni, megvizsgálni, egy figyelmeztetés, talán egy jövőbeli eseményre, egy érzés mely belém hasított egy pillanatra. A szomorúfűz és felette glóriaként gomolygó, lombokra csavarodó égbolt elevenebbnek hatott a mozdulatlan víztükörben. A szél átsöpört a lombok közt, de a köves parton megállt, a víz felszínére festett látványtól lenyűgözve. Ráléptem a hazafelé vezető lámpásként világító
pipacsokkal szegélyezett kacskaringós ösvényre, hátra néztem, a Szimat névre keresztelt kutyámat keresve. A hűséges eb az áthatolhatatlan erdő irányába bámult – Gyere már, holnap majd folytatod a gombák keresését – kiáltottam erélyesen, majd füttyszóval próbáltam idehívni a makacs jószágot, a házi kedvenc morgott és dühösen ugatott, mereven nézett egy bizonyos pontra. A fákra, bokrokra telepedő sötétséggel baljóslatú fellegek érkeztek. Eleredt az eső. Odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a tekintetével fürkészett területet. Megsimogattam Szimat buksiját, de nem sikerült megnyugtatnom, sőt még jobban csaholt. A felhők tócsákat álmodtak az erdő szoknyáihoz bújó egyenetlen talajra. A páfrányok elfutottak, hogy mutassanak nekem valami érdekeset. Az alázúduló esőcseppek függönyként gördültek elém. Félrehajtottam a kilátást akadályozó ágakat és a félelmek rejtett
akadályait is. Az égboltnak nevezett milliárd zsarát szemű jelenés kettévált, lidércfényben burjánzó rekettyésbokorral befuttatott domboldalon egy fura fekete köpenyt viselő férfire lettem figyelmes. A sötétség újra birtokba vette az erdőt, hangos dörej figyelmeztette az erre tévedő vándort - Ne menj tovább -
Az ábrándos tölgyfák felett átsuhanó villám varázserővel ruházta fel a meredek lankán haladó kísérteties figurát. Kék varázsos szikrák rajzolták meg a valószínűleg nehéz zsákot cipelő figura sziluettjét. A kutyus váratlanul nekiiramodott, átverekedte magát a sűrű bokrokon és a titokzatos férfi nyomába eredt. Ezer rakoncátlan, szemtelen macska sem tudta volna elterelni a figyelmét. Követtem a magáról megfeledkezett jószágot, mikor felértem a domb tetejére, elém tárult egy romos házikó. A rozoga kunyhó előtt észrevettem a kutyámat, a szomorú időjárással mit sem törődve megszállottan kapart, mire odaértem a szorgalmasan dolgozó kutyushoz jelentős mennyiségű sáros földkupac gyülekezett a háta mögött.
Csaholással és jelentőségteljes nézéssel jelezte, hogy talált valamit. Az eső még vadabbul ömlött ránk. Lehajoltam és egy dobozkát vettem ki a gödörből – Szarvasgombák és titkok –
mondtam elgondolkodva, miközben leemeltem a díszes motívumokkal tarkított szelence tetejét, egy rozsdás kulcsot és egy levelet vettem ki belőle. A nyári zápor elöl az elhagyatott kunyhóban húztam meg magam. A szerényen berendezett régi korokat és emlékeket őrző házikó ugyan nem adott luxus kényelmet, az ablakon bekéredzkedtek a pimasz esőcseppek, az elhasználódott szék és az ágy kényelmetlen volt, de a kunyhó mégis megfelelt a követelményemnek, menedéket adott. Szimat a lábamhoz telepedett és nyalogatta vizes bundáját. Elővettem a hátizsákomból a zseblámpát és a halvány fényben hangosan olvasni kezdtem a levelet.
A villám újra átsuhant az égen. A telihold már a hegycsúcson járt.
Kísértet történet I
Az ereszkedő hőlégballonra hasonlító meggyszínű napkorong a hömpölygő vízfolyam felett lebegett. Az est kitárt szárnyú ragadozó madárként vetült a mesés szépségű tájra. A nap lassan elmerült a sötéten örvénylő mélységben. A békák kórusára távoli madár válaszolt. Az ízletes és értékes szarvasgombákkal dicsekvő kosárral a kezemben átkeltem a hangulatos fahídon, és a hirtelen érkezett nyomasztó érzésen is, egyfajta előérzet volt ez, melyet kénytelen voltam szemrevételezni, megvizsgálni, egy figyelmeztetés, talán egy jövőbeli eseményre, egy érzés mely belém hasított egy pillanatra. A szomorúfűz és felette glóriaként gomolygó, lombokra csavarodó égbolt elevenebbnek hatott a mozdulatlan víztükörben. A szél átsöpört a lombok közt, de a köves parton megállt, a víz felszínére festett látványtól lenyűgözve. Ráléptem a hazafelé vezető lámpásként világító
pipacsokkal szegélyezett kacskaringós ösvényre, hátra néztem, a Szimat névre keresztelt kutyámat keresve. A hűséges eb az áthatolhatatlan erdő irányába bámult – Gyere már, holnap majd folytatod a gombák keresését – kiáltottam erélyesen, majd füttyszóval próbáltam idehívni a makacs jószágot, a házi kedvenc morgott és dühösen ugatott, mereven nézett egy bizonyos pontra. A fákra, bokrokra telepedő sötétséggel baljóslatú fellegek érkeztek. Eleredt az eső. Odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a tekintetével fürkészett területet. Megsimogattam Szimat buksiját, de nem sikerült megnyugtatnom, sőt még jobban csaholt. A felhők tócsákat álmodtak az erdő szoknyáihoz bújó egyenetlen talajra. A páfrányok elfutottak, hogy mutassanak nekem valami érdekeset. Az alázúduló esőcseppek függönyként gördültek elém. Félrehajtottam a kilátást akadályozó ágakat és a félelmek rejtett
akadályait is. Az égboltnak nevezett milliárd zsarát szemű jelenés kettévált, lidércfényben burjánzó rekettyésbokorral befuttatott domboldalon egy fura fekete köpenyt viselő férfire lettem figyelmes. A sötétség újra birtokba vette az erdőt, hangos dörej figyelmeztette az erre tévedő vándort - Ne menj tovább -
Az ábrándos tölgyfák felett átsuhanó villám varázserővel ruházta fel a meredek lankán haladó kísérteties figurát. Kék varázsos szikrák rajzolták meg a valószínűleg nehéz zsákot cipelő figura sziluettjét. A kutyus váratlanul nekiiramodott, átverekedte magát a sűrű bokrokon és a titokzatos férfi nyomába eredt. Ezer rakoncátlan, szemtelen macska sem tudta volna elterelni a figyelmét. Követtem a magáról megfeledkezett jószágot, mikor felértem a domb tetejére, elém tárult egy romos házikó. A rozoga kunyhó előtt észrevettem a kutyámat, a szomorú időjárással mit sem törődve megszállottan kapart, mire odaértem a szorgalmasan dolgozó kutyushoz jelentős mennyiségű sáros földkupac gyülekezett a háta mögött.
Csaholással és jelentőségteljes nézéssel jelezte, hogy talált valamit. Az eső még vadabbul ömlött ránk. Lehajoltam és egy dobozkát vettem ki a gödörből – Szarvasgombák és titkok –
mondtam elgondolkodva, miközben leemeltem a díszes motívumokkal tarkított szelence tetejét, egy rozsdás kulcsot és egy levelet vettem ki belőle. A nyári zápor elöl az elhagyatott kunyhóban húztam meg magam. A szerényen berendezett régi korokat és emlékeket őrző házikó ugyan nem adott luxus kényelmet, az ablakon bekéredzkedtek a pimasz esőcseppek, az elhasználódott szék és az ágy kényelmetlen volt, de a kunyhó mégis megfelelt a követelményemnek, menedéket adott. Szimat a lábamhoz telepedett és nyalogatta vizes bundáját. Elővettem a hátizsákomból a zseblámpát és a halvány fényben hangosan olvasni kezdtem a levelet.
A villám újra átsuhant az égen. A telihold már a hegycsúcson járt.
Saturday, June 20, 2009
Éjszakai titok
Simon Roland
Éjszakai titok
Szenvedély sűrű kertjét járod,
az éjszakából piros virágot tépsz,
merész vágyak és álmok,
őrült festményéből kilépsz.
Ruhád a padlóra hull,
meztelenséged varázsos ármány,
szépségedtől elnémul,
hold ajkú márvány.
Kívánatos combodon játszik,
ezer fantom és árny,
buja tested csábít,
titkod felfedezésre vár.
Ártatlan angyal lépted,
tantaluszi kín,
húsod és a véred,
végtelen kalandba hív.
Éjszakai titok
Szenvedély sűrű kertjét járod,
az éjszakából piros virágot tépsz,
merész vágyak és álmok,
őrült festményéből kilépsz.
Ruhád a padlóra hull,
meztelenséged varázsos ármány,
szépségedtől elnémul,
hold ajkú márvány.
Kívánatos combodon játszik,
ezer fantom és árny,
buja tested csábít,
titkod felfedezésre vár.
Ártatlan angyal lépted,
tantaluszi kín,
húsod és a véred,
végtelen kalandba hív.
Saturday, June 13, 2009
Thursday, June 11, 2009
Öreg vízimalom
Simon Roland
Öreg vízimalom
Magányos épület,
könyököl a partra,
vízbe mártott tüzet,
a tenyerében tartja.
Könyvből kivágott fejezet,
itt a történelem mesél,
az óriás mozdulatlan eleven,
ül a nagy léptű idő helyén.
Az ablaküvegre tapad,
amorf felleg könnyes arca,
átszövi a koszlott falat,
az erdő ősi sarja.
Remete lélek álmodja az álmot,
múltba nyitva a szemét,
őröl a malom, cipeli a súlyos zsákot,
a derék molnár legény.
Madár szárnyán,
fáradt fénysugár,
táncba hívja párját,
a bársonyos éjszakát.
Öreg vízimalom
Magányos épület,
könyököl a partra,
vízbe mártott tüzet,
a tenyerében tartja.
Könyvből kivágott fejezet,
itt a történelem mesél,
az óriás mozdulatlan eleven,
ül a nagy léptű idő helyén.
Az ablaküvegre tapad,
amorf felleg könnyes arca,
átszövi a koszlott falat,
az erdő ősi sarja.
Remete lélek álmodja az álmot,
múltba nyitva a szemét,
őröl a malom, cipeli a súlyos zsákot,
a derék molnár legény.
Madár szárnyán,
fáradt fénysugár,
táncba hívja párját,
a bársonyos éjszakát.
Monday, May 25, 2009
Aratás
Simon Roland
Aratás
Évődő napkorong,
kegyetlen szphinx,
pajzs-oltalom,
kék kupola alatt bizony sehol sincs.
Férfit érlelő munka,
ujjongva ugrál a szőke kalász,
suhan a kasza újra és újra,
káprázatos Július ül a felhők alján.
Ős-modern titán,
kombájn száguld,
fenséges búzamező kiált,
régi nyár a gép alá hull.
Aratás
Évődő napkorong,
kegyetlen szphinx,
pajzs-oltalom,
kék kupola alatt bizony sehol sincs.
Férfit érlelő munka,
ujjongva ugrál a szőke kalász,
suhan a kasza újra és újra,
káprázatos Július ül a felhők alján.
Ős-modern titán,
kombájn száguld,
fenséges búzamező kiált,
régi nyár a gép alá hull.
Monday, May 04, 2009
Solymász és madara
Simon Roland
Solymász és madara
Hűség és szabadság,
kék hullámain vitorláz,
kövesse gazdája parancsát,
vagy a hegyek fenséges útvonalát.
Félelmes árnyával vívódik,
a menekülő zsákmány,
őrült, kedves, mogorva, szolid,
kaján démonok utaznak a szárnyán.
Olvadó üveghídon,
lépdel a hiú tavasz,
a köveken lusta gyíkok
pihennek az arany lombok alatt.
Éles vadász szemét,
megérinti a szépség vágya,
járhatatlan csúcsok szűz-fehér,
négy angyal féltett vadvirága.
Solymász és madara
Hűség és szabadság,
kék hullámain vitorláz,
kövesse gazdája parancsát,
vagy a hegyek fenséges útvonalát.
Félelmes árnyával vívódik,
a menekülő zsákmány,
őrült, kedves, mogorva, szolid,
kaján démonok utaznak a szárnyán.
Olvadó üveghídon,
lépdel a hiú tavasz,
a köveken lusta gyíkok
pihennek az arany lombok alatt.
Éles vadász szemét,
megérinti a szépség vágya,
járhatatlan csúcsok szűz-fehér,
négy angyal féltett vadvirága.
Monday, April 27, 2009
Papír
Simon Roland
Papír
Négybe hajtott napok,
magasan, lélek-bűvölten,
repülnek a szélcsendes udvaron,
a ház, a fal csak papundekli díszlet.
Fénymásolt hold,
fakó és csorba,
hullámzó ezüstöt szór,
a csillag és csónak csalta tóba.
Szétszakadt maszkara,
csalitban csavargó éj,
kinyílt az erdő titkos ajtaja,
átvisít rajta a hajnali fény.
Papír
Négybe hajtott napok,
magasan, lélek-bűvölten,
repülnek a szélcsendes udvaron,
a ház, a fal csak papundekli díszlet.
Fénymásolt hold,
fakó és csorba,
hullámzó ezüstöt szór,
a csillag és csónak csalta tóba.
Szétszakadt maszkara,
csalitban csavargó éj,
kinyílt az erdő titkos ajtaja,
átvisít rajta a hajnali fény.
Wednesday, April 01, 2009
Hirdetőoszlop
Simon Roland
Hirdetőoszlop
Mint egy elfeledett ősi vár,
utolsó pillére,
falragaszra merő tekintet száll,
pályázik a titkos hírére.
Plakát-szenzáció,
kiált a rikkancs szél,
megfontolt lépteket szór,
macskaköves tér.
Hirdetőoszlop
Mint egy elfeledett ősi vár,
utolsó pillére,
falragaszra merő tekintet száll,
pályázik a titkos hírére.
Plakát-szenzáció,
kiált a rikkancs szél,
megfontolt lépteket szór,
macskaköves tér.
Tuesday, March 24, 2009
Hőség
Simon Roland
Hőség
Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.
Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.
Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.
Hőség
Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.
Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.
Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.
Friday, March 20, 2009
Sötétkamra
Simon Roland
Sötétkamra
Sűrű hálóba szédült,
halként vergődő terek,
elől elszökött,
az exponált jelen.
Sötét fények,
álmodják a képet,
láthatatlan lélek,
írja az új emléket.
Sötétkamra
Sűrű hálóba szédült,
halként vergődő terek,
elől elszökött,
az exponált jelen.
Sötét fények,
álmodják a képet,
láthatatlan lélek,
írja az új emléket.
Pinceablak
Simon Roland
Pinceablak
Kék hétpecsétes pinceablak,
kandikálnak rozsdás évek,
az utca ólomlábon ballag,
időtlen vének a poros léptek.
Nyárral mulató, ősszel zokogó,
kalapos fényúr letérdel a járdán,
kajánul kacsint kongó bordó hordó,
mesterkulcs üdvözli a tanítványát.
Mint az eső zubog az éj,
tócsává rezdül zsivány zsivaj
penészes falakról csorog a setét,
gardróbban gubbaszt az ősi divat.
Sejtelem szomjas csöbör,
csöppen a folyékony csend,
négy tégla-titok között,
tolvaj széltől táncleckét vesz.
Pinceablak
Kék hétpecsétes pinceablak,
kandikálnak rozsdás évek,
az utca ólomlábon ballag,
időtlen vének a poros léptek.
Nyárral mulató, ősszel zokogó,
kalapos fényúr letérdel a járdán,
kajánul kacsint kongó bordó hordó,
mesterkulcs üdvözli a tanítványát.
Mint az eső zubog az éj,
tócsává rezdül zsivány zsivaj
penészes falakról csorog a setét,
gardróbban gubbaszt az ősi divat.
Sejtelem szomjas csöbör,
csöppen a folyékony csend,
négy tégla-titok között,
tolvaj széltől táncleckét vesz.
Tuesday, February 24, 2009
Gyümölcsöskert
Simon Roland
Gyümölcsöskert
Meggyízű napkorong,
szépséget gyűjt,
virágzó lombot,
fénypalotába küld.
Cseresznye színű zápor,
a termésnek hízeleg,
tündér őrzi a lángot,
minden pillanat, egy üzenet.
Eper és málna,
bevallja a szerelmet,
vonul szorosan párban,
csillag-titkokra fülemüle felelget.
Barack illatú hold,
háztető felett libben,
kavics kér egy szót,
s elmerül a vízben.
Gyümölcsöskert
Meggyízű napkorong,
szépséget gyűjt,
virágzó lombot,
fénypalotába küld.
Cseresznye színű zápor,
a termésnek hízeleg,
tündér őrzi a lángot,
minden pillanat, egy üzenet.
Eper és málna,
bevallja a szerelmet,
vonul szorosan párban,
csillag-titkokra fülemüle felelget.
Barack illatú hold,
háztető felett libben,
kavics kér egy szót,
s elmerül a vízben.
Thursday, February 12, 2009
Rejtélyek
Simon Roland
Rejtélyek
Galamb járta toronyóra lázong,
fogaskeréken gördül a tér,
jövőbeli szerelmespárok,
várakozó padok, időtlen kép.
Ócska repedt tuskóasztal,
avítt tányér és fakupák,
néhány Ambrózia falat,
bűvöli az ízek urát.
Ezüst gerendák,
a titkot tartják,
várak fölé száll,
holdfényes padlás.
Az őrült végtelen,
önmagát küldi mindenhova,
széttörhetetlen lényekkel,
játszik a tükörszoba.
Rejtélyek
Galamb járta toronyóra lázong,
fogaskeréken gördül a tér,
jövőbeli szerelmespárok,
várakozó padok, időtlen kép.
Ócska repedt tuskóasztal,
avítt tányér és fakupák,
néhány Ambrózia falat,
bűvöli az ízek urát.
Ezüst gerendák,
a titkot tartják,
várak fölé száll,
holdfényes padlás.
Az őrült végtelen,
önmagát küldi mindenhova,
széttörhetetlen lényekkel,
játszik a tükörszoba.
Wednesday, February 04, 2009
Vitorlásklub
Simon Roland
Vitorlásklub
Oh, te ledér-kevély vitorla,
kikötői varázsszavú lidérc,
toronyszoba szorgos írnoka,
fehér lelkeddel a hegycsúcshoz érsz.
Fák puha zöldjében,
fürdik a tej illatú hold,
néma ajkú léptek,
képzelt csókoknak udvarol.
Virgonc ezüst halak,
kortyolnak az égből,
setét móló alatt,
tündérek üzennek a mélyből.
Évődő kék vízhullám,
gyémánt-titkú kavics,
evezőcsapás után,
az éjszaka csendet tanít.
Vitorlásklub
Oh, te ledér-kevély vitorla,
kikötői varázsszavú lidérc,
toronyszoba szorgos írnoka,
fehér lelkeddel a hegycsúcshoz érsz.
Fák puha zöldjében,
fürdik a tej illatú hold,
néma ajkú léptek,
képzelt csókoknak udvarol.
Virgonc ezüst halak,
kortyolnak az égből,
setét móló alatt,
tündérek üzennek a mélyből.
Évődő kék vízhullám,
gyémánt-titkú kavics,
evezőcsapás után,
az éjszaka csendet tanít.
Saturday, January 24, 2009
Balatonfüred
Simon Roland
Balatonfüred
Szurok-setét nádas,
éjbe karcolt árnyak,
vadkacsa lázad,
ébreszti a dermedt tájat.
Égbolttal kacér sirály szárnyán,
érkezik az arany pirkadat,
vizek iszap-mély száját,
feloldja a hattyú szépségű nyári pillanat.
Könnyes szemű vén platán,
emlékkönyvet lapoz,
szerelem, séta, magány,
mesélnek messze néző padok.
Szelek szitakötő-kék palástját,
felölti a pompás kirándulóhajó,
hívogat a Tihanyi apátság,
szőke Július szalad a parton.
Balatonfüred
Szurok-setét nádas,
éjbe karcolt árnyak,
vadkacsa lázad,
ébreszti a dermedt tájat.
Égbolttal kacér sirály szárnyán,
érkezik az arany pirkadat,
vizek iszap-mély száját,
feloldja a hattyú szépségű nyári pillanat.
Könnyes szemű vén platán,
emlékkönyvet lapoz,
szerelem, séta, magány,
mesélnek messze néző padok.
Szelek szitakötő-kék palástját,
felölti a pompás kirándulóhajó,
hívogat a Tihanyi apátság,
szőke Július szalad a parton.
Friday, January 16, 2009
Falusi nyár
Simon Roland
Falusi nyár
Cifra ablakból elszökött,
a szelíd muskátli,
vadvirágok között,
szabaddá akar válni.
Hajnal és az érett alkony,
két csibész udvarolni jár,
szél zilálta árokparton,
magányos pipacs áll,
Kék szemű rengeteg,
elhagyott arany topáz,
Július, a szőke szende,
mezítláb járja otthonát.
Csalit mélyén csalán,
sötétbe zártan fortyog,
ne törjön meg a varázs,
az éji italból kortyol.
Elfeledett nyári nyelven,
alkot a cserebogár,
zöld ének, dús rejtek,
titokból szőtt fonál.
Falusi nyár
Cifra ablakból elszökött,
a szelíd muskátli,
vadvirágok között,
szabaddá akar válni.
Hajnal és az érett alkony,
két csibész udvarolni jár,
szél zilálta árokparton,
magányos pipacs áll,
Kék szemű rengeteg,
elhagyott arany topáz,
Július, a szőke szende,
mezítláb járja otthonát.
Csalit mélyén csalán,
sötétbe zártan fortyog,
ne törjön meg a varázs,
az éji italból kortyol.
Elfeledett nyári nyelven,
alkot a cserebogár,
zöld ének, dús rejtek,
titokból szőtt fonál.
Monday, January 12, 2009
Farsang
Simon Roland
Farsang
Színes fények, zsongó ünnep,
dob, furulya és cintányér,
az utcákon maszkarás tömeg.
táncoló csörgők, bolondos színjáték.
Rémisztő figurák, őrült kavalkád
bohócok, katonák, hercegek, lantosok,
zörgetik eszeveszetten a tavasz ajtaját.
az ablakon benéznek a hívogató dallamok.
Meredek deres háztetőn,
ostort csattogtat a tél,
siklanak távoli fenyők,
telihold kinyitott esernyőjén.
Farsang
Színes fények, zsongó ünnep,
dob, furulya és cintányér,
az utcákon maszkarás tömeg.
táncoló csörgők, bolondos színjáték.
Rémisztő figurák, őrült kavalkád
bohócok, katonák, hercegek, lantosok,
zörgetik eszeveszetten a tavasz ajtaját.
az ablakon benéznek a hívogató dallamok.
Meredek deres háztetőn,
ostort csattogtat a tél,
siklanak távoli fenyők,
telihold kinyitott esernyőjén.
Saturday, December 27, 2008
Misztikus éjszaka
Simon Roland
Misztikus éjszaka
Parázs-varázs kísértet-táj kacag,
falevél kobold-zöld táncán,
mereng denevérszárnyú ablak,
dühösen csattogtatja égbe vágyó szárnyát.
Hegycsúcs-kék vár alatt,
nomád lelkű fuvallat,
kanyargós ösvényen lustán ballag,
útmutató holdfény előtte szalad.
Fülemüle miriád-rébusz dalát,
virrasztó dús fakoronák,
lélek érintetten hallgatják,
így őrzik a titkok odvát.
Misztikus éjszaka
Parázs-varázs kísértet-táj kacag,
falevél kobold-zöld táncán,
mereng denevérszárnyú ablak,
dühösen csattogtatja égbe vágyó szárnyát.
Hegycsúcs-kék vár alatt,
nomád lelkű fuvallat,
kanyargós ösvényen lustán ballag,
útmutató holdfény előtte szalad.
Fülemüle miriád-rébusz dalát,
virrasztó dús fakoronák,
lélek érintetten hallgatják,
így őrzik a titkok odvát.
Sunday, December 14, 2008
Legszebb randevú
Simon Roland
Legszebb randevú
Esőben hunyorgó kávéházi terasz,
az asztalok alatt csend-tócsák,
puha napernyőre zuhan a nap,
kirakatüvegek ekhózzák vanília csókját.
Egy kósza emlék téved,
az üres táncparkettre,
bódító melódia, darázs-fények,
testem merészen kívánta a tested.
Ajkam égető tűzzel tapadt ajkadra,
a szoknya alól a formás combod,
és a buja titkod vad érintésemet akarta,
reggelig bújtattak setét lombok.
Legszebb randevú
Esőben hunyorgó kávéházi terasz,
az asztalok alatt csend-tócsák,
puha napernyőre zuhan a nap,
kirakatüvegek ekhózzák vanília csókját.
Egy kósza emlék téved,
az üres táncparkettre,
bódító melódia, darázs-fények,
testem merészen kívánta a tested.
Ajkam égető tűzzel tapadt ajkadra,
a szoknya alól a formás combod,
és a buja titkod vad érintésemet akarta,
reggelig bújtattak setét lombok.
Thursday, December 04, 2008
A bosszú II Befejező rész
Simon Roland
A bosszú II
A fa törzsébe fúródott pisztolygolyó huszonöt éve feküdt mozdulatlanul, mint egy bebábozódott féreg, arra a felemelő pillanatra várt, hogy a bosszú lepkéjévé változzon, hogy beteljesítse az erő által parancsolt feladatát. Árnyak és csigák kúsztak át felette. A négy évszak báltermében táncolt fa, virág, növény, domb, völgy és hegy. Az erre tévedő jámbor utazó és szerelmesen andalgó pár nem is tudta volna elképzelni, hogy a szörnyű bűncselekmény, a párbaj vastag enciklopédiájában leírt szabályok és a lovagiasság alapvető etikettjének durva megsértése zajlott le ezen a helyen. A tölgyfák néma tanúkká váltak.
A tavasz ebben az esztendőben különösen tobzódott a színekben és az illatokban.
A festővászonért és tájképfestőért kiáltó csodaszép fák felsorakoztak, mint a szépségversenyen a zsűri kegyeit elnyerni kívánkozó magamutogató fruskák.
A napfényben fürdő lombok zöldjében madárfütty hívogatta, csalogatta az út mentén sétálókat. Ekhó léptek közeledtek. Két izzó szempár pislogott a sötét odúban.
A bokrok szétváltak. Az ősz hajú férfi egy fiatal csinos lány társaságát élvezte, a kecses járású hosszú szőke hajú nő mutatóujjára felhúzott napfényben megcsillanó 11 karátos gyémánt
gyűrű és a mellette haladó úr és a közötte fennálló fesztelen közelség egyértelműen jelezte, hogy nem vérségi, rokoni kötelék, hanem házastársi kapcsolat vibrált közöttük. Nem vették észre a felettük, a sárga színű rekettyével befutott dombtetőn ácsorgó szakadt ruhás, torzonborz csavargó jelenlétét, aki dühös tekintetével követte az elvonuló gerlepárt
- Ismerlek te gazember, meglakolsz a bűneidért – motyogta magában, előhúzva a kését, de egy gondolat lebeszélte a hiábavaló hősiességről, James övében fertelmes halált füstölgő pisztoly és az ártatlanok sokaságának vérével beszennyezett kínzóan éles, pusztán a kinézetével is húsba vágó kard zörgött, alaposan fel volt fegyverkezve, fiatal korában harci kiképzést szerzett a legtapasztaltabb mesterektől, vívásból és lövészetből kitűnő eredménnyel távozott a hírneves és az egész világon elismert iskolákból, és a gyakorlatok megtették hatásukat, hatalmas erővel büszkélkedhetett, erről személyes tapasztalatot is gyűjtött a koldus, be kellett ismernie, esélye sem lenne a küzdelemnek, így hát csalódottan elrakta a tőrét. Még mindig sántikált, a fájdalom lüktetett, sajgott a derekában, a lábában és a karjában. Tisztán látta maga előtt a három nappal ezelőtti képeket. Szomjasan, éhesen kopogtatott be az erdő szélén meghúzódó elegáns faház misztikus motívumokkal díszített kapuján. Az erőteljes zörgetésre sokáig a fejében zúgó gondolatok válaszoltak, végül egy selyem köpenyt viselő idős férfi jelent meg a bejáróban. A szegény sorsú vándor csak egy falat kenyeret és egy korty vizet kért, a gazdag férfi üvöltözött vele és a sáros földre lökte. Felkapta a kerítésnek támasztott husángot és ütötte-vágta a koldust, ha nem jelenik meg a jobb érzésű felesége, akkor lehetséges, hogy semmi és senki nem akadályozta volna meg, hogy a gyűlölettől megmámorosodott férfi végezzen a kiszemelt áldozatával. A vagabund összeszorította az öklét és bosszút fogadott. Ekkor hirtelen a semmiből bontakozott ki egy ember kontúrja, először azt hitte csak a nélkülözés, az éhezés, és a szomjúság hozta ki belőle ezt a víziót – Bosszút kell állnod – közölte a kísértet. A csavargó ijedtében a bokorba esett – Ha elégtételt akarsz venni a sérelmeidért, kövess engem – a jelenés eltűnt, majd a távoli ösvényen újra megjelent. Egy ideig folytatódott a macska-egér játék, majd végül a szellem a legmagasabb és legterebélyesebb tölgyfára mutatott, egy bizonyos pontra – A késeddel vágd ki a töltényt – a vagabund a jelzett helyen beledöfte a konyhai szerszámát és kiszabadította a pisztolygolyót a fogságából – Ez mire volt jó? – értetlenül nézett a kísértet szemébe - Itt – a gomolygó lidérc a lábával topogott – A férfi letérdelt és eszelős tekintettel kaparta ki a hanyagul betemetett földet. Egy revolver tárult a szemük elé. A szegény fickó belecsúsztatta a golyót a tárba. Ekkor egy éles sikoltás hallatszott a csalitos mélyéről. Mindketten a sikoly irányába rohantak. A sűrű vad növényzetből egy brutális ordítás szállt fel a lombok fölé – Nem vonhatsz felelősségre, annyi szeretőt tartok amennyit akarok – Borzasztó látvány fogadta a megmentőként érkezőket. James a lány torkát szorította. A nő arca teljesen elfehéredett – Add ide a pisztolyomat, innentől már az én ügyem, elmehetsz – Craig kezébe vette a revolverét, újra érezte a súlyát. James döbbenetében elengedte a lány torkát. A nő és a csavargó futva menekültek – Te halott vagy, én már megöltelek – üvöltötte elkeseredetten – 9 … 10 .. – Craig felemelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt, a dörej felkavarta a rengeteg csendjét, madarak szálltak fel, kis állatok bújtak remegve a vackaikba, a golyó James gonosz, álnoksággal teli romlott szívébe hatolt, holtan zuhant a fűbe. A bosszú beteljesedett.
Craig megnyugodott, a pisztolyát egy tuskóra helyezte – Ahova megyek, oda nem kell fegyver – mondta halkan könnyes szemekkel, majd lassan elindult a folyópart felé.
A kalapos bajuszos révész már várt rá. A csónak az új utasával a túlpart felé tartott.
Az éjszaka még sohasem volt ilyen békés és csendes.
Vége
A bosszú II
A fa törzsébe fúródott pisztolygolyó huszonöt éve feküdt mozdulatlanul, mint egy bebábozódott féreg, arra a felemelő pillanatra várt, hogy a bosszú lepkéjévé változzon, hogy beteljesítse az erő által parancsolt feladatát. Árnyak és csigák kúsztak át felette. A négy évszak báltermében táncolt fa, virág, növény, domb, völgy és hegy. Az erre tévedő jámbor utazó és szerelmesen andalgó pár nem is tudta volna elképzelni, hogy a szörnyű bűncselekmény, a párbaj vastag enciklopédiájában leírt szabályok és a lovagiasság alapvető etikettjének durva megsértése zajlott le ezen a helyen. A tölgyfák néma tanúkká váltak.
A tavasz ebben az esztendőben különösen tobzódott a színekben és az illatokban.
A festővászonért és tájképfestőért kiáltó csodaszép fák felsorakoztak, mint a szépségversenyen a zsűri kegyeit elnyerni kívánkozó magamutogató fruskák.
A napfényben fürdő lombok zöldjében madárfütty hívogatta, csalogatta az út mentén sétálókat. Ekhó léptek közeledtek. Két izzó szempár pislogott a sötét odúban.
A bokrok szétváltak. Az ősz hajú férfi egy fiatal csinos lány társaságát élvezte, a kecses járású hosszú szőke hajú nő mutatóujjára felhúzott napfényben megcsillanó 11 karátos gyémánt
gyűrű és a mellette haladó úr és a közötte fennálló fesztelen közelség egyértelműen jelezte, hogy nem vérségi, rokoni kötelék, hanem házastársi kapcsolat vibrált közöttük. Nem vették észre a felettük, a sárga színű rekettyével befutott dombtetőn ácsorgó szakadt ruhás, torzonborz csavargó jelenlétét, aki dühös tekintetével követte az elvonuló gerlepárt
- Ismerlek te gazember, meglakolsz a bűneidért – motyogta magában, előhúzva a kését, de egy gondolat lebeszélte a hiábavaló hősiességről, James övében fertelmes halált füstölgő pisztoly és az ártatlanok sokaságának vérével beszennyezett kínzóan éles, pusztán a kinézetével is húsba vágó kard zörgött, alaposan fel volt fegyverkezve, fiatal korában harci kiképzést szerzett a legtapasztaltabb mesterektől, vívásból és lövészetből kitűnő eredménnyel távozott a hírneves és az egész világon elismert iskolákból, és a gyakorlatok megtették hatásukat, hatalmas erővel büszkélkedhetett, erről személyes tapasztalatot is gyűjtött a koldus, be kellett ismernie, esélye sem lenne a küzdelemnek, így hát csalódottan elrakta a tőrét. Még mindig sántikált, a fájdalom lüktetett, sajgott a derekában, a lábában és a karjában. Tisztán látta maga előtt a három nappal ezelőtti képeket. Szomjasan, éhesen kopogtatott be az erdő szélén meghúzódó elegáns faház misztikus motívumokkal díszített kapuján. Az erőteljes zörgetésre sokáig a fejében zúgó gondolatok válaszoltak, végül egy selyem köpenyt viselő idős férfi jelent meg a bejáróban. A szegény sorsú vándor csak egy falat kenyeret és egy korty vizet kért, a gazdag férfi üvöltözött vele és a sáros földre lökte. Felkapta a kerítésnek támasztott husángot és ütötte-vágta a koldust, ha nem jelenik meg a jobb érzésű felesége, akkor lehetséges, hogy semmi és senki nem akadályozta volna meg, hogy a gyűlölettől megmámorosodott férfi végezzen a kiszemelt áldozatával. A vagabund összeszorította az öklét és bosszút fogadott. Ekkor hirtelen a semmiből bontakozott ki egy ember kontúrja, először azt hitte csak a nélkülözés, az éhezés, és a szomjúság hozta ki belőle ezt a víziót – Bosszút kell állnod – közölte a kísértet. A csavargó ijedtében a bokorba esett – Ha elégtételt akarsz venni a sérelmeidért, kövess engem – a jelenés eltűnt, majd a távoli ösvényen újra megjelent. Egy ideig folytatódott a macska-egér játék, majd végül a szellem a legmagasabb és legterebélyesebb tölgyfára mutatott, egy bizonyos pontra – A késeddel vágd ki a töltényt – a vagabund a jelzett helyen beledöfte a konyhai szerszámát és kiszabadította a pisztolygolyót a fogságából – Ez mire volt jó? – értetlenül nézett a kísértet szemébe - Itt – a gomolygó lidérc a lábával topogott – A férfi letérdelt és eszelős tekintettel kaparta ki a hanyagul betemetett földet. Egy revolver tárult a szemük elé. A szegény fickó belecsúsztatta a golyót a tárba. Ekkor egy éles sikoltás hallatszott a csalitos mélyéről. Mindketten a sikoly irányába rohantak. A sűrű vad növényzetből egy brutális ordítás szállt fel a lombok fölé – Nem vonhatsz felelősségre, annyi szeretőt tartok amennyit akarok – Borzasztó látvány fogadta a megmentőként érkezőket. James a lány torkát szorította. A nő arca teljesen elfehéredett – Add ide a pisztolyomat, innentől már az én ügyem, elmehetsz – Craig kezébe vette a revolverét, újra érezte a súlyát. James döbbenetében elengedte a lány torkát. A nő és a csavargó futva menekültek – Te halott vagy, én már megöltelek – üvöltötte elkeseredetten – 9 … 10 .. – Craig felemelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt, a dörej felkavarta a rengeteg csendjét, madarak szálltak fel, kis állatok bújtak remegve a vackaikba, a golyó James gonosz, álnoksággal teli romlott szívébe hatolt, holtan zuhant a fűbe. A bosszú beteljesedett.
Craig megnyugodott, a pisztolyát egy tuskóra helyezte – Ahova megyek, oda nem kell fegyver – mondta halkan könnyes szemekkel, majd lassan elindult a folyópart felé.
A kalapos bajuszos révész már várt rá. A csónak az új utasával a túlpart felé tartott.
Az éjszaka még sohasem volt ilyen békés és csendes.
Vége
A bosszú I
Simon Roland
A bosszú I
A cifra hintó elé befogott hátasok olyan mozdulatlanok voltak, mint a közkedvelt, szerelmesek járta városi parkban a lovas szobrok. A faágon egy rigó trillázott, egy kis idő elteltével a messzi énekes rokon válaszolt, helyeselt. A tavasz ezernyi alakban, színben, illatban burjánzott. Két férfi állt egymásnak háttal – egy .. kettő … - lassú léptekkel haladtak a végzetük felé. Az erdő ajtaján harkály kopogott. James és Craig, két vakmerő kalandor, az előbbi egy kicsit alacsonyabb, soványabb, de ezeket leszámítva megtévesztően hasonlítottak egymásra külsőleg és belsőleg is. Egész életükben az álmaikban szereplő fényes kincset és a hírnevet hajszolták, és amikor hosszú viszontagságos utazás után végre megtalálták a legértékesebb antik tárgyakat tartalmazó ládát, összevesztek rajta, nem tudták igazságos módon elosztani a felbecsülhetetlen érmeket és más dolgok is közrejátszottak abban, hogy a barátságuk elmérgesedett– három ... négy ... – Az ünnepélyes ruhába öltözött cilinderes fejfedővel páváskodó párbajsegédek a pillantásukkal követték az egymástól távolodó elszánt küzdő feleket – öt … hat …- korábban jó barátok voltak, csak a ritka műkincsek keresése közben romlott el a kapcsolatuk, a távolság közöttük nőttön-nőtt.
Jamest a gazdagság és a kapzsiság elvakult gonosszá tette, még a társait is feláldozta, hogy megszerezze a hőn áhított kalózok által elrejtett legendás ősi fizetőeszközt.
Az egyik alkalommal, amikor a fátum, a szél, és a szeszélyes áramlatok a három árbocos hajójukat egy trópusi pálmafás szigetre sodorta, a vulkanikus szigeten felfedeztek egy barlangot, a csapat mélyen a sötét kísértetbarlangban járt, amikor a föld hangosan felmorajlott, iszonyatos erejű földrengés rezegtette meg a falakat, a természet megmutatta hatalmas erejét. James az üregből kiásott szelencével és a csomagjaival felpakolva a többiekről megfeledkezve eliszkolt a veszély elől, a bajtársaira rázuhant a kőrengeteg, a szerencsétlenek a beomlott barlangban lelték halálukat. Mindeközben Craig néhány szorgalmas jóravaló emberével a kunyhókat építette az aranyló finom fövenyen. – hét … nyolc .. – A fakopáncs félbehagyta a munkáját és kíváncsian lenézett. Egy zöld falevél igyekezett lefelé a szél csigalépcsőjén. A szél is megdermedt. Egy pillanatra tökéletes csend honolt a rengetegben.
Az alacsonyabb férfi nem várta meg a tizedik lépést, megpördült és kétszer tüzelt. Craig megtántorodott, lassan megfordult – Te gazember – ez a mondat buggyant ki az ajkából, a zöld fűszálakon fénylett a lecsöppent vércsepp. James újra lőtt. Craig a földre zuhant, az ujjai görcsösen szorították a pisztolyt. A düh akarattá változott. Az utolsó erejével még meghúzta a ravaszt. A revolverből kitörő pisztolygolyó belefúródott a terebélyes tölgyfába, áthatolt az idő és a tér korlátain.
Friday, November 21, 2008
Álarcosbál
Simon Roland
Álarcosbál
A susogó ligetben még jól éreztem magam - Szeretem a késő estébe nyúló sétákat és a vén fákat - élveztem a csendet. A lépteim nyugodtak voltak, de amikor magam mögött hagytam a hosszú kanyargós utamon elkísérő lombokat, és virágokat rossz, nyomasztó hangulat vett körül - Mindenkit szeretettel fogadunk, neked is ott a helyed, még az is előfordulhat, hogy a fizetésemelésed is szóba kerül - az igazgató intelmei még most is a fejemben visszhangzottak. A fák szomorúan félrehúzódtak - egyedül kell menned - és az ösvény a távolba mutatott. A messzeség vásznán, szemem előtt rajzolódott ki egy óriási építmény. A szürke raktár fenyegetően közeledett. Itt régebben csomagokat, ládákat, zsákokat őriztek, ételek, italok, értékes áruk cseréltek gazdát. A bolt döcögött, így hát az üzletvezető váltott. Mostanában a tulajdonos inkább társas összejövetelek megrendezésében látja a jövőjét, ezt sokkal jövedelmezőbbnek tartja. Érettségi, munkahelyi, születésnapi ünnepség alkalmával akár ötszáz ember is könnyedén elfér a raktárban. A hangzavar nem zavarja a városiakat, ez a környék messze helyezkedik el, minden lakott helyiségtől. A hatalmas kiterjedésű épület fölém tornyosult. A széles kapukat súlyos lakat zárta le, az egyetlen bejáraton, egy kicsinyke ajtón egy plakát díszelgett. A falragaszon kézzel rajzolt figurák elevenedtek meg. A szépen megrajzolt táncoló, mulató karakterek alatt dőlt betűs írás figyelmeztette a főbejáraton belépni szándékozókat. Ma este zártkörű mulatság van, kérem csak belépővel jöjjön be! Bentről dallamos zene szűrődött ki. A kilincsre raktam a kezem, és lenyomtam. Hamar felszisszentem. A hűvösség az ujjaimról átterjedt az egész testemre, megrázkódtam, a bensőmben dúló gondolatokkal együtt benyitottam. A tágas teremben álarcos alakok vártak rám, habzó pezsgővel megtöltött pohárral a kézben beszélgettek, önfeledten csevegtek, néhányan táncoltak. A zenekar is maskarát viselt, állatjelmezt. A koszlott falakon csillogó-villogó díszek futottak végig, az oszlopokra lufik kapaszkodtak - A lufi kívülről szép és látványos, de belül üres - A félszemű kalóz elállta utamat, a szerepéhez híven mogorván elvette a jegyemet, és a széken elhelyezett kalapba dobta, a többi jegy közé. A fejfedő már teljesen megtelt, a belépőkkel. Én jöttem utoljára, de remélem, hogy nem késtem el - Tessék - invitált beljebb a kalóz, és színpadias mozdulattal meghajolva a többiek felé mutatott. A szemében bujkált valami - Nem sejtheti, hogy mire készülök, az nem lehet, az képtelenség - ismételgettem magamnak. Nem értettem miért néz rám ilyen furcsán. Már régóta ismerjük egymást, ő a portán tevékenykedik, én az irodában dolgozom évek óta együtt ugyanannál a vállalatnál. A helyiséget átszelő hosszú asztalok különböző finomságokat kínáltak:
márkás pezsgő, különleges zamatú bor, ízletes homár, gondosan elkészített szendvicsek. Az esztétikusan elhelyezett tányérok, poharak, evőeszközök mellett gyönyörű mintás szalvéták sorakoztak. A cég vezetősége minden évben egyszer óriási bulit szervezett a szorgalmas/lusta alkalmazottainak, fergeteges álarcosbált, hogy érzékeljék, a vállalat mindent megad nekik, amire csak szükségük lehet. Mikor észrevettek a maszkarások, még jobban felélénkültek és izgatott hangon duruzsoltak, mint egy felbolydult kaptár. Azt nem hallottam miről csevegnek, de gondoltam, hogy csakis a szokásos pletykák kitárgyalása lehet a beszédtéma. Amikor lassan elindultam a társaság irányába, abbahagyták a locsogást és az italozást és felém fordultak. Láttam közöttük az esetlen bohócot, az elegáns grófot és az ékszereket viselő szépséges feleségét, mellettük egy rongyokba csavart görnyedt hátú csavargó ácsorgott, kezét kinyújtva alamizsnáért könyörgött. A gróf a mellényzsebéből elővarázsolt egy csillogó érmét és a szegény sorsú férfi markába nyomta. Leszedtem magamról az álarcot és a lábuk elé dobtam - Nem akarok álarcot viselni, saját magamat akarom megtalálni! - a csend feszültséggel vegyült, érdekes párosítás, varázslatos alkímia, ilyet még sohasem tapasztaltam, a zene is abbamaradt, a zenészek megdöbbenve álltak a magas pódiumon, a hangszereket magukhoz szorították, és ők is, akár csak a többiek, csendben várakoztak, a hangszerek, hegedűk, gitárok némán szólítgatták egymást - Erre nem számítottak! – gondoltam, a csapat a szemem láttára eltűnt. Az ablakok hirtelen kivágódtak, és a szél beviharzott a helyiségbe. Könnyedén felkapta
a székeket, felborította az asztalokat, poharak tányérok csörömpölve hullottak darabjaikra. A forgószél közepén a rongyos csavargó és a grófnő szenvedélyes táncot lejtett, érzéki ölelésüket lágy dallamos muzsika kísérte. A zeneszerszámok most már egészen máshogy szóltak, megtalálták saját dallamukat, igazi élet jelent meg a muzsikában. A gitár és a hegedű hidat épített, és ezután mindig kéz a kézben sétáltak, új utakon kísérték egymást, az ismeretlen sok meglepetést tartogatott számukra, az ösvényen megismertek egy új dolgot, a harmóniát. A legújabb divat szerint öltözködő úrhölgy és a szakadt, kopott ruhát viselő szegény férfi egymásba
fonódva, pörögve, forogva távolodott tőlem. Hogy ez után mi történt azt pontosan
nem láttam, nem láthattam, mivel a levegőben keringő por teljesen ellepett mindent,
sok idő tellett el mire feloszlott a szürke köd. Ahol az épület állt, most egy
egész utca húzódik végig. Szép lassan ráérősen sétálok végig az utcákon. Parkokban sétáló emberek, elrobogó autók, padok, fények, illatok, érzések.
Álarcosbál
A susogó ligetben még jól éreztem magam - Szeretem a késő estébe nyúló sétákat és a vén fákat - élveztem a csendet. A lépteim nyugodtak voltak, de amikor magam mögött hagytam a hosszú kanyargós utamon elkísérő lombokat, és virágokat rossz, nyomasztó hangulat vett körül - Mindenkit szeretettel fogadunk, neked is ott a helyed, még az is előfordulhat, hogy a fizetésemelésed is szóba kerül - az igazgató intelmei még most is a fejemben visszhangzottak. A fák szomorúan félrehúzódtak - egyedül kell menned - és az ösvény a távolba mutatott. A messzeség vásznán, szemem előtt rajzolódott ki egy óriási építmény. A szürke raktár fenyegetően közeledett. Itt régebben csomagokat, ládákat, zsákokat őriztek, ételek, italok, értékes áruk cseréltek gazdát. A bolt döcögött, így hát az üzletvezető váltott. Mostanában a tulajdonos inkább társas összejövetelek megrendezésében látja a jövőjét, ezt sokkal jövedelmezőbbnek tartja. Érettségi, munkahelyi, születésnapi ünnepség alkalmával akár ötszáz ember is könnyedén elfér a raktárban. A hangzavar nem zavarja a városiakat, ez a környék messze helyezkedik el, minden lakott helyiségtől. A hatalmas kiterjedésű épület fölém tornyosult. A széles kapukat súlyos lakat zárta le, az egyetlen bejáraton, egy kicsinyke ajtón egy plakát díszelgett. A falragaszon kézzel rajzolt figurák elevenedtek meg. A szépen megrajzolt táncoló, mulató karakterek alatt dőlt betűs írás figyelmeztette a főbejáraton belépni szándékozókat. Ma este zártkörű mulatság van, kérem csak belépővel jöjjön be! Bentről dallamos zene szűrődött ki. A kilincsre raktam a kezem, és lenyomtam. Hamar felszisszentem. A hűvösség az ujjaimról átterjedt az egész testemre, megrázkódtam, a bensőmben dúló gondolatokkal együtt benyitottam. A tágas teremben álarcos alakok vártak rám, habzó pezsgővel megtöltött pohárral a kézben beszélgettek, önfeledten csevegtek, néhányan táncoltak. A zenekar is maskarát viselt, állatjelmezt. A koszlott falakon csillogó-villogó díszek futottak végig, az oszlopokra lufik kapaszkodtak - A lufi kívülről szép és látványos, de belül üres - A félszemű kalóz elállta utamat, a szerepéhez híven mogorván elvette a jegyemet, és a széken elhelyezett kalapba dobta, a többi jegy közé. A fejfedő már teljesen megtelt, a belépőkkel. Én jöttem utoljára, de remélem, hogy nem késtem el - Tessék - invitált beljebb a kalóz, és színpadias mozdulattal meghajolva a többiek felé mutatott. A szemében bujkált valami - Nem sejtheti, hogy mire készülök, az nem lehet, az képtelenség - ismételgettem magamnak. Nem értettem miért néz rám ilyen furcsán. Már régóta ismerjük egymást, ő a portán tevékenykedik, én az irodában dolgozom évek óta együtt ugyanannál a vállalatnál. A helyiséget átszelő hosszú asztalok különböző finomságokat kínáltak:
márkás pezsgő, különleges zamatú bor, ízletes homár, gondosan elkészített szendvicsek. Az esztétikusan elhelyezett tányérok, poharak, evőeszközök mellett gyönyörű mintás szalvéták sorakoztak. A cég vezetősége minden évben egyszer óriási bulit szervezett a szorgalmas/lusta alkalmazottainak, fergeteges álarcosbált, hogy érzékeljék, a vállalat mindent megad nekik, amire csak szükségük lehet. Mikor észrevettek a maszkarások, még jobban felélénkültek és izgatott hangon duruzsoltak, mint egy felbolydult kaptár. Azt nem hallottam miről csevegnek, de gondoltam, hogy csakis a szokásos pletykák kitárgyalása lehet a beszédtéma. Amikor lassan elindultam a társaság irányába, abbahagyták a locsogást és az italozást és felém fordultak. Láttam közöttük az esetlen bohócot, az elegáns grófot és az ékszereket viselő szépséges feleségét, mellettük egy rongyokba csavart görnyedt hátú csavargó ácsorgott, kezét kinyújtva alamizsnáért könyörgött. A gróf a mellényzsebéből elővarázsolt egy csillogó érmét és a szegény sorsú férfi markába nyomta. Leszedtem magamról az álarcot és a lábuk elé dobtam - Nem akarok álarcot viselni, saját magamat akarom megtalálni! - a csend feszültséggel vegyült, érdekes párosítás, varázslatos alkímia, ilyet még sohasem tapasztaltam, a zene is abbamaradt, a zenészek megdöbbenve álltak a magas pódiumon, a hangszereket magukhoz szorították, és ők is, akár csak a többiek, csendben várakoztak, a hangszerek, hegedűk, gitárok némán szólítgatták egymást - Erre nem számítottak! – gondoltam, a csapat a szemem láttára eltűnt. Az ablakok hirtelen kivágódtak, és a szél beviharzott a helyiségbe. Könnyedén felkapta
a székeket, felborította az asztalokat, poharak tányérok csörömpölve hullottak darabjaikra. A forgószél közepén a rongyos csavargó és a grófnő szenvedélyes táncot lejtett, érzéki ölelésüket lágy dallamos muzsika kísérte. A zeneszerszámok most már egészen máshogy szóltak, megtalálták saját dallamukat, igazi élet jelent meg a muzsikában. A gitár és a hegedű hidat épített, és ezután mindig kéz a kézben sétáltak, új utakon kísérték egymást, az ismeretlen sok meglepetést tartogatott számukra, az ösvényen megismertek egy új dolgot, a harmóniát. A legújabb divat szerint öltözködő úrhölgy és a szakadt, kopott ruhát viselő szegény férfi egymásba
fonódva, pörögve, forogva távolodott tőlem. Hogy ez után mi történt azt pontosan
nem láttam, nem láthattam, mivel a levegőben keringő por teljesen ellepett mindent,
sok idő tellett el mire feloszlott a szürke köd. Ahol az épület állt, most egy
egész utca húzódik végig. Szép lassan ráérősen sétálok végig az utcákon. Parkokban sétáló emberek, elrobogó autók, padok, fények, illatok, érzések.
Tuesday, November 18, 2008
Egy pohár bor
Simon Roland
Egy pohár bor
Nap dicsérte hegy oldalán,
copfos lány költötte szép dalát,
táncolt száz szorgos láb,
érlelte az Isten mennyei italát.
Mély-hideg szerelmesen dajkálta,
fortyogó ó-nemes testét-lelkét,
tölgyfahordó lett a strázsa,
színe végigfutott a pince boltívén.
Messzi dombon a nyár illan,
ezer szőlőszem gurul,
alkony és bor, piros illat,
mind a serlegbe csordul.
Egy pohár bor
Nap dicsérte hegy oldalán,
copfos lány költötte szép dalát,
táncolt száz szorgos láb,
érlelte az Isten mennyei italát.
Mély-hideg szerelmesen dajkálta,
fortyogó ó-nemes testét-lelkét,
tölgyfahordó lett a strázsa,
színe végigfutott a pince boltívén.
Messzi dombon a nyár illan,
ezer szőlőszem gurul,
alkony és bor, piros illat,
mind a serlegbe csordul.
Csavargó zenész
Simon Roland
Csavargó zenész
Ábrándos balkon flörtöl,
szeszélyes fellegekkel,
hegycsúcs titkát őrzők,
város tudójával szemeznek.
Sétapálca koptatta promenád,
suhanó szoknya, kacér pillantás,
Rébusz és Vénusz, fény és árny,
oh, mily pompa és gazdagság.
Inspiráló szédült alkonyon,
derengő-lebegő ablakok,
mohón isszák a nemes borod,
szerelem érlelte vidám dalod.
Ismered a szeretők,
szövevényes útvonalát,
ráérős járdán, sietős lépcsőn,
rajzolsz meghitt találka-tanyát.
Ködös tétovaléptű éjben,
iszákos, kártyás, krakéler,
züllött arcok serege vár rád,
zsongnak a mámoros tavernák.
Az égbolt súlyos terhét,
játszi víztornyok tartják,
míves szökőkút peremén,
táncolnak a buja nimfák.
Oh, te szerelmes vagabund,
énekelj, pengesd a gitárod,
szép történetek, apró varázsok,
bejárják a zegzugos sikátort.
Thursday, November 13, 2008
Őszi csendélet
Simon Roland
Őszi csendélet
Ruhát ölt az őszi darabra,
próbálja drámai szerepét.
zordon moly harapta,
titokra zárt szekrény,
Egy kósza fénytócsát,
dédelget a sánta asztal,
csilingel két borospohár,
koccint az édes és a fanyar.
Jaj, vonulnak a ködfellegek,
eltűnt a távoli varázserdő,
kőpárkányon szendereg,
a különc tájképfestő.
Őszi csendélet
Ruhát ölt az őszi darabra,
próbálja drámai szerepét.
zordon moly harapta,
titokra zárt szekrény,
Egy kósza fénytócsát,
dédelget a sánta asztal,
csilingel két borospohár,
koccint az édes és a fanyar.
Jaj, vonulnak a ködfellegek,
eltűnt a távoli varázserdő,
kőpárkányon szendereg,
a különc tájképfestő.
Wednesday, November 05, 2008
Szüret
Simon Roland
Szüret
Csattog az olló, suhint a bicska,
hull a nyár fürtje, szorgos a szüretelő had,
szépen énekel egy csinos fruska,
neki küldi októberi mosolyát a szőke nap.
Duruzsol a tűz, sül a rétes,
dombok állják útját a télnek,
csendéletté szelídülnek a képek,
kandi szoba távoli ligetbe réved
Arany, sárgaréz, rozsda,
őszi avar, varázsos örvény,
sebesen áramlik az idő sodra,
tajtékja megtörik a tiszafa zöldjén.
Jer barát, tölts mézédes mustot,
bús évszak kecses kelyhébe,
oltsad mérhetetlen szomjod,
ősz anyó jő, hogy levét borrá becézze.
Friday, October 31, 2008
Őszi erdő
Simon Roland
Őszi erdő
Bandukol szőke nyár,
lábnyomát befedi a rozsda,
titokkal rakta teli batyuját,
fecskék kísérik kalandos útra.
Súlyos ólom-kék emlék,
üldögél a nedves padon,
meztelen fák s cserjék,
nézegetik a bevésett rajzot.
Nap szétszórt búcsúcsókját,
összegyűjti vérmes szarka,
rezegteti kék s fehér tollát,
kacagó fénykrajcár az odva.
Remete lelkű viskó megremeg,
hétmérföldes magány vonyít,
őz szökken tova, keres egy rejteket,
arany lanka setét messzeségbe sandít.
Varjúszemű rengeteg,
rémülten pislog,
bujkálnak vérmes telek,
csípős fuvallat hírt hoz.
Őszi erdő
Bandukol szőke nyár,
lábnyomát befedi a rozsda,
titokkal rakta teli batyuját,
fecskék kísérik kalandos útra.
Súlyos ólom-kék emlék,
üldögél a nedves padon,
meztelen fák s cserjék,
nézegetik a bevésett rajzot.
Nap szétszórt búcsúcsókját,
összegyűjti vérmes szarka,
rezegteti kék s fehér tollát,
kacagó fénykrajcár az odva.
Remete lelkű viskó megremeg,
hétmérföldes magány vonyít,
őz szökken tova, keres egy rejteket,
arany lanka setét messzeségbe sandít.
Varjúszemű rengeteg,
rémülten pislog,
bujkálnak vérmes telek,
csípős fuvallat hírt hoz.
Saturday, October 25, 2008
Őszi képek
Simon Roland
Őszi képek
Szelíden hintázó délután,
álmos fényben idős nénik,
kortyolják a nyár ízű teát,
időznek az illanó indián képén.
Alkonyba hulló sárga pillanat,
mélázó őz ártatlan szemébe néz,
imbolygó árnyak felé szalad,
színekből épít palotát a rét.
Az égbolt óriás lába,
mély sárba süpped,
az erdő zörgő csontváza,
úszik a hagymahéjú ködben.
Csökönyös szamár,
tél uraság fehér szekerét,
lassan húzza maga után,
fájón csikordul a négy kerék.
Monday, October 20, 2008
Wednesday, September 24, 2008
Vadludak
Simon Roland
Vadludak
A boltozat felbolydult karám,
elszökött a kócos nyár,
vágtat végtelen lován,
keresi a tüzes napot, a kacér arát,
Szólítsd meg a néma eget,
rikoltsd a meztelen erdő,
s a lusta domb fölé győzelmed,
útitársad legyen a játszi felhő.
Magányos a szerelmesek járta liget,
eltűnt a fény és nincs kihez bújnia,
üres padon részeg árny emlék éled,
könyököl a hold, csendes az éji taverna.
Alant duzzog a mord manó,
oh, bárcsak lennék könnyű, szabad,
pisla fényével üzen a kunyhó,
magasan száll a vadlúd csapat.
Vadludak
A boltozat felbolydult karám,
elszökött a kócos nyár,
vágtat végtelen lován,
keresi a tüzes napot, a kacér arát,
Szólítsd meg a néma eget,
rikoltsd a meztelen erdő,
s a lusta domb fölé győzelmed,
útitársad legyen a játszi felhő.
Magányos a szerelmesek járta liget,
eltűnt a fény és nincs kihez bújnia,
üres padon részeg árny emlék éled,
könyököl a hold, csendes az éji taverna.
Alant duzzog a mord manó,
oh, bárcsak lennék könnyű, szabad,
pisla fényével üzen a kunyhó,
magasan száll a vadlúd csapat.
Wednesday, September 03, 2008
Tavaszi piknik
Simon Roland
Tavaszi piknik
nincs itt Herkules
se a derék Atlasz
most vaj mi lesz
oh, minden ránk zuhanhat
a fák elejtik az eget
lágy játszi selyem
a kék, kettőnkre omolhat
bolondoz egy buja gondolat
féltékeny vagyok
hevítsen a karod
a zöld, testedre tapad
a fű csiklandozza nyakad
oh ne, az alkony
becézi az arcod
a piros, a vágy
más nem nézhet így rád
nyakadon szalad
egy kósza pillanat
sárga, a hold képe
csak közelebb ne lépjen
a szerelem sóhajt, éled
láng, a virágos réten
őrült szenvedéllyel
csókolom csábos ajkadat
Tavaszi piknik
nincs itt Herkules
se a derék Atlasz
most vaj mi lesz
oh, minden ránk zuhanhat
a fák elejtik az eget
lágy játszi selyem
a kék, kettőnkre omolhat
bolondoz egy buja gondolat
féltékeny vagyok
hevítsen a karod
a zöld, testedre tapad
a fű csiklandozza nyakad
oh ne, az alkony
becézi az arcod
a piros, a vágy
más nem nézhet így rád
nyakadon szalad
egy kósza pillanat
sárga, a hold képe
csak közelebb ne lépjen
a szerelem sóhajt, éled
láng, a virágos réten
őrült szenvedéllyel
csókolom csábos ajkadat
Albatrosz
Simon Roland
Albatrosz
mint egy ősi mitikus nomád
kitárt szárnya maga a szabadság
változik a táj, de ő csak repül tovább
millió arcú a világ, mégsem leli otthonát
vén óriások, mord szirtek
küzdenek a víz démonával
a tenger hirtelen békét hirdet
s bősz hadával horizont felé vágtat
vulkanikus sziget a nap
ömlik a vérvörös fénye
az őrült habokba zuhan
Atlantisz kulcsát elkérje
távolság ölelő karjából
kifut a dicsőséges vitorlás
legyőzött száz vihar varázslót
albatrosz, tőr fel egy matróz torkából
az óriás madár kíséri a hajót
megmenti a merész legénységet
az éj és a veszély setét szájából
szemével a mindenségbe réved
Albatrosz
mint egy ősi mitikus nomád
kitárt szárnya maga a szabadság
változik a táj, de ő csak repül tovább
millió arcú a világ, mégsem leli otthonát
vén óriások, mord szirtek
küzdenek a víz démonával
a tenger hirtelen békét hirdet
s bősz hadával horizont felé vágtat
vulkanikus sziget a nap
ömlik a vérvörös fénye
az őrült habokba zuhan
Atlantisz kulcsát elkérje
távolság ölelő karjából
kifut a dicsőséges vitorlás
legyőzött száz vihar varázslót
albatrosz, tőr fel egy matróz torkából
az óriás madár kíséri a hajót
megmenti a merész legénységet
az éj és a veszély setét szájából
szemével a mindenségbe réved
Wednesday, August 06, 2008
Bábu
Simon Roland
Bábu
Görbe groteszk néma száj,
az elszakított, vékony zsinór,
nincs szüntelen kényszer tánc,
se dörgő parancs, mozogj.
Mire vársz, menj már,
fedezd fel a világot,
fülébe kiált a szabadság,
ösvényt tapos majd lábod.
lebucskázik a lépcsőn,
pincemély, sötétség,
a falakból ezer tőr,
mérgezi puha léptét.
A csend magába zár,
árny kísérti a tested,
ne félj, vigyáz rád,
az egyetlen Mester.
Sunday, May 18, 2008
Tiszafa (Taxus Baccata)
Simon Roland
Tiszafa (Taxus Baccata)
ha jön a zord évszak
sír a jegenye és a tölgy
vicsorít száz jégcsap
a dermedt háztetőkről
rebellis fák kezét
s kegyetlen táncát járja
a falu hatalmas főterén
érkezik díszes hintón
a hercegnő, a tavasz
virágok miriádja hajlong
ragyogó szépsége alatt
nyár, a szerelmes fruska
szíveket tipor a földbe
ezt mindenki jól tudja
donganak a méhek a körben
ősz, a görbe hátú néne
magányosan éldegél
borongós, pozsgás a képe
gyűjtögeti rőzséjét
irigy és ádáz a négy őr
Taxust nem csalhatják tőrbe
a tiszafának örökzöld
s varázsos a köpenye
Júniusi búcsú
Simon Roland
Júniusi búcsú
Sétára indul az út,
és a vidám fák,
a határon túl,
az arany folyónál.
Hív a törökméz,
és a csoda fények,
a méhek őrét,
dicsérik az ízek.
Körhintán ül a szerelem
kedves, fogom a kezed.
Polcon a finom mézeskalács,
este ajkad ajkamra talál.
Júniusi búcsú
Sétára indul az út,
és a vidám fák,
a határon túl,
az arany folyónál.
Hív a törökméz,
és a csoda fények,
a méhek őrét,
dicsérik az ízek.
Körhintán ül a szerelem
kedves, fogom a kezed.
Polcon a finom mézeskalács,
este ajkad ajkamra talál.
Monday, April 21, 2008
Sunday, April 13, 2008
Éji romantika
Simon Roland
Éji romantika
hol a kéményseprők élnek
megdőlt kormos kémények
között szundít a lusta hold
jöjj, keressük meg hová bújt
pufók felhőt kerget
a felbolydult árny
az égbolton titok rejtez
nézd, felgyúl a csillag-miriád
a vén részeges strázsa
a kandeláber hunyorog
az utca és a tér az ő saját vára
egy-egy ajtón néha kajánul bekopog
messzeségben kuporog a sok ház
felkérik egymást, kezdődik a tánc
ragyogó fények úszva kutatják
a rejtélyt a város háborgó tutaján
Friday, February 15, 2008
Tengerész élet II - Matróz legendák -
Simon Roland
Tengerész élet II.
árbocrúdon dobott
öt látványos szaltót
a nap a fedélzetre zuhant
legendás szörnyek
a kocsmában élnek
a dicső tengerészet
részeg tagjaival lézeng
ha nincs hajó, se palló
asszonyok ringassanak
csókkal íródik a napló
öleljen a buja szavad
korbácsol a vágy
és a kíméletlen szél
a bólogató árbockosár
pálmafás szigetről mesél
a kapitány, zord, kemény
távolba néz mereven, némán
a halál-csábos szirén
dalán kacagva tréfál
hatalmas hordón ül
a tajtékzó mulatság
a hordóba léket üt
kövesd a parancsát
cimbora, rumot tölts
a szomorú pohárba
a hold is szomjas odafönt
lássuk mit tud a dalárda
föld, élesen rikolt
száz szabad sirály
arany fövenyen szalad
egy ismeretlen világ
a csónakot leengedik
vízre száll a remény
tíz legény felderít
s büszkén partra lép
a korhadt fánál
hét lépés előre
találsz egy ládát
öt láb mélyen
Friday, February 08, 2008
Szomjazom
Simon Roland
Szomjazom
mikor a végtelen pusztán
tikkasztó nyári délután
morcos mázsás ökrök húzzák
a könnytelen felleg hintaját
résnyire nyitott ajtón
hol a bámész szem
észrevétlen behatol
s különös kincsre lel
távozz üres fecsegés
rémisztő szellem napok
látom vidáman jössz felém
hullámzik kecses alakod
a sóvárgó estéket
egy csokorba szedem
szép ajkadat nézem
csókolóznék veled
Szeretsz?
Simon Roland
Szeretsz?
mint két elcserélt poggyász
a forgalmas vasútállomáson
közöttünk a kérdés és a válasz
elveszve, megkerülve bolyong
kinézek, mily kíváncsi a nyárfa
búcsút int nekem, vagy üdvözöl
még nem tudja kettőnket látva
bámész lombja a kerítés fölött
a csend a tél ölében
kuporog megszeppenve
végigtekint a havas réten
bárcsak a tavasz itt lenne
mint szikrázó kovakő
ajkunk lassan összeér
a csók a titkokat őrző
szentélyünkbe lép
Monday, February 04, 2008
Várakozás
Simon Roland
Várakozás
halkan ketyeg a vén falióra
szürke fal, magány beszél róla
fáradhatatlan hosszútávfutó
így rója köreit az óramutató
az éj és a csend különös varázsa
mintha minden egymásra találna
gyertyafény és a falon táncoló árnya
összefonódva szerelmes párrá válna
nyárfasor, ölelkező párok
egymásba fonódnak az ágak
kék égbolt titokban érkezett
s tavak csendjével ölelkezett
csak én fekszem itt ébren
dobogó szívvel, s tétlen
kulcs zörrenj, jelezz nekem
konok ajtó, engedd be kedvesem
Tuesday, January 29, 2008
Csónakázás
Simon Roland
a lesikló látvány
hol skatulya házak
néma táncukat járják
így úszik a sajka
s mi parázs szemű
szerelmesek rajta
izgatottan evezünk
inal a hullám redő
egy csobogó rajba
a bámész hold elől
ölelő sásba halkan
vadkacsa merül, keres
a tó hínáros mélyén
az iszapban megleli
az égbolt tiszta kékét
varázs-ajkú kedves
most elhallgat a táj
szeretlek, jó veled
lángoló fáklya a vágy
mint a tűnődő felleg
olyan a pillanat
megfogom kezed
csókolom ajkadat
Saturday, January 26, 2008
Kávéházi randevú
Simon Roland
a macskakő jelez
sejtet a messzeség
minden játszik velem
mesél a részeg járda
gyűjti a sötét tócsákat
tovább mélyül a tárna
a legőszintébb vágy
felnyitott zenedoboz
s bent a szerelmespár
táncol, egymásba karol
bóbiskol az elnyűtt szék
csend-foglalta asztalon
valaki hozzám lép
záróra van, tudom
csiklandós szőke hajkorona
mögül csillogó cinkos szemek
menekülök ölelő karodba
kedvesem, kettesben veled
súlyos csomagok
de amit rád bíztam
az édes s forró volt
két part rejtélye a híd
nyárfa és az égbolt
a szoba és a falon a kép
kettőnk közt a csók-titok
Saturday, January 12, 2008
Tóparti csendélet
Simon Roland
Tóparti csendélet
tűnt lépteket sóhajt
a nyirkos, korhadt móló
estefelé útja máshová tart
bölcsen hallgat erről a tó
zsebre dugja kezét
és a móló végére megy
illeg-billeg, szépítkezik
a nárcisz csend
a hold cirkálni indul
kutatja a rejtélyes tavat
távoli vizekre is kijut
szomorú a kikötött csónak
Tóparti csendélet
tűnt lépteket sóhajt
a nyirkos, korhadt móló
estefelé útja máshová tart
bölcsen hallgat erről a tó
zsebre dugja kezét
és a móló végére megy
illeg-billeg, szépítkezik
a nárcisz csend
a hold cirkálni indul
kutatja a rejtélyes tavat
távoli vizekre is kijut
szomorú a kikötött csónak
Friday, January 04, 2008
A magányos futó
Simon Roland
A magányos futó
súlyát cipeli hátán
lábát lógatja odafönt
a szürke felhő árkád
hiábavaló a küzdelem
kiált csípősen a horizont
a győzelmet el nem nyered
hát hajolj meg előtte
ide nem épült lépcső
ne siess annyira előre
kacagó fények helyett
szaladnak az árnyak
egy ideig viszik a terhet
Friday, December 28, 2007
A zokogó szépség
Simon Roland
A zokogó szépség
libben a szépség
a nap sem tompítja
varázslatos fényét
legyen ékes a szavad
magasztos s fennkölt
közelíts felém halkan
lábadat ne érintse föld
a szószátyár sétál
és minden virágot
méltat, amit meglát
csak fecseg a konok
nem tudja az okát
oly figyelmetlen
vajon miért sírdogál
a szépség a rózsák felett
Wednesday, December 26, 2007
A rekettye
Simon Roland
Rekettye
oh, de szép vagy
te büszke virág
jöjj, a hátamra
vigyázok terád
irigy és ádáz a nap
sugara éles lándzsa
jaj, mit lát és hall
valaki szebb nála
féltékeny a hegy
magános a várfal
orma könnyeket ejt
nincs egy ölelő kar
oh, szépség te
mondd szeretsz-e
vidáman szalad fel
a dombra a rekettye
Friday, December 21, 2007
Vallomás
Simon Roland
Vallomás
mozdulatlan üldögélsz
egy idejétmúlt kanapén
tükör a tükörbe néz
nincs többé haladék
kint az eső az ablakon
idebent a kíváncsi falikép
táplál irántam mély haragot
az el nem mondott szavakért
szemed tisztasága leckéztet
leszek modell, s te a festő
csak mond el az egészet
mielőtt a lusta éj eljő
feloldalak, te gyönyörű szobor
megsimogatom rózsa arcod
a szerelem titokban beoson
ajkunkra csókot rajzol
Tuesday, November 20, 2007
Magányos séta
Simon Roland
Magányos séta
Édes ölelésed, csókjaid,
kedves szavaid helyett,
az őszi szél arcon üt,
átkarol és gúnyosan nevet.
Vágyakozva figyel az utcai lámpa,
az estét minden nap izgatottan várja,
fényét szórja a szemközti házra,
tudja jól, csak a csend az igazi társa.
Magasabbak, rejtélyesebbek a fák,
minden lomb susogva titkolja,
házak, tornyok felett mit lát,
a rejtélyt sötétkék égre írják.
Oh, egy napon elmondanám,
mily szomorú az egyedüllét odva,
ha csókomra csókkal válaszolnál,
nem lennék többé a magány fogja.
Sunday, November 11, 2007
Kedvenc hely
Simon Roland
Kedvenc hely
Dombon egy vén tölgyfa áll,
olyan, mint egy fenséges vár,
benéz a remetekunyhó ablakán,
bent a falak közt nyugalmat talál.
A szél olyan mint egy gyerek,
szökdécsel és önfeledten nevet,
az éj leteríti bársony köpenyét,
csend a házban megleli helyét.
Dombon egy vén tölgyfa áll,
sebesen áramló pataknál,
lombok alatt ölelkezett egy pár
lángolt a szerelem és a nyár.
Saturday, October 13, 2007
Vándor trilógia
Simon Roland
Vándor trilógia
Az óriás fák lombjai rozsdás könnyeket ejtenek a meredek domboldalon felkapaszkodó vándor lába elé. A lombok újra és újra átfestik a szürke eget, kék szín tündököl a gomolygó felhők között. A kacskaringós ösvényen sárga, piros és rozsdás színek kavalkádjában zokogva fekszik az ősz. Vándor már hetek óta ezt az utat járja, tudja jól, hogy ez az út vezet a faluba, ahol megpihenhet. A tél hírnöke, a csípős szél rikkancs módjára kiáltja világgá, búcsúzik az ősz, jön a leghidegebb évszak. Ebben az évben sokkal hamarabb érkezik, mint máskor, szikrázó hópelyheket szór az erdőre. A tél vastag hótakarót gördít az útra. Kárörvendő, gúnyos hangja visszhangzik a sziklák között - Nem látod az utat vándor, eltévedtél. Ne menj tovább - vándor elkeseredetten próbál kijutni, de minduntalan rossz irányba téved, pánikba esik a vakító végtelen hómező látványától, amely csapdába csalja őt. A csípős szél arcába vágja a hópelyheket. A korábban zöld lomb ruhát viselő vidáman suttogó óriás fák, most csüggedten lógatják reszkető ágaikat. Vándor leül a fa törzsének támaszkodva, a fagy már majdnem lebénította, alig tudja megmozdítani ujjait. Az óriás fák vigasztalásképpen megsimogatják arcát, vándor nekik a legjobb barát - A falevelek, kövek, kavicsok is fagy börtönébe sinylődnek - Eszébe jut az a szép tavaszi napos délelőtt, amikor kavicsokat dobált a folyóba - A kavicsok otthona a folyó, ott érzik igazán jól magukat. A folyóba dobott kavics örömében hétszer megpattant a víz tetején, majd süllyedni kezdett a tiszta kék mélységbe. Sokáig követte útját. A gonosz hang semmivé vált, helyébe a folyó lágy csobogása lépett - A vize olyan tiszta, mint a lélek. Megmosta arcát a vízben, majd ivott néhány kortyot belőle. Most újra az erdőben találja magát, tavaszi napfény ragyog a zöld lomb ruhát viselő fákra, az ágakon énekes madarak trilláznak - A vastag hótakaró eltűnt, az csak illúzió volt, hogy elrejtse előlem az utat - Kinyitom a szemem, elindulok a falu felé - vándor megérkezik a faluba, megpihen a fogadóban, és erőt gyűjt az új kalandokra.
Elhagytam a kényelmes falusi hotelszobámat és az ismeretlen felfedezésére indultam. A hátizsákom megtelt az eddigi utazás során szerzett cuccokkal, nagyon húzza már a vállamat. Már esteledik, a naplemente arany fényében úsznak a fák. Felkelek és a vállamra kapom a táskámat, elindulok az ösvényen. Hirtelen megreccsen alattam a talaj és gyorsuló sebességgel zuhanni kezdek lefelé - Csapda - villan át agyamon a későn jött felismerés. Kinyújtott kézzel kétségbeesetten próbálok megkapaszkodni valamiben. A gödör alján megindulnak felém a kihegyezett fatüskék, kezemmel a falban keresek valami bemélyedést, de csak az esésem fékezését tudom vele elérni. Míg végül véresre horzsolt ujjaim egy kőben találnak menedéket. A lábam alatt élesre faragott fagerendák hiába várakoznak, a sebesült kezemmel a szikladarabba kapaszkodok, a másikkal meg a nehéz poggyászomat tartom, a fájdalom gyors utas, az egész testemet bejárja, de remélem csak vendégségbe jött hozzám. A lábammal is keresek valami kapaszkodót. Köveket és bemélyedéseket használva - az átélt kalandok megpróbáltatásait felhasználva - elindulok felfelé. Nem sokáig jutok - A táska túl nehéz, ha magammal viszem, magával ránthat a sötétség tömlöcébe - Gyorsan levonom a konzekvenciát. Arcomba földdarabok potyognak, elfordítom a fejem, nagyon szűk az üreg, ide még a napfény sem ér le. Biztos pontba helyezkedek, hátamat és a lábammal megtámasztom magam, kinyitom a táskám, és belenézek - hasznos dolgok, amiket a kalandok során szereztem - a táska fülét sokáig görcsösen szorítom, az eddigi és a jövőbeli utazásokra gondolva szép lassan feloldódok, elengedem a számomra feleslegessé vált poggyászt, a táskát lassan elnyeli a sötétség. A lombok között átszűrődő hajnalsugár megsimogatja arcomat. Kinyitom a szemem, csodálatos kék ég mindenhol, csend óceánja. Zöld fűszálak és kék égbolt végtelenbe nyúlva találkozik.
- Kössünk egy fogadást, most elindulunk a világban, különböző utakon, egészen eltérő gondolatokkal, egy hónap múlva ugyanebben az étteremben találkozzunk, és aki a legtöbb értéket tudja felmutatni, az nyer, a verseny tanúja a bárpultos és a pincérnő lesz - Rendben van - egyezik bele a pincérnő, majd elrakja az újabb megüresedett poharat - Hozzon még egy pohár vizet - szólok neki. Az idősödő férfire nézek - a legrafináltabb üzletember a városban, és a legjobb barátom - összefut a ránc az arcán, elgondolkodik, majd a fogadásra helyeslően bólint. A bárban kevesen vannak, átlagos hétköznapi látkép, a székek üresek, az asztalokon szalvéta, sótartó és étlap hever, esztétikus megjelenéssel. A konyhából tányér és pohár csörömpölés hallatszik, az utána következő döbbent csendet egy artikulátlan üvöltés követi - Ki fogod fizetni ezeket. Gyerünk, söpörd össze a darabokat - az üzlettársam megmutatja nekem, hogy mivel fog utazni - Meg sem állok a legnagyobb városig - Az étterem elé egy lovas hintó érkezik. A lovak patái kopognak az utcakövén. A hintóba nyolc ló van befogva - büszkeség, elszántság, üzlet, gyorsaság, nyerni akarás, választás, szerencse, és az erő - magabiztos mozdulattal és elszánt tekintettel felszáll a bérkocsi kényelmes fülkéjébe, kikönyököl a hintó kicsinyke ablakán - Jó szerencsét barátom - megemeli a kalapját. A kocsis felkiált. A türelmetlen hátasok csak erre vártak, őrült tempóval megindulnak előre, magukkal rántva a hintót. A bérkocsi hatalmas porfelhőt kavarva végigszáguld a városka utcáin. A szememmel követem a távolodó hintó alakját. A barátom az ablakból integet nekem - Jó utazást - kiáltom utána - Tisztességesen fogok játszani, és tudom, hogy te is - a bérkocsi, a lovak, a fogadás, mind a messzeségbe hullik. Visszamegyek a bárba. A pincérnő lerakja az asztalra a csordultig tele töltött üvegpoharat - És te mikor indulsz? És mivel fogsz utazni és hová? - Kíváncsi ábrázattal teszi fel kérdéseit. Válasz helyett sejtelmesen mosolygok és megiszom a friss forrásvizet. Gyalog indulok neki a hosszú útnak. A vállamra kapom a könnyű hátizsákom. Én is mehetnék gyors hintóval, és néhány nap után ott lehetnék a kaszinók és üzleti lehetőségek nagyvárosában. Az üzlettársam valószínűleg bóbiskol a száguldó hintóban, egészen a célig. Végig alussza az egész utazást. Semmit sem jelent a rajtvonal és a cél, csak az utazás számít. Míg a társam alszik, én addig üzletet kötök a kis falvakban, kisvárosokban, házról házra járok, értékes antik tárgyakkal kereskedek. Tavasz van, a folyóparton sétálok, napfény simogatja lelkem, kavicsokat dobálok a folyóba, lágy csobogás tölti be a szívemet, hallgatom a szél meséjét. Lassan leszáll az este. Árnyak lopakodnak a fák mögött. Ébren vagyok.
Az igazi értékek nem a külső dolgokban vannak.
A legnagyobb kincs a szív mélyén található.
Subscribe to:
Posts (Atom)
